Nehezen tudnám megfogalmazni, mi olyan magával ragadó bennük, de mindig is vonzottak a posztapokaliptikus filmek. Úgyhogy arra jutottam, ha már összeállítást készítek belőlük (és ha már mindenféle hulladékot is hajlandó vagyok végignézni belőlük), nem érem be kevesebbel, mint az 50 legjobbal - vagyis helyesebben fogalmazva, 50 olyan darabbal, amelyet különböző okokból, de érdemes megnézni.
Mielőtt kiadnám a kezemből a listát, szükségszerű tisztáznom, mi alapján válogattam. Igyekeztem egy éles határt húzni a katasztrófafilmek és posztapokaliptikus filmek között, így elsősorban azokat a műveket tekintettem posztapokaliptikusnak, amelyekben nem a világvégével kell megküzdeni, hanem az azt követő állapotokkal. Így maradhatott ki például Edgar Wrighték zombivígjátéka, a Shaun of The Dead, vagy akár a remek The Crazies. Bár hangulatilag nagyon is hasonlók, a disztopikus alkotások (pl. Az ember gyermeke) is kiestek ebből a szórásból, annak ellenére, hogy nagyon sok esetben nehéz ezt a határt meghúzni, és éppen ezért rendre keverik is a két stílust. Így ahol nem azonosítható egy egyértelmű katasztrófa, az a film nem kvalifikálhatta magát. Néhányan pedig azért nem mentek át a rostán, mert egyszerűen nem voltak elég minőségiek (például The Quiet Earth), vagy elég érdekesek (Majd újra lesz nyár, Open Grave).
Éppen ezért olyan szempontból unortodox toplista lesz ez, hogy egy rossz, de érdekes mű bekerülhetett egy jó, de kevésbé izgalmas darabbal szemben. Természetesen lehetséges, hogy a kedvencetek pont azért nem került be ebbe a válogatásba, mert egy hozzá nem értő balfasz vagyok, de (ezt a lehetőséget sem zárva ki) valószínűbb az, hogy egyszerűen nem volt elég minőségi vagy különleges. Mindenesetre a kommentek között azért szabad próbálkozni és ajánlani filmeket, főleg azért is, mert saját számításaim szerint minden arra érdemes darabot kivégeztem a műfajból, szóval jól jönnek az új ötletek.
Az 50 címmet 5 különböző tematikával foglalkozó listába rendeztem, amelyeket heti rendszerességgel jelentetek majd meg. Egyelőre nem lőném le egyiket sem, leszámítva természetesen a most következő összeállításét: avagy jöjjenek a minden sorból kilógók, a legkreatívabb posztapokaliptikus filmek!
2020: A tűz birodalma (2002)
(Kritika)
Zombik? Atomháború? Ugyan már! Sárkányok! A film képlete nagyjából össze is foglalható ezzel az egy szóval. Már csak azért is, mert sok energiát a nagy költségvetés ellenére nem fordítottak rá, de a sárkányokkal küzdő McConaughey-Bale páros bőven szállítja azt a cool-faktort, ami el tudja vinni a hátán a produkciót. Szóval ha világvége utáni érfelvágás helyett sárkányölésre vágysz, ez a te filmed!
Los últimos dias (2013)
(Kritika)
A posztapokaliptikus filmek mindig is a társadalom félelmeinek leképeződései voltak, a spanyol Pastor-testvérek pedig egy klinikailag is ismert rettegést ragadtak meg: az agorafóbiát. Művükben mindenki meghal, ha nyílt térre lép, ami persze rengeteg ötletes megoldáshoz ad teret, de ezen felül a kihalt Barcelona által nyújtott gyönyörű háttér, illetve a tehetséges rendezői megoldások is erősségei a produkciónak.
A jel (2007)
(Kritika)
Ez a film nemcsak témaválasztásában (egy adás vérszomjas fenevadakká változtatja az embereket) különleges, hanem történetmesélésében is: három teljesen más stílusú szakaszból áll. Ez amennyire gyengíti az élmény teljességét, annyira szórakoztatóvá is tudja tenni, elvégre nem mindennap látunk egy zombifilmes áthallásokkal rendelkező thrillert átcsapni egy fekete komédiába.
Nauszika - A szél harcosai (1984)
Miyazaki a világvégét egy mai napig is működőképes metaforába fűzte bele: a film nem is annyira az apokalipszisről, mint ember és természet örök és látszólag feloldhatatlan küzdelméről szól. A rendező pedig szokása szerint ezt egy kreatív és lenyűgöző látásmódon keresztül szűrte át, ezzel téve az egyébként még relatíve kiforratlan művet emlékezetessé.
Vakság (2008)
(Kritika)
Sokféle katasztrófa érheti a világot, de egy biztos: egyik sem személyes. Kivéve ebben a filmben, ahol mindannyiunk egyik legrosszabb rémálmát, a látás elvesztését tették meg ellenségnek. (Hasonlóan a zseniális Perfect Sense-hez - amely éppen csak azért maradt le, mert nem gondolnám posztapokaliptikusnak.) Még ha nem is sikerült maximálisan kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, egy stílusos és hátborzongató alkotásról beszélhetünk.
9 (2009)
Egy steampunk posztapokaliptikus animáció, amelynek főszereplője egy rongybaba. Ha ezt feldolgoztuk, igazából már nincs is mivel foglalkozni a film kapcsán, már csak azért is, mert ezen lista többi szereplőjéhez hasonlatosan itt is a vízió a lényeg elsődlegesen, a megvalósítás már korántsem annyira eredeti - igaz, színvonaltalannak sem mondható.
A majmok bolygója (1968) & A majmok bolygója - Forradalom (2014)
Az 1968-as sci-fi klasszikust gondolom senkinek nem kell bemutatnom, de talán a tavalyi előzményfilmje is élénk él még mindenkiben. Ami pedig rengeteg évtized távlata ellenére is közös bennük, hogy a majmok által előidézett világvégét mindkét mű erősen szimbolikusan használja, remekül mesélve el egy-egy talán nem éppen újszerű, de mindenképpen örökérvényű történetet.
Országúti bosszú
(Kritika)
David Michod tavalyi művében annyira nem a világvége van a középpontban, hogy néhány homályos szóval le is van tudva. Stílusa alapján is sokkal inkább be lehetne tudni egy (nem túl) futurisztikus westernnek, mégis annyira pazar történet egy mindenét elvesztett ember hánykolódásáról, hogy egyértelműen a posztapokalipszis nihilista szüleményei között kér helyet magának.
Amikor a szél fúj
(Kritika)
A 80-as években számtalan nem kis részben oktató és elrettentő jellegű mű született egy atomtámadás lehetséges hatásairól, olyan szellemesen és cinikusan viszont egy film sem tudta megragadni a témát, mint ez a darab. Avagy egy zseniális mese arról, két egyszerű, világháborús nosztalgiában élő nyugdíjas hogyan küzd meg a nukleáris holokauszttal. SPOILER: nem ők nyernek.
Erre a hétre tehát ezzel készültem volna, jövő héten pedig egy kicsivel horrorisztikusabb vizekre evezünk a következő tematikus összeállítással, úgyhogy maradjatok velem akkor is!