A hét előzetesei (20-21. hét, 2016.)
2016. május 27. írta: danialves

A hét előzetesei (20-21. hét, 2016.)

Bár az elmúlt két hét legnagyobb attrakciója valószínűleg az volt, hogy a Star Trek mégsem tűnik olyan borzasztónak, mint elsőre, a bemutatkozó filmek között is volt sok érdekes darab. Cannes egyik legutáltabb filmjéről, az újra a volán mögé ülő Nicholas Houltról, valamint Ridley Scott fiának első rendezéséből is érkezett trailer, amelyeket alább ti is megtekinthettek.

Don't Breathe

Az Evil Dead-remake rendezője egy visszájára fordított home invasion horrorral vár minket, ahol egy vak öregember intézi el az őt meglehetősen alábecsülő betörőket. Amellett, hogy ez a koncepció legalább egy olyan izgalmas filmet sejtet, mint amilyen nemrég a Hush volt, az előzetes is kifejezetten jól mutatja be, milyen egyszerű, de nagyszerű megoldásokkal próbál majd a Don't Breathe kiemelkedni az átlaghorrorok közül. Bárcsak minden horrorba ennyi ambíció szorulna...

The Childhood of a Leader

A szóban forgó film azért lehet számunkra különösen is izgalmas, mert jelentős részben hazánkban forgatták (lehet az előzetesből szemezgeti a magyar helyszíneket), de úgy gondolom, már csak azért is érdemes lesz figyelemmel követni ezt az alkotást, mert igencsak sajátos eszközökkel nyúl egy kényes témához. A 20. századi diktatúrákat kézenfekvő lenne az ideológiák felől megközelíteni, a The Childhood of a Leader azonban láthatóan inkább pszichológiai alapon magyarázná el, hogyan lesz valakiből egy egész nép élére emelkedő zsarnok. Ha az előzetes túlzásokba esően művészfilmes gesztusai nem valami túlságosan is elszállt darabra figyelmeztetnek, akkor egy remek film van kilátásban.

Personal Shopper

Idén Cannes-ban kevés filmet gyűlöltek úgy, mint Olivier Assayas legújabb művét (ami már csak azért is fura, mert a Sils Maria felhői egy kiváló darab volt), de számos erősen pozitív visszajelzést is kapott. Érthető, hiszen igencsak bátor vállalás egy tipikus identitáskereső drámát összefűzni egy kísértetsztorival, és az előzetesből nehéz is megragadni, az alkotás milyen arányban keveri majd a műfajokat, és milyen atmoszférára lehet számítani tőle. De egy trailer feladata végső soron az érdeklődés felkeltése, erre pedig kiváló volt.

Collide

Nicholas Houltnak nem erőssége a kamionlopás, ezt már a Fury Road-ban is láthattuk, a Collide előzetesében pedig újra elbukik a feladattal. Amiből egy kellemes, A szállítót idéző akciózás nő ki az európai autópályákon, ígéretesnek tűnő akciókkal, egy iszonyatos ripaccsá változtatott Kingsley-Hopkins párossal, és egy olyan összképpel, amely egyszerre hordozza magában egy B-film és egy kultikus akció-thriller lehetőségét is. Mindenesetre jobban várom, mint a Halálos iramban 8-at...

Beauty and the Beast

A Disney következő teljesen felesleges élőszereplő darabja is bejelentkezett egy előzetessel - ami inkább bejelentkezés, mint előzetes... Sok minden ezért nem is tudok hozzáfűzni, úgyhogy inkább nézzetek meg egy, a trailer által inspirált videót arról, Hollywood hogyan használja fegyverként a nosztalgiát

Morgan

A Morgan forgatókönyvét még tavaly olvastam, és nem igazán győzött meg, azonban azt meg kell hagyni, a Ridley Scott fia által rendezett filmből egy kifejezetten jó előzetest vágtak össze. Sikeresen építi fel például a film nagy rejtélyének azt, ami várhatóan már az első percekben ki fog derülni, és úgy hoz létre egy baljós hangulatot, hogy közben semmit nem árul el. Egy kicsit kezdek reménykedni abban, hogy a vásznon sokkal jobban fog működni, mint könyvként

The Space Between Us

Sci-fibe épített felnövéstörténet, amely könnyen fordulhat egy megható filmbe és romantikus giccsbe is - nehéz eldöntenem, hogy mit gondoljak a The Space Between Us-ról. Ha jó érzékkel valósítják meg, az év egyik legjobb mozija lehet, viszont ha nem, egy igencsak félresikerült és kínos élményben lehet részünk. Igaz, most már nincs is szükség arra, hogy megnézzem a filmet, hiszen az előzetes elmesélte az egészet...

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr798734718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K.Leslee 2016.05.31. 21:51:37

A Don't breath annyira banalis, hogy mar a trailer is lefarasztott. A 'ne mozogj, ne lelegezz, mert meghall a leny' klise egesz estes filmme dagasztott verzioja oregemberrel. Megis miert nem uti le a csavo az oreget mikor elsetel mellette. Nem egy sebezhetetlen alienrol van szo. Ez egy vak oregember.
Ha mar rossz helyre valo betoresrol van szo:
www.imdb.com/title/tt1727516/?ref_=fn_al_tt_3

Collide: a trailer az egesz kxrva filmet elmseli idorendben kliserol klisere haladva. Legalabb nem hazudnak a trailerben: millioszor latott tucatakciofilm jobb sorsra hivatott elpocsekolt szineszekkel.

Personal Shopper: ezmiez??

Beauty and the Beast: ha sikeres lesz akkor johet ez is:

www.youtube.com/watch?v=uFJz2IMUeDE

Morgan: a moralis eszmekre epitkezo sztoriban latok potencialt. Remelem nem degradaljak majd le a sztorit valami buta thrillerre, de a trailer alapjan jol nez ki.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.05.31. 23:42:10

@K.Leslee: A trailer elején azért elég világossá teszik, hogy mi jön ki abból, ha ezt megpróbálják. ;) Szerintem pont azért jó, mert visz egy csavart az általad említett mechanizmusba azzal, hogy alapvetően a főszereplőink vannak előnyösebb helyzetben, mégis ők kénytelenek menekülni. Ezt hitelesen megalkotni elég komoly kihívás egy horrorrendező számára.

A Morgan pedig sajnos alapvetően tényleg csak egy felvizezett Ex Machina, én azért bízom benne, hogy kicsit felrázták azt a verziót, amit olvastam, és ha nem is zseniális, de legalább stílusos és hatásos film lesz.
süti beállítások módosítása