Démoni harcosok / Dog Soldiers (2002)
2015. április 08. írta: danialves

Démoni harcosok / Dog Soldiers (2002)

dogsoldiers6.jpgValószínűleg már soha nem tudjuk meg a választ arra, hogy Neil Marshall debütáló alkotása akkor is kultfilm lenne-e, ha rendezőjéből később nem vált volt az, aki. Utólag visszatekintve ugyanis ebben a darabban abszolút benne van, hogy egy komlyabb rajongótábort gyűjtsön magának, ugyanakkor az is, hogy valamelyik kisebb presztizsű kereskedelemi tévécsatorna éjjeli műsorsávjában végezze - teljesen jogosan. Szó nélkül elmenni mellette azonban biztosan nem lehet.

Connor közlegény (Kevin McKidd) a Különleges Erők tagja szeretne lenni, azonban mivel szadista hadnagyának nem hajlandó engedelmeskedni, kidobják a kiképzésből. A reguláris erők tagjaként kerül már egy mindenki által a hátra közepére kívánt hadgyakorlatra Skóciába, amely azonban nagyon hamar éles misszióvá válik: amikor rátalálnak a Különleges Erők felszerelésére, mindössze egyetlen túlélővel, azzal szembesülnek, hogy egy nagyon komoly ellenség lakozik az erdők mélyén. Hamarosan pedig az is kiderül, hogy nem idegen hadsereg, hanem egy falkányi farkasember vette üldözőbe egységünket, akiknek minden igyekezetük ellenére hamarosan a túlélésért kell küzdeniük...

dogsoldiers4.jpgMarshall láthatóan maga is nehezen dolgozza fel, hogy egy komolyan vehető filmet szeretne rendezni vérfarkasokkal. A szereplők szemén keresztül még ennél is kevésbé jelenik meg, hogy pontosan milyen reakció is várható el, ha valakivel az erdőben ilyen lények jönnek szembe, leginkább természetesnek veszik a szituációt és sodródnak az eseményekkel. Ilyen formában pedig jó lett volna, ha a rendező legalább egy minimális öniróniával viszonyul a témához, már csak azért is, mert jó néhány hajmeresztő marhaságot is szerepeltet a forgatókönyvben. A legrosszabb horrorkliséktől kezdve a "menjünk vagy maradjunk" mizéria állandó logikátlanságaiig sokszor elviselhetetlenül buta, ami a vásznon történik. Az erősen házibarkács-jellegű effektek, az ezeket elfedni kívánó kapkodó vágás, valamint az ügyetlen fényképezés is mintha ezt akarná aláhúzni - és így lesz a Démoni harcosokból egy klasszikus B-film.

Ugyanis akármennyi idegesítő vonása is van művének, Marshall a B-kategória legjobbjai, a slasherek és az ostromlós akciófilmek örökségéből táplálkozik, és hoz létre belőlük egy jellegzetes egyveleget. És bár akciói nem látványosak, ritmusuk és lendületük enélkül is magával ragadja a nézőt, az amatőr báj pedig a szövegkönyvtől az alakításokon át a filmzenéig hasonló módon képes annyira egységes és stílusos lenni, hogy ha éppenséggel nem is nyűgöz le, az élményből nem zökkent ki. Mire pedig a fináléhoz érkezünk, B-filmes megoldások ide vagy oda, élvezni is lehet a látottakat.

Minőségben tehát nem feltétlenül lesz részünk, mint ahogy Marshall őrülete sem annyira kiforrott még, hogy inkább élvezetes legyen, mint idegesítő, de ha másodvonalas alkotásokhoz hasonlítjuk, a Démoni harcosok alapvetően megállja a helyét. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos klasszikus akció- és horrorelemek megléte mellett képes egy küönleges hangulatot létrehozni és következetes végigvinni. A B-kategória rajongóinak kötelező, de egyébként azért érdemesebb Marshall későbbi munkásságánál maradni.

6,5/10

A Démoni harcosok teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr117344042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.04.09. 21:06:37

Nálam 8,5/10, de gondolom sejtetted :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.04.10. 18:34:35

@Werewolfrulez: Most hirtelen nem tudom eldönteni, hogy arra utalsz, hogy szereted Marshallt, vagy arra, hogy szereted a B-filmeket, de akárhogy is, tényleg sejtettem. :D

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.04.10. 21:50:17

@danialves: inkább a B-filmeket szeretem, de mindkettő állítás igaz :)
süti beállítások módosítása