Paula Hawkins: A lány a vonaton (2015)
2015. október 05. írta: FilmBaráth

Paula Hawkins: A lány a vonaton (2015)

a_lany_a_vonaton.jpg

Első könyvből ritkán lesz bestseller, de Paula Hawkins műve akkora sikert aratott, hogy már a megfilmesítés részletei vannak terítéken. Nem igazán vagyok oda az agyonhájpolt alkotásokért, de erről az írásműről csak áradozó kritikákat olvastam, végül győzött a kíváncsiság, és én is adtam neki egy esélyt. Nos, valóban kiváló krimiről van szó, amit tényleg üvölt a filmvászonért, le sem tudtam tenni, csak ajánlani tudom mindenkinek!

Rachel nem éppen egy romantikus hősnő, elvált, elveszítette a munkáját, és ami a legrosszabb, alkoholista. Volt férje új családját folyamatosan zaklatja, egy barátnőjénél húzza meg magát, és egyre jobban szétcsúszik az élete. Minden nap vonattal utazik, és irigykedve nézi egy fiatal pár boldognak tűnő életét. Aztán egyszer olyat lát egy pillanatra a vonat ablakából, amit nem kellett volna, belekeveredik egy gyilkossági ügybe, és az események nem várt fordulatokat vesznek...

Nagyon jól szerkesztett a könyv, érdekes a felütés, kíváncsivá teszi az olvasót, és az érdeklődést mindvégig sikerül fenntartani, dacára annak, hogy nem éppen habos-babos történetről van szó. A főszereplő, Rachel élete darabokra hullik éppen, és meglepő módon egy gyilkosságnak köszönhetően tud szembenézni a problémáival. Az alkoholizmus vegytiszta, sallangoktól mentes bemutatása a legnagyobb fegyverténye ennek a könyvnek, azt mutatja be, hogyan éli meg egy hétköznapi ember, hogy a pia eluralkodik az életén. Nem igazán kedveljük meg Rachel-t, hiszen tényleg nincsenek szeretetreméltó vonásai, mégis egy idő után elkezdünk szurkolni neki, hogy végre sikerüljön letennie a poharat, és elkezdjen emlékezni arra, mi is történt azon a napon, amikor a meggyilkolt lány eltűnt. Az alkoholizmusa miatti emlékezetkiesések nagyon fontos szerepet játszanak a történetben, amelynek során vele együtt próbáljuk kibogozni az egyre bonyolultabbá váló szálakat.

A történet kulcsszava a hazugság. Minden szereplő becsapja saját magát, és ez vezet a tragédiák sorához. Rachel azt hazudja magának, hogy csak átmenetileg van gödörben az élete, holott már két éve nem tud úrrá lenni a házassága csődje miatti traumán, és nem tud szembenézni azzal, hogy túl sokat iszik. Volt férjének új felesége azt hazudja magának, hogy tökéletesen boldog a szép házban a kislányával, a családjával és mindig is arra az életre vágyott, amit most él. A történet harmadik női szereplője, Megan szintén becsapja magát azzal, hogy jó döntés volt férjhez menni és otthon maradni. A három nő élete látszólag független egymástól, de aztán természetesen kiderül, hogy mégsem, és egy olyan szál köti össze őket, amire kezdetben soha nem gondoltunk volna.

paula_hawkins.jpgAz írónő jól elaltatja az olvasó gyanakvását, aki először azt hiszi, hogy egy drámához van szerencséje, de aztán az események hirtelen felgyorsulnak, és egy átkozottul csavaros krimibe torkollanak, a végkifejlet pedig megdöbbentően horrorisztikus és darabokra tépi szegény betűfaló idegeit. Valóban kivételesen jó első könyvről van szó, amelyet méltán kapott szárnyaira a siker, azonban tökéletesnek mégsem mondható. Nagyon jó írói húzás, hogy a három fő női karakter gondolatait külön-külön szerepelteti, azonban amíg Rachel nagyon karakteres szereplő lett, addig Megan és Anna alakja eléggé halovány és sablonos. Ennek ellenére a történet nagyon jól vezetett, egyetlen percre sem unatkozunk, a filmszerűsége viszi magával az olvasót, egy cseppnyi hiányérzet mégis marad benne a végén.

Igazi női könyv ez, de korántsem lányregény. Ordas nagy közhely, de a női lélek nagyon bonyolult (én már csak tudom, sokszor én magam sem tudom megmagyarázni, mit miért teszek, pedig közel sem vagyok egy hisztérika), annyira az érzelmeink rabjai vagyunk mi lányok, hogy a sokszor méltatlanul szeretett férfi manipulálni képes azt. Nem vagyok szexista, de szerintem csakis egy nő tudja igazán leírni, milyen érzés elveszíteni egy gyereket, illetve megküzdeni azzal, hogy bármennyire is szeretnénk, nem lehetünk anyák. A szeretet és a gyűlölet kézen fogva jár, és ha elveszítjük a kontrollt magunk felett, akkor bizony nagyon mélyre tudunk süllyedni, ahonnan szinte lehetetlen talpra állni. Gyomorforgatóan szép könyv ez a női lélek legsötétebb bugyrairól, ritka erős érzelmi töltettel.

Paula Hawinks újságírásról váltott az irodalomra, és már az első kísérlet zajos sikert aratott, ami azt mutatja, hogy nagyon is érdemes odafigyelni rá, hiszen kiválóan ért a történetvezetéshez, bevállalós, hiszen nem sok író vállalkozik arra, hogy kőkeményen bemutassa egy alkoholista nő érzéseit és küzdelmét a démonjaival, miközben még egy fordulatos krimi is kerekedik a lapokon, amely álmos kisváros hazugságokkal teli világába vezeti el az olvasót. A karakteríráshoz még szükséges egy kis gyakorlat, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, egy okkal több, hogy epedve várjuk az írónő következő könyvét, amely remélem, minél előbb megjelenik!

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr387852726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kyria 2017.01.04. 13:21:10

Számomra ez a könyv egy katasztrófa volt, szenvelgő, a végletekig tehetetlen és ostoba "főhősnő"-vel, szánalmasan gyenge történetvezetéssel, hiteltelen jellemrajzokkal és egy sírni valóan sablonos végkifejlettel. Gyakorlatilag mindent tartalmazott abból, hogyan ne írjunk regényt. A döbbenetes sikerét mind a mai napig nem értem, csak arra tudom magyarázni, hogy sajnálatos módon sok lehet a hasonló, nemünket megszégyenítő "egyed" (és bocsánat a degradáló meghatározásért, de ezeket nem bírom másnak nevezni).
süti beállítások módosítása