ComingSoon - 2015. február 26.
2015. február 23. írta: danialves

ComingSoon - 2015. február 26.

A hétvégén véget ért a díjszezon, ezzel pedig megkezdődött (filmes szempontból is) a böjt, azaz az a durván májusig tartó időszak, amikor nagyítóval kell keresnünk a megnézésre érdemes filmeket a mozikban. Ennek megfelelően a héten is mindössze egy hollywoodi produkcióval készülnek a forgalmazók számunkra, azonban ez teret nyitott újabb két magyar alkotásnak, egy olasz drámának és egy animációs filmnek is. És ki tudja, talán ezek közül valamelyik végül olyan lesz, amire érdemes felkapni a fejünket.
Szegény sorsú gyerekekről mindig hálás téma filmet készíteni, főleg, ha rengeteg díjat szeretnénk besöpörni vele. Azonban egy olasz alkotó labdába sem rúghat brazil vagy afrikai kollégái mellett, és a Csodákon látszik is, hogy nincsen kifejezetten elemi ereje ilyen téren. Illetve tartok attól, hogy tulajdonképpen semmilyen más téren sem, mert Alice Rohrwacher műve mintha ezerszer látott sztorikat, karaktereket és konklúziókat húzna elő. Az itt látottaknál (nekem) biztosan több kell egy jó drámához. (danialves)
Will Smith a feketék Tom Cruise-za. Napszemcsis arcával blockbustereket és divatcikkeket lehet eladni, sármja nem öregszik, és hosszú évek óta stabilan ott van a jól hangzó Hollywoodi nevek között. Legújabb filmje a szélhámosok világába kalauzol el bennünket, amiről a Szélhámos fiverek és a Trükkös fiúk óta tudjuk, hogy igen hálás téma lehet. Tekintettel arra, hogy Smith ebben a fimben a Wall Street Farkasa nagyon jó nőjével, Margot Robbie-val játszik párban, minden adott egy látványos szórakozáshoz. Lássuk hát! (Werewolfrulez)
Egy dologgal nem vádolhatjuk a magyar filmeket mostanában, ez pedig az, hogy ne lennének egyediek. A Manieggs is valami egészen szokatlanra vállalkozott: egy akció-krimit mesél el animációs stílusban, méghozzá úgy, hogy elvileg tojások a főszereplői. Emögött valószínűleg pénzügyi megfontolások húzódnak, ugyanis ezeket a képsorokat látva sok kreatív okot nem tudnék mondani, ami miatt az alkotók erre a stílusra voksoltak volna. Azonban ennél sokkal nagyobb gond, hogy az előzetes alapján számomra igencsak hiányzik az eredetiség szikrája, amely meggyőzött volna, hogy nekem látnom kell ezt a filmet. (danialves)
A Shaun, a bárány alkotói remekül tették, hogy egész estés filmmé bővítették sorozatukat, ugyanis a produkció egy nagyon szórakoztató és tartalmas mese lett. Bővebben kritikánkban.
A rendszerváltás rengeteg izgalmas történet feldolgozására adna lehetőséget (ott van például Árpa Attila remélhetőleg előbb-utóbb elkészülő Holtomiglanja), ehhez képest az alkotóknak mintha itt sikerült volna kiválasztani a lehető legérdektelenebbet. Gyakorlatilag minden évfordulós tévéhíradóban elmondják, hogy milyen fontos volt a határok megnyitása, és mintha a produkció is kicsit tisztában lenne ezzel, ugyanis az előzetes elképesztően szájbarágós és hatásvadász szövegekkel igyekszik bizonygatni saját létjogosultságát. Azt hiszem, én viszont inkább megvárom, amíg egy valóban tényfeltáró dokumentumfilm kerül elő, mondjuk a Kibulizott ország vonalán. (danialves)

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr57191331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bereznay 2015.02.23. 20:39:57

Nahát, meg vagyok illetődve.
süti beállítások módosítása