ComingSoon - 2015. március 19.
2015. március 19. írta: danialves

ComingSoon - 2015. március 19.

A tavaszi holtszezon kiváló lehetőséget ad arra, hogy az egyébként nem sok teret kapó európai filmek is egy kis figyelemhez jussanak, ennek megfelelően pedig ezen a héten a franciák és a skandinávok teljes erővel támadják meg a magyar mozikat: előbbiek három, utóbbiak két produkcióval is jelentkeznek. De még így is valószínűleg a rövidebbet húzzák, ugyanis két, már egészen blockbusterszerű produkció száll szembe velük: egy élőszereplős Disney-mese és egy young adult-franchise második darabja.
Eleve nem biztos, hogy szükség lett volna folytatásra, de ILYEN folytatásra semmiképpen nem lett volna szükség. Bővebben kritikánkban.
Roy Andersson filmje eddigi útja során alaposan megosztotta a közönséget: volt, akik egy tartalmas és szellemes alkotásnak gondolták, mások viszont egy dögunalmas borzalomként és életük legrosszabb filmjeként nyilatkoztak róla. Viszont az már az előzetesből is látszik, hogy a rendező stílusából abszolút adódhat utóbbi is, a statikus beállítások, a valószínűleg szatirikusnak szánt szikárság azt a tipikus art filmes vonalat képviseli, amit néhány beavatotton kívül mindenki utál. A héten nem ez lesz a közönségfilm, de tartok tőle, a színvonalas produkcióktól is messze fog esni. (danialves)
A Nyomtalanul folytatása csak elődje hibáit domborította ki még jobban, és a skandináv hangulatot leszámítva egyre inkább a kommersz krimik felé tart. Bővebben kritikánkban.
Kenneth Branagh élőszereplős újraértelmezése a régi mesének a legkevésbé sem újraértelmezés, inkább giccses, szájbarágós és szolgai felmondása a klasszikusnak. Ugyanez részletesebben kritikánkban.
Az első francia versenyzőnk a héten nem az eddig megszokott francia megoldásokat képviseli, hanem egy igen sajátos világ köré épített dramedyvel kíván meglepni minket. Az az érzésem, A küzdők sokkal inkább hangulatfilmként kíván majd működni, ennek megfelelően a kérdés csak az, hogy az atmoszférateremtésben mennyire jók az alkotói. Nekem mindenesetre a francia filmek iránt érzett utálatom ellenére is sikerült felkeltenie az érdeklődésem, úgyhogy talán van remény, hogy egy jó élmény kerekedik belőle. (danialves)
Az Életrevalók rendezőitől nem kaptunk új Életrevalókat, de a Sambát ettől függetlenül érdemes megnézni. Hogy miért, az kiderül kritikánkból.
Francoise Ozon legújabb filmje leginkább csak polgárpukkasztani szeretne, a transzszexualitással viszont sok mindent nem tud kezdeni. Bővebben erről a filmnek is alig nevezhető gyötrelemről.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr857264827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása