Halálos iramban: Ötödik sebesség / Fast Five (2011)
2015. március 31. írta: FilmBaráth

Halálos iramban: Ötödik sebesség / Fast Five (2011)

halalos_iramban.jpgVin újra tövig nyomja a gázpedált, amit zabál a nép, de erre még rá kell tenni egy jó nagy lapáttal, hogy ez így is maradjon. Miután a negyedik részben helyreállításra került a sorozat reputációja (na és a rajongók idegrendszere), fel lett adva a lecke Justin Lin-nek, hogy mivel tudná fenntartani a nézők érdeklődését. Egyszerűbben szólva méltó ellenfelet kellett találnia az isteni Vin-nek. Ami nem sima történet, ugyanis Diesel egy igazi alfahím, és a népnek zúzás kellett, méghozzá olyannal, aki vele egy súlycsoportban van, ellenkező esetben a hamvaiból feltámasztott sorozat mehetett volna a kukába. Egyetlen ember jöhetett szóba, akit - gondolom nem kevés gázsiért - szerződtettek is a filmhez: a Szikla, ki más? Ne legyünk igazságtalanok, Lin eszméletlen látványt hozott össze, a hangulat nagyon cool volt végig, de azért csak az a jelenet ugrik be elsőre, amikor a két hihetetlenül kigyúrt színész egymásnak esik, ugye? Jó kis film ez, tökéletes kikapcsolódás, csak utána ne üljünk kocsiba, mert tutira jön a csekk a gyorshajtásért!

Rióban egyesül újra a Toretto család. Azonban a boldogsághoz némi pénz is szükségeltetik, pláne most, hogy Dom (Vin Diesel) húga, Mia (Jordana Brewster) gyermeket vár. Ideje biztostani a család jövőjét, így nincs helye a kispályázásnak: a helyi drogbáró összes pénze talán elég lesz ahhoz, hogy életük hátralévő részében ne legyenek gondjaik. Az utolsó(nak hitt) nagy balhéra összeáll a csapat, azonban kiderül, hogy nem csak a bűnözőket kell átverniük a siker érdekében, hanem a törvény képviselőjét, Hobbs-ot (Dwayne Johnson) is...

Nem nagyon van idő filozofálgatni, pörögnek az események rendesen a filmben. Azért Dom szakít magának időt egy kis romantikára, nincs hiány tunningban, lóerőkben, és szerencsére humorban sem. Ha jobban belegondolunk, már régen túlléptek a filmben látható autós jelenetek azon, amit a valóságban végre lehet hajtani, de még nem szálltak el teljesen az alkotók, ezért még éppen elhittük, hogy ezt végülis még meg lehet csinálni, de csak Torettoék képesek rá. Kábé egyetlen másodpercig végigsuhan az agyunkon, hogy mi értelme van két autóval végighúzni egy böhöm nagy széfet Rió utcáin, de Lin annyira látványos jeleneteket körített ezen momentum köré, a coolság faktor annyira a csúcsra járt, hogy csak vállat vonunk, és azt mondjuk, miért ne?

A Halálos iramban filmekhez éppen azért nehéz forgatókönyvet írni, mert az autós üldözések és a hangulat legfontosabb (na és persze a családfő!). Ezúttal azonban sikerült jól megoldani azt a lehetetlennek látszó feladatot, hogy ne unjuk szénné magunkat két cool jelenet között. Vin maradt a történet központi figurája (naná, miatta mennek a nézők a moziba), de a többi karakter is megfelelő játékidőt és jó szöveget kapott, mindenki jellemfejlődött, ahogyan azt kell (természetesen ahhoz képest, hogy alapvetően akciófilmről van szó). Elvileg van egy főgonosza a filmnek, egy drogbáró, de kit érdekel, amikor a Szikla feltűnik a színen? A két izomhegy elviszi a hátán a történetet, eszméletlen, ahogy átrendezik kicsit a körletet, amikor megbeszélik a megbeszélnivalókat (=tök mindegy miért, de jól szétrúgják egymás hátsó felét). Bele lehetne kötni a történet logikai ívébe, de valahogy nincs kedvem hozzá, mert még mindig nem tértem magamhoz az übercool jelenetektől. 

Jól nevelt úrilányként alapjáraton nem vagyok oda azért a zenéért, amely erősen felülreprezentálódik az alkotásban, de hát, Mozart-ra nem lehet meghajtani a verdát! (amúgy én is rockzenére szoktam megtolni az én kicsikémet az autópályán, szóval egyáltalán nem vagyok sznob, mielőtt kommentben megjegyezné valaki). Vagyis abszolút stílusos a muzsika, tökéletesen illik a film hangulatához. Látványos robbanások is előfordulnak a moziban, de azért a kocsik itt a főszereplők, az az igazi, amikor ők vannak jelen. Valahol gyerekes, hogy már a sokadik részt nézzük abból a sorozatból, amelyben tényleg a coolság a lényeg (na és a család, meg Vin isteni teste), de nem kell mindig Shakespeare, a Toretto sagát pedig nagyon el kell rontani ahhoz, hogy végleg ráunjunk!

halalos_iramban2.jpgVin Diesel nélkül nincs sikeres Halálos iramban film, ez a sorozat rá épül, nem kell ezt ragozni, ő arra született, hogy eljátssza Dominic Toretto-t. Ebben a részben méltó ellenfelet kapott, Dwayne Johnson (mindenki kedvenc Sziklája) személyében, aki nem vette magát halálosan komolyan, dögösen pufogtatta az amúgy jó kis egysorosait, és  jól behúzott Vin-nek, naná, hogy a továbbiakban is a történet része maradt. A többi szereplőre sem lehet panasz, de hát ők csak másodhegedűsök lehettek a két nagyágyú mellett, szegény Joaquim de Almeida is nagyon háttérbe szorult, holott elvileg ő lenne a főgonosz, de nem baj, ez így volt jó!

Justin Lin megtalálta a helyes arányokat az akció és az érzelem között, autós mutatványokban sincs hiány, na és mindenekfölött megkaptuk tőle a Sziklát a sorozathoz, ennél több pedig nem is kellett ahhoz, hogy istenien szórakozzunk ezen a filmen. Nem váltotta meg a világot, de összerakott egy jó kis agyeldobós, hangulatos, autós, jó pasis, jó csajos, kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas darabot, amely a saját műfajában jó minőséget képvisel. A franchise nemcsak újra a régi fényében ragyogott, de még magához képest is sikerült emelni a színvonalat, úgyhogy alig vártuk már, hogy újra csapassunk Dom-ékkal!

Jusitn Lin tövig nyomta a gázpedált, az eredmény pedig egy nagyon jó film lett!

8/10

A Halálos iramban: Ötödik sebesség teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr297312034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.31. 14:14:58

hova jut a világ, ha egy filmet/frencsájszt Rock-nak kell megmentenie??

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.03.31. 14:36:59

"A Halálos iramban filmekhez éppen azért nehéz forgatókönyvet írni, mert az autós üldözések és a hangulat legfontosabb (na és persze a családfő!)"
Mondjuk ez még szerintem önmagában nem lenne nehéz, csak Chris Morgan nem egy Halálos iramban filmet akart írni itt sem a 3. részhez hasonlóan, hanem ezúttal egy heist moviet. Ami nagyon nem megy neki, amikor Dom elkezdi magyarázni, hogy kit miért kell odahívni a csapatból, nagyon vinnyogtam kínomban. (Meg azt még mostanáig sem fogtam fel, hogy mi volt a balhé az első melónál.) Műproblémákkal van teletömve az egész (mint ez a kamerás dolog), én a közepén emiatt nagyon szenvedtem, de az akciójelenetek tényleg mindenért kárpótolnak, plusz a befejezéssel talán ez a legkerekebb. Itt kellett volna abbahagyni.

@doggfather: Igazából én azzal sem értek egyet, hogy kellett volna egy jó ellenfél, egyrészt Rock itt nem is igazán ellenfél, másrészt pont azok a részek működtek, ahol nem volt ellenfél. Szerintem az első vagy a negyedik rész kifejezetten profitált abból, hogy a Brian-Dom konfliktus vitte a hátán, és pont az a 2-3-6. rész gyenge, ahol szerettek volna valami nagy ellenfelet írni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.31. 15:06:32

@danialves: valamelyik posztotoknál leírtam már, hogy melyik résszel mi a bajom részletesen...

Nem a mostani te sorozatodnál, régebben.

Ezen a részen SE ront Rock, ahogy hozzá se ad sokat mégse hagyják ki mostantól, nem?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.03.31. 15:47:18

@doggfather: Akkor most már csak azt kéne kiderítenünk, hogy melyiknél. :D

De a nem hagyják ki az miért egyenértékű azzal, hogy ő menti meg? Én is pont azt mondom, hogy messze nincs arról szól, hogy ő hozzátett volna bármit is az egészhez.

Nyílméregbéka 2015.04.01. 01:53:45

Az egyetlen rész a az eddigiek közül, amire azt mondanám hogy egész jó film. Végig pörgös és izgalmas volt, minden klisé és esetlenségei ellenére. Az elötte és utána készült darabok csak ásítást vagy szánalmat tudtak kiváltani belőlem. 7/10

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.01. 12:23:41

@danialves: a megmenti kifejezést a filmdroidon olvastam, hogy őt akarják dredd 2-be, mondván, hogy nem ez lenne az első film/frencsájsz amit ő ment meg.

Megtetszett és használom. :D
süti beállítások módosítása