A hét előzetesei (32. hét, 2015.)
2015. augusztus 07. írta: danialves

A hét előzetesei (32. hét, 2015.)

Kéréseteknek megfelelően első alkalommal érkezik trailerösszesítőnk, amelyben szinte minden napra jutott egy előzetes. Ráadásul meglehetősen változatosak, magyar zsánerfilmtől Angelina Jolie drámáján át 2016 legígéretesebb képregényfilmjéig sokan mutatkoztak be. Miután megnéztétek őket, írjátok meg nyugodtan, mit gondoltok a rovatról, a filmekről, mit vártok és mit nem, most pedig kezdjük hazai pályán:

Víkend

A magyar zsánerfilm olyan ritka, mint a fehér holló, éppen ezért vártuk már szerinte nagyon sokan Mátyássy Áron thrillerét. A Gryllus Dorka - Simon Kornél - Lengyel Tamás trió feszült erdélyi kirándulásának első képsorai egyelőre nem okoztak csalódást, bár az ugráló képarány, az utolsó másodpercek kissé furcsa vágása és a színészek játéka adhat okot az aggodalomra, de a lehető legrosszabb esetben is jobban fogunk járni a Víkenddel, mintha egy szokásos filmalapos tucatvígjátékot kaptunk volna.

Stonewall

Annyira A függetlenség napja folytatásának lázában él mindenki, hogy még engem is meglepetten ért, hogy Roland Emmerich előtte összehoz még egy filmet, méghozzá egy tőle meglehetősen idegen témában: az LGBT-mozgalom hajnalát megjelenítő Stonewallt. Világvége és idegeninvázió nélkül annyira már nem tűnik izgalmasnak a rendező stílusa, ráadásul a meleg közösségnél is kiverte a balhét, hogy állítólag az események több prominens szereplője is kimaradt vagy háttérbe szorult. Személy szerint nehezen tudom elképzelni, a Büszkeség és bányászélet után hova lehetne még fokozni ezt a témát, és tartok tőle, semmiképpen sem Emmerich a megfelelő ember erre a feladatra.

Deadpool

Bár alapvetően a Foxnak köszönhetjük az egyre nagyobb csömört okozó képregényes hullámot, eddig jórészt kimaradtak belőle. A Deadpoollal azonban úgy néz ki, megtalálták azt a területet, ahol jól lehet ellepontozni a versenytársakat és újat mutatni a nézőknek. A film cinikus és önkritikus hangneme lehet, hogy nem hordoz magában forradalmi vonásokat, viszont pont ez az az ellenszer, amelyre év 5-5 Marvel és DC-adaptáció mellett szükségünk lesz.

Solace

Lassan már másfél éve, hogy a Solace-t felvettük FroGgal a legjobban várt filmjeink közé, és most végre bizonyítékát kaptuk annak, hogy a film elkészült és hamarosan érkezik is. Az eredetileg a Hetedik folytatásának szánt történetben ezúttal nem Anthony Hopkins alakít majd hátborzongató sorozatgyilkos, Colin Farrell pedig detektívet, hanem fordítva, mindezt pedig egy nagy adag misztikummal öntötték nyakon. Ha végül nem is Fincher művének második részeként alkották meg, az eddig látottak alapján jellegében könnyedén lehet utódja.

By the Sea

Angelina Jolienak nem kell messzire mennie, ha a vásznon egy házaspárt akar megjeleníteni, legújabb művében éppen ezért saját magát, és férjét, Brad Pittet rendezi. A most látható előzetes inkább stílusos, mint tartalmas, és Jolie kamera mögötti pályafutását elnézve ez több, mint aggasztó. elvégre történetmesélői kvalitásait eddigi két filmjében se nagyon csillogtatta meg. De hátha jót tesz neki, hogy ezúttal végre nem egy háborúval foglalkozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr167688474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása