50 posztapokaliptikus film, amit látnod kell #2: 10 zombifilm, amit látnod kell
2015. június 17. írta: danialves

50 posztapokaliptikus film, amit látnod kell #2: 10 zombifilm, amit látnod kell

1. rész: A 10 legkreatívabb posztapokaliptikus film

A posztapokaliptikus filmekkel való első találkozási pont legtöbbek számára a zombikon keresztül történik, különösen manapság, amikor reneszánszát éli ez a szubzsáner. Sokatmondó, hogy a műfaj gyakorlatilag összes meghatározó darabját össze tudtam szedni úgy, hogy a legidősebb produkció a listán mindössze 13 éves, és ahogy majd látjátok, ez a bő egy évtized lehetőséget adott arra, hogy mindenféle megközelítésben, különböző zsánerekkel keveredve, sok esetben pedig a szó szoros értelmében nem is élőhalottakat a középpontba állítva próbálkozzanak az alkotók.

Hozzáteszem, ez a szűk időtáv természetesen annak is köszönhető, hogy nem minden zombifilm posztapokaliptikus (fun fact: ez fordítva is igaz), ugyanis így jelentősen lecsökken a szóba jövő alkotások köre. Éppen ezért ez az összeállítás messze fog állni zombis téren a teljességtől, pusztán egy újabb csoportosításaként funkcionálva a világvége után játszódó műveknek.

28 nappal később (2002) & 28 héttel később (2007)

(Kritika)posztapok_1.jpg

Danny Boyle filmjében minden benne volt annak idején, ami új életet lehelhetett a műfajba: horrorelem helyett értelmes metaforaként kívánta használni szörnyeit, amelyek ráadásul nem az emberek bénázására játszó csoszogó zombik voltak, hanem őrületesen gyors és veszélyes vadállatok. Ugyan a folytatás már érdem nem tudott hozzátenni az első rész gondolataihoz, de legalább az atmoszférát sikeresen idézte meg Fresnadillo munkája, úgyhogy az is megérdemli az itteni szereplést.

Holtak hajnala (2004)

(Kritika)posztapok1_1.jpg

Romero klasszikusának remake-je nem rendelkezik nagy történetmesélői ambíciókkal, de valószínűleg pont ez teszi remek szórakozássá. A Holtak hajnala annyira cinikus, és emellett eszméletlenül stílusos, ami a legtöbb pesszimista posztapokaliptikus vízióhoz képest már-már blaszfémiának számít, de pont ez teszi remek bűnös élvezetté. 

Holtak földje (2005)

(Kritika)posztapok2.jpg

És ha már Romero említve volt, következzen a sorban élete fő műve, amelyre csak azért merem ezt a kifejezést használni, mert mind a rendező rendelkezésére álló erőforrásokban, mind világképében ez a legnagyobb szabású mind közül. Ennek ellenére a Holtak földjét nem nevezném kiemelkedő filmnek, de legalább egy-két eredeti ötlettel tudja gyarapítani a zombifilmek örökségét.

Legenda vagyok (2007)

(Kritika)posztapok3_1.jpg

A 28 nappal később testvére is lehetne nagyon sok szempontból, elsősorban abban, ahogy a fertőzötteket ábrázolja és használja. Robert Neville remekül kidolgozott karaktere és Will Smith aprólékos játéka mellett egyáltalán nem zavaró, hogy a játékidő nagy részét egyetlen ember társaságában töltjük, Francis Lawrence feszült jelenetei pedig még a szórakozásról is gondoskodnak. Az alternatív befejezés pedig a filmmel kapcsolatos legfontosabb aggályokra is frappáns választ adott.

Zombieland (2009)

(Kritika)posztapok4.png

Ha a Holtak hajnala cinikus volt, akkor a Zombieland egyenesen szemberöhögi a posztapokaliptikus filmeket, és szellemes meglátásaival remekül reflektál mind a műfaj kliséire, mind a következesen figyelmen kívül hagyott lehetőségeire. Mindemellett pedig egy humoros és szerethető darab, amely egyszerre kultikus és végtelenül szórakoztató.

Vámpírok földjén (2010)

(Kritika)posztapok5_1.jpg

A kakukktojás a listában, ugyanis mint a címből is látszik, Jim Mickle filmje a legkevésbé sem zombikról, hanem vámpírokról szól. Ugyanakkor ezt leszámítva ugyanazokat a jellemvonásokat hordozza magán, azt az egy apróságot leszámítva, hogy a világvége utáni pesszimizmust zseniálisan vegyíti az optimizmussal, egy megható stílusegyvelegbe csomagolva ennek a környezetnek minden szeretett és gyűlölt vonását.

Eleven testek (2013)

(Kritika)posztapok6_1.jpg

Annyira triviális volt, hogy a zombik sem maradhatnak ki a YA-adaptáció hullámból, hogy szinte meglepő, hogy az Eleven testekre 2013-ig kellett várnunk. Szerencsére azonban Jonathan Levine egy nyálas Twilight-klón helyett egy érdekes ötletekkel teli és bájos filmet tett le elénk, amely ugyan nem akar nagy gondolatokat közölni, de egy egészen kellemes és értelmes élmény a tiniknek szóló filmek mezőnyéhez képest.

Lételem (2013)

(Kritika)

the-battery_1.jpg

A Lételem maga a zombifilmek antitézise: fillérekből készült, nem a klasszikus rémisztgetésekre játszik, jó indie-filmként pedig sokkal inkább karakterei érdeklik, mint a zsánerelemek felsorolása. Az alkotás ilyenfajta nemtörődömsége a műfaji berögződések kapcsán ugyanakkor egy lenyűgöző elbeszélésmódot eredményez, amelyben két ellentétes jellem is egymásra találhat, és egy dögunalmas jelenet is lehet pattanásig feszített.

Maggie (2015)

(Kritika)posztapok7_1.jpg

Amikor már az élőhalottak kapcsán minden lehetőséget kipipáltak, nem maradt más lehetőség, mint más műfajokhoz nyúlni, és azok sajátos újjáértelmezésével létrehozni valami egészen egyedit. Ezt megtette már jó néhány fentebb szereplő alkotás is, a Maggie pedig egy klasszikus betegség-kálváriát mesél el zombikra értelmezve. Gyönyörű képekkel, szívfacsaró momentumokkal, két remek alakítással, és egy erősen csalódást keltő befejezéssel.

Ők lettek volna tehát a legjobb posztapokaliptikus zombifilmek - talán nem egy elképesztően sok szokatlan vagy ismeretlen darabot tartalmazó összeállítás lett ez végül, azonban ígérem, jövő héten újra visszatérünk a nem szokványos posztapokaliptikus filmek talajára.

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr37537726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dr_utcai_arcos 2015.06.17. 18:54:36

Ööö, 2002 előtt nem készültek jó zombi filmek. Romero most párszor megfordult a sírjában. (Na jó, ez egy szar zombis poén akart lenni :D ).

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.17. 18:57:26

@Dr_utcai_arcos: Pont neked asszem hiába ecsetelném, hogy mekkora trash a Dawn of the Dead. :D

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.06.18. 07:33:09

Én ide pakolnám a Day of the Dead-et és a Wyrmwood-ot is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.06.18. 17:06:21

Hát a vámpírok földjén konkrétan szemét volt.
Se igazi vámpírok se igazi zombik benne.
Jah és színész se nagyon.

Mészáros Laci 2015.06.18. 23:32:20

a world war Z miért maradt ki?

Zirowe 2015.06.18. 23:40:13

A Legenda vagyok nem zombi, hanem vámpír film.

HPL 2015.06.18. 23:41:49

A Shaun of the Dead hiányzik innen szerintem...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.19. 00:00:58

@HPL: Még jó, hogy az első poszt kb. harmadik mondatában külön ki is emeltem példaként, hogy nem lesz, mert nem mondanám posztapokaliptikusnak. :)
@Mészáros Laci: És a World War Z-vel is ugyanez a helyzet, az egy katasztrófafilm, aminek a 90%-ában Brad Pitt úgy rohangál a zombik elől, mint a Szikla a kaliforniai földrengések elől...

Kelly és a szexi dög 2015.06.19. 00:03:24

A Holtak hajnala igazán ütős volt - főleg a többihez képest...

HPL 2015.06.19. 00:03:56

@danialves: Igaz. Csak végigpörgettem a listát és a posztapokaliptikus kitétel kiment a fejemből. :)

Milky Horse 2015.06.19. 01:02:00

Egyet értek a filmekkel, kivéve a Maggie-vel.
Az egy annyira unalmas, egysíkú film volt, borzalmas. Aztán a végére, a totálisan halálra unt nézőt még pofán csapják egy idióta befejezéssel.
Szerintem repült ki az ablakon pár monitor/tv azok közül, akik végig szenvedték.

Mészáros Laci 2015.06.19. 07:39:37

@danialves:

Ez is egy nézőpont. Szerintem a WWZ (annak ellenére, hogy blockbusterré faragták), elég sokat megőrzött a könyv hangulatából -- különböző kultúrák, hogyan reagálnak egy elképzelhetetlenül durva helyzetre, pusztulásra. De abban igazad van, hogy inkább apokalipszis, mint POSZT-apokaliptikus.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.19. 07:44:30

@Mészáros Laci: A könyvet minden további nélkül posztapokaliptikusnak is nevezném, de annak ellenére, hogy egyáltalán nem rossz film a WWZ, szerintem teljesen más úton jár, mint a könyv. De a lényeg tényleg az, hogy nem hasonlítanám össze a fenti darabokkal.

HUN_Sector 2015.06.19. 08:44:44

Szerintem a Maggie vége pont hogy így volt jó, semmi csalódás nem volt benne.

Tetsu 2015.06.19. 09:22:27

Ha zombifilm akkor a Hullajó szokás szerint kimaradt, ha posztapokaliptikus akkor pedig az Autumn.

www.imdb.com/title/tt1198333/?ref_=fn_al_tt_1

impala 2015.06.19. 12:06:40

@Zirowe: ezt a butaságot honnan veszed?
nem kevered valamivel?

Zirowe 2015.06.19. 12:22:33

@impala: egyrészt nem butaság, másrészt a filmben elég látványosan nem mentek a napra és csak éjjel támadtak, a nap allergia pedig nagyon nem jellemző a zombiekra, harmadrészt a film alapjául szolgáló novellában ez konkrétan benne van+még több jel.

"Robert Neville is the apparent sole survivor of a pandemic whose symptoms resemble vampirism."
".. he was forced to kill his wife after she seemingly rose from the dead as a vampire and attacked him."
"Neville survives by barricading himself by sunset inside his house, further protected by garlic, mirrors, and crucifixes. Swarms of vampires, led by Neville's neighbor,"
"He also discovers that the vampires are affected by the garlic, mirrors, and crosses because of "hysterical blindness", the result of previous psychological conditioning of the infected. Driven insane by the disease, the infected now react as they believe they should when confronted with these items. Even then, their reaction is constrained to the beliefs of the particular person; for example, a Christian vampire would fear the cross, but a Jewish vampire would not.

Neville also discovers more efficient means of killing the vampires, other than just driving a stake into their hearts. This includes exposing them to direct sunlight (which kills the bacteria) or inflicting deep wounds on their bodies so that the bacteria switch from being anaerobic symbionts to aerobic parasites, rapidly consuming their hosts when exposed to air.
He is now killing such large numbers of vampires in his daily forays that his nightly visitors have diminished significantly."

en.wikipedia.org/wiki/I_Am_Legend_%28novel%29

A zombie kultúrára is volt hatása a novellának, de ez alapvetően vámpír mű.

Macropus Rufus 2015.06.19. 13:31:30

A Holtak hajnala nekem nagyon bejött. Kb. az 5. percben jön az első zombi (a kislány a film elején) és onnantól megállás nélkül jönnek. A hentelések is jók benne.

Én még ide tettem volna a Haláli holtak hajnalát is. (Shaun of the Dead) igaz, ez inkább a vígjáték szerű, de nagyon ott van :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.19. 15:14:02

@impala: @Zirowe: A könyvben tényleg ki van mondva, hogy vámpírok, de a film szándékosan igyeszik elkerülni ennek kinyilvánítását, és sokkal inkább pl. a 28 nappal később fertőzöttjeihez hasonló lényeket ábrázol.
Pl. eredetileg a vámpírok napközben kb. hibernálódtak, úgyhogy Neville azzal szórakozott, hogy kirángatta őket a napra meghalni,na ami ezzel szemben a filmben szerepel az ég és föld.

Zirowe 2015.06.19. 15:17:00

@danialves: de a filmben direkt vannak rá utalások azzal, hogy nem mennek a napra.

Ezzel, meg az alapanyaggal ez inkább vámpír film.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.19. 15:46:11

@Zirowe: A másik 6millió utalás a vámpírokra meg direkt nincs benne. ;)

impala 2015.06.19. 16:56:54

@danialves: no most.
a filmről beszélünk, nem a könyvről, amit én nem is olvastam, még csak nem is tudtam róla.
a fimben zombik voltak.
ha a vámpír nem megy a napra, és van valamid, ami nem megy a napra, az vámpír?
hát nem.
mivel ti olvastátok a könyvet, azt látjátok bele a filmbe is, ami tipikus zombifilm.
üdv

impala 2015.06.19. 16:58:19

még csak annyit, sokan fikázták ezt a filmet, nekem nagyon tetszett.
ritkán nézek meg többször valamit, de ezt 1-2 év elteltével újranéztem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.19. 17:31:02

@impala: Te látsz bele itt dolgokat a kommentembe szerintem elég erősen...

Főleg, hogy az első alkalommal én bőven a könyv olvasása előtt láttam a Legenda vagyokot...

zobod 2015.06.19. 18:19:27

Szerintem a Resident Evil széria is elférne a zombs/világvégés felhozatalban.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.06.19. 19:13:10

@zobod: a Resi harmadik része az igazán posztapok, ha nagyon bele akarjuk rakni a listára, azt kellene. Sztem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.19. 19:23:03

@zobod: @Werewolfrulez: Asszem talán a másodikba néztem bele, de valahogy annyira gagyinak tűnt az első pillanattól fogva...

K.Leslee 2015.06.19. 21:28:14

@Werewolfrulez: az volt az egyetlen nezheto resze a RE szerianak. Siman jobb volt mint az elso.

impala 2015.06.22. 08:16:45

@danialves: akkor ezt megbeszéltük :)

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2015.06.26. 15:04:19

Hogy maradhatott ki a Rec (Karantén)? Eddig a legprofibb megoldás a kezdetekről: hogy alakul ki és milyen kicsi (lakó)közösségből indul el a kór.

Tomás 2015.07.17. 08:27:46

A Holtak hajnalának Romero-féle eredetije mérföldekkel jobb mint a remake és hogy A Zombifilm, az Élőholtak éjszakája (ff eredeti és a Savani-féle remake) lemaradt, az egészen nevetségessé teszi a listát.

nagyo78 2015.07.17. 13:04:23

@zobod: Én is a Resident Evil-t hiányoltam, de nagyon. Nem láttam mindegyik filmet a felsoroltakból, de nekem a Kaptár filmek az összes postapoc zombis produkció közül a kedvenceim.