Captain Fantastic (2016)
2016. szeptember 16. írta: FroG

Captain Fantastic (2016)

A filmet a Jameson CineFesten volt alkalmam megnézni.

Gondolom mindenki találkozott már olyan alkotással, melynek a minőségén, milyenségén napokig rágódott, és igazából nem tudta eldönteni, hogy mit jelentett számára a mozi, amit látott. Velem ez most a Captain Fantastic esetében fordult elő, először ugyanis úgy gondoltam, hogy teljesen elégedett vagyok a látottakkal, egy szerethető, sokat adó indie-filmélménnyel gazdagodtam. Azonban a megtekintése után pár nappal már kissé más a véleményem, hisz Matt Ross alkotása a felszínen bár valóban életvidám és aranyos, de összességében komoly ideológiai hibákkal küzd. A kérdés csak az, hogy lehet-e ennek ellenére szerethető a film?

Ben (Viggo Mortensen) és családja egy idilli erdei kommunában él, a gyerekeket nem iskolába járatják, hanem saját módszerekkel, könyvekből nevelik, az ételt pedig az erdőben élő állatok levadászásából szerzik be. A példaértékű élet egészen addig tart, míg Ben felesége meg nem betegszik, majd öngyilkos nem lesz, és a családnak a "civilizáción" keresztül kell ellátogatni a temetésére.

thumbnail_24323.jpgA Captain Fantastic legnagyobb hibája az, hogy gyakorlatilag annak ellenére képtelen végigvinni a kiváló karakterei emberi oldalát, hogy a sikerhez minden ott volt a keze ügyében. Matt Ross mintha egyszerre próbálta volna folyamatos konfliktusok során építeni a szereplőit, hogy aztán ezeket az "összezördüléseket" és ideológiai játszmákat egyszerű tollvonásokkal lerendezze. Ez azért fájó, mert ahogy már említettem is, a főszereplők kifejezetten jól megírtak, csak mintha féltek volna őket valódi emberi kontextusból megvizsgálni, így a film nézőpontja is valamilyen távoli perspektívában marad.

Ross rendezésének másik nagy hiányossága, hogy gyakran szemtelenül idealizálja az erdőben elzárt kommuna életét, és szinte teljes mellszélességgel kijelenti, hogy Ben diktátor karaktere a már-már agymosásig vitt filozófiájával képes volt zseniket nevelni a gyermekeiből, mindössze tankönyvek segítségével. Ez a történeti elem azért igazán fájó, mert amikor a rendező árnyalja ezt az állítását, az ott létrejövő, apa-fiú kapcsolatát boncolgató konfliktust gyakorlatilag a filmvégi giccsel kicsinálja a film, azaz elveszi annak igazi élét, nem feloldja a két karakter ellentétét, hanem csak megkerüli azt.

captain-fantastic_ross_photo6_key-0-2000-0-1125-crop.jpg

Ugyanakkor a Captain Fantasticnál érdemes megvizsgálni az érem másik oldalát, mert a film annak ellenére felettébb szórakoztató és lélekhez szóló, hogy a már említett emberi momentumok gyakran elmaradnak, máskor pedig óriási elánnal vetik rá magukat a nézőre. Matt Ross forgatókönyvének története egyszerűen jól van felépítve ilyen szempontból, és ha egy nyári feelgood moziként, nem pedig ideológiai nézőpontokat boncolgató filmként tekintünk a Captain Fantasticra, akkor biztosan élvezni fogjuk a szűk két órás játékidőt, főleg a nagyszerű zenék, a hangulatos világ és a sokszor kifejezetten jól eltalált humor miatt, de hiba lenne elmenni Viggo Mortensen zsigerien zseniális játéka mellett is.

A Captain Fantastic által nyújtott élmény tehát nagyban függ attól, hogy milyen elvárásokkal ülünk be rá, és hogy mit hámozunk ki a sztorijából. Ha a történet által felvetett társadalmi kérdéseket és azok megoldását helyezzük előtérbe, elképzelhető, hogy nagyot csalódunk majd, viszont ha egy érdekes és hangulatos filmélményre vágyunk, akkor nem igazán lehet mellélőni Matt Ross filmjével. 

7,5/10

 

A Captain Fantastic teljes adatlapja elérhető a MAFAB oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8511703113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.09.16. 14:24:34

Szerintem annyi a lényeg, hogy nem kell komolyan venni ezt a filmet, nem akarja ez megváltoztatni senki életét, nagy igazságokat kimondani, egy egyszerű, szerethető kis indie film, hatásvadászat és mesterkélt sablonok nélkül. Nagyon hiányzott már egy ilyen darab ebből a műfajből az utóbbi időben. 8/10
süti beállítások módosítása