Next Goal Wins (2014)
2015. augusztus 19. írta: danialves

Next Goal Wins (2014)

Amikor sportfilmekre terelődik a szó, mindig sajnálkozva konstatáljuk, hogy egy-két kiemelkedő darabot leszámítva gyakorlatilag nem delegált semmit ez a műfaj a filmművészet legjobbjai közé. Hosszas és érdemi eredmény nélküli fejtegetések tárgya lehetne ez, de mint ahogy egy meccsnek is maximum három kimenetele van, úgy az erről szóló alkotások is csak előre látható útvonalon tudnak mozogni. Éppen ezért megdöbbentő, hogy egy olyan alkotás nyűgözött le teljesen, amely lehetőségei (dokumentumfilm lévén) még ennél is korlátozottabbak voltak - csakhogy a Next Goal Wins-nek megvan az az előnye, hogy nem valami hollywoodi forgatókönyvíró, hanem maga az Élet írta.nextgoal.jpg

Valószínűleg felesleges lenne feltennem azt a kérdést, hogy hányan hallottak Amerikai Szamoa futballcsapatáról, ugyanis szerintem nem találnék olyan embert, aki erre igennel válaszolna. A FIFA-világranglista utolsó helyén tanyázó válogatott maximum azzal került a címlapokra, hogy fennállása óta egyetlen meccsét sem nyerte meg, egy történelmi mérkőzésen pedig 31-0-ra kapott ki Ausztráliától. A súlyos katasztrófákkal, demográfiai problémákkal küzdő ország félprofi nemzeti csapatának már az is boldogság lenne, ha egyszer nem 5-6 góllal küldené haza őket a világ egyik legkisebb országának számító Tuvalu, és amikor az amerikai szövetség egy holland szakembert küld el gatyába rázni a válogatottat, egy küzdelmes, de mindkét fél számára hatalmas élményekkel kecsegtető utazás kezdődik meg.

Eleinte pedig tényleg azért lehet szeretni a Next Goal Wins-t, mert valóban mintha egy forgatókönyv alapján készült alkotást láthatnánk. Talán nem lövök le senkinek nagy poén azzal, hogy az alkotók nem a szamoai válogatott következő szerencsétlenkedését vették filmre, és egy különösen is izgalmas és fordulatos történetet örökítettek meg önkéntelenül is, amelyre a szerkesztés pedig teljesen tudatosan egy profi játékfilmhez hasonlatos. De amiben mégis dokumentumfilm marad a mű, hogy mindezt valódi emberi sorsok, érzelmek, átélhető pillanatok közé szövi.nextgoal1.jpg

És amikor sportfilmek sikertelenségén gondolkodom, csak arra tudok jutni, hogy a világmegmentéssel ellentétben a sporthoz mindenkinek volt már élete során valamilyen közé, ezt az élményt viszont egy mesterséges dráma a vásznon soha nem fogja visszaadni. A Next Goal Wins-nek viszont ilyen problémák miatt nem kell aggódnia, ugyanis akaratlanul is rávilágít arra az elemi szintű küzdeni és bizonyítani akarásra, amely ugyanúgy megvan a nézőben, mint a 31 gólt bezsákoló, és még évtizedek múltán is ezzel küzdő szamoai kapusban. Ez az az elképesztő erő, amely összeköt minket egy óceániai miniállam nemzeti csapatával, és amely hihetetlenül intenzív és megható élménnyé teszi a róluk szóló filmet.

Ezekre az alapokra azért nem sikerült tökéletes alkotást építeni, a másfél órás játékidő üresebb perceit kitöltő játékossorsok nem mindig annyira érdekesek, mint amennyi teret kapnak, de ami különösen is zavaró ebben, hogy ez a tabló meglehetősen önkényesen örökíti meg a csapattagokat, néhány (a futball szempontjából talán nem is annyira prominens) szereplőre fókuszálva. Pedig ha már erre szánták el magukat a rendezők, igazán megörökíthették volna egy-egy momentummal a keret minden tagját, mert végső soron enyhén csalódást keltő, hogy az utolsó pillanatokban is még csak jórészt egy arctalan tömeggel állunk szemben.

De még ezzel együtt is elképesztően hatásos filmről van szó, amely sikeresen valósítja meg azt, ami a zsánerben nagyon keveseknek sikerült eddig: Facebookra feltölthető, hangzatos motivációs idézetek helyett egy olyan élményt ad, amely szavak nélkül is meg tudja ragadni a sport és a futball lényegét.

A Next Goal Wins teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr597710544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása