Mostoha dolguk van azoknak az animációknak, amelyek nem valamelyik nagyobb stúdió égiszén belül készülnek, hiszen a Pixar vagy újabban a DreamWorks és a Universal mozijainak neve összeforrt a minőséggel. Ez a fajta brandelés pedig nem teljesen jogtalan, elnézve, hogy a különböző kisebb produkció többségében milyen igénytelenséget képesek megvalósítani. Most viszont egy olyan francia darabot ajánlanék a figyelmetekbe, amelyet lehet, hogy nem reklámoztak agyon, de ez még nem ok arra, hogy kihagyjátok.

Münó világában a Nap és a Hold által táplált oldalak világa és lakói (néhány kivételtől eltekintve) két élesen elváló réteget képviselnek, mindennapjaik szempontjából pedig különösen is fontos, hogy a két égitestet mozgató szerkezetek megfelelően működjenek. Ez a kihalálos alapon kinevezett őrzők feladata, akik épp most választanak utódot maguknak, egy véletlen folytán pedig a tapasztalatlan fiút teszik meg a Hold őrzőjének. Münónak pedig nemcsak egy olyan feladattal kell megküzdenie, amelyre senki nem készítette fel, de neki kell szembeszállnia a gonosztevővel, aki ellopja a Napot.

Ami már az első pillanatban feltűnhet, ha a Münó bármelyik képkockáját megnézzük, hogy habár nem rendelkezik fotorealisztikus animációkkal, alkotói egy lenyűgöző és jellegzetes látványvilágot építettek fel. És ez részben csak a látványelemek kidolgozása, a filmet benépesítő karakterek, helyszínek is tele vannak kreatív és egyedi vizuális megoldásokkal. A mű határozottan tisztában van is ezzel, és számos olyan képsort láthatunk, amely erre az esztétikumra játszik rá - csakúgy, mint a szintén tavalyi A tenger dala esetében.

De abban is rokon a két alkotás, hogy a Münó is amennyit nyújt ilyen téren, annyival kevesebbre képes történetmesélés szempontjából. A problémák jellege azonban teljesen más: ez a darab egy konvencionális, már-már pixaros sztorit beszél el nekünk, amely képes megfelelő érettséggel szólni a gyerekekhez, azonban rengeteg elem kifejtetlennek érződik benne. Az alkotás részben saját gyönyörű mitológiájának az áldozata: annyi helyszínt, népet és karaktert látunk, önkéntelenül is hiányérzetünk támad, amikor ezekbe szinte semmilyen belelátást nem enged. De a figurák is erősen vázlatosan kerülnek csak felskiccelésre a villámgyors bevezetés során, amely egyértelműen a legnagyobb áldozata a röpke 85 perces játékidőnek.

Azt természetesen a film javára kell írni, hogy a benne megjelenő érzelmek, elbeszélt gondolatok így sem szenvednek sok kárt, de egy alaposan kidolgozott főhőssel, minden ízében lélegző világgal sokkal élvezetesebb lett volna belemerülni. Így viszont megmarad egy lenyűgöző, de szigorúan egyszerhasználatos élménynek, és remélem, hogy előbb-utóbb készül hozzá egy folytatás, amely képes lesz kinőni ezeket a hibákat.

7/10

A Münó teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán