Vannak generációs filmek, amelyeket azért jegyzünk meg magunknak, mert nagyon fontos mondanivalóval bírtak számunkra életünk egy bizonyos szakaszában. Nos, ez az alkotás abszolút nem ebbe a kategóriába tartozik, mégis felejthetetlen emlék tinikoromból, rongyosra néztem egykoron, imádtam minden kockáját, és Richard Grieco tökéletes kockapociját. Aztán felnőttem, más filmek lettek a fontosak, de időről időre mindig visszatérek régi kedvencemhez, amiről pontosan tudom, hogy már régen eljárt felette az idő, de annyira jól esik nosztalgiázni, hogy nem tud érdekelni az a szomorú tény, hogy már régen kinőttem a tinivígjátékokból. Üssenek agyon, verjenek meg, nekem még mindig tetszik ez az amúgy abszolút felejthető alkotás, bátran ajánlom még ma is minden túlkoros tinitársamnak!
Michael Corben (Richard Grieco) megbukott az érettségin, ami nem csoda, mivel a bulizást és a csajozást mindig fontosabbnak érezte, mint a tanulást. A szülei nem túl boldogok, de mégis rá tudja beszélni őket, hogy engedjék el egy franciaországi kirándulásra, nyelvtanulási célzattal. Azonban a repülőtéren összekeverik egy vele azonos nevű titkosügynökkel, és hirtelen egy nemzetközi kémügy kellős közepén találja magát...
Bezár a bazár! Odaszögezem a segged a falhoz! Kaja! És most csak pár ikonikus beszólást idéztem a filmből, amelyet nem ismerni a saját korában olyan volt, mintha valaki mostanában nem tudna semmit az éppen aktuális képregénymoziról. Richard Grieco volt az ügyeletes szépfiú a 90-es évek elején, minden esélye megvolt rá, hogy szép karriert fusson be, azonban valahol nagyon eltolta a lépést, és csendben eltűnt a süllyesztőben. De ezt akkoriban még nem tudhattuk, úgyhogy mi lányok bele voltunk esve rendesen, ahogyan azt kell annyi idős korban. Ma már csak jót mosolygok ezen, de akkoriban annyiszor láttam a filmet, hogy már kívülről tudtam minden mondatát, és büszkén jelenthetem, hogy az emlékeim nem sokat koptak ebben a tekintetben. Persze teljesen más felnőtt szemmel újrázni, de a nosztalgiafaktor kitart, én még mindig istenien tudok szórakozni rajta.
Ne várjunk briliáns történetet, lélegzetelállító akciójeleneteket, ez csak egy dögös amcsi James Bond tinivígjáték, nem több, de nem is kevesebb. Megvan benne minden, ami egy tininek fontos: buli, verda, jó pasi, jó nők, és természetesen világmegmentés és felnőtté válás, de csak lightos verzióban, hogy azért ne zavarja túlságosan a felhőtlen szórakozást. Nem kell komolyan venni ezt a bájos kis filmet, és akkor nem fogunk csalódni benne, a saját műfajában nem rossz ez. Természetesen az összes Bond-os klisé felhalmozásra került benne, a tinikorosztályra hangolva (pl. a mindenen átlátó szemüveg, amelyet természetesen arra használ Corben, hogy a csajokat nézegesse rajta meztelenül, de annyira kedvesen bumfordian teszi ezt, hogy nem lehet haragudni rá, ilyen korban van, ennyi az egész). A legfőbb gonosz is csak simán őrült, messze van attól, hogy tényleg komoly fenyegetést jelentsen a világra, de arra éppen elég, hogy a szükséges konfliktusforrást biztosítsa a filmben.
Megrögzött nőcsábász barátunknak természetesen meg kell javulnia, naná, hogy összefut egy bájos lánnyal, akinek köszönhetően ráébred arra, hogy mennyire felületesek voltak az eddigi kapcsolatai és természetesen jól megmenti az életét, merthogy közben felfedezte magában az akcióhőst is. Persze a poénok oltárán feláldozták a történetet, a menőség fontosabb volt, mint a mondanivaló, de ha ettől el tudunk tekinteni, nagyokat tudunk kacagni ezen a jó kis vígjátékon, amelynek legnagyobb hibájául Grieco minősíthetetlen alsóneműjét tudom felróni. Szerethető alkotás, amelyet a saját értékén kell kezelni, és akkor még ma is fel tud dobni egy unalmas vasárnap délutánt.
Richard Grieco tökéletes választás volt a főszerepre, jól nézett ki, kellően laza volt, pont ez kellett ehhez a filmhez. Gabrielle Anwar a szépségén kívül nem sokat tett hozzá a filmhez, Linda Hunt és főleg Robin Barlett azonban több emlékezetes jelenetet is kapott. Mindenképpen szinkronnal ajánlott a megtekintése!
William Dear hozta a kötelezőt, megajándékozott bennünket egy filmmel, amelyet még évtizedek múltán sem feledtünk el, a szívünkbe zártuk a spionfiókát, a franciatanárnőről nem is beszélve. Igazi időutazás a film, visszavisz bennünket a gyerekkorunkba, felidézhetjük vele a 90-es évek elejét, aki akkor volt gyerek, értékelni fogja ezt az alkotást, aki nem, az úgysem fogja megérteni, hogy miért érdemes megnézni. Természetesen azért, mert jókat lehet nevetni azon, hogy ilyenek voltunk tinikorunkban.
6/10
A Spionfióka teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
