1997. augusztus 29. - a nap, amikor szerencsére nem tört ki a harmadik világháború. Mert nincs végzet, csak, ha bevégzed. Minden valamire való filmrajongó eszébe bevésődött ez a dátum, akkora élmény volt, van és lesz ez a kiváló alkotás, amelyen nem tud fogni az idő. Sok évvel a bemutatója után is konstansan szájtátva nézzük az effekteket, mondjuk a szereplőkkel a kívülről tudott szöveget, dobjuk el az agyunkat Arnie-n és az elfolyó másik terminátoron, emeljük kalapunkat Cameron előtt ezredjére is. Mert ez az alkotás minden kétséget kizáróan, a 90-es évek legjobb akciófilmje! 

A jövőben elkeseredett háború zajlik a gépek az emberek között. A Skynet-nek új ötlete van az ellenállás vezetőjének, John Connor-nak a kiiktatására. Mivel az édesanyja megölésére beprogramozott gyilkológép korábban nem járt sikerrel, ezért most úgy döntöttek, hogy a gyerek John-t (Edward Furlong) fogják megölni egy csúcstechnikai halálosztóval a múltban. El is küldik a gépet a feladat végrehajtására, de az emberek nem hagyják ennyiben a dolgot, a fiú védelmére meglepő módon egy Terminátort (Arnold Schwarzenegger) küldenek. És a múltban összecsap a két kiborg, és a tét minden túlzás nélkül a jövő...

Egyetlen perc üresjárat sincs a filmben, zúdulnak ránk az eszméletlen jelenetek és beszólások (amelyből csak egy a legendássá vált Hasta la vista, Baby!), levegőt venni nincs időnk, olyan jól adagolják az alkotók az akciót, az érzelmeket és a látványt, hogy zéró időnk van unatkozni, együtt élünk a történettel. A legmeglepőbb dolog az, hogy nincs tömegmészárlás a filmben, hiszen Arnie azt a parancsot kapta kis főnökétől, hogy ne öljön embert (miért? mert nem teheted!), és ő ennek megfelelően cselekszik. Vagyis csak mindent feléget, lelő, szétver, de embert azt tényleg nem öl. És nagyon jól áll neki, akárcsak az előző részben az, hogy ennek a teljes ellentétét cselekedte, azaz ő volt a halálosztó. Ilyen stílusváltást is csak Arnie-nak nézünk el!

Cameron nem volt szívbajos, bevállalta a folytatást a gigasiker után. Amíg az első rész abszolút hozta a 80-as évek hangulatát, addig a második a 90-es éveket szimbolizálta teljes mértékben. A világ természetesen nem fog elpusztulni, meg lehet változtatni a jövőt, a jó legyőzi a rosszat, de azért előtte jól szétrúgják egymás hátsó felét, miközben máig idézhető szellemes szövegeket vágnak egymás fejéhez a szereplők, na és persze akkoriban egyedülálló látványvilágot varázsoltak elénk az alkotók (talán nem véletlen, hogy a T2 után csak az Avatáron tátottam el a szám ennyire a moziban). A zene ismét nagyon menő volt, és természetesen kiválóan festette alá a történetet. A coolságfaktort pedig, bármilyen hihetetlen, még az első részhez képest is sikerült feljebb tornázni.

A karakterekre ismét rengeteg időt és energiát fordítottak az alkotók, és ez meg is látszik a filmen. Sarah hatalmas változáson ment keresztül az előző részhez képest, az egyszerű pincérlányból harcos amazon lett, aki tudatában van annak, hogy milyen jövő vár az emberiségre, ezért mindent megtesz, hogy felkészítse a fiát arra, hogy majd kiváló vezető legyen belőle. De elfelejti, hogy John még csak kisfiú, akinek elsősorban szerető édesanyára van szüksége, és paradox módon éppen egy gép döbbenti rá erre a hibájára. A  jó Terminátor ugyanis kicsit apa és barát szerepet is betölt a rettentően magányos kisfiú életében (nagyon szomorú, hogy a való életben nem így alakultak a dolgok, Eward Furlong élete sajnos félrecsúszott). Nem öl embert, képes a fejlődésre, de alapvetően mégis egy gép, akinek szinte már érzelmei vannak, és természetesen ő csal a végén könnyeket a szemünkbe. Na és persze übercool a megjelenése (bőrnaci, napszemüveg, hatalmas fegyverek, motor), és nagyon egyedi módon tud virágot szállítani. A rossz Terminátor is egyedi, olyan, mint egy macska, folyamatosan figyel, minden momentumot felhasznál a céljai elérése érdekében, szinte teljesen elpusztíthatatlan. De szerencsére azért mégis van gyenge pontja, ezért sorsa csak a pusztulás lehet, de addigra már rengeteg jelenet beleégett a retinánkba neki köszönhetően (kamionos üldözéses jelenet!).

Arnold Schwarzeneggerről szólt ez a film, lássuk be. Nem véletlen, hogy máig Terminátornak hívja mindenki a már erősen nagypapakorban lévő egykori kormányzót, aki még mindig nagyon jól néz ki korához képest, és amíg illúziókeltő lesz a filmvásznon, mi sprintelni fogunk a moziba, és addig nézzük párás szemekkel a bőrszerkót és a napszemüveget, amíg lehet! Linda Hamilton nagyon jól kigyúrta magát a szerep érdekében, a 90-es évek női akciósztárja lett ennek köszönhetően, csak Ripley hadnagy versenyezhetett vele ezért a címért. De mivel jó színésznőről van szó, ezért természetesen nem csak a látványos jelenetekre korlátozódott a tehetsége, Sarah Connor karakterét is kiválóan megmutatta. Edward Furlong tökéletes volt az ifjú John alakjában, pimaszul volt sebezhető a jövendőbeli vezér. Robert Patrick is élete szerepét játszhatta el, kiválóan.

4 Oscar díj járt a filmnek, méltán, hiszen valódi remekmű született, amelyben egyszerűen minden a helyén volt, a történet, a látvány, a szöveg, a színészek. A  kiváló forgatókönyv volt mindennek az alapja, amelyhez akkoriban egyedülálló effektek társultak, na és persze itt volt nekünk Arnie,  és ez így együtt egy olyan moziélményt adott a nézőknek, hogy máig nem felejtették el. 

Schwarzenegger legjobb filmje, a 90-es évek egyik legnagyobb klasszikusa, kötelező darab!

10/10

A Terminátor 2. - Az ítélet napja teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán