Méhnyakrák. Nincs nő, aki ne rettegne tőle. Mégsem megyünk el minden évben a kötelező szűrésre, mert drága, kellemetlen és egyáltalán. Én nem vagyok ilyen felelőtlen, de hiába tudom magamról, hogy hála a jó égnek és az egészséges életmódomnak, nincs nőgyászati problémám, mégis mindig összeszorul a gyomrom, amikor hallgatom a telefonban az aszisztens hölgy hangját az eredményről, mert ha egyszer nem a szokásos "gyönyörű P2-es" hangzik el a vonal másik oldalán, akkor bizony a földi pokol vár rám. Eddig csak halvány sejtelmeim voltak arról, hogy mivel kellene szembenéznem akkor, ha bekövetkezne a legrosszabb (a családomban senkinek nem volt ilyen problémája, ezért nem kellett átélnem közelről, mint jelent ténylegesen ez a rettegett betegség), de most Szentesi Éva könyvéből megismerhettem a könyörtelen tényeket. Tabudöntögető, bátor, őszinte írás, amelyet nem az irodalmi értéke miatt olvastatnék el minden nőtársammal, hanem azért, hogy egy életre rögzüljön bennük, mit kockáztatnak, amikor mondvacsinált okok miatt nem mennek el a méhnyakrákszűrésre.

2013 májusában Szentesi Éva váratlanul rosszul lett, annak rendje és módja szerint elment orvoshoz, ahol nem találtak semmi komolyat. A fiatal lány megnyugodott, de aztán egy felelőtlen orvos és a saját hanyagsága miatt túl későn tudta meg, hogy méhnyakrája van. Már nem lehetett műteni, kemoterápiára kellett járnia, de első körben a sikerült legyőzni a betegséget. Aztán kiderült, hogy az igazi csata az életéért csak most kezdődik, mert az alattomos rák visszatért, és iszonyatos erővel kezdte pusztítani a fiatal nő szervezetét...

Szentesi Éva írásaira a WMN (amely szerény véleményem szerint jelen pillanatban a legszínvonalasabb online magazin a saját kategóriájában) oldalain figyeltem fel. Elsősorban nem a rákos téma miatt, hanem a szövegeiben rejlő őserő, a karcosan eklektikus stílus miatt. Nem szállt el a sikerektől, a népszerűségét arra használja, hogy felhívja a figyelmet erre a szörnyű betegségre. Eddig is sokat foglalkozott a témával a D. Tóth Kriszta által kíválóan vezetett magazin online hasábjain, most azonban első könyvében vette magának a bátorságot, és leírt mindent, amit valószínűleg soha senki sem mert volna megkérdezni tőle a rákkal folytatott küzdelméről. Nem titkolt semmit, nem kímélte saját magát és az olvasók idegrendszerét, egy iszonyúan megrázó kötetet tett le az asztalra, amelyben minden kendőzés nélkül leírta, milyen testi és lelki gyötrelmeken ment keresztül az elmúlt három évben. És mindezek után még van ereje azt mondani, hogy többet kapott a ráktól, mint amennyit elvett tőle.

Határtalanul csodálom Évát azért, hogy képes volt megírni ezt a katartikus erejű könyvet, amelyben olyan szinten tárulkozik ki az olvasó előtt, ahogyan én a saját családtagjaim előtt sem lennék képes. Mert ő már tudja, mennyire fontos a szembenézés saját magunkkal, milyen az, amikor az égvilágon semmi sem számít, csak egy vizsgálat, amelynek eredménye szó szerint életről vagy halálról dönt. A saját példáján keresztül mutatja meg, mennyire fontos az az alapvetés, hogy "te vagy a felelős a saját testedért!". És itt most nem arról van szó, hogy fitnesszalakunk lesz-e vagy sem, hanem arról, hogy egyrészt nagyon figyeljünk oda a megelőzésre, másrészt pedig tegyünk meg mindent azért, hogy teljes körű információkkal rendelkezzünk a saját egészségi állapotunkról, és legyünk tisztában azzal, milyen lehetőségeink vannak, ha megtörténik a legrosszabb. Többször sóhajtottam fel a könyv elolvasása során, mekkora mázlim van, hogy nekem kiváló háziorvosom és nőgyógyászom van, biztos vagyok benne, hogy az ő hanyagságuk miatt én soha nem kerülhetek olyan helyzetbe, hogy túl későn szerzek tudomást egy ilyen súlyos betegségről.

Egyáltalán nem szenzációhajhász írásról van szó, gördülékeny stílusban ugyan, de mégis hétköznapi szavakkal (és igen, káromkodás is van benne, a helyezethez képest meglepően kevés) osztja meg velünk az írónő betegségének és gyógyulásának minden fázisát. Valós nevekkel és egyes szám első személyben meséli el, hogyan győzte le a rákot, kétszer is, és miközben a teste szinte teljesen felmondta a szolgálatot, hatalmas lelki utat járt be. Megtudta, kik az igazi barátai, édesanyjával rendezni tudta a kapcsolatát, a munkahelyváltás miatt jöttek a szakmai sikerek, a többszörös erővel pusztító tűzből főnixmadárként született meg az új Éva, aki már közel sem olyan felületes, mint a betegsége előtt volt, a hebrencs lány felnőtt, és őszintén remélem, előbb-utóbb meg fogja találni a testi-lelki társát is, aki elfogadja őt olyannak, amilyen.

Ebben a könyvben nincsenek tabuk, megtudhatjuk, milyen a szex a rák után, milyen érzés órákig ülni egy forró kamillafürdőben, miközben ordít a fájdalomtól a szerző, milyen az, amikor az édesanyja kopaszra borotválja a fejét, mennyit számít egy jó orvos és ápolószemélyzet, milyen érzés, amikor betolják az embert egy MRI gépbe, és megannyi olyan dologról szerezhetünk tudomást, amiről sohasem akartunk olvasni, mégsem tudjuk levenni a szemünket a sorokról. Fontos könyv, amelyben a saját tragédiája bemutatásán keresztül hívja fel a figyelmünket arra az írónő, mennyire életbevágó, hogy a fodrász és a manikűrös mellett a nőgyógyászt is mindig iktassuk be a szokásos női rutinfeladataink közé, azért, hogy megelőzzük a komolyabb betegségeket. Letaglózó írásmű!

10/10