A Coen-testvérek munkásságától sosem állt messze a humor, témaválasztásaik sem mondhatók kiszámíthatónak, azonban feltételezem, nem én voltam az egyetlen, aki kissé furcsának találta, hogy egy abszurd krimi-vígjátékkal álltak elő, amely az 50-es Hollywoodjának belső köreiben játszódik. De a sztárok felsorolása mindenkit lenyűgözött, a poénokkal pedig az előzetesek alapján nem lehetett probléma - és ez utóbbi az, amellyel tényleg nem okoz csalódást a rendezőpáros legújabb darabja. Minden másban viszont borzasztóan kevés két ilyen kaliberű alkotótól.

Az Ave, Cézár forgatókönyve meglehetősen szövevényes, lévén, hogy Eddie Mannix-hez (Josh Brolin) csatlakozva egy korabeli stúdió összes ügyes-bajos dolgába beleláthatunk. Mannix egyfajta mindenes, aki a sztárokról szóló imázs megalkotásától a szereposztásokig mindenféle ügyes-bajos dolgokkal kell, hogy foglalkozzon, így népszerű sztárjának (George Clooney) elrablása korántsem az egyetlen probléma, amellyel a film szűk két órája folyamán találkozni fogunk. Van még itt nekünk egy kizárólag westernszerepekben működő cowboyfiú (Alden Ehrenreich), egy zabigyereket váró színésznő (Scarlett Johansson), és egy szenzációra éhező bulvárújságíró-ikerpár (Tilda Swinton), akiket szintén ki kell elégítenie főszereplőnknek, miközben megpróbálja az eltűnt színészt előásni.

Részben az is az Ave, Cézár nagy gondja, hogy hajlamos elveszni ezekben a mellékszálakban, amelynek legtöbbjének még csak nincs is semmi funkciója a nagy egész szempontjából, maximum kikacsintások egy rég letűnt világ felé. Látványos, hogy a testvérpár számára sokkal inkább fontos volt a korabeli hangulat és filmművészeti stílusok (persze jelentős mértékben eltúlzott és hatásvadász módon előadott) megidézése, mint egy film rendezése, és annyiszor kapcsolódunk be különböző fiktív forgatásokba, hogy szinte már egy szkeccsfilmet látunk. És akármennyire is szórakoztató Channing Tatum homoerotikus musical-jelenete, ezek a kis kikacsintások annyira nem tesznek hozzá semmit az összképhez, hogy egy ponton túl már csak teljesen öncélúnak lehet tekinteni őket.

Ez természetesen hozza magával azt is, hogy a nagy dérrel-dúrral beharangozott színészgárda legtöbbször csak egy-két jelenet erejéig tűnik fel (ettől függetlenül nem tartom kizártnak, hogy Jonah Hill-lel például a vágószobában bántak el így), nagy sztárparádé tehát szinte soha nincs a vásznon, szintén a produkció elemeinek laza kapcsolódását hangsúlyozva ki. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne csillogtathatná meg mindegyik színész a tehetségét, Brolin és különösen Clooney a hátán viszi a produkciót, de például Channing Tatum is egyre inkább vérprofi komikusi oldalát mutatja meg.

És ami a humort illeti, azzal nincs is probléma a filmben, ha nem is záporoznak elképesztő gyorsasággal a poénok, illetve egy-két geg talán túlságosan is hosszú felvezetést kap, Coenék igyekezete ritkán ment félre, és rendre meg tudtak nevettetni. De a szórakoztatási faktor ebben ki is merül, sem ötletes szövegekkel, sem a szálak fordulatos elvarrásával nem tudtak megörvendeztetni, és összességében is kicsit úgy tűnik, mintha maguk sem tudták volna, miről akar az Ave, Cézár szólni, leszámítva egy körmonfont módon megfogalmazott tisztelgést Hollywood felé.

Rosszul tehát aligha fog járni, aki beül erre a filmre, de aki a Coen-testvérek szokásos cinizmusát, az emberi gyengeségekkel kapcsolatos remek lényeglátását keresi, az csalódni fog. Lehet, hogy szórakoztató az Ave, Cézár, de ezzel párhuzamosan súlytalan és üres, valamint a testvérek munkásságához képest méltatlanul közönséges módon hatásvadász. Természetesen ha nem az alkotók kaliberéhez, hanem a kortárs vígjátékok színvonalához mérem, akkor én is csak azt tudom mondani, hogy minőségi munka.

7/10

Az Ave, Cézár teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán