Nem vagyok híve az ehhez hasonló Wikipedia-posztoknak, mert még kattintásvadászatból sem látom értelmét leírni ugyanazt, amit mindenki elolvashat magának, de mivel a Mad Max készülésének körülményeiről annyi különböző anyag látott napvilágot, ezért akár órákat is megspórolhatok annak, aki ezeket nem akarja mind végigolvasni / végignézni. A poszt gerincét az operatőr John Seale két órás előadása adja, de néztem B-rollokat, olvastam interjúkat is hozzá, szóval következzen minden, amit ezek alapján érdemes tudni a filmről.

(TERMÉSZETESEN MINDEZ SPOILERESEN)

A sztori még 1999-ben fogant meg George Miller fejében egy repülőúton, azonban 12 évig az előkészületek során mindig elakadt a film (legutoljára például a sivatag virágzott ki). A rendező számára egyébként is fontos volt, hogy olyan sivatagos helyet találjon, ahol egyetlen fűszálat sem látni, és állítólag ezért nem restellt 15-20 országot is bejárni, mire rátalált Namíbiára. A hosszú készülés alatt azonban a Fury Roadnak szinte a végsőkig nem volt forgatókönyve. Ez persze nem jelenti azt, hogy a rendező Malick vagy Winding Refn "majd lesz valami"-stílusában vágott volna bele egy 150 milliós blockbusterbe, ugyanis storyboardokon (amelyek egy egész szobát is beterítettek) ott volt minden lényeges elem, amelyet Miller, a kaszkadőrrendező Guy Norris, és az egyik producer P.J. Voeten még fejben is tartott. Természetesen ez a stáb többi része (köztük az operatőrök számára) nem volt éppen kellemes, Seale saját bevallása szerint csak a War Rig tetején lévő zászlók állapotából tudta, hogy éppen oda- vagy a visszautat veszik.

És hogy mi történt ezalatt a 12 év alatt? Miller és stábja például lefejlesztett egy külön 3D-kamerát, amelyet ráadásul a rengeteg homok miatt úgy kellett megépíteni, hogy a lencséket külön nem lehetett cserélni, hanem magát a kameratesteket váltogatták. Viszont ez a kamera akkora volt, hogy a War Rig belső felvételeihez nem lehetett felhasználni, így 3 év munka után egyszerűen kidobták az egészet, és inkább nekiálltak 2D-ben forgatni. Ezzel csak annyi probléma volt, hogy a Warner Bros. 3D-s filmet szeretett volna látni, Miller pedig állítólag erre csak annyi mondott: "Úgysem fognak kidobni egy kész filmet, majd megcsinálják maguknak." Mint láthatjuk, a stúdió tényleg elvégezte a poszt-konverziót, habár azt nem tudjuk, George Miller felmenőit hányszor emlegették közben.

A rendező egyébként is szeretett az utómunkára hagyni sok mindent, a forgatás visszatérő mondata volt a "we'll fix it in post". Például a filmben egyetlen éjszaka felvett jelenet sem látható (ez valószínűleg sokaknak feltűnt), de igazából a napszakokkal sem foglalkoztak, mivel utólag ezeket is össze tudták fényelni. (Illetve Seale bevallása szerint bizonyos színészek hozzáállása sem engedte meg, hogy adott időpontokban lehessen forgatni.) Sőt, még az autók kerekeit is utómunkában "pörgették be", mert azok a produkció kb. 60%-ában meg sem mozdulnak. Miller ugyanis a "sim trav"-ként emlegetett megoldást használta, amely gyakorlatilag egy hidraulikus platform és egy greenscreen kombinációjából állt, amely hitelesen tudott szimulálni minden oldalirányú mozgást. De a B-rollokon az is látszik, hogy rengetegszer greenscreenre sem volt szükség a háttér egyszerűsége miatt, így a fejjel lefelé lógó Tom Hardyt vagy az autók között ugráló színészeket enélkül vették fel. Seale maga is elmondta, hogy építettek egy hatalmas greenscreent a War Righez (a videón kb. 1 óra 25 percnél látszik), amit aztán egyszer használtak. Már csak azért is, mert például legtöbbször meglévő felvételekből állították össze a végső képet, így egy-egy kaszkadőrmutatványhoz nem volt szükség az egész autó-hadsereget magukkal vinni.

Ez természetesen nem jelentette azt, mint amit a sok vfx-szakértő már a trailerek alapján vizionált, hogy a film nagy része CGI, a forgatási videókon látszik, hogy a tűzön áthaladó bigfoottól kezdve a héják teherautójának felrobbantásáig mindent élőben hajtottak végre. De nem a legveszélyesebb mutatványok okoztak végül majdnem balesetet, hanem egy lelkes stábtag, aki úgy gondolta, megnézi közelebbről azt a jelenetet, amelyben letörik a War Rig zászlóit a kanyonban. A kamiont azonban akkor éppen egy új kaszkadőrsofőr vezette, aki nemcsak a zászlót, hanem a tartálykocsi tetejére szerelt egész karosszériát levitte, és csak a szerencsén múlt, hogy nem esett le vele a potyautas is. Leginkább egyébként a Guy Norris vezette second unit volt felelős ezekért a mutatványokért, akik kilométerekre forgattak az eredeti stábtól. Sőt, akár a saját operatőrüktől is, ugyanis például egy 2 személyes buggy csak a focus pullert tudta magával vinni, a rajta lévő kamerát pedig akár 6 kilométer távolságból távirányították. Millernek pedig egy külön busza volt, ahova továbbküldék ezeket a felvételeket, ugyanis mindenre rá kellett bólintania.

A saját operatőre viszont rendszeresen átverte, ugyanis a rendező határozott elképzelése volt, hogy mindent egy kamerával akar forgatni, Seale azonban szeretett volna többet is használni egy jelenetben. Elsősorban azért, mert így a vágás során lehetőség van mindenből a legjobbat kiválasztani, a kontinuitásra figyelés helyett (utólag a vágó Margaret Sixel meg is erősítette, hogy mennyire hálás ezért). Viszont hiába helyezett el több kamerát is, Miller ezeket mind ugyanarra a pontra helyezte volna, ezért Seale végül egyszerűen csak lekapcsolta a többi képét a rendező monitoráról. Egy dologban viszont nem mondott neki ellent: Miller úgy gondolta, a gyors vágásokat akkor a legkönnyebb feldolgoznia a nézőnek, ha minden beállításban középre kell fókuszálni, ezért egyfajta akciófilmes Wes Andersonként (de természetesen közel sem annyira rigorózusan) állandóan így pozicionáltatta a kamerát. A rendező egyébként is határozott volt annak kapcsán, hogy a kész műnek egységes képes kell mutatnia, így sokszor a kameramozgásokat is digitálisan egységesítették, például beleraktak egy kis rázkódást azokba is, amelyek túl simára sikerültek.

Ugyanis a Mad Maxben a steadycam legtöbbször nem tényleges kézikamerázás, hanem akár a War Rig belsejében, akár a külső felvételeken speciális bungee kötelekre függesztett kamerákat mozgattak a kameramanok. Így például Tom Hardy és Charlize Theron verekedésénél is, amely esetében hatalmas darukra függesztették fel azokat a kamerákat, amelyekkel végül a talajon rohangáltak kezelőik. De nem csak itt használtak különleges megoldásokat: ahhoz az igen látványos beállításhoz, amelyben a kamera a közeledő sereget felülnézetből mutatva megy le végül a kocsik alá, külön kamerát építettek, amelyet egy erre a célra kibetonozott árokba süllyesztettek le (a videón 1 óra 10 perc környékén). Mindössze 8 ezer dollárból és egyetlen kamera összetörése nélkül hozták létre a produkció egyik leghihetetlenebb beállítását. (Az már más kérdés, hogy a többi jelenetnek jó néhány kamera áldozatul esett.)

Aki mindez ennél is részletesebben érdekel, az megnézheti John Seale előadását itt, a Margaret Sixellel készült interjút elolvashatja itt, Charlize Theron dublőrének képeit itt találja, a Youtube-on pedig számtalan B-roll és featurette lelhető fel. De azt hiszem, ez is bőven elég információ ahhoz, hogy legyen miben gyönyörködni, amikor legközelebb újranézitek.