Az elveszett frigyláda fosztogatói
Indiana Jones és a végzet temploma
Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag
19 év. Ennyit kellett várni az újabb Indy-kalandra. Túl sokat. Közben felnőttünk, de gyerekkorunk kedvencét olyannyira nem felejtettük el, hogy csak a mostanában ébredő Star Wars-hisztihez tudnám hasonlítani azt a várakozást, ami megelőzte a bemutatót. Számoltuk vissza a perceket, megnéztük műsoron kívül, sokadjára a trilógia első és harmadik részét (elborult fanok a másodikat is), csak hogy hangolódjunk a premierre. Aztán eljött a várva várt pillanat, végre ott ültünk a moziban, és csillogó szemekkel meredtünk a filmvászonra, vártuk, mi következik. Nos, azt a csalódott morajt hallania kellett volna a rendezőnek, ami a teremben hallani lehetett. Túl sokat vártunk a filmtől, ez tény, de Spielberg sem csapta szét magát, hogy igazi élményt nyújtson a nézőknek. Azóta sem jöttem ki a moziból olyan dühösen, és megfogadtam, hogy ezt a sz... szánalmasan gyenge negyedik felvonást nem nézem meg még egyszer, nem vagyok hajlandó fájdítani vele a szívem. Kizárólag a kritika kedvéért újráztam (kérném értékelni, hogy mekkora hős vagyok:-)), és így másodjára azt kell mondanom, hogy nem nézhetetlen alkotásról van szó, korrekt kalandfilm, de Indiana Jones-hoz képest továbbra is halovány.
Indiana Jones-t (Harrison Ford) foglyul ejti a KGB, a fanatikus Irina Spalko (Cate Blanchett) vezetésével Amerika kellős közepén., Segítenie kell megtalálni egy rejtélyes koporsót, melynek következményeként rászáll az FBI, és elküldik az egyetemről. Közben kiderül, hogy egy jó barátja eltűnik, akinek a titokzatos kristálykoponyák voltak a mániái. Egy forrófejű kölyökkel, Mutt-tel (Shia LaBeouf) az oldalán elindul új kalandok felé...
Ruszkik. Na jó, tényleg elteltek az évek, nácik már nincsenek, maradnak ők. Egy okkultizmus iránt rajongó doktornő, hát, volt már jobb is, de legyen. Na de egy atomrobbanás, mindjárt az elején, amelyet Indy természetesen karcolás nélkül túlél? És ezt a filmet vegyük komolyan? Kellőképpen felbosszantott bennünket Spielberg, pedig egészen jól indul a történet, Ford nagyon jól tartja magát, az ostorral sem felejtett el bánni, már éppen dőlnénk hátra, hogy igen, ezt vártuk, de hamar rájövünk, hogy nem egészen. Oké, lépjünk túl az atombakin, most már tényleg beindulhatnának a kalandok. De sehogyan sem akarnak beindulni. Mármint nem tud magával ragadni a történet, hiába dob be mindent a rendező, csak nem kezd el dübörögni a pici szívünk, elmegy, de nem az igazi. Karen Allen megjelenésével kezd feléledni a remény, de az öröm nem tart sokáig, minél látványosabbak a képek, annál üresebbek, és ez egyre jobban fáj. A CGI cunamin a végén már csak ásítozni tudunk, szerencsére az utolsó jelenetben visszatér az a feeling, amit annyira vágytunk újra látni a filmvásznon. de ez már túl kevés ahhoz, hogy jó érzéssel búcsúzzunk Indy-től.
Több sebtől vérzik a film, amelynek azok a legjobb pillanatai, amikor visszakacsint a franchise korábbi részeire (Indy és Marion torzsalkodása,a frigyláda, a kígyóundor, stb.). Nem volt könnyű helyzetben a rendező, egy oldschool alkotást vártak tőle a rajongók, miközben meg kellett felelnie a kor technikai színvonalának is. nem sikerült sajnos túl jól eltalálni az arányokat, hiába volt fergeteges akcióorgia és überlátványos végjáték, mégsem tudott eljutni a nézők szívéig a negyedik felvonás. Szerencsére Ford még mindig abszolút hiteles tudott lenni a főszerepben, és az önirónia sem állt távol tőle. Jobb forgatókönyvet érdemelt volna, és Shia LaBeouf sem volt méltó arra, hogy a fiának nevezze ebben a jobb sorsra érdemes alkotásban. Szomorúan mondom, hogy Cate Blanchett nem volt jó választás a főgonosz szerepére, hiába tud mindent eljátszani a kiváló színésznő, nem tudott jól működni ebben a kalandfilmes közegben az ő intellektuális alkata. Karen Allen nagyon jó volt, viszont túl keveset volt jelen a színen, John Hurt hozta a tőle elvárható szintet.
A 2000-es évek közepének-végének megfelelő, korrekt alkotás született, de hiányzik belőle a varázslat, az Indy-faktor - ami miatt alapvetően megvettük a mozijegyet - nagyon alacsony, nem volt véletlen a fanyalgó fogadtatás. Nyomokban fellelhető volt a régi ismerős jó érzés, de nem eléggé ahhoz, hogy úgy gondoljuk, erre érdemes volt ennyit várni. Mégsem gondolja senki egy pillanatra sem, hogy Fordnak a szögre kellene akasztania a karikás ostorát, sőt, epedve várjuk a következő részt (mert lesz, csak győzzük megint kivárni). Miért is kell nekünk még mindig annyira a ma már egyáltalán nem fiatal Indiana? Egyrészt, mert mostanában nem igazán került igazán jó kalandfilm a mozikba, nincs új hős, akiért rajongani lehet, másrészt pedig a nosztalgiafaktor még mindig kitart, ennyi évtized és egy harmatgyenge negyedik rész után is, ami fényesen bizonyítja, mennyire jól kitalálta egykoron a karaktert Spielberg és Lucas. Most pedig főhet a feje a rendezőnek, hogy mit kezdjen vele, mert ő is tudja, hogy az ötödik részben már nem hibázhat, a rajongók türelme sem végtelen.
Henry Jones, az ifjabb, fölött valóban eljárt volna az idő? Nos, külsőleg talán már egy kicsit igen, de még ugyanúgy ég benne az a belső tűz, mint régen, és a csibészes mosoly is a régi. Az a pár ránc, a megereszkedett izmok pedig kit érdekelnek? Csak egy jó forgatókönyv, egy átgondolt casting, minél kevesebb trükk (mert Indy-nek nincs szüksége rá), önirónia, szellemes szöveg, na és egy jól kiválasztott utód (ha engem kérdeznek Chris Pratt, de én ugyebár a Galaxis őrzői miatt elfogult vagyok vele), és máris újra a régi fényében tündökölhet a sorozat. Mindannyiunk érdekében, kapja össze magát, Mr. Spielberg, nagyon várjuk az újabb kalandokat! Ezt a részt pedig már el is felejtettük.
5/10
