Miután már a folytatás is szenvedett attól, hogy elhagyták az eredeti szereplőket és helyszíneket, a 3. részben mintha csak direkt fokozni akarták volna ezt: már Paul Walker sem tért vissza, a színtér pedig egészen Japánig utazott. Nem teljesen öncélúan, hiszen az utcai versenyek egy új oldalát, a driftet mutatták meg nekünk, de a Tokyo Drift nem is emiatt nem működik, hanem mert Halálos iramban film helyett ismét egy másik műfaji klisét kapunk, autós körítéssel.
Ami jelen esetben a gimis szappanopera: Sean Boswell (Lucas Black) egy olyan világban él, ahol a legtöbb srác a tettlegességig is hajlandó elmenni, ha szóba mersz állni a csajával, a legtutibb farokméregetés pedig az autóversenyzés. Főhősünk emberkedései azonban rendre rosszul sülnek el, így a javítóintézet elkerülése végett apjánál köt ki Japánban. Ahol szintén egy nap sem telik el, és ránéz a helyi gengszterpalánta nőjére, majd a sráccal kiáll egy erődemonstráló driftelésre - és az amerikai izomautókhoz szokott Sean csúfosan veszít. Szerencséjére azonban a driftkirály egyik haverja (Sung Kang) jóindulattal viseltetik iránta, és mindenáron azon van, hogy profi driftert faragjon belőle.
Valahogy így néz ki tehát a Chris Morgan által megfestett világ, a férfiak hiperféltékeny tesztoszteronbombák, a nők pedig saját maguk által felvállaltan is csak trófeák, csak éppen itt egy kiadós verekedés helyett egy parkolóházban kialakított driftpályán rendezik le a vitás ügyeket. Tulajdonképpen ez az egyetlen vonása a filmnek, ami megkülönbözteti egy tucat-tinifilmtől, vagy éppen egy klasszikus sportfilmes felemelkedéstörténettől, csak sajnos a forgatókönyv ezekből is a legrosszabb szövegeket, sztori- és karakterkliséket válogatta össze. Ezek színvonalát pedig olyan "színészek" csökkentik, mint Lucas Black, akinek a legjellegzetesebb vonása az, hogy akcentusától folyamatosan egy vidéki suttyónak tűnik. Így nehéz túloznom, amikor azt állítom, két verseny között a Tokyo Drift egy brazil szappanopera nézhetetlenségével vetekszik.
De nem véletlenül írom, hogy "két verseny között", ugyanis a rendezői pozíciót elnyerő Justin Lin a széria eddigi összes autós jelenetét felülmúlja. Nyilvánvaló, hogy vizuálisan a drift egy kicsit több mozgásteret is ad, mint az első két felvonás untig ismételt gyorsulási versenyei, de Lin nemcsak a minimálisan elvárhatót hozza ilyen szempontból, hanem abszolút látványos és izgalmas momentumokat állít össze. A dinamizmus a rengeteg vágatlan snittjével pedig átszüremlik a többi jelenetbe is, így összességében az egész produkció is képes továbbvinni az elődök lendületét, Brian Tyler zenéjével pedig egy különösen is hatásos hangulati elemet is kap még.
Nagyrészt tehát semmi köze a Halálos iramban-filmekhez a Tokyo Driftnek, viszont nagyon sokat köszönhet annak, hogy azért mégiscsak ennek a szériának a része. Mert legyen akármilyen gyenge is Chris Morgan munkája, Justin Lin ezt mindig éppen annyi autós adrenalinlökettel kompenzálja, hogy végül ne kifejezetten negatív élményként csapódjanak le a látottak. (Bár ehhez az utolsó perces cameo is alaposan hozzátesz.) Mindenesetre egyáltalán nem érdemtelenül emlegetik ezt a sorozat mélypontjaként, amely abszolút indokolttá tett egy teljes újrakezdést.
5/10
A Halálos iramban - Tokiói hajsza teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán