A hét előzetesei (40-41. hét, 2015)
2015. október 09. írta: danialves

A hét előzetesei (40-41. hét, 2015)

Az elmúlt héten ismét nem pörgött az előzetesek világa, mindössze 3 darab mutatkozott csak be, úgyhogy ismét összevont verzióban kapjátok meg az új trailereket. Viszont ha a mennyiség nem is, a minőség annál meggyőzőbb volt, legalábbis többek között először láthattuk 2016 egyik legígéretesebb filmjét, valamint egy, a westernbe remélhetőleg úgy életet lehelő darabot, és persze Coenék legújabb művéről sem feledkezhetünk meg.

The Forest

Ahhoz képest, hogy egy meglehetősen egzotikus helyszíne van (a japánok híres öngyilkos-erdeje), a The Forest egy klasszikus természetfeletti horror képét mutatja, a teljesen nyilvánvaló szabályok megszegésével és a főszereplő arcába ugró szellemekkel. (Igaz, legalább nem found footage...). Natalie Dormer személyén kívül sok vonzó tényezőt nem tudtam felfedezni az előzetesben, annak ellenére, hogy kifejezetten rossz filmnek sem tűnik ez alapján a produkció - csak borzasztóan sablonosnak.

 

A Bigger Splash

Kevés szereplős kamaradrámákat mindig élmény nézni, főleg, ha olyan színészek vesznek részt benne, mint Tilda Swinton, Matthias Schoenaerts és Ralph Fiennes. (Fiennes-t mikor láttuk utoljára egyáltalán bármiben is?) Az A Bigger Splash így még annak ellenére is izgalmas filmnek tűnik, hogy az eddig fesztiválszereplései nem sikerültek túl fényesre, és egyaránt azt mutatják, ennek a darabnak nagyobb a füstje, mint a lángja. De mégis ki tudna nemet mondani egy olyan műre, amelyben ezek a nevek tűnnek fel?

Bone Tomahawk

S. Craig Zahler már régóta próbálkozik a western műfajával betörni a filmvilágba (amely így karrierszempontból kissé öngyilkos választás részéről), első darabját pedig rögtön a zsáner újjáélesztőjeként vártam. Ez talán egy kicsit optimista hozzáállás volt, elnézve, hogy a premier közeledtével milyen kevés érdeklődésre tart számot a Bone Tomahawk, de ha a western megváltója nem is, egy remek film még kijöhet belőle - amely talán Zahler nagyobb szabású darabjai előtt is megnyitja a terepet.

Triple 9

 John Hillcoat-nál kevés nagyobb potenciállal rendelkező rendező van jelenleg Hollywoodban, éppen ezért a Triple 9-t már akkor a szívembe zártam, amikor még éppen csak bejelentették. De ahogy látom, az első előzetestől nem csak nekem esett le az állam, és mindenkit lenyűgözött, ahogyan Hillcoat Michael Mann Szemtől szembenjét összeházasítja David Ayer brutális alvilágával. Ha csak ennyit tud hozni a Triple 9 az eszméletlen színészgárdája mellé, már elégedettek lehetünk, de nekem sokkal nagyobb reményeim vannak ezzel a filmmel kapcsolatban.

 

The Choice

Nincs év Nicholas Sparks-adaptáció nélkül (maximum a magyar mozinézők ússzák meg, mint a The Longest Ride esetében), és a szerző éppen aktuális nyáltengere Hollywood éppen aktuális (de határozottan évről évre egyre kisebb kaliberű) üdvöskéivel az alábbi előzetessel most meg is kezdi hódító útját a női szívek felé. Nem tudom, mit lehetne ehhez még hozzáfűzni, ami már nem hangzott el Sparks munkássága során, ki-ki vérmérséklete szerint élvezze az előzetest vagy örüljön annak, hogy a szerző művei egyre kisszerűbb és tévéfilmesebb feldolgozásokat kapnak.

Hail, Caesar!

A Coen-testvérek már kivívták maguknak azt a státuszt, hogy a legnagyobb színészek garmadája ugrik egy csettintésükre is, és ennek megfelelően legújabb művük is egy igazi sztárparádé lesz. Szinte ki sem férne a sok remek színész neve (meg az előzetes egyébként is lelkiismeretesen felsorolja őket), akiket ehhez a retro-hollywoodi sztorihoz nyertek meg. Amellyel jó néhány drámaibb hangvételű mű után most a könnyedebb oldalukat mutathatják meg újra, a kérdés már csak az, hogy ezzel automatikusan Coenék felejthetőbb alkotásai közé kell-e majd sorolnunk a Hail, Caesar!-t. Az viszont biztos, hogy utálni senki nem fogja ezt a darabot.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr147877938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása