Egy sikeres közönségfilm ma már nem elég, a nagy stúdiók szinte kapásból franchise-ban gondolkodnak. Folytatásokban, eredettörténetekben, spin-off mozikban. Cél a maximális profit elérése, s még az sem elég. A Despicable Me kis sárga lényei rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tettek szert (ugyan ki ne szeretné már ezeket a csetlő-botló, állandóan halandzsázó, aranyos figurákat?), így szinte egy pillanatig sem lehetett kérdéses, hogy a mai trendeknek megfelelően idővel megkapják a maguk vadhajtását, ahol főszerepben tündökölhetnek. A frissen a vetítőtermekben landolt,  egyszerűen csak Minions névre keresztelt film nem teketóriázik, az első pár percben rögtön összefoglalja a kis gülüszeműek komplett evolúcióját, egyben felfesti életük legfőbb célját, a legcsintalanabb gonosz szolgálatát. Épp ez a kezdő felvonás (amelynek sajnos nagy részét ellőtték az előzetesekben) tekinthető ezen animációs darab legsikerültebb részének: úgy tud vicces lenni, hogy közben karakterépítő funkciókat is ellát, ráadásul sokkal többet ígér a továbbiakra nézve, mint amit végül ténylegesen a lelkes nézősereg arcába toltak a készítők.

Mivel a minyonok egyik legfőbb ismertetőjele, hogy egy nagy csoportban járnak mindenfelé a Földön, a film egyik legégetőbb kérdése az volt, hogy miként fogja kezelni ezt a tömeget? Nehéz lett volna több száz karaktert elhelyezni a cselekményben, így a fókuszba három igencsak különböző, ám többé-kevésbé egy célért hajtó kicsi sárga lény került: Kevin, Stuart és Bob. Az ő nemes küldetésüket követhetjük végig, az utat, amelynek célja egy gonosz gazda felkutatása, aki értelmet adhat a minyon populáció sötét, depresszív és értelem nélküli életének. Az év 1968, a helyszín pedig főleg New York, Orlando és London.

Tíz-tizenöt minutumnyi bevezetés után tehát megérkezik a főszereplő trió a Nagy Almába, s hirtelen talajt veszt a film. Citromsárga barátaink ügyetlenül lavíroznak a számukra idegen világban, de a forgatókönyv mindig úgy alakítja az eseményeket, hogy a meglehetősen inkompetens, de szerethető banda számára a lehető legjobban süljenek el a dolgok. Mindez persze nem különösebb baj, épült már erre a témára pár száz (ezer?) alkotás, de a Minions ennek következtében meglehetősen izgalommentes, kiszámítható, meglepetés nélküli mozgóképpé vált. Megvan az a jelenet a Toy Story 3 végén, amikor a játékok az életükért küzdenek? Tudta az ember, hogy nem fognak meghalni, de a film sikeresen keltette annak illúzióját, hogy mégis megtörténhet egy ilyen szomorú esemény. Volt miért teljes szívvel szurkolni. Itt meg csak a minyonok vannak, akik egyik burleszk momentumból a másikba sodródnak, nevetnek kettőt, elnyomnak egy-két szavacskát aztán már futnak is tovább a következő hasonló szituációba. Ez az abszolút tétnélküliség pedig még egy olyan mozinak sem tesz jót, mint ez, amely a könnyed szórakoztatásra, a nevettetésre helyezi a hangsúlyt.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne volna kifejezetten élvezetes a Minions. A trió tagjai egymást múlják felül lököttségben, illetve kifejezetten édes pofa mindegyikük. A gegek működnek, a vizuális poénok és a popkulturális utalások kacagtatóak. Többek között feltűnik a Beatles, a készítők egy remek jelenetben, szeretetteljesen figurázzák ki a Hair-t, s Erzsébet királynő is fontos szerepet kap. A kor hangulatát mégis csak részben sikerült megidézni, nem ártott volna, ha egy kicsit bátrabb ecsetvonásokkal festik meg 1968 portréját az Illumination Entertainment alkotói. Ez az időszak ugyanis meglehetősen alul használt az animációs filmeknél, s így még bőven kiaknázatlan területnek számít.

Szerintem két megközelítéssel lehetett volna igazán ütős ez a spin-off: vagy hagyni kellett volna a minyonokat rövid, laza szkeccsek füzérében élni hagyni, s csak minimális történettel a mozikba küldeni, vagy még jobban rá kellett volna feküdni a forgatókönyvre, s kicsit polírozni, bonyolultabbá tenni azt. Így, ebben a formában a Minions egy ügyesen bejáratott brand közepesnél valamivel erősebb tagja, amely tele van jobbnál-jobb részekkel, kiváló ötletekkel. Filmként mégis csak döcögve működik, mert nincs benne igazi kohézió, s még a fő antagonista is olyannyira kidolgozatlan, ripacs alak, hogy csak így az utolsó mondatok írása közben ugrott be a neve. Én jóval többet vártam a méltán népszerű és közkedvelt minyonok önálló kalandjától, mégis biztos vagyok benne, hogy a nézők többsége elégedetten fog felkelni a fotelből a játékidő letelte után. 'Banana!"

6/10

A Minyonok teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán