Smoking Anniversary: Kémek, mint mi / Spies Like Us (1985)
2015. július 01. írta: FilmBaráth

Smoking Anniversary: Kémek, mint mi / Spies Like Us (1985)

A filmvilágban se szeri, se száma a születésnapoknak, vagy egy filmhez kötődő évfordulóknak. Nem könnyű követni, éppen melyik új vagy régi kedvenc ünnepel, általában aznap szembesülünk az eseménnyel, és jut eszünkbe róla egy szép emlék, vagyis egy jó film. Mi is így vagyunk ezzel, csak egy kicsit előre dolgoztunk, végigfutottuk pár nappal korábban az aktualitások listáját és amikor megakadt a szemünk egy színészen/színésznőn/rendezőn, nem fogtuk vissza magunkat, és újráztuk az életműből azt a filmet, amelyhez a legtöbb kedvünk volt. Az új rovatot egy gyerekkori kedvenccel indítjuk, és terveink szerint rendszeresen jelentkezni fogunk vele!

kemek_mint_mi.jpg"Jó éjt, aludj, poloskába ne rúgj!" Igen, tudom, ezt nem Dan Ayrkoryd mondja a filmben, hanem Chevy Chase, de akkor is ez a mondat jutott eszembe először, amikor a Szellemirtók sztárját megláttam a születésnaposok között. Mert nekem bizony a Kémek, mint mi hatalmas gyerekkori kedvencem volt, rongyosra néztem anno VHS-en. A két főszereplő komikus a fénykorát a 80-as években élte, mára már lekerültek a címoldalról. Viszont egykoron  jó kis filmekkel örvendeztettek meg bennünket külön-külön is, ketten együtt pedig különösen jól megmozgatták a rekeszizmainkat. Nagyon régen volt szerencsém ehhez az alkotáshoz, és habár ma már korántsem gondolom olyan hibátlan alkotásnak, mint régen, még mindig betegre nevettem magam a százszor hallott poénokon.Habár már erősen megrágta az idő vasfoga, egyszeri kikapcsolódásnak még mindig tökéletes választás!

Tombol a hidegháború, a szovjetek egy atomfegyvert rejtenek el a Pamír hegységben. Az amerikaiak meg akarják szerezni a veszélyes fegyvert, ezért két GIG 20-as ügynököt vetnek be. Azonban szükségük van két csalira is, akik elterelik az ellenség figyelmét. Meg is találják őket, a nagydumás diplomatakezdemény Emmett Fitz-Hume (Chevy Chase) és a zseniális tudósszerűség, Austin Millbarge (Dan Aykroyd) személyében. A két kétballábas kémben azonban sokkal több van, mint gondolják...

"Kérsz egy kávét? Kiváló ötlet". Főleg néhány G után, amikor a hajad szó szerint égnek áll a végrehajtott gyakorlattól és kicsit beálltak az idegek az arcodban. Vagyis nem könnyű a kiképzést végigcsinálni két olyan embernek, akiknek nem sok keresnivalójuk van az igazi kémek között, de legalább jó kis helyzet és jellemkomikumok sorát kapjuk tőlük. Hamar megkedveljük őket, ezért nagyon szurkolunk nekik, hogy mentsék már meg a világot a nukleáris csapástól. Na persze szigorúan csak azután, hogy megtették azt, amit a biztos halál árnyékában mindenki tenne (Emlékszünk ugye? "42 percünk van az általunk ismert élet végéig. Nem akar lefeküdni velem?"). A happy end nem kétséges, addig viszont jókat nevetünk, ha nem is olyan harsányan, mint egykoron. 

A forgatókönyv a 80-as évek vígjátékaihoz képest jó, de nem lehengerlő (ne felejtsük el, ez az évtized nem csak az akciófilmek fénykora volt, hanem a humorban gazdag műfajé is!). A vizsga nem kicsit erőltetett (csak nekem jut eszembe róla egy másik régi kedvenc, az Éretlenek?), de amikor elkezdődik a két balga kém kiképzése, felpörögnek az események. Jobbnál jobb jeleneteknek örülhetünk (a doktorok bemutatkozása, és az abszolút egyedi műtéti technika felejthetetlen!), ezért nem olyan zavaró, hogy akad néhány üresjárat és laposabb poén. A két komikus földönkívülien jó humora kiválóan kiegészíti egymást, a közös jeleneteik élményszámba mennek. Ezzel együtt a végjátékra elfogy a szufla, kár érte, de ennél nagyobb bajunk tényleg ne legyen.

kemek_mint_mi2.jpgA két fő karakter jól meg lett írva, Dan Aykroyd nem csak a saját szerepéből hozott ki minél többet, Chevy Chase-nek sem lehetett oka panaszra. Ketten együtt szépen elevickélnek a küldetés céljáig, majd jobb dolguk nem lévén, jól megmentik az emberiséget. Mindezt annyi humorral, és ötlettel, amelyen az azóta eltelt évtizedek sem tudtak végzetes sebeket ejteni. Sajnos már nem ütnek annyira a poénok, mint a keletkezésük idején, de az összkép mégis pozitív, soha rosszabb vígjátékot! Ha a szívünkre tesszük a kezünket, belátjuk, hogy igazából a két főszereplő közös bohóckodása emelte ki ezt az amúgy a közepesnél kicsit jobb vígjátékot a többi közül. Aki nem élt a 80-as években valószínűleg soha nem fogja megérteni, mit is ettünk ezen a filmen, de egy próbát mindenképpen megér nekik is! 

Dan Aykroyd és Chevy Chase profin hozta, amit a nézők vártak tőlük, nem okoztak csalódást nekünk. Nagyon jól játszottak együtt, kiváló párost alkottak, kár, hogy később nem fordultak elő együtt a kamera előtt. A többiek erősen háttérbe szorultak mellettük, de hát ez a film róluk szólt, és ez így volt jól!

John Landis neve mára már sajnos feledésbe merült, pedig olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint pl. a Blues Brothers, az Amerikába jöttem, vagy az Oszkár. na és az ikonikus Thriller Michael Jackson-nel. Nem dekorálták ki díjakkal a rendezőt, pedig nagyon sok felejthetetlen pillanattal ajándékozott meg bennünket. Ez a film elmarad a legjobbjaitól, de ettől még nagyon is emlékezetes darabja az életműnek, bármikor elcserélném egy manapság divatos, egy kaptafára készült szuperhősös blockbusterrel. 

7/10

 A Kémek, mint mi teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr517584160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fellegjáró Marci 2015.07.01. 09:29:56

Radikális-vertikális becsapódás most!
Újoncok...gyerünk, gyerünk, gyerünk!!! Újoncok?!? Ez nem nekünk szól! aztán kibasszák őket a repülőből... :D :D
Látjátok? Ez itt a húgom...mind megkaphatjátok! :D
És még sorolhatnám...alap kedvenc!

Terézágyú 2015.07.01. 17:12:23

Nekem az a kis jelenet tetszik, amikor Chase filmet néz az irodában (persze fülhallgatóval), és hogy felcsillan a szeme, amikor a régi filmen meglátja táncolni-énekelni a saját főnökét, az Elnököt, Ronald Reagant :)

trollsalab 2015.07.01. 22:18:58

Nagy kedvencem. Még a 80-as évek videós hőskorából hangalámondással láttam. Egybként rengeteg híresség játszik benne kis epizódszerepet:

Íme:
Frank Oz
Terry Gilliam
Costa-Gavras
Bob Hope
Joel Coen (bizony még ő is)
Sam Raimi
B.B. King
Edwin Newman (híres riporter Amerikában önmagát alakította)
Dan Aykroydné (AKA Donna Dixon)

trollsalab 2015.07.01. 22:22:51

Az Európai vakáció is idén lesz 30 éves, és a legelején van egy kis magyar vonatkozás is.

Sajnos elérte a remake hullám, mármint az "első részt".
www.imdb.com/title/tt1524930/

Sandokohn - a maláj jiddis 2015.07.02. 10:20:55

Az ilyen posztokat mindig felüdülés olvasni, gyerekkorom nagy kedvence volt ez a film, remélem még sok cikk fog születni ezen időszak filmjeiből!

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2015.07.02. 12:38:22

Újra meg kell néznem, rajongásom nagy tárgya volt, a doktoros bemutatkozójelenet egyébként azóta több filmben/sorozatban is visszaköszönt (a Grace klinikában pl. nem lehetett nem észrevenni a kikacsintást). John Landis azért nagyon nem felejtődött el, egyszerűen csak háttérbe húzódott.

aegithalos 2015.07.02. 13:24:19

- Doktor.
- Doktor!
- Doooktor...
.
.
.
.
.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2015.07.02. 19:50:18

Amúgy most nézem újra egyik kedvenc sorozatomat, a Chuck-ot, ami ugye egy kémes vígjáték és van benne egy Emmet Milbarge nevű karakter :)

FilmBaráth 2015.07.02. 20:37:23

@Sandokohn - a maláj jiddis: Örülök, hogy tetszett az írás. Mivel a gyerekkori kedvenceim a 80-as évekből datálódnak, igen, várhatóan még sok film górcső alá fog kerülni ebből az időszakból:-)

==T== 2015.07.17. 09:42:02

Csak 7/10? Ez a film egy hatalmas klasszikus. A vizsgajelenet önmagában Oscar-t éről.
süti beállítások módosítása