Az elveszett frigyláda fosztogatói.
Mr. Spielberg, nagyon örülünk neki, hogy ennek a filmnek köszönhetően ismerte meg Kate Capshaw-t, akivel máig boldogan élnek, de megjegyeznénk hogy pöttyet csalódottak voltunk, amikor anno kijöttünk a moziból, és a helyzet sajnos mára sem javult. Közutálatnak örvend ez a felvonás a franchise-ból, én sem néztem soha rongyosra, bár elvagyok vele, csak éppen az a feeling hiányzik belőle, amiért az első részben beleszerettünk Indy kalandjaiba. Könnyed volt, szórakoztató, izgalmas, jó szöveggel, laza, és mégsem felületes. Miután teljes rákattantunk a karakterre, természetesen megszereztük a folytatásra az első előadásra a jegyet, hogy aztán összezavarodva és csalódottan távozzunk a moziból. Jó volt újra látni Ford-ot a szerepben, de egyrészt halál fárasztó volt a folyamatos akciózás, másrészt pedig csak néztünk ki a fejünkből, hogy mi ez sötét látványvilág és egyáltalán mi ez az egész? A lakomától felfordult a gyomrunk (nem tudom hová tette a rendező az ízlését, komolyan, a páviánfejektől máig kiráz a hideg), nem sok szöveg maradt meg (bezzeg az első részből bármikor hosszan tudunk idézni!), és nem kicsit lett túltolva benne India (amelynek kultúrája iránt magam is csodálattal adózom, de egy kalandfilm keretei között nem ilyen dózisban szeretnék kapni belőle, köszönöm!). Ritkán szoktam újrázni, most a kritika kedvéért megtettem, és bár nem unatkoztam most sem, továbbra sem sikerült megkedvelnem ezt a részt.
Indiana Jones (Harrison Ford) egy kínai megbízójával nem éppen nyugodt körülmények között egyezteti a megszerzett régészeti kincs üzleti kérdéseit, melynek következében India közepén találja magát egy hisztis énekesnővel, Willie-vel (Kate Capshaw) és kis barátjával, Picurral (Jonathan Ke Quan). Mindjárt meg is kapja a következő megbízását egy falu vezetőjétől: vissza kell szereznie a Sankara követ és az ellopott gyerekeket, ezért el kell mennie útitársaival a pankoti palotába, ahol nem hétköznapi kalandok várnak rájuk...
Szavunk nem lehet, mindjárt nyitásnak akció és látványorgiát kapunk a pofinkba, mi mégis fintorgunk. Vajon miért? Hát azért, mert nem ezt vártuk Indiana Jones-tól. Túl csilivili, erősen izzadtságszagú a nyitány ("a múltkor nagyot dobtunk, hajrá, pakoljunk bele mindent a képsorokba, amit lehet, mert a nézők ezt várják tőlünk, gyerünk, gyerünk!"), nem jön a feeling, hiába várunk rá. És a helyzet sajnos később sem javul, először csak csendben morgunk, aztán egyre dühösebbek leszünk, végül már csak legyintünk. Kalandfilm oké, de egyrészt hol van itt a tét (most komolyan, a frigyláda után Sankara kövek?), másrészt mutassanak már egy karakteres főgonoszt (az őrült pap nagyon hatásos, de ki fél tőle?), harmadrészt fárasszon Spielberg mást!
Nagyot hibázott a Lucas-Spielberg páros, hogy az első rész mindent elsöprő sikere után elmentek egy sötétebb hangulat felé, a forgatókönyvet sem a megfelelő kezekbe helyezték, talán nem is tudták, mit kezdjenek igazán a karakterrel. Emelni kellett volna a tétet, nem egy szép színes képeslapra vágytunk volna Indiából, egy túlságosan bizarr történettel súlyosbítva. Ne legyünk igazságtalanok, nem rossz darab ez, a maga műfajában simán elmegy, de sokkal jobban át kellett volna gondolni a koncepciót, mert a végeredmény sajnos eléggé hervasztó lett. Az indiai gasztronómia szerelmeseként mindig ki szoktam borulni a vacsorajeleneten, soha nem találtam viccesnek a felszolgált ételeket, és ez a legkisebb bajom a filmmel. Vannak kifejezetten jó pillanatai (Jones-Willie szurkálódások, na és a lány hisztijei), egy-két legendás jelenet is becsúszott (csillés utazás, a hídon történt események, stb), de sajnos nem tud magával ragadni a történet. Túl lett pörgetve az akció, ráadásul mára már a trükkök fölött is eljárt az idő, a gyilkos szekta és a főpap eléggé idegesítő, a varázslatos India sötét oldala túlságosan előtérbe lett helyezve, szerencsére a humorral fel lehetett oldani az ebből keletkező rossz érzéseket, de ettől még nem lett szerethető ez a rész.
A Star Wars-nál bejött a darkosabb hangvétel, Indiana Jones azonban teljesen más, őt azért szeretjük, mert nemcsak dögös és laza, de megmenti nekünk a világot, miközben egyébként régészkedik is. Egyáltalán nem egysíkú alak, de mégis csak egy kalandfilm hőse, neki nem az a dolga, hogy jól berendezett díszletekben olyan közhelyeket mondjon, hogy "vagyon és dicsőség", és hasonlókat, hanem csattogtassa az ostorát, mondjon jókat, tartson nekünk egy light-os történelemórát és minél látványosabban rúgja szét a rosszfiúk hátsó felét. Ennyi, nem kell túldimenzionálni a kalandjait, nem borongani akarunk, hanem felhőtlenül szórakozni. Spielberg jól hazavágta a franchise-t ezzel a résszel (dacára annak, hogy pénzügyileg hatalmas siker volt), kaphatta össze magát rendesen, hogy újra visszacsábítsa a nézőket a következő kalandra.
Harrison Ford-on nem múlt semmi, tökéletesen hozta a karaktert, a legelborultabb rendezői ötlet közben is önazonos tudott maradni, nélküle semmit sem ért volna a film. Kate Capshaw (akinek a karakterét egyébként a rendező cocker spánieljéről nevezték el) jó választás volt a női főszerepre, tehetséges színésznő volt, kár, hogy miután férjhez ment Spielberg-hez lassan, de biztosan visszavonult a filmezéstől. Jonathan Ke Quan első szerepében remek volt, Amrish Puri ördögi tekintete felejthetetlen.
Összességében sajnos eléggé felemásra sikeredett a folytatás, nem jött be a nézőknek a rendezői koncepció, ők az első rész Indiana Jones-át akarták, és szerencsére vissza is kapták a harmadik felvonásban. Egyáltalán nem nézhetetlen alkotásról van szó, jó közepes kalandfilmet kaptunk Spielbergtől, de ez egy ilyen kiváló első rész után sajnos sokadik kísérletre is csalódás.
6/10
Az Indiana Jones és a végzet temploma teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.