Tejesemberből  filmlegenda : Sir Sean Connery (1930-)
2016. augusztus 08. írta: FilmBaráth

Tejesemberből filmlegenda : Sir Sean Connery (1930-)

Minden idők legjobb James Bondja férfias sármja semmit sem kopott az évtizedek alatt, sőt

sean_connery.jpg

Vannak férfiak, akik idővel nemesednek, mint egy jó bor. Sean Connery a legjobb példa erre, hiszen amíg fiatal korában elsősorban a külsejével hódított, idősebb éveiben fényévvekkel vonzóbb lett női szemmel nézve. Érett, sármos férfiként nekem személy szerint sokkal jobban bejött, mint James Bond korszakában, A szikla idején mutatott formájában még simán bevállaltam volna vele egy randevút (nem, nem vagyok gerantofil, egyszerűen csak értékelem a férfias sármot, ma már annyira hiánycikk ez az éretten dögös típus, akire fel lehet nézni, és még szexuálisan is vonzó tud lenni, hogy talán nem is létezik). Nagyon mélyről indult, óriási szerencséje volt azzal, hogy megkapta Bond szerepét, de ettől még nem tudott volna hosszú évitzedekig megmaradni az élvonalban, a tehetségen, a vonzó külsőn túl kellettek a jól megválasztott szerepek is. Hollywoodnak ma már kevés igazi legendája van, Sir Sean Connery mindenképpen közéjük tartozik, nagyon sok filmben láthattuk, és mivel volt hozzá ereje, hogy időben visszavonuljon, emlékeinkben még mindig dögös férfiként (nem pasiként, az egy másik kategória!) él.

A 10 legjobb film listája itt olvasható.

Thomas Sean Connery a skóciai Edinburgh-ben született egyszerű munkáscsalád gyermekeként, édesanyja takarítónő volt, édesapja teherautósofőr, egy fiútestvére van. Olyannyira nem álltak fényesen anyagilag, hogy kimaradt az általános iskolából, hogy hozzájáruljon a családi kasszához. Változatos munkaköröket mondhatott a magáénak, volt tejesember, segédmunkás, életmentő, és még aktmodell is (nincs ebben semmi szégyellnivaló, valahol mindenkinek el kell kezdeni, nem?). A Királyi Haditengerészetnél is megfordult, azonban gyomorfekélye miatt hamar leszerelték. A sportot mindig komolyan vette, amelynek meg is lett az eredménye, az 1950-es Mr. Universe versenyen bronzérmet nyert (tényleg kíváncsi lennék az első és a második helyezettre...). A focit is magas szinten űzte, olyannyira, hogy meghívást kapott a Manchaster United ificsapatába, de ő a színészetet válaszotta, és ma már tudjuk, hogy ennél jobb döntést nem is hozhatott volna.

Mint mindenki, ő is a tévében kezdte, majd kisebb mellékszerepekben tűnt fel mozifilmekben. A leghosszabb nap című háborús moziban finoman szólva sem ő volt a húzónév, csak egy epizódszerepben tűnt fel, de legalább már elmondhatta magáról 1962-re, hogy be tudott kerülni egy ilyen nagy költségvetésű alkotásba. Aztán még ugyanebben az évben hatalmasat fordult vele a világ, megkapta James Bond szerepét a Dr. No című filmben, és ezzel egycsapásra sztár lett.  Legendákat hallottam az első James Bond filmről, muszáj volt megbizonyosodnom róla, hogy valóban olyan jó, mint amilyennek mondják. Nos, nem az, de ettől még méltó a híréhez. Connery miatt önkínzás lenne kihagyni, de azért a látvány mellett a forgatókönyvre is fordíthattak volna egy kis időt. A siker hatására az alkotók nem laca-facáztak sokat, a következő évben már érkezett is a sármos ügynök újabb kalandja. Az Oroszországból szeretettel - ben a recept maradt a régi: Connery sármájra építik a karaktert, nem maradhatnak el a szép nők,  a jó italok, a még jobb autók, a playboy feeling, a látványos akciójelenetek, de ezúttal gondot fordítottak a forgatókönyvre, és egy karakteresebb főgonoszt is írtak Bond ellenlábasaként. Eredmény: javuló tendencia, jó film! És még mindig volt hová fejlődni, hamarosan megszületett minden idők egy legjobb Bond-filmje, a Goldfinger. Látványos kezdés után sikerült tartalommal megtölteni ezt a minőségi akciófilmet. Letisztultak a stílusjegyek, rájöttek az alkotók, hogy a gonosz karakterének legalább olyan hangsúlyosnak kell lennie, mint Bondénak, ellenkező esetben minden gigamenő, übercool külsőség ellenére unalmas lesz a film. A történetet nem kell túlbonyolítani, elég, ha háttérként szolgál őfelsége titkos ügynökének és aktuális ellenfelének harcához, ha azt akarják elérni az alkotók,  hogy az emlékezetes pillanatok beleégjenek a nézők retinájába. Ezúttal sikerült elérni a célt, hiszen az arannyal teljesen bevont lány az ágyon, a kínai testőr utánozhatatlan kalapdobálása, Goldfinger és Bond golfjátéka maradt meg legjobban a filmből.

goldfinger_6.jpg

 

Connery hamar ráunt az ügyeletes szexszimbólum szerepkörére, komolyabb szerepekre vágyott, amelyeket hírnevének köszönhetően meg is kapott. Hitchcock-kal dolgozhatott együtt a Marnie-ban, majd a zseniális A domb következett. Nem a fizikai erőszak töri meg az embereket, hanem a lelki. Ebben a filmben mérnöki pontossággal mutatja be Sidney Lumet, hogyan zajlik ez a folyamat, ahogyan azt is, hogyan lehet okosan fellázadni az embertelen körülmények ellen, és azt is, hogy az emberi természet erősebb, mint az észérvek, két óra tömény tisztítótűz várja a nézőt. A 60-as évek azonban alapvetően Bond bűvöletében teltek, 1965-ben következett a Tűzgolyó. Ezúttal a tenger mélyén zajlanak az akciódús események, búvárkaland de luxe! Csodálatosak a víz alatti felvételek, kár, hogy a film ennek ellenére is csak közepes lett. Az 1967-ben forgott le a Csak kétszer élsz, amely már nem lett az igazi. Ígéretes a kezdés, de hamar unalmassá válik a történet, még Sean Connery sármja sem elég ahhoz, hogy izgatottan figyeljük az eseményeket. Látványos ízelítőt kapunk a japán kultúrából (és a férfinézők örömére szép japán lányokból), azonban az épkézláb történet és a karizmatikus főgonosz fájóan hiányzik a filmből.

Connery ezután elvileg nyugdíjazta magát Bond szerepéből, azonban egyrészt a George Lazenby főszereplésével készült Őfelsége titkosszolgálatában akkorát bukott, mint a ház, kedvenc skótunk karrierje pedig nem igazán szárnyalt fennen, ezért volt az a pénzt, amiért rá lehetett beszélni még egy utolsó kalandra. A Gyémántok az örökkévalóságnak nem volt éppen mestermű, de visszahúzta a lejtőről a franchise-t, Connery neve pedig visszakerült a köztudatba, vagyis mindenki jól járt. A 70-es évek jóval csendesebben teltek, mint a 60-asok, Connery szorgalmasan dolgozott, és időnként bevállalt ma már igencsak furcsának tűnő szerepeket is, lásd Zardoz, amelyben hát, elég viccesen nézett ki. Ugyanakkor 1974-ben szerepelt olyan minőségi alkotásban, mint a Gyilkosság az Orient-expresszen, A korszakban a legjelentősebb szerepe az Aki király akart lenni című alkotáshoz kötődik, amelyben verhetetlen kettőst alkotott Michael Caine-nel. A Robin Hood filmek egyik legkülönösebb tagja a Robin és Marian, ugyanis a két főszereplő erősen senior életkorban tért vissza benne, ami alapvetően nem volt rossz ötlet, Audrey Hepburn és Sean Connery személyében pedig a castingban sem volt hiba, mégsem sikeredett maradandóra ez a bátor kísérlet. A híd túl messze van már nem tartozott a háborús fimek topligájába, a Meteor pedig csúnya bukta volt. A szakmai gödörből ismét (utoljára) James Bond rántotta ki, elvállalta a nem hivatalos folytatás, a Soha ne mondd, hogy soha című film főszerepét, amely ugyan a mozipénztárakban már nem tudta legyőzni az éppen aktuális Bond-mozit, de Connery neve visszakerült a köztudatba.

Az évek teltek, a hősszerelmes és akcióhős szerepek ideje lejárt, jöhettek a dögös karakterszerepek. 1986-ban érkezett nagy személyes kedvencem, a Hegylakó, Nem véletlenül lett kultfilm Russell Mulcahy alkotásából, tökéletesen eltalálta a 80-as évek stílusát, a rockzene és a romantika pedig olyan keretet adott ennek a végtelenített videoklipnek, amelyet nem felejtett el, aki egyszer is látott. Coolság a köbön a mai napig, hihetetlen, hogy már 30 éve nem tudjuk megunni ezt a remek filmet! A második részről egyetlen jó dolgot tudok mondani, rövid időre újra feltűnt benne Sean Connery. Ezután egy teljesen más műfajban aratott nagy sikert, az Umberto Eco könyvéből készült A rózsa neve hamar kultfilm lett, gyerekkorom egyik kedvence volt. Nagyon érett már az Oscar, amely meg is érkezett a következő szerepnek köszönhetően, az Aki legyőzte Al Caponét című alkotásban. És a coolság-faktor még mindig nem jutott a csúcsra, a szakma után a közönséget is rabul ejtette alakítása Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban, amelyről a mai napig csak áradozni tudok, és nem tudom megunni a megtekintését.

indiana_jones_1.jpg

Más az ő korában visszavonult volna, Connery azonban laza csuklóval kimaxolta a 90-es éveket, lenyitott nekünk egy fenomenális Vadászat a Vörös Októberre című filmmel, majd érkezett az Oroszország ház, aztán egy olyan cameo, amelyben kb. 5 másodperc alatt játszott le mindenkit a színről Richárd királyként a Robin Hoodban. Egy érdekes ökofilm, a Medicine Man következett, majd a saját korában nagy port felvert Gyilkos nap, az überromantikus Az első lovag (lányok, tényleg én vagyok az egyetlen, aki Julia Ormond helyében Connery-t választotta volna Richard Gere helyett?), és amikor azt hittük, már nem tud meglepetést szerezni nekünk, túl a sokadik X-en simán kenterbe vert mindenkit egy überállat akciófilmben, nevezetesen A sziklában. Közben egy legendás szinkront is megejtett, a Sárkányszív Drago-ja az ő hangján szólalt meg eredetiben. Azonban innen sajnos már csak lefelé vezetett az út, a karrier lassan, de biztosan megtört, egy Brilliáns csapda és egy Fedezd fel Forrestert még belefért, azonban végül mégis méltatlanul került pont a filmes életműre, A szövetség irgalmatlanul nagy bukta lett. Connery akkor, 2003-ban bejelentette, hogy ez volt az utolsó szerepe, és ezt be is tartotta, azóta csak szinkronmunkákat vállal, és élvezi a békés nyugdíjas éveket.

Connery soha nem volt celeb, a magánéletével nem került a címlapokra, miután elvált első feleségétől, akitől egy fia van, a szintén színész Jason, 1975-ben elvett egy francia festőnőt, akivel máig együtt él. Munkája elismeréseként a királynő lovaggá ütötte, azóta méltán nevezheti magát Sir Sean Connery-nek, ami lássuk be,  szép karrier egy nem éppen arisztokrata családból származó férfi számára, akit soha nem szédített meg a siker, mindig ember tudott maradni Hollywood lélekölő világában is. James Bondnak köszönheti a hírnevét, amellyel okosan élt, több generációt is meg tudott hódítani, a dögös pasiból az évek során sármos nagypapi lett, de mindvégig megőrizte férfias vonzerejét. Évtizedek alatt sem untunk rá, mindig meg tudott újulni, a sármos színészből valódi művész lett, akcióhősből karizmatikus színésszé vált. Az utolsó igazi filmsztárok nagyon szűk elitklubjában ütögeti magához méltóan stílusosan a golflabdát minden idők legismertebb skót színésze, és kéri ki a Martinit természetesen felrázva és nem keverve. Az ő neve Connery. Sir Sean Connery.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr258928750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mutáns csiga 2016.08.08. 09:50:56

Én még megemlíteném Sean Connery filmjei közül az Anderson magnószalagok (1971), Váltságdíj (1974), Gyilkos bolygó (1981),
Medicine Man (1992). Szerintem a Hegylakó nem 1983-ban készült, hanem 1986-ban.

Szputya 2016.08.08. 12:02:17

@mutáns csiga: Jaja, a Váltságdíj - imádom...
nem mellesleg, én is őt választottam volna, Gere helyett... :)

egymilliópicikrisztus 2016.08.08. 14:13:01

Nekem még nagy kedvencem az Egy igaz ügy c. filmje '95-ből.

Zirowe 2016.08.09. 08:36:11

A szeress, ha tudszbeli rövid szerepe se volt rossz.

Lady Scarlett 2016.08.09. 11:26:24

Szerintem meg Connery egy vén mogorva, pökhendi öregember, aki öregkorára jól megutálta a felhajtást maga körül. Lehet, hogy a filmeken sármosnak tűnik, hát az életben, kamerán kívül biztos nem az.

Kyria 2016.08.09. 17:19:00

Nekem két filmben tetszett nagyon, az egyik a posztban is említett Marnie és egy másik, amiben Lollo-val játszott együtt, de annak nem emlékszem a címére (a sztori röviden az, hogy a fiatal ápolónő hozzámegy az idős, rokkant férfihoz és a Connery alakította reménybeli örökös rá tereli a gyanút, amikor meghal). Persze ízlések és pofonok, no meg ezek nagyon régi filmek, de részemről több helyük van a 10-es listán, mint pl. a Szikla c. alkotásnak...
süti beállítások módosítása