A filmet a CineFesten volt alkalmunk megtekinteni.
Vannak olyan filmek, amik próbálnak megfelelni a saját maguk által célként kitűzött minőségi minimumnak. Van rendező, egy korrekt forgatókönyv, színészeket is sikerült találni - azonban mégis megcsúszik valahol a dolog. A Sangaile nyara tipikusan az a film, ami megpróbálja a lehetetlent - közepes alapanyagokból mesteri fogást készíteni. Az önmagát kereső fiatal lány tipikus esete, aki segítőre lel, majd elindul az önmegismerés rizikós, kietlen, de kecsegtető útján.
Sangaile 17 éves lány, imádja a repülőgépeket, csodálja őket - noha fél a repüléstől, a magasságtól - tériszonya van. Egy napon, vakáció közben, szülei nyaralójánál megrendezik az évről évre már szokássá váló repülőnapot, ahol testközelből megcsodálhatja a különböző gyártmányú gépeket. A már így is izgalmas napot Auste, a fiatal helyi lány megjelenése kerekíti teljes egésszé - teljesen más személyiség, mint Sangaile, Auste kreatív és életigenlő, bátor. Ahogy egyre jobban megismerik egymást, Sangaile megosztja féltve őrzött titkát, hogy ezzel is közelebb engedje magához a lányt, szeretné, hogy tényleg egy olyan embert ismerjen meg benne, akire lehet számítani - akár a jövőben is. A repüléstől való félelmét akarja igazán legyőzni, de előbb meg kell találnia önmagát, ehhez pedig Auste tűnik a legtökéletesebb választásnak - a litván tájak gyönyörű ölelésébe ágyazott történetben szinte vibrál az érzelem.
Amivel nincs is gond, hiszen ez a legerősebb egység a filmben - inkább a játékos, mondhatni erotikus vonalat képviseli Alanté Kavaité rendező, mintsem a gyors vágásokkal operáló, minden rezzenést lereagálni akaró elemeket. Sangaile élete nem egyszerű abból a szempontból, hogy ténylegesen tudja mit akar - és amivel rendelkezik, az nem találkozik a vágyaival, legalábbis addig, amíg fel nem tűnik Auste. Sangaile szeretné megérinteni az eget, bátran szelni a levegőt - de ehhez nincs elég bátorsága, félelmei a földhöz kötik őt. Ha ez nem lenne elég, már annak is örülne, hogy megtalálhatná a szerelmet, azt a társat, akivel talán minden akadályt lerombolhatna. Auste megjelenésével olyan, titokban mégis meglévő személyiségjegyeket villant, ami bátorságra vall - ha van értelmes és elérni kívánt cél, akkor bizonyos esetekben váratlant tud és mer húzni az ember. Próbára teszi saját magát, kíváncsi arra, hogy mivel lehet a legkevesebb kockázattal, de mégis figyelemfelhívóan cselekedni - a film pedig nem is szól másról, csak a folyamatos önismereti szakaszokról, amik haladnak egyről a kettőre, szépen, ahogy az lenni szokott.
Képi világát tekintve erőteljesen, hangsúlyosan mesélő, a történetet támogató megoldásokkal van dolgunk. A repülés szépségét, Sangaile reakciót mind-mind olyan pontosan kapja el a kamera, hogy ez az, aminek igazán örülhetünk. Másnak nem igazán, ugyanis ez sem több egy átlagos szerelmi történetnél - és már abban sincs plusz erő, hogy az egymásra vágyakozó két oldal képviselői nők. Valami többlet mindenképpen kellett volna, túl sokszor láttuk már a nyáron vakációra induló főszereplőt, akit önmagát keresi, majd megtalálja mindazt, amire vágyott már rég - más segítségével, de mégis önmaga rejtett mivoltját meglelve. Nem spoiler ez, a kezdéstől a célig tartó út fontosabb annál, mint maga start és a finish - a két hölgy közötti dinamika pedig az idő múlásával lendületét veszíti, bár a jelenetek szimbolikája erős támasztékon áll, minden magyarázatra talál a végére, ami szerencsére erősre sikerült. Őszinte kezdet, még őszintébb befejezés - de a legfontosabb, a közben eltelt idő és út mégis annyira hosszúnak tűnt - az utolsó képkocka után is az volt az érzésem, hogy ez a film inkább szólt a biztonsági játékról, mintsem a rendezői szabadság meg-és bemutatásáról.
6/10
