Egy tökéletes nap / A Perfect Day (2015)
2016. január 25. írta: danialves

Egy tökéletes nap / A Perfect Day (2015)

a_perfect_day-736283073-large.jpgHa röviden el akarnám intézni ezt a kritikát, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy kevés olyan film van, amelynek az Imdb-triviája annyiból áll, hogy a cannes-i vetítése után 5 percig állva tapsolták - majd egy szerény javítás következik, hogy igazából 10 perc volt az az öt. Nem mintha bármilyen szempontból is összemérhetőek lennének egyes produkciók a cannes-i taspvihar hossza alapján, de ha hozzáteszem, hogy a Saul fia is hasonló visszajelzéseket kapott, az kiválóan látható, hogy milyen ligában játszik az Egy tökéletes nap. És - bár a hangulatáról nem feltétlenül Nemes Jeles László alkotása fog beugrani - valójában nagyon is sok hasonlóság van a két mozi között.

Mindkettő például a háború borzalmait mutatja meg egy egészen szokatlan szemszögből: Fernando León de Aranoa filmje ugyanis azon háborús mozik egyike, amely békeidőben játszódik, 1995-ben, a délszláv háború fegyverszünetének megkötése utáni napokban. A katonasággal és a civil lakossággal ellentétben viszont az ő hősei számára még nem ért véget a küzdelem: egy segélyszervezet 4 aktivistájának (Benicio del Toro, Tim Robbins, Melanie Thierry, Fedja Stukan) a munka oroszlánrésze még csak most következik. Egy kutat próbálnak megtisztítani, amelybe a békével feloldatlanul maradt etnikai konfliktusok folyományaképp valaki egy hullát dobott, azonban a kötelük elszakad, amikor ki akarják húzni. És ahogy új kötelet keresnek, egy hihetetlenül szürreális utazás kezdődik meg, amelynek során nemcsak a háború sebeiből ébredező Bosznia összes furcsaságával és tragédiájával kell megküzdeinük, de saját feletteseik számára is bizonyítaniuk kell, hogy hasznos és szükséges a tevékenységük a területen.

a_perfect_day-742099328-large.jpgEbből a szempontból pedig nagyon fontos, hogy ezt a történetet olyan figurák szemén keresztül láthatjuk, akik maguk is félig idegenek, félig azonban rutinosan mozognak ebben a környezetben: így a néző felé folyamatosan tolmácsolva van az egyes események kontextusa, a konfliktus múltja és részletei, ugyanakkor ezzel párhuzamosan azt sem tapasztalni, hogy egy végtelenül leegyszerűsítő, kívülálló perspektívát kapnánk. Az Egy tökéletes nap hőseivel pedig nagyon könnyű azonosulni, már csak azért is, mert az író-rendező egy (a Balkánra egyébként valamilyen szinten jellemző) rettentően fekete, ugyanakkor mégis abszolút emberi humorral festi meg mindennapjaikat. Lehetne akár érzéketlenségnek is felfogni, ahogy a szereplők lereagálják a civil lakosság megpróbáltatásait, azonban az is világosan kiderül a filmből, hogy ez alapvetően egy önvédelmi mechanizmus, amellyel saját maguk lelkén próbálnak könnyíteni.

A mi lelkünk azonban a vígjátéki hangulat ellenére sem lesz könnyebb, León de Aranoa ugyanis a humorizálást arra használja, hogy teljesen kiszolgáltatottá tegye nézőjét arra a néhány gyomrosra, amelyet bravúros érzékkel visz be a vidám körítés ellenére - pontosabban így éppen annak segítségével. Egyszerűen az, hogy magukkal ragadnak ezek a karakterek a legtragikusabb körülmények ellenére is életvidám, önfeláldozó hozzáállásukkal, már elvégzi a munka jelentős részét, és innentől kezdve különösebben nagy filmes hókuszpókuszokra nincs is szükség, csak figyelni arra, hogy mindig a megfelelő dózist kapjuk a háború sújtotta terület különböző életképeiből. Szerencsére a rendező ezt érzi is, és - annak ellenére, hogy a témából kifolyólag azért ez adná magát - jó európai filmes módjára tartózkodik a durva hatásvadászattól, sőt, mintha egyenesen sportot űzne abból, hogy egészen giccses fordulatokat sejtet, de aztán végül mindig keresztül húzza a számításainkat.

De ennél több nem is kell: az Egy tökéletes nap nemcsak a címében tökéletes, hanem abban is, ahogyan a háborús traumák feldolgozásáról, a segélyszervezetek munkájáról, és a kötelékeikben dolgozó látszólag flegma, de valójában igencsak fanatikus figurákról mesél. Egy katartikus, letaglózó, sírós-nevetős moziélmény, amely mindenkiben képes lesz megpendíteni valamilyen húrt, és amely már most az év legjobbjai között van.

10/10

Az Egy tökéletes nap teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr658310532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chocco channel 2016.01.27. 14:41:31

Tegnap neztuk meg, a legjobb film kategoriatol nemikepp tavol van, de egy jo film ez teny:-)

Ami szinten jo de teljesen mas jellegu az a "Lamb" de belole sem lesz az idei ev legjobb filmje szerintem:-)
süti beállítások módosítása