Szellemirtók / Ghostbusters (2016)
2016. július 31. írta: danialves

Szellemirtók / Ghostbusters (2016)

ghostbusters-2016-01.jpgDISCLAIMER: A poszt szerzője a film megtekintésétől nem változott sem feketévé, sem nővé, továbbá semmilyen maradandó testi és lelki elváltozást nem tapasztalt. Ez ugyan nem elégséges bizonyíték semmire, de feltételezhető, hogy a produkció megnézése nem jár komolyabb veszéllyel. Súlyos nosztalgiasznobizmus fennállása esetén ugyanakkor különböző mellékhatások léphetnek fel, mint például megemelkedett vérnyomás, vagy gyűlölködés az interneten.

Az év ideológiailag legterheltebb filmje egyértelműen a női Szellemirtók volt, amelyről sokat elmond az is, hogy ezt az állandó jelzőt megkapta: akár külön posztot is lehetne írni a produkció körüli hisztériáról, részletezve a nosztalgiasznob fröcsögést, nőgyűlölő utálkozást, illetve a minden kritikát csuklóból utóbbinak minősítő, és a film gyengeségeit egy feminista kontextussal magyarázó ellencsapásokat (és akkor a Paul Feig vs. seggfej geekek műbalhét még nem is hoztam szóba). Azonban teljesen felesleges erről beszélni, egy nagyon egyszerű okból: ahogy az sejthető volt, maga a mű tizedannyira sem jelentőségteljes, mint a körülötte kialakult felhajtás.

A leginkább említésre méltó vonás az alkotásban, hogy az elmúlt évek nosztalgiafilmjeinek dömpingjéből éppen a Szellemirtók dolgozik a legjobban a múltidézéssel. Nem az előd maradékából próbálja meg felépíteni magát (ld. Terminator: Genisys), nem veri bele az orrunkat nyilvánvaló párhuzamokba (ld. Az ébredő Erő), hanem a cameokat és a Szellemirtó-lakhoz ikonikus elemeket a maga szarkasztikus humorával egyszerre idézi és haladja meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy az első előzetes által sejtetettekkel ellentétben Feig nem az első rész örökében jár, hanem teljesen tiszta lappal indít (ami nyilván nagy világfájdalmat okoz majd a rajongók többségének, de egy reboottól egyáltalán nem szokatlan húzás). Egyúttal az a sokak által rettegve, mások által epekedve vizionált erőlködés sincs meg a műben, hogy a női főszereplőkön keresztül próbál meg identitást szerezni: az alkotás egyáltalán nem hangsúlyozza ki ezt a vélt vagy valós szembenállást, és a legnagyobb természetességgel kezeli, hogy most történetesen nem férfiak, hanem nők a hősei.

ghostbusterslarge.jpgEnnek, illetve a görcsös nosztalgiázás hiányának ellenére a Szellemirtóknak mégis van saját egyénisége, ami nagyjából éppen azt képviseli, mint Feig eddigi vígjátékai. Változatos jellegű és színvonalú, esetenként talán túl is húzott poénok, néhány rettentően humoros pillanat, kissé hevenyészett, de működőképes és éppen eléggé ötletes történet - aki látta például A kémet, tudja mire számítson. A rendező sikere pedig itt is abban rejlik, hogy olyan sebességgel képes keverni a helyzet- és jellemkomikumokat, illetve az improvizált humort, hogy kiegyensúlyozatlansága ellenére is egy vicces és magával ragadó összképet ad ki filmje. Így hiába döcögős egy kicsit a karakterek közötti kémia, vagy egysíkú a Chris Hemsworth comic relief karakterére felépített humor, pergő, lendületes tálalásuknak hála abszolút fénypontjait képezik a műnek. Ez a keverék van most kivételesen megtűzdelve néhány nem túl forradalmi, de hatásos horrorelemmel, illetve egy generikus, de szintén tisztességesen felépített blockbuster-fináléval.

Azt tehát semmiképpen nem jelenteném ki, hogy a Szellemirtók képében korszakalkotó komédia született, de a harmatgyenge nyári filmtermésből még így is az egyik legkellemesebb darab (és valami hasonlót tudnék megfogalmazni a 2016-os vígjátékok vonatkozásában is). Az igazi csattanó pedig, hogy nemcsak egy remek reboot, amely nem él vissza az elődje iránt érzett nosztalgiával, de még történetesen jobb is az 1984-es verziónál...

7,5/10

A Szellemirtók teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr768919610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fincherista 2016.07.31. 13:20:54

"*fröcsögéses rész*...teljesen felesleges erről beszélni, egy nagyon egyszerű okból: ahogy az sejthető volt, maga a mű tizedannyira sem jelentőségteljes, mint a körülötte kialakult felhajtás."

És:
"még történetesen jobb is az 1984-es verziónál..."

Ezt a kettőt ellentmondásosnak érzem. Ha egyszer van az eredeti, ami a popkultúra egyik elég emlékezetes darabja, s már csak a betétdalát kívülről fújják sokan, ergo eléggé nagy szeretet övezi mind a mai napig, akkor miért lenne fröcsögés, ha sokan értelmetlennek tartják a remake-et? Ami a marketing (mindenki szexista hímsoviniszta disznó) alapján ráadásul a feminista hullám, sőt itt már inkább propaganda egyik legidétlenebb próbálkozásának tűnik?

A második rész, pontosabban az utolsó mondatod alapján meg azt mondod, hogy ez a film legalább akkora kultusznak kellene, hogy örvendjen, mint az, ami évtizedekkel ez előtt az újdonság erejével tört be a köztudatba?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.31. 14:34:19

@Fincherista: Maradjunk annyiban, hogy nem azt aposztrofáltam fröcsögésként, hogy néhányan diplomatikusan kifejezik értetlenségüket a létjogosultságával kapcsolatban. Ha szeretnéd, másolok be konkrét megnyilvánulásokat twitterről vagy akár az Index kritikája alól, de nem hiszem, hogy ne lennél elég tájékozott ilyen téren.

De csak hogy ezt rövidre zárjuk, azt mindenképpen leszögezném, hogy én pl. még most sem tartom különösebben szükséges remake-nek - más kérdés, hogy speciel a Szemfényvesztők 2-től a Star Trek 3-ig még vagy egy tucatnyi filmmel vagyok így idén nyárról -, és az előzetese engem sem győzött meg annak idején. Ugyanakkor úgy vettem észre, hogy sok hasonlóan gondolkodó embernél ez egyben azt is jelenti, hogy közösséget kell vállalni a gyűlöletkampányt vezető félkegyelműekkel, és mivel ezt kínosnak érzik, ezért megpróbálnak úgy csinálni, mintha igazából mindenki az ő véleményüket és ellenérveiket fogalmazná csak meg, és nem történnének pl. akár cyberbullyingnak is minősülő cselekmények a film szereplői ellen. Viszont szerintem meg attól, hogy valamiben több ember történetesen egyetért, még nem kell összeesküvés-elméleteket gyártva korteskedni azok mellett, akik ezt a véleményüket minősíthetetlen formában fogalmazzák meg.

Egyébként jól írod, pontosan ugyanakkora kultusznak kellene, hogy örvendjen, csak ehhez tegyük hozzá, hogy szerintem az első lényegesen kisebb kultuszt érdemelne. :)

Fincherista 2016.07.31. 16:27:08

@danialves: Én értem, hogy kikre utalsz elsősorban, de nem ők, nem is a csőlátásuk vonzotta be a "többieket", hanem a film készítői. Hülyeségre hülyeséggel, jelen esetben szélsőséges előítéletességre, sztereotipizálásra ugyanazzal reagálni blődség.

Láttam a kommenteket, de ugyanezt az alja hangnemet nem egyszer az áldozatok is megengedték maguknak, ami után nem meglepő, ha exponenciálisan nőtt az utálkozók száma...

albertamagyar 2016.07.31. 16:28:49

(Sokadszor is bocs az ekezetekert, kulfold, melobol)
ROSSZ, igy nagybetuvel. Nem tudom milyen filmet latott a szerzo, ill. latta-e meg moziban anno az eredeti 2 reszt.
A legkisebb baj a "genderswap", bar Melissa McCarthy-t bottal kene Hollywoodbol elkergetni, annyira tehetsegtelen ripacs.
Laasuk a tobbit:

- 30 perc American Pie szintu "humor" bevezetesnek, mar itt fontolgattam, hogy kisetalok
- A cameokrol ordit, hogy minimum megzsaroltak az az erintetteket, maskepp nem adtak volna nevuket ehhez a zagyvasaghoz
- Ripacskodas elejetol vegeig
- CGI az egyetlen ami elmegy kategoria, bar erdeti abban sincs (13 ghost koppintas)
- a "fo gonosz" egesz egyszeruen rohejes
- es meg a vegtelensegig lehetne sorolni.

Nem tokeletes az eredeti sem, de ott legalabb megvolt a kemia a foszereplok kozt; akkoriban meg eredetinek szamitott a sztori is, nem veletlen valt alapmuve.

Egy gyenge 4-est adnek erre, remeljuk folytatas nem lesz.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.31. 16:54:17

@Fincherista: Valószínű, hogy ez így volt, de akkor most mit akarsz ezzel mondani? Hogy ez felmenti az eredeti hülyéket?

Ráadásul, ha már valamelyik oldalt ki akarjuk hozni erkölcsi győztesnek, én semmiképpen nem azokat hoznám ki, akik megkezdték a provokációt, és pl. olyanokra vetemedtek, hogy rasszista tweeteket írtak ki Leslie Jones nevében, akinek ebben az egészben annyi a bűne, hogy fekete, nő, és szerepelt a filmben... Ez már olyan szintű aljasság, ami a feministák idegbeteg ideologizálását is messze alulmúlja.

De visszatérve a bevezetésem eredeti gondolatára, ettől a filmtől az eredeti nem lett szarabb, kevesebb stb., szóval aki annyira rajong érte, az továbbra is megteheti, anélkül, hogy telesírná az internetet. Másik oldalról pedig pl. ma A kis kedvencek titkos életében vagy a Trónok harca nemrég befejeződött 6. évadában sokkal példaképszerűbb nők jelentek meg, mint az ektoplazmával lehányt Melissa McCarthy, szóval ilyen szempontból sem tulajdonítanék rettentően sok jelentőséget a filmnek. Ez egy egyszerű nyári vígjáték, egy hangyányival jobb, mint az átlag, és egyáltalán nem az év legfontosabb produkciója.

Fincherista 2016.07.31. 18:13:02

@danialves: Azt, hogy a disclaimer-ből, meg az első bekezdésből számomra kiolvasható szarkazmussal szemben ez nem valamilyen kollektív támadás volt a filmmel szemben, hanem a kezdeti, átlagnál nagyobb trollsereg és a filmet legalább annyira elfogultan védők szájkarate-jának végterméke.

De azzal, amit most írtál, már meg is válaszoltad a fel nem tett kérdéseimet :D Meg tisztáztad, amit ezek szerint félreértelmeztem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.31. 18:27:57

@Fincherista: Persze, de ez a kollektívát alapvetően nem valami háttérhatalom, hanem a gondolatok közhelyszerűsége adta meg, alapvetően ezt célozta volna a szarkazmus is.

(Amúgy külön köszi, hogy írtál, mert adtál 1-2 jó posztötletet is :D )

Fincherista 2016.07.31. 18:52:00

@danialves: Hát tényleg nincs mit. De ugye nem egy Fincherista, a kóros félreértelmező címűhöz? :D

Szelid sunmalac 2016.08.01. 15:37:22

@danialves: Tudod miert vagy te is telejen eltevedve? Mert te is probalod propagalni ezt a filmet, mintha kenyszer lenne (de még történetesen jobb is az 1984-es verziónál...), mig indokolni nem tudod, sot meg is cafolod sajat magad ( Ez egy egyszerű nyári vígjáték, egy hangyányival jobb, mint az átlag, és egyáltalán nem az év legfontosabb produkciója). Szanalmas. Mint ahogy az is, hogy alszent modon TE sem akarod megerteni amit az indexes baratod sm. Azert van feminista felhangja az egesznek, mert az ilyen blogok, cikkek es a sajto ugy nagyjabol mindenaron bele akarja sulyolni az emberekbe, hogy de marpedig ezt a filmet szeretni kell, mert nok jatszanak benne. Ha minimalisan is ismernetek az emberi lelket (marpedig egy kvazi bloggertol ezt a minimalis szintet elvarnam), akkor tudnotok kene, hogy a kenyszer ellenallast szul.

AldoWinnfield 2016.08.01. 15:45:30

@Szelid sunmalac: Te, az nem lehet... Véletlenül... De tényleg.. Hogy valakinek csak úgy simán bejöjjön a film ? :) (esetleg ne legyen nőgyűlölő szardarab, aki csak azért ekézi a filmet, mert hölgyek a főszereplők? :D)

Ja, láttad amúgy a filmet, vagy csak látatlanban osztod az észt? :) Mert én megnéztem, s bár nem tetszett túlzottan, de pont a főszereplők voltak a legjobbak benne. (még akkor is, ha a rendező stílusa és védjegyei nem igazán voltak kompatibilisek a szellemirtós részekkel)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.08.01. 15:45:46

@Szelid sunmalac: Ha valami itt szánalmas, az maximum az, hogy lusta vagy olvasni, és ebből azt hozod ki, hogy én cáfolom meg saját magam...

Hozzátenném még azt is, hogy ha ebből a cikkből te azt hozod ki, hogy ezt a filmet szeretni kell, mert nők játszanak benne, akkor még a szövegértés gyakorlását is szeretettel ajánlanám.

Abban viszont igazad van, hogy az álszentség undorító dolog, éppen ezért remélem, hogy a következő kommenteddel már nem akarsz semmit belemagyarázni a posztomba azért, hogy igazolást találj a gyűlölködésedhez.

Orltran 2016.08.01. 16:03:27

"Ez egyben azt is jelenti, hogy az első előzetes által sejtetettekkel ellentétben Feig nem az első rész örökében jár,"

Ki sejtett ilyet az előzetesekből? Épeszű ember biztos nem, de a net népe sem, akkor nem lett volna felháborodás. Ezzel ellentétben az előzetesekből azt lehetett sejteni, hogy Feig a Kém örökében jár a Szellemirtókkal, és ezért is volt a felháborodás, szemben a nőgyűlölet elmélettel, amit mostanában sok újságíró próbál erőltetni, hogy kis olvasottságot szerezzen magának. A saját bevallásod szerint is így van, ez a Kém vonal, márpedig ez nekem egyenrangú azzal, mintha bemenne valaki a múzeumba és meghajigálna egy Picassot egy kis ürülékkel, azzal a felkiáltással, hogy ettől jobb lesz.
Mondjuk az, hogy neked 6.5 a Szellemirtók, a Kém viszont milyen jó vicces film kb mindent elmond...
Mikor nézted meg először a Szellemirtókat? A kritika alapján nem úgy tűnik mintha a 80-as években történt volna az első találkozás inkább a 21. században. Jól sejtem? Ha igen, nem olyan szerencsés szerintem egy 80-as évekbeli filmről mai szemmel kritikát írni. Ennyi erővel a klasszikus Dr. Who a maihoz képest egy vontatott dögunalmas sz@r. Pedig hát nem, hanem a világ egyik legjobb sci-fi sorozata...

Orltran 2016.08.01. 16:11:21

Egyébként ez:

www.youtube.com/watch?v=sN0w54ZmMxs

5.6 IMDB-n, az új film 5.4, és még egyet is értek. :) Igazából én többet is adnék a fanmade darabnak, mert olyan űrt próbált betölteni, amit rengetegen érzünk a Ghostbusters 2 óta (szemben a te elméleteddel, miszerint egy aranyos klasszikus).

powerage 2016.08.01. 16:22:22

A film már másfél hete beleállt a földbe, szerintem már ezzel a "jobb, mint az 1984-es" műbalhéval se fog különösebb forgalmat összehozni vele kapcsolatban.

Csámcsogj rá valami újabbra, csimota.

cabeza 2016.08.01. 16:27:10

Na persze jo, azert bukik mindenutt :)
Lattam az utolso 10-15 percet neten. Jo gagyi sok penzert.

AldoWinnfield 2016.08.01. 16:31:25

@Orltran: Egyébként meddig lehet visszamenni 2016-ban, hogy kritikát írjunk valamiről? 90-es évek még belefér? Vagy csak a 2000-től felfelé? És tényleg, aki mostanában nézi meg először az eredeti Szellemirtókat, az ne is véleményezze, mert nem a 80-as években látta? :D Hülye érvek :D

AldoWinnfield 2016.08.01. 16:33:36

@powerage: @cabeza: A pénzügyi bevételek és egy film minősége csak ritkán van összefüggés. Az új Szellemirtókat pont ez a hülye, felesleges gyűlölködés vitte a bukás irányába. Mintha ettől a filmtől kevésbé lenne jó az eredeti két rész, úgy fikázzák sokan...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.08.01. 16:40:21

@Orltran: Látom, te sem igazán érted, hogy miről írok... Az első előzetes kb. első mondata valami olyasmi, hogy "30 évvel ezelőtt 4-en megmentették a világot, most jön egy új csapat", ezek után teljesen adta magát a feltételezés, hogy valamiféle kontinuitást azért csak felvállal. Erről írtam, hogy ezt nem teszi meg a mű, nem arról, hogy Feignek mire emlékeztet a stílusa...

"márpedig ez nekem egyenrangú azzal, mintha bemenne valaki a múzeumba és meghajigálna egy Picassot egy kis ürülékkel"
Szóval akkor az eredeti mű most már megrongálódott, élvezhetetlen, csak mert készült hozzá egy folytatás? Ezt az analógiát azért még kifejthetnéd egy kicsit bővebben...

"Mondjuk az, hogy neked 6.5 a Szellemirtók, a Kém viszont milyen jó vicces film kb mindent elmond..."
Mondjuk az, hogy szerinted a Szellemirtók jó film, A kém meg nem, mindent elmond.

"Ha igen, nem olyan szerencsés szerintem egy 80-as évekbeli filmről mai szemmel kritikát írni."
Mert esetleg kiderül, hogy egy túlhájpolt középszer, amit csak a nosztalgia szépít meg? ;)

@powerage: Szerencsére nem is ez volt a célom, úgyhogy próbálj meg valami másba belekötni, "csimota".

@cabeza: Ja bocs, elfelejtettem, hogy a világtörténelem során jó film még nem bukott meg, és rossz nem lett sikeres...

AldoWinnfield 2016.08.01. 16:56:29

Amúgy én sem értek egyet a kollégával abban, hogy ez a film jobb lenne, mint az eredeti. Sokkal nagyobb a füstje, mint a lángja. Feig stílusa egy kicsit elnyomja a Szellemirtós részeket - amik egyébként sajnos nem túl ötletesek - , viszont a főszereplők jók és működik köztük a kémia. Persze, ez egy másik kor, így a film is más, mint az eredeti, de ebben nem látok semmi problémát. Ha már nem tudtak összehozni egy folytatást az eredeti arcokkal, szerintem érdekes koncepció egy másik csapatot a középpontba helyezni. Az meg, hogy nők, hát kit érdekel? Legyenek jó karakterek, és azokat sikerült összehozni: még akkor is, ha meglepően egyszerűek a főszereplők. A színészek eladják a dolgokat, Kate McKinnon pl. fantasztikus. A film egyébként csak középszer, erre is mondtam, hogy sokkal nagyobb a balhé körülötte, mint kellene. Egyébként azért sem érzem jogosnak a felháborodást, mert tényleg léteznek feldolgozások, amelyek sokkal távolabb kerültek az eredeti film világától, plusz filmként is sokkalta rosszabbak, mint az új Szellemirtók. Ilyen pl. az új Rémálom az Elm utcában. Ott volt egy klasszikus, egy kultfilm, amit sikerült hülye húzásokkal kvázi élvezhetetlenné tenni, Kruegert megváltoztatni, és még alkotásként, filmként is pocsék volt trehány forgatókönyvvel, borzalmas színészekkel. Na, én imádom az eredeti Rémálom az Elm utcábant, illetve a sokszor gyenge folytatásait is. Mégsem sírok a remake miatt, megnéztem, gyenge volt, továbbléptem, és inkább nézem a régi részeket Robert Englunddal. Mert így is lehet... :D

cabeza 2016.08.01. 17:03:34

@AldoWinnfield: Pont hogy ez a mutogatas a "gonosz nogyulolokre" hozta meg az eredmenyt arra, hogy sok kritikus azt mondja hogy "bar olyan amilyen a film, semmi extra, de nezd meg most mert tok jo!" Ami egy alszent es gerinctelen dolog. Ha szar a film akkor teljesitsen szarul.
Talan majd ezutan jobb forgatokonyvet irnak amiben nem a fingos humor a kozpont. Olvastam mik mentek itt a hatterben es elegge alszent a Sony es Feig es a tobbi egyen, aki mindent a szexizmusra akart kenni. Ha egy ferfinek negativ, de nem serto velemennye volt a filmmel kapcsolatban azt nyilvanosan szexistanak nyilvanitottak. Ugyanezzel a velemennyel volt egy no, egy szot se szoltak.

Szerintuk(media es vorosszemu internetharcosok) szexista:
youtu.be/hz8X2A7wHyQ

Ez valamiert nem volt szexista:
youtu.be/lQIuTGfPHvA

AldoWinnfield 2016.08.01. 17:21:29

@cabeza: Nem a fingós humor a központi a filmben. A kritikusokat így általánosítani meg hülyeség. Biztos volt ilyen, de talán a többség épp azt látja, amit én: egy nézhető, élvezhető vígjátékot. (Ami elnézve a 6.4-es rotten átlagát, az igazság lehet.) Plusz biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy volt kritikus, aki meg pont azért húzta le, mert 'csajfilm". A vicces amúgy az, hogy az új Ghostbusters sokszor tök aranyosan kacsint ki a régire, szeretettel beszélve az eredetiről. :D Az meg, hogy a Sony és Feig a szexizmusra hivatkozik, annak is megvolt az előzménye, ami továbbgyűrűzött és közben már mindenki mindent beszél a filmről, meg ekézi látatlanban. Alapvetően tök ártalmatlan az egész, csak valahogy sikerült az internet egy kevésbé világos felének ilyen hatalmas műbalhét csinálni az egészből, amiben már minden félnek sok van a rovásán. A videók is pont ilyenek. Hozzáteszem, a csávó szerintem simán megnézte volna a filmet, ha teszem azt Chris Pratt, George Clooney, Will Smith meg Jared Leto játszik a filmben. :D :D :D Amúgy is a mai világunk legnagyobb baja, hogy mindig, mindenki, MINDENEN megsértődik, felfújják az emberek az összes témát, vitatkoznak minden szaron. Túlnyomják sokszor a "feminácik" is, meg ' az ellen-feminácik" is, közben meg már így 2016-ban totál alapnak kellene lennie a nemek közti egyenlőségnek.

Meridian74 2016.08.01. 17:57:19

Volt még egy verzió 2016-ban ebből a filmből? Mert nem értem a posztot... vagyis igen. Mennyit fizettek ezért neked?
Mert egyébként más nem lehetséges, mint hogy én egy másik verziót láttam a filmből, ami a raklapnyi fo*ssal ért fel.

De az én véleményem nem számít, viszont ez igen: imdb.com - 5.4 pont.
www.imdb.com/title/tt1289401/?ref_=fn_al_tt_1

Amúgy a faszért kell nem rendes remake-et csinálni? Minek kell nőiesíteni a karaktereket? Hát nem veszik észre, hogy azok a filmek, ahol konkrétan nő, vagy nők a főszereplők - kimondottan macho szerepkörben - egy nagy nullák, híg fo*sok... míg ahol egy férfi szerepel ugyanebben azok sikeresek. Lásd Mad Max remake.

Amúgy milyen lett volna a "Revenant" női karakterrel? Az év bohózata lett volna.

Vagy milyen lesz majd a Vasember női karakterrel? Brutál röhej. Vagy milyen lesz Thor női karakterrel? ROFLMAO!

Komolyan.

Megvan a helyük a női szereplőknek is, a sztorikban is, meg mindenhol. Pl mondok egy kurva jó filmet: "Help". (Segítség). Állati jó film. Ha férfi lett volna a főszereplő, még akkor is szánalmasan sza*r lett volna, ha hozzáigazítják a sztorit...!

Tegnap néztem meg a Beavatott: hűséges című raklap trágyalét. Egyzserűen egy darab szarok a bárgyú pofájú női főszereplő mellet a férfi szereplők... egyszerűen ez nem áll, és nem megy ez női szereplőkkel. Ilyen helyzetekre csakis férfi a megfelelő, csakis azzal működik a dolog. Ordenáré leszek egy kicsit: ez kábé olyan, mintha hirtelen nőnek lenne farka és a férfinak pinája. Na, azt vizualizáljátok. Ugye?!

Orltran 2016.08.01. 17:58:56

@AldoWinnfield: De, nyugodtan, csak az általa említett pontok a 80-as években teljesen helyükön voltak, és csak mai szemmel olyanok, amilyenek. Mint írtam, lehet nekiülni a Doctor Who-nak, az első 3 évadot kihívás végignézni, miközben a 60-as években előremutató sci-finek számított. Lehet az a véleménye, ami, de így az általa írt kritika egy hiteltelen magánvélemény. Persze így is meg lehet írni, el lehet olvasni, mégis, itt már egy annyira régi és kultikus darabról beszélünk, aminek objektív értéke van, ezért ezek a szubjektív most aztán jólmegaszondom kritikák a szememben nevetséges erőlködésnek tűnnek.

Orltran 2016.08.01. 18:09:20

@danialves: Ja, én nem értem, amit írsz, nem te írtál hülyeséget... Már ott kezdődik a dolog, amit le is írtam, ha mindenki azt látta volna, hogy az előzmények alapján az eredetiből merít Feig, nem lett volna háborgás. De nem ezt látta a nép, hanem azt, hogy ez egy kémhez hasonló a humor legolcsóbb, legalja formáját használó 'vígjáték' lesz.
Ok, akkor finomítok a Picasso analógián, mert te viszont tényleg nem érted, mi a gond a filmmel. Olyan, mintha Picassonak készített volna 2 mesterművet, ami után a Világ Festészeti Atyaúristene megtiltaná, hogy újra fessen, és onnantól az ő stílusát csak egy középszerű piktor másolhatná, akinek a médiuma az ürülék.
Ja, és rengeteg a Picasso rajongó, akik évtizedekig várták a 3. festményt...
A többiről leírtam a véleményem AldoWinnfieldnek.

Orltran 2016.08.01. 18:15:36

@AldoWinnfield: Hogy jönnek ide a nők? Hányszor kell elmondani, hogy ez nem erről szól? Kit érdekel, milyen neme van a Szellemirtóknak? Ez arról szól, hogy majd 30 évet vártunk a 3. részre, ehelyett kaptunk egy Paul Feig filmet megspékelve Melissa McCarthyval és mindennel, amit ők képviselnek. Ennyi. Ez fáj ennyire, nem az, hogy nők vannak benne, vagy sem. Fél évig a képregényekben is nők voltak a szellemirtók, mégis szólj, ha olvastál ilyen felháborodást, pedig azt aztán tényleg a kemény mag olvassa. Nem zavart akkor sem senkit, mert igazi Szellemirtók történet maradt attól még, hogy nők lettek a főszereplők.

Orltran 2016.08.01. 18:15:36

@AldoWinnfield: Hogy jönnek ide a nők? Hányszor kell elmondani, hogy ez nem erről szól? Kit érdekel, milyen neme van a Szellemirtóknak? Ez arról szól, hogy majd 30 évet vártunk a 3. részre, ehelyett kaptunk egy Paul Feig filmet megspékelve Melissa McCarthyval és mindennel, amit ők képviselnek. Ennyi. Ez fáj ennyire, nem az, hogy nők vannak benne, vagy sem. Fél évig a képregényekben is nők voltak a szellemirtók, mégis szólj, ha olvastál ilyen felháborodást, pedig azt aztán tényleg a kemény mag olvassa. Nem zavart akkor sem senkit, mert igazi Szellemirtók történet maradt attól még, hogy nők lettek a főszereplők.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.08.01. 18:16:48

@Meridian74: "De az én véleményem nem számít, viszont ez igen"
Nem, az sem számít, főleg, hogy az elvtársaid olyan lelkesedéssel nyomkodták az 1-eseket, mint Youtube-on a dislike-okat...
Inkább leírom most, mert szerintem egy pár embernek még be kell kopiznom szájbarágóban, szóval nézzünk meg két, elvileg a közvélemény szerint szar film értékeléseit, az első legyen ez:
2: 2334 3.8%
1: 17268 28.3%

A második mondjuk a Transformers 4:
2: 8916 3.7%
1: 14024 5.8%

Nem tartod egy kicsit furának, hogy a statok alapján a Szellemirtók esetében eléggé a szélsőértékek dominálnak, és úgy tűnik, például 2-esre alig értékeli valaki a filmet? Ha a többség szerint egyöntetűen szar lenne, nyilván lennének rengetegen, akik 2-est, 3-ast stb. nyomnak rá, itt viszont elég keményen az 1-es harcol a 6 feletti értékekkel. Tudod, a statisztikát érdemes érteni is, nem csak vakon beböfögni, na ez az, ami számít...

Amúgy csak halkan jegyzem meg, hogy a Fury Road-ban konkrétan nő volt a(z egyik) főszereplő, és többek között ennek is hála volt egy remek film.

Egyébként felhozhatsz még 30 példát, de ezek jórészt semmiben sem hasonlítanak ehhez a filmhez (a Revenantnak mégis mi a halál köze van egy könnyed vígjátékhoz?), másrészt honnan tudod, hogy nem működtek volna? Láttad a női főszereplős Revenantot? Vagy mi a helyzet Az éhezők viadalával, ami tök ugyanolyan, mint A beavatott, csak mivel nincs szarul megírva, ezért történetesen működik?

Meridian74 2016.08.01. 18:23:10

@danialves: pedig de, ez ennyira szar. Azért látod ezt az eltólódást, mert a töbség szívesen nyomott volna NULLÁST is, ha lett volna rá lehetősége. Amire te hivatkozol, a statisztikai kalapgörbe csúcsa, ennél a filmnél a nulla egész öt tizednél tetőzne.
A Transformer is egy rossz film, de nem ennyire, ezért ott a kalapgörbe csúcsa nem egy hanem 3-4 között tetőzik. Van rossz, és még rosszabb, meg borzalmas. A Szellemirtók 2016 az a minősíthetetlen ultrafos kategória.

Meridian74 2016.08.01. 18:24:53

@danialves: A revenantnak semmi köze, csak a példa kedvéért hoztam fel - költői kérdésként: milyen lett volna, ha női karakter lett volna a főszereplő? A válasz: egy hulladék. Senki nem nézte volna meg.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.08.01. 18:29:11

@Orltran: Ha nem fogod fel, amit írok, mégis mit mondjak? De látom, még mindig nem ment át annak a szakasznak az értelme, úgyhogy leírom szájbarágóban. (Viszont azt előre jelezném, hogy az arroganciát azoktól viszonylag kevéssé tolerálom, akik képtelenek felfogni az egyébként nem túl bonyolult gondolataimat.)
Arról írtam, hogy Feig az előző részek (pontosabban az első rész) univerzumára építi-e filmjét, szó nem volt stílusról, konkrét elemek átvételéről, mindössze arról, hogy felhasználja-e utalások vagy bármi más szintjén az ott történteket, MINTHOGY AZ ELSŐ ELŐZETES EZT PRÓBÁLTA SEJTETNI. Nem történt ilyen, ez tisztázva lett az olvasó számára. Úgyhogy légyszi ne akarj semmi mást belemagyarázni, hogy előadhasd a hülyeségeidet.

"mert te viszont tényleg nem érted, mi a gond a filmmel"
Nem, én egy hibára mutattam rá az analógiádban, amit ezzel a javítással te is elismertél. Most pedig a következőben is rá fogok mutatni egyre, és ezzel együtt másodszor is jelezném, hogy amíg pl. saját magad által is bevallottan hibás párhuzamokkal nyűgözöl le, addig kicsit vegyél vissza az arcodból...

"Olyan, mintha Picassonak készített volna 2 mesterművet, ami után a Világ Festészeti Atyaúristene megtiltaná, hogy újra fessen"
És pl. Ivan Reitmannak ki tiltotta meg, hogy újra filmet rendezzen? Ahogy láttam, legutóbb pl. 2014-ben rendezett is. Igaz, a legtöbb filmjét nem is hájpolták ennyire... Valamint további hiba a párhuzamban, hogy picassoi mértékű zsenialitást feltételez az első résztől, ami finoman szólva is vitatható, de erről majd később. Most térjünk át arra, hogy "stílusát másolhatná", ami elég vicces szóhasználat annak fényében, hogy te magad kardoskodtál a kommented első felében amellett, hogy Feig mennyire nem hű az eredeti film stílusához, és pont ez a baj...
Szóval kijavítom neked ezt a párhuzamot: Picasso mondjuk fest egy Guernicát, majd elmegy mást festegetni. Jön XY, ő is fest egy képet Guernica bombázásáról, erre mindenki telesírja az internetet, mert szerintük valamiért Guernicáról csak a szent Picasso festhet képet.

"csak az általa említett pontok a 80-as években teljesen helyükön voltak, és csak mai szemmel olyanok, amilyenek."
Pl. a 80-as években jobb időzítése volt a komikumnak, nem volt felesleges Ernie Hudson, vagy nem volt súlytalan egy gátlástalan nőcsábászra épített romantikus szál? Hallgatlak...

"Lehet az a véleménye, ami, de így az általa írt kritika egy hiteltelen magánvélemény."
Miért, mitől lesz egy kritika objektív igazság? Hogy egybevág a te véleményeddel? Mintha ezt vélném látni a szavaidban...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.08.01. 18:38:34

@Meridian74: El kell, hogy keserítselek, baromira nem a kalapgörbe csúcsára hivatkozom, hanem arra az egyszerű jelenségre, hogy a szélsőértékek gyakoriságának megnövelésével van manipulálva az átlag. Nézd meg a mediánt, a Transformersnél 6, a Szellemirtóknál kereken eggyel több, azaz 7. Mindezt úgy, hogy az átlaga elvileg rosszabb. Megnézhetsz még pár hasonlóan lehúzott filmet (pl. Gods of Egypt), mindenhol azt fogod látni, amit a Transformersnél, és sehol nem azt, amit a Szellemirtóknál.
Még egyszer mondom, érdemes érteni is a statisztikát, mielőtt nekiállsz erőlködni...

"A revenantnak semmi köze, csak a példa kedvéért hoztam fel - költői kérdésként: milyen lett volna, ha női karakter lett volna a főszereplő? A válasz: egy hulladék."
Ha semmi köze a kettőnek egymáshoz, akkor viszont egy kurva szar példa, mert semmi alapja nincs az analógiának...
Egyébként a választ sem te, sem én, sem senki nem tudja...

Orltran 2016.08.01. 19:21:43

@danialves: Bocs, de te kezdted el ezt a nem érted amit írok szöveget. Igen, te erről írtál, én pedig ezt eddig is értettem. Egyetlen mondat a trailer elején. Ugyanakkor az első perctől megmondták, hogy reboot lesz, mióta a Ghostbusters 3 projekt behalt, és jött a teljes női csapat, azóta egyértelmű volt. Viszont ezt felesleges azzal összekapcsolni, hogy ez milyen rosszul esik a rajongóknak. A reboot ténye pl engem aztán egyáltalán nem zavar (ahogy a nőnemű főszereplők sem).

A Picasso analógia ügyben nézd meg ezt:
www.youtube.com/watch?v=RPAklIlov-A
(Ha nem néznéd meg, arról szól, többek között, hogy milyen levelezés ment a Sonyn belül, és Amy Pascal hogyan szorította ki Ivan Reitmant a Szellemirtókból. Mondjuk szerintem Harold Ramis halála után Reitman nem rendezett volna egyébként sem)

Igen, a 80-as években más volt a filmek ritmusa, és nem, nem voltak feleslegesek az említett dolgok. Winston érkezése megduplázza a Szellemirtók kapacitását, legalább 2 ember kell egy szellemhez, amíg hárman vannak, nem lehetnek egyszerre két helyen jelen. Ráadásul ő az egyetlen normális ember a csapatban, a többiek nem állnak két lábbal a földön. De ez kb olyan kérdés, mintha azt neheztelnénk, hogy hárman vannak, nem ketten, vagy miért nem öten. Peter pedig mindezek ellenére is szerethető figura volt, miért ne lehetne rá romantikus szálat építeni? A nőcsábászok nem találhatják meg a nagy Ő-t? Mondjuk eleve feleslegesnek érzem ezt ennyire megrágni.

Nem lesz a kritika soha objektív igazság, nem is lehet, de abból nekem nagyon süt, hogy ha 84-ben nézed meg, teljesen mást írtál volna, mint így, így pedig én személy szerint nem látom értelmét a pontozásnak.

Szelid sunmalac 2016.08.01. 19:36:08

@danialves: Te figyelj csak, ha nem en vagyok az egyetlen aki szerinted "nem erti" mirol irsz, akkor talan meg kene tanulni irni, nem?
Foleg minekutan igencsak ugy tunik funkcionalis analfabeta vagy. Ha ugyanis megegyszer elolvasnad, akkor latnad, hogy nem a te szovegedre irtam, hogy "szeretni kell", hanem hogy ezert vannak sokan felhaborodva. Te mindegy is, hiszen te helikopter vagy.

cabeza 2016.08.01. 19:52:30

@AldoWinnfield: "A kritikusokat így általánosítani meg hülyeség."

Nem altalanositottam. Azt irtam sok kritikus, es nem minden kritikus. Jo lenne ezt eszrevenni mielott hulyesegeket irsz, mert visszacsap.

"Sony és Feig a szexizmusra hivatkozik, annak is megvolt az előzménye, ami továbbgyűrűzött és közben már mindenki mindent beszél a filmről, meg ekézi látatlanban."

Ja, csakhogy megjelentek elotte a kiszivargott sony emailek, amiben kb minden le volt irva hogy mit akarnak, aztan egy belso munkatars szivarogtatta ki a tortenetet es mindenki amult milyen szart akarnak osszerakni. Aztan megjelent az elso trailer, es igaz volt minden, tenyleg ilyen szar. Erre akadtak ki egy csomoan. Aztan persze jottek a velemenyek torlese a kritikakrol, mint pl. tul szines mint egy scooby doo film, a gagyi poenok, es a nulla IQ model/titkarrol ami valamifele 50-60as evekbeli legeslegbutabb szoke no tukorkepe ferfiban. Persze ezek a hozzaszolasok "valahogy eltuntek" es maradtak a kisebbsegtol jovo nogyulolo hozzaszolasok amelyek "valahogy" a YT video hozzaszolasok tetejen maradtak. Az egesz szexista/nogyulolo beallitas innen eredt a Sony-tol. Aztan ezt a "reklamot"vittek vegig kolunbozo talkshow-ba is a rendezo es 1-2 szineszno, mert valahogy el kellett adni egy trailer alapjan nagyon negativan megitelt gyenge filmet, nehogy ugy vegezze mint a F4tastic, en. Aztan persze vannak a trollok akik direkt cukkoljak oket es valojaban tojnak a filmre. De ezek kisebbsegben vannak, kulonben, ahogy mar emlitettem, nem lenne buko, mivel szajrol terjedne tovabb hogy megis jo film.

Szoval en azt mondom neked, hogy eleg rosszul informalt vagy ezen a teren.

AldoWinnfield 2016.08.01. 20:06:24

@cabeza: Tény, hogy nem a világom közepe ez a film. :) Nekem ez nagyon összeesküvés-elmélet, de megcáfolni nem tudom, úgyhogy legyen úgy, ahogy mondtad. :D

AldoWinnfield 2016.08.01. 20:13:38

@Orltran: Vannak kanonizált művek, de azért a Ghostbusters ettől elég messze van. (plusz kanonizált mű sem jelenti azt, hogy ne lehetne kritikusan szemlélni) Egyébként nyilván máshogy kell nézni egy 1920-as filmet, meg egy mostanit, ebben nincs vita. (Egyébként vannak jól, meg rendkívül szarul öregedő filmek...) Egyébként meg Doctor Whoért pacsi, azt én is imádom, bár én csak az újkori részeket néztem végig. :)

AldoWinnfield 2016.08.01. 20:16:59

@Orltran: De így ebben az esetben az a vicces, hogy minden Feig-szerű poénja mellett a film simán működőképes Szellemirtók moziként is... Egyikben sem nagyszerű darab (Sem a Feig-féle /egyébként sokszor okos/ humorban, sem mint Szellemirtók), de vállalható darab.

cabeza 2016.08.01. 20:25:50

@AldoWinnfield: Nincs ebben semmi osszeeskuves elmelet. Akiket erdekelte a Szellemirtok, azok kovettek a legjobban mi tortenik es megtapasztaltak. Arrol nem is szolva hogy ami maradt, tobbsegben nogyulolo kritikak, felszedte a "clickbait" media ami ugye ebbol el.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.08.01. 20:27:34

@Orltran: "Bocs, de te kezdted el ezt a nem érted amit írok szöveget."
És akkor csuklóból vissza kell vágni, attól függetlenül, hogy te tényleg nem érted, amit írtam, és én meg értettem, amit te igen? :D

"Ugyanakkor az első perctől megmondták, hogy reboot lesz"
És ez kizárja azt, hogy az első rész örökségét bármilyen szempontból is felvállalják? Pl. a 2009-es Star Trek is egy reboot, ennek ellenére megpróbál egyszerre az eredeti széria és filmek örököseként is viselkedni.

"Viszont ezt felesleges azzal összekapcsolni, hogy ez milyen rosszul esik a rajongóknak."
Szerencsére ezt nem is tettem...

Amúgy ne haragudj, de nem fogok 10 perces videókat megnézni egy olyan analógia kedvéért, ami az első 2 alkalommal is szar volt. Egyébként jelezném, hogy arról beszéltél, hogy " Világ Festészeti Atyaúristene megtiltaná, hogy újra fessen", na most ha ki is fúrták Reitmant, azt senki nem tiltotta meg neki, hogy újra rendezzen, szóval úgy beállítani, mintha Feig miatt nem jutott volna neked több Reitman zsenialitásából, erős csúsztatás még mindig.
A lényeg, hogy még mindig nem jött át, pontosan milyen módon is okozott kárt az eredetinek az, hogy a reboot létrejött, szerintem fussunk neki harmadszorra is...

"Winston érkezése megduplázza a Szellemirtók kapacitását, legalább 2 ember kell egy szellemhez, amíg hárman vannak, nem lehetnek egyszerre két helyen jelen."
Ugye érzed, hogy én erősen narratív dolgokról beszélek, nem arról, hogy a forgatókönyvírók hogyan tudnak megfelelni a saját maguk által kreált szabályoknak? Belinkeltem a kritikába egy cikket, az elég szépen végigveszi, hogyan lehetett volna az ő szerepét felosztani NARRATÍV SZEMPONTBÓL, azzal nem tudok mit kezdeni, hogy ha Ramisék azt találják ki, hogy 30 ember kell egy szellemhez, akkor 30 ember kellett volna a filmbe...

"miért ne lehetne rá romantikus szálat építeni?"
Mert nem érzem a komolyságát a romantikus szálnak egy olyan fickó esetében, akiről tudom, hogy mindenkit csak meg akar farkalni? Miért érdekeljen, hogy ez a numera összejön-e neki? Ha nem, majd keres mást...

"de abból nekem nagyon süt, hogy ha 84-ben nézed meg, teljesen mást írtál volna, mint így"
Na igen, csak pont ennek kifejtésével maradtál adós, mert a kérdésem nem arra vonatkozott, hogy mivel tudsz vitatkozni a kritikámból, hanem hogy az én érveim miért ne merülhettek volna fel 30 éve...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.08.01. 20:38:59

@Szelid sunmalac: Na akkor vegyük végig még egyszer: belém kötöttél azzal, hogy megcáfolom magam. Ez nem volt szövegértés kérdése, pusztán azé, hogy képes vagy-e elolvasni a másik kritikámat is, de ez egy kiváló alkalom lett volna arra, hogy kicsit visszavegyél az arcodból. (Ezt csak azért tisztázzuk, hogy a nagyképű pofázásod közepette nehogy elfelejtődjön.)

Egyben ennek hatására felmerülhetett volna benned az is, hogy esetleg nem én nem tudok írni, hanem te voltál kicsit felületes, de nem lep meg, hogy ha az 1500 olvasóból ketten nem fognak fel valamit, akkor nyilván én vagyok a hülye (a te szóhasználatoddal élve te meg helikopter).

Egyébként jelezném, hogy az "az ilyen blogok, cikkek" szókapcsolatot elég nehezen tudom úgy értelmezni, hogy az "ettől a poszttól pont ebben a tekintetben különböző cikkek", szóval légyszi ne próbálj meg már hazudozni is.

Vagyok annyira jófej, hogy kapsz még egy kommentet egyrészt, hogy olvass, értelmezz, másrészt, hogy picit visszavegyél az arcodból, és mondjuk kifejtsd azt is, hogy a fentit miért nem gondolod hazugságnak.

Ramil Safarov 2016.08.01. 21:23:15

A film szar, ettol meg jobban utalom a noket.

Orltran 2016.08.01. 21:58:45

@danialves: úgy okozott kárt, hogy helyette jöhetett volna egy igazi Szellemirtók film is. Ennél egyszerűbben nem tudom leírni. A többi témában pedig nincs kedvem ismételni magam.

Szelid sunmalac 2016.08.01. 22:48:59

@danialves: Felesleges. Tovabbra sem az altalam irtakhoz szolsz hozza (nevezetesen az okokhoz, hogy miert vannak annyira kiakadva a filmre es visszatetszo a te irasod is), hanem tovabbviszed a szemelyeskedest, holott az elos hozzaszolasban meg nem volt ilyesmirol szo.
Nem az en dolgom ugyan, de naponta talalkozom olyan emberekkel, akik keptelenek elviselni barmilyen kritikat, mikozben ezt masokra kivetitve probaljak elharitani maguktol.
Viszont szerintem ket okbol irnak az emberek (foleg blogot): 1. maguknak (ezt regebben naplonak hivtak), 2. masoknak akarnak valamit kozvetiteni a sajat gondolataikbol. Namarmost ha te mindaron ra akarod masokra eroszakolni a velemenyed, mikozben keptelen vagy masok velemenyet meghallgatni, akkor felesleges blogot irnod. Reszemrol befejeztem. Tovabbi sok sikert a "teriteshez"

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.08.02. 11:25:40

@Szelid sunmalac: Most akkor azok miatt az okok miatt "visszatetsző" az írásom, amelyek az előző kommented szerint még nem az én írásomra vonatkoztak? És nem tudom elviselni azt a kritikát, ami az előző kommented szerint szintén nem az én írásomra érkezett? Ja és gondolom, még mindig én cáfolom meg magam. :D
(Az még külön tetszik, hogy miközben előbb még amellett kardoskodtál, hogy nem az én posztomra írtad a kommentedet - magyarul nem ahhoz szóltál hozzá - most még van pofád ezzel is belém kötni. :D )
Azt viszont meg kell hagyni, hogy ennél jobban nehezen vakarózhattál volna ki a hazugságodból úgy, hogy még ezt az arrogáns kötözködést is tovább folytathasd. :D

De abban igazad van, hogy szerintem mindenki jobban jár, ha most szépen továbblibbensz a következő blogra folytatni a trollkodást...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.08.02. 11:32:23

@Orltran: Mert mik az "igazi" Szellemirtók kritériumai? Férfiak játszanak benne? Reitman, és nem Feig rendezi? Tökéletes másolata az első résznek? Szellemeket irtanak benne és vicces?
Ez a mi az "igazi" valami egy tök jó gumiérv, mert mindig úgy lehet alakítani a sztenderdet, hogy éppen az fér és nem fér bele, amit mi szeretnénk vagy nem szeretnénk... (Ld. ki az igaz magyar.)

Amúgy pont mire le kellett volna írnod érdemben pl. azt, hogy mit gondoltam volna én másként a 80-as években, elfogyott a türelmed és csak önmagad ismételnéd, milyen véletlen. :D Úgy imádom ezeket a véletleneket, amikor 5-6 kommentet még van türelme az illetőnek írni, de amikor jönnek a kellemetlen kérdések, hirtelen se idő, se energia...

Orltran 2016.08.02. 17:41:25

@danialves: Szerinted ha az új film az eredeti szellemi örököse, tényleg nem tudok, és nem is akarok mit mondani.

Nem látok ám kellemetlen kérdéseket, egy szált sem, amit írtál nem cáfol semmit, amit én írtam.
A cikkel, amit belinkeltél nem értek egyet. Egyetlen ember véleménye az is, semmivel se több, mint amit te, vagy én írunk. Az everyment, amit Winstonnál próbál cáfolni pl, mint írtam, én nem úgy értem, mint ő. Ő a "normális" ember, és a csapatban nincs másik ilyen. Mind a három valamilyen formában csodabogár, Winston pedig nem. De ezt is említettem, nincs értelme ezen ennyit nyammogni, mit számít, hogy mennyire súlyos, vagy nem súlyos a karaktere? Van egy jó beszélgetése, ha már semmi másért nem lenne benne, az is elég lenne.

Ahogy szintén írtam, a szoknyavadász is megtalálhatja a nagy Őt, és ezt akár érezhetnéd nagyobb dolognak is, mint ha egy olyan karakter lenne, aki minden nőbe, aki picit is megtetszik neki rögtön fülig beleszeretne és örök hűséget fogadna neki. Nem érzed így, te dolgod, senki másé, csak a tied. Ráadásul ez csak egy lehetséges magyarázat, és nem is kell, hogy legyen egy sem.

De, leírtam, a 80-as években más volt a filmek ritmusa. Szerintem eleve félreérted az egész filmet, nem is akart soha nagy thriller meg horror lenni, amit írsz, hogy a forgatás hangulata érződik rajta, ettől lett tökéletes. "a figurák egy végtelen bohóckodásként fogják fel a szellemirtást" Így van, erről szól a film, ezért jó, és ezért baromság ilyenekről hosszú diskurzust folyatni, hogy egy nőcsábász miért lesz szerelmes. Ugyanezért nem értek egyet egyetlen mondattal sem abból, amiket előtte írsz, és azok esetében gondolom azt, ha a 80-as években ülsz be a moziba, máshogy láttad volna.
Utána pedig már csak a fent említett teljesen jelentéktelen dolgok jönnek. (És mielőtt előhoznád, nem, az új filmnek sem kell komolyan vennie magát, nem ez a baj vele.)

És ezzel kb 10x annyi időt szántam az irományodra, mint amennyit szerettem volna, és 100x annyit, amennyire tartom az új filmet. Szal ennyit erről. Gondolhatod nyugodtan, hogy az érvek fogynak el, a valóság pedig az, hogy most is sok sokkal értelmesebb dolgot csinálhattam volna, mint hogy ezt megírjam.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.08.03. 21:01:50

@Orltran: Most bedobhatsz egy másik gumifogalmat, hogy a "szellemi örököse", de ettől még továbbra sem derült ki, mi lenne ez az örökség, aminek Feig filmje nem jelent meg. És mielőtt megpróbálod kiforgatni a szavaimat, ez nem azt jelenti, hogy tökéletesen ugyanolyan a kettő, hanem azt, hogy még mindig nem definiáltuk, hogy milyen kívánalmaknak kell megfelelnie egy Szellemirtók-filmnek. Ismét leírom, ezt meghatározhatjuk úgy is, hogy mindkét darab belefér, és úgy is, hogy soha nem tudnának még egy olyan produkciót készíteni, ami "valódi" Szellemirtók lenne. Szóval kicsit üres ezzel dobálózni, amíg nem írod le, hogy mi kvalifikál valamit Szellemirtókká.
(És szerintem baromi értelmetlen ezen szőrözni, mert ahány ember, annyiféle kívánalom merülne itt fel, gyakorlatilag egy remek lehetőség arra, hogy mindenki a személyes preferenciáit kivetítse valami látszólag objektív mércévé.)

Szóval akkor ebben a 80-as évek dolog tekintetében tudsz 1 példát mondani (bár alapvetően tudnék azzal is vitatkozni, hogy Reitman komikuma valami korszellemnek felelt meg, és nem csak simán rosszul időzített volt...), amire meg nem tudod ráhúzni, az simán csak irreleváns és jelentéktelen? (De persze ahhoz, hogy ne köss beléjük, nem voltak elég irrelevánsak :D )
Amúgy meg szerintem te érted félre baromira a kritikát, nem akart tényleg a film horror- meg thriller lenni, de volt benne pár ilyen ELEM, amelyek viszont baromira nem működtek. Feig filmje sem akart kifejezetten horror lenni, de abban a 2-3 jelenetben, amikor annak a műfaji elemeivel dolgozott, azt kifejezetten korrektül tette. (Egy szellemekkel dolgozó darabtól meg azért ez valamilyen szinten el is várható.)

"Nem látok ám kellemetlen kérdéseket, egy szált sem, amit írtál nem cáfol semmit, amit én írtam. "
Ehhez képest nem beszélsz már arról, hogy miért nem kellett volna a trailerből arra következtetnem, hogy ugyanabban az univerzumban játszódnak, hogy miért okozott kárt az eredetinek ez a film, sőt, igazából már arra is csak ezek a gumifogalmaid vannak, hogy miért nem "igazi" Szellemirtók. Erre a "80-as években mit értékeltem volna másképp" történetre meg csak kétszer kellett még külön rákérdeznem, hogy hajlandó legyél válaszolni... A rövid életű Picasso-analógiát már inkább nem is említem. :D

peco28 2016.08.10. 18:18:07

@danialves
Bocs, de tényleg marhára rosszul bírod a kritikát, ami egy film kritikustól azért elég vicces. Ezen vagy dolgozz egy kicsit (nem fog sikerülni), vagy ne vagdalkozz a kommentekben. Tudod, nem feltétlenül a világ a hülye.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.08.10. 18:40:22

@peco28: Bocs, de kurva unalmas már, hogy amikor a trollok kifogynak a mondanivalóból, akkor benyögik ezt a "rosszul bírom a kritikát" aduászt. Gratulálok, írtál indulatból 4 sort úgy, hogy közben egy betűt nem tudtál kinyögni arról, hogy miért ne lenne igazam, ebből pont nem egészen az jön le, hogy itt kettőnk közül én vagyok a hülye, aki önérzetességből vagdalkozik...
Egyébként alig várom, hogy egyszer a magas ló mellé a sértődött közhelyek helyett végre valami zseniális kritika-elemzés párosuljon, de egyelőre ott tartunk, hogy az előző ember, aki a szövegedet elsütötte, még azt sem tudta eldönteni, hogy akkor most tényleg engem kritizál-e. Akkor mesélj, miért nem feltétlenül a világ a hülye? ;)

BelaVak 2016.08.11. 18:06:47

Nemtom te milyen flmet lattal, de amit en lattam az jo szar volt es egy gorcsos ujrajatszasa az eredeti sztorinak. Konkretan sajnaltam benne a szineszeket, mint a cameosakat, akik valszeg be lettek zsarolva, meg a csajokat is, mert azert tudtak jobb vigjatekot is csinalni mint ez. Az elso reszre hajazo, de szeteso dramatrugiaju sztori, zero/nullasiku karakterek, valszeg sok az improv is, mert nagyon sok a szerkesztetlen duma, , de eleg gyengen jott ossze. A film masodik feleben mar visszasirtam az elso fele fingos-beszaros poenjait, mert meg az is jobb volt, mint a buta CGI lovoldozosdi.
süti beállítások módosítása