Köpök a sírodra / I Spit On Your Grave (2010)
2015. május 14. írta: !Márk!

Köpök a sírodra / I Spit On Your Grave (2010)

imyj2.pngTudtam előre, hogy milyen fajta filmre számíthatok a Köpök a sírodra esetében, ami alapján két végletet tudtam elképzelni. Az igazi bűnös élvezetet, mint például az Eden Lake, vagy egy teljesen nézhetetlen, vérlázítóan béna színvonalat. Előzetes számításaim csak félig-meddig igazolódtak be, ugyanis egy gyenge közepesnek tartom Steven R. Monroe filmjét, azonban a kifejezetten gyenge színvonaltól már csak nagyon kevés választja el.

A fiatal írólány (Sarah Butler) épp egy új regényen dolgozik, de a jó munkához úgy érzi, hogy szüksége van a környezetváltozásra. Éppen ezért kibérel egy kietlen környéken fekvő kunyhót. Útja során kisebb összetűzésbe keveredik pár helyi bunkóval, akik később bosszúból betörnek a lányhoz, hogy aztán mindenféle lelki és fizikai tortúrának vessék alá. Pechjükre azonban a lány élve el tud menekülni, így a suhancok ereiben megfagy a vér, pedig ekkor még nem is tudják, hogy a főhősnő mindenre elszántan és bosszúszomjasan készül visszatérni a környékre.

i_spit_grave_02.jpgA helyzet az, hogy nem az erőszak miatt nem tetszett ez a film. A fő problémám a szereplők természetellenes gondolkodásával volt, illetve azzal, hogy a szituációk teljes mértékben mellőzik a valóságot. És itt most nem a megbotránkoztatónak szánt jelenetekre gondolok, mert elvégre egy horror-thrillerről van szó. Kezdem azzal, hogy a főszereplő női karakter egy meggondolatlan kis hülye liba, aki lazán az orrára köti egy látszólag nem százas pasikból álló idegen társaságnak, hogy egyedül fog időzni az ösvény mentén található kunyhóban. Teljesen azonosulhatatlan a főhősnő, ettől függetlenül némiképp így is megrendítő a betöréses, erőszakolós jelenet, de láttunk már ennél durvábbat is. A vandálok stílusa és cselekedetei úgyszintén némi fejtörésre adnak okot. Hiba lenne homokba dugni a fejemet és azt mondani, hogy ilyen a valóságban úgysincsen, de sajnos van, csak nem pont így. A forgatókönyvírók abszolút végletekben gondolkoztak, cél a minél nagyobb hatás és közfelháborodás elérése. És jól tudjuk, hogy az ilyen alkotók többségénél a tartalom az csak egy sokadrangú dolog a megbotránkoztató öncélúskodás után.

Nem akarok teljesen unfair lenni, ezért elmondom, hogy akadnak kifejezetten érdekes és fogcsikorgató kínzások a filmben. Ezeket ugyan nem jó nézni, de itt legalább tudott újítani a Köpök a sírodra, ami azért elég erősen követi az olyan darabok nyomdokait, mint az Eden Lake vagy az Utolsó ház balra (ráadásul a 2010-es változat is egy remake). Az általam magasztalt és nagyra tartott Eden Lake sem fedi le feltétlenül a valóságot, de mégis sikerült érdekes karaktereket felvonultatnia, elgondolkodtatnia a nézőt, valamiféle tartalmat közölni, de Monroe filmjében ezek az összetevők mind mellőzve vannak. Az torz képet kapott karaktereket nem meglepő módon katasztrofálisan alakítják a színészek, emellett a vágás is hihetetlenül pocsék, olyannyira, hogy gyakran alig lehet az eseményeket követni.

Ivós összejövetel esetén még akár jó választás is lehet ez a film. Talán akkor működik igazán, ha az ember egy percig sem veszi komolyan. Vagy ha másért nem, a párját ritkítóan szar magyar szinkron miatt érdemes megnézni.

5/10

A Köpök a sírodra teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr907454334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

STIRLITZ 2015.05.14. 21:19:37

Érthetetlen a kritikád Powerfulll900! Ez a gyenge, nem a film. Mert például miért is természetellenes a szereplők viselkedése? Nem magyarázod el, csak kijelented, egyetlen kifogásként azt említve, hogy a bajba került nőnek az elején kiszalad a száján, hogy egyedül lesz az elhagyatott házban.

Azoknak mondom, akik elolvassák a fenti kritikát: A "köpök a sírodra" című film igenis élesen valóságszerű, és teljesen reális, egy bizonyos pontig!. Épp ezért üt akkorát. A karakterek a falusi nagyképű fiatalok őstipusai is lehetnének, a lány pedig a könnyelmű, kotnyeles nagyvárosi lányok "mintapéldánya". Egészen addig reális a film, amíg a leányzót brutálisan meg nem erőszakolják (sokszorosan). A bosszúja az, ami kicsit elrugaszkodik a valóságtól - bár hozzáteszem mindazok a válogatott eszközök és trükkök, amiket alkalmaz tökéletesen végrehajthatóak - ugyanakkor persze kérdéses, hogy egyszerű lánynak van e mindezek végrehajtásához elég ereje, műszaki érzéke, tudása, felkészültsége és pszichés elszántsága.

A film nagyon jó! A triller-horror kategóriában a felső 20% -ba tehető! Nézzétek meg, ne engedjetek a poszt lehúzásának. Amúgy nem kapok jutalékot a film készítőitől :-) Csak nagy horror és triller rajongó vagyok! És a "Köpök a sírosra" nekem nagyon tetszett! Ennyi!

STIRLITZ 2015.05.14. 21:23:52

Amúgy 8 / 10 -es az értékelésem! ... Ez lemaradt az előbb!

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.05.14. 23:34:57

@STIRLITZ: Nem kenyerem a spoilerezés, ezért nem akartam különösebben belemenni a részletekbe. Az egy dolog, hogy vannak ilyen beszólogatós, falusi suttyók, én ezzel tökéletesen tisztában vagyok, de Te magad is beismered, hogy túlzásokba esnek az erőszakolás kapcsán. Pont ez a lényeg a filmben. De úgy gondolom, hogy a spoilermentességem ellenére is írtam teljesen konkrét, tárgyilagos szempontokat, mint például az azonosulás hiányát, ami egy ilyen film esetében szerintem elengedhetetlen. Ha nem tudok szorítani a főhősért, mert a gondolkodása olyan egyszerű, mint a faék, az jelentősen veszít a mű értékéből.

Nick Leeson 2015.05.15. 05:40:06

@STIRLITZ: A film tényleg jó, leköti az embert, izgalmas, stb... De mégis hiányzik valami az egészből. És szerintem talán pontosan az amit a kritika akar megfogalmazni. Nem tudja igazán beleélni magát a néző a helyzetbe. Márpedig ezek a filmek akkor igazán ütősek, ha ránk telepszik az "akár velem is megtörténhetne" érzés. Ez pedig nem jön, nem kerül elő! Ettől függetlenül, tényleg jó a film, nyugodt szívvel ajánlom én is mindenkinek!

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2015.05.17. 20:57:22

Az eredetijénél sokkal jobb, de így is csak közepes. Semmi baj nincs a kritikával.

tjunior 2015.05.20. 07:34:37

Elég halovány egy film, az első 80 perc csak összehányt felvezetése az utolsó 20 perc kínzáspornójának.

Frederick 2018.05.26. 16:16:06

@STIRLITZ: @Márk alias Power:

Szerintem ez meg egy köpedelmes szar film. A remake tökéletes meggyalázása az 1978-as eredetinek. Igaz, az 1978-as filmnek is vannak szép számmal hibái - de még ennek ellenére is megérdemelt volna egy színvonalasabb újradolgozást. Valami hasonlót, mint az "Az utolsó ház balra" film esetében - na, az tökéletes újragondolás. Ez viszont a legrosszabb értelemben trash.

cassetto-tiroir.blogspot.hu/2018/05/nemi-eroszak-filmvasznon-1.html
süti beállítások módosítása