Kristy (2014)

A Kristy című amerikai horrorfilm arra kiváló példa, hogy egy teljesen egyszerű, ezerszer látott megoldásokkal operáló, mondhatni szimpla sztori is lehet működőképes, ha megfelelő igényességgel készítik el. A kreatív alkotógárda, azaz Oliver Blackburn rendező és Anthony Jaswinski forgatókönyvíró egyáltalán nem találta fel a spanyolviaszt, egyszerűen csak fogta az ősöreg "veszélyben a nő" thriller toposzt, köré rakta a manapság különösen divatos "maszkos fickók vadásznak a házban rekedt főhősre" home invasion körítést, az egészet megfejelte egy botegyszerű kultusszal, ami tessék-lássék a gyilkosok motivációjául szolgál. A teljes sablonosság elkerülése érdekében még annyit követtek el, hogy nem egy elszigetelt családi kúriát, hanem egy hosszú hétvégére kiürült kollégiumot tettek meg a véres történések helyszínének. Aki ennyiből sejti, hogy miről fog szólni a mozi - mert mondjuk látta a You're Next-et, vagy egy-két hasonszőrű alkotást - annak annyit tudok mondani, hogy igen, pontosan az fog történni, amire ezek alapján számítani lehet. A Kristy sztorijának minden egyes fordulata simán megjósolható, a film mégis működik, mert szépen fényképezett, ügyesen vágott, jól funkcionál a zenéje, életszerűek a karakterei, profin fokozza a feszültséget, a kellő pillanatokban pedig megfelelően kegyetlen, tehát úgy általában patentül meg van csinálva. Ilyen tehát egy mívesen elkészített, de semmiféle újdonságot nem tartalmazó horror/thriller, ami menet közben kellemesen megnöveli a pulzusszámot, aztán a végére persze jóleső elégedettséggel töli a nézőt. Sajnos manapság már az efféle tisztes iparosmunkákat is meg kell becsülnie egy magamfajta horrorrajongónak.

7/10

A Kristy teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán.

Intruders /Shut In/ (2015)

Az Intruders a Kristyhez képest a másik véglet, mivel ez egy újító szándékú horrorfilm (pontosabban: horror/thriller/dráma), ami meg éppen a megvalósításon csúszik el. Pedig kifejezetten izgalmas lenne az alapfelvetése, mely szerint az agorafóbiás főhősnő a pszichológiai rendellenessége miatt nem tud kilépni  házából és elmenni a testvére temetésére - viszont a szertartás alatt betörők érkeznek, akik üresnek hiszik a birtokot, és persze jól meglepődnek a házigazda jelenlétén. Rövid idő alatt kiderül, hogy a hölgy érthető okokból nem tud hová menekülni előlük, de az is hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a ház és annak úrnője sötét és veszélyes titkokat rejteget... Na, hát ebből a szinopszisból akár bármi is lehetne, csak éppen a kecsegtető lehetőségekből végül nem túl sok jó sül ki. A film igyekszik elkerülni a kliséket, és meglepő fordulatokat, magyarázatokat adni, ami alapvetően dicséretes dolog, sajnos azonban ebbéli igyekezetében megfeledkezik szinte minden másról, ami fontos lenne az élvezhetőséghez. A tempó csapnivaló, az események nemhogy felpörögnének, a végére inkább lelassulnak; a szereplők közül nem lehet igazán senkiért sem izgulni, mindenki kicsit - vagy éppen nagyon - ellenszenves; a motivációk ebben a kontextusban erőltetettnek és életidegennek hatnak; a drámai csúcspontok mindezekből fakadóan jórészt unalomba fulladnak; a sokszor szemérmeskedő fényképezés-vágás pedig még a maradék élményt is lerontja. Jelen esetben tehát a történet maga egyáltalán nem lenne sablonos, csak éppen egy jobb rendező dukált volna a megvalósításhoz... szerintem pl. Oliver Blackburn, a Kristy direktora megfelelő lett volna.

5,5/10

Az Intruders teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán.

Static: Nincs menekvés (2012)

A Static megint csak egy olyan film, ami nem sima horror akar lenni, hanem sokat mondó és érzelmileg megrázó, katartikus dráma/thriller - ez azonban csak félig-meddig jön össze neki. A tópari házban a fiukat csendesen gyászoló fiatal házaspárt megtámadó gázmaszkos fickók története csupán az alapötlet szintjén tud jól működni, részleteiben ugyanis számtalan zavaró hiányossággal küszködik. A színészek teljesítménye egyénenként olyan változatos, mint az orgonasíp: Sarah Shahi erős alakítást nyújt, Milo Ventimiglia is igyekszik (bár neki elég korlátozott a színészi eszköztára), az általam egyébként favorizált "szöszi kisbéka" Sarah Paxton viszont csak kínlódik ellentmondásos szerepében. Mindenesetre nem annyira a színészeken, mint inkább a rendezésen és a forgatókönyvön múlik, hogy a mozi nem tud megfelelő hatással lenni a nézőjére. Ahhoz, hogy a Static olyan erős élmény legyen, mint mondjuk Alejandro Amenábar egyik legelismertebb, igencsak hasonló megközelítésű alkotása (melyet spoilerveszély miatt most nem nevesítek, jelen filmben és Amenábar mozijában ugyanis lényegében ugyanaz a végső csavar), izgalmasabbnak, átütőbbnek és kevésbé sablonosnak kellett volna lennie a home invasion vonalnak, a készítőknek jobban át kellett volna gondolniuk és részletesebben ki kellett volna dolgozniuk a finálét, és határozottabban rá kellett volna feküdniük a film címét adó statikus zörej-motívumra. Minezek nélkül, a "tizenkettő-egytucat"-jellegű vágás, fényképezés, rendezés figyelembevételével csak egy ambícióit valóra váltani képtelen, és elég korlátozott élvezeti értékkel bíró  alkotást kapunk.

5/10

A Static teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán.