ComingSoon 2015 - 3. rész: A kicsik 3/2.
2015. január 02. írta: FroG

ComingSoon 2015 - 3. rész: A kicsik 3/2.

'1. rész: A kicsik 3/1.

2. rész: A nagyok

A legutóbbi kisebb kitérő után most újra a kevésbé hypeolt, ám annál inkább ígéretes filmek felé vesszük az irányt, és ezúttal is 15 olyan alkotást hoztunk el nektek, amelyről talán nem sokat hallottatok, de ott lehetnek a 2015-ös év élmezőnyében.

A Most Violent Year

Az A Most Violent Year több szempontból is rendkívül érdekes alkotás lehet: J.C. Chandor rendező-forgatókönyvíró folyamatosan lépdel feljebb a filmvilág ranglétráján, Oscar Isaac és Jessica Chastain duója kiemelkedő színészpáros, az 1981-ben játszódó, és egy bevándorló gazdasági és családi konfliktusaira épülő történet pedig több, mint potenciális alap egy igazán jó alkotáshoz. FroG - 90% (danialves - 90%)

USA premier: 2014. december 31. / Magyar premier : -

Southpaw

southpaw.jpg

Antoine Fuqua sem pihen sokat A védelmező után, de még nála is jobban sietett Jake Gyllenhaal, aki az Éjjeli féreg főszerepe után elképesztő gyorsan kigyúrta magát. Mindezt pedig a Sons of Anarchyt megalkotó Kurt Sutter forgatókönyve kedvéért, aki egy bokszoló történetét írta meg, állítólag Eminem életének metaforájaként (egy ideig úgy állt a dolog, hogy maga a rapper játssza a főszerepet is). Amennyire bizarr módon hangzik ez, jó sportfilmekből akkora hiány van, hogy akár még jól is elsülhet a produkció. danialves - 80% (FroG - 75%)

USA premier: - / Magyar premier: -

Mississippi Grind

mississippigrind.jpg

Anna Boden és Ryan Fleck sokak számára a Fél Nelson miatt lehet ismerős, ugyanakkor ennek a rendeződuónak köszönhetjük a 2013-as CineFest egyik filmjét, a Dominikai spílert is. A Boden-Fleck kettős Sundance-en debütáló alkotása két pókerjátékosról szól, többek között Ryan Reynolds szereplésével. FroG – 75% (danialves - 70%)

USA premier: január 24. (Sundance) / Magyar premier: -

Z for Zachariah

z_for_zachariah.jpg

Mit várnánk egy posztapokaliptikus történet fő témájául? Valószínűleg nem egy szerelmi háromszöget, Craig Zobel filmje azonban pontosan ezt vállalta be. Érdekes tehát a téma, a kérdés már csak az, sikerül-e egy épkézláb alkotást kihozni kizárólag erre építve. Mindenesetre a Chris Pine - Margot Robbie - Chiwetel Ejiofor trió van elég jó ahhoz, hogy egy produkciót elvigyenek a hátukon, megfelelő forgatókönyvvel pedig még akár remekelni is tudnának. danialves - 75% (FroG - 80%)

USA premier: - / Magyar premier: - / Dán premier: április 16.

Life

life.jpg

A Life című alkotás látszólag a tökéletes Oscar-receptet követi: végy egy híres, ám elfeledett igaz történetet, és fűszerezd meg egy kis amerikai ízzel. Ebből adódóan gondolhatnánk azt is, hogy a film egy unalmas, száraz „élményt” tartogat, azonban az egyre több lehetőséget és megbecsülést kiharcoló Anton Corbijn, valamint a főszerepet alakító, és rendkívül tehetséges Dane DeHaan neve egy ilyen történetben szinte garancia a sikerre. (További színészek: Joel Edgerton, Robert Pattinson, és Ben Kingsley) FroG – 95% (danialves - 80%)

USA premier: - / Magyar premier: - / Brit premier: szeptember 25.

Silence

silence.jpg

Martin Scorsese legújabb filmjéről egyelőre még nem sokat hallani, talán azért is, mert tőle szokatlan témát választott: gengszterek helyett a 17. századi Japánban térítő jezsuitákról fog szól következő alkotása, amely Shūsaku Endō elismert regénye alapján készül. Ez a szokatlan témaválasztás azonban engem nem rettent el, sőt kifejezetten örülök, hogy a rendező végre kicsit kilép a komfortzónájából. Mint ahogy a hűséges alkotótárs DiCaprio hiányát sem kellene megéreznünk, hiszen helyette itt lesz nekünk Liam Neeson, Andrew Garfield és Adam Driver. danialves - 80% (FroG - 80%)

USA premier: - / Magyar premier: -

Paper Towns

papertowns.jpg

A Paper Towns című alkotás önmagában nem lenne túl érdekes elképzelés: egy fiatal társaság a szomszédban eltűnt lányt keresi. Azonban ha ehhez a koncepcióhoz társítjuk, hogy a film alapjául szolgáló történetet John Green, a zseniális Csillagainkban a hiba írója vetette papírra, rögtön sokkal ínycsiklandóbbnak tűnik a próbálkozás. Még annak ellenére is, hogy a rendezői székben helyet foglaló Jake Schreier eddig még csak a Robot és Frank című alkotás kapcsán lehet ismerős, a színészek pedig többnyire ismeretlenek. FroG – 75% (danialves - 85%)

USA premier: június 5. / Magyar premier: -

La La Land

Damien Chazelle azok után, hogy megrendezte 2014 egyik legjobb darabját, 2015-ben egy újabb művel érkezik, szintén zenés témával, szintén Miles Tellerrel a főszerepben. Ezúttal azonban nem felemelkedéstörténet, hanem egy romantikus szál lesz a középpontban, ahol Emma Watson alakíthatja majd Teller karakterének szerelmét. Egyelőre ennyit tudunk, de ennél sokkal többet nem is kell, ugyanis biztos vagyok benne, Chazelle kezei közül egy újabb kiváló alkotás fog kikerülni. danialves - 90% (FroG - 90%)

USA premier: - / Magyar premier: -

Far from the Madding Crowd

far_from_the_madding_crowd.jpg

Thomas Vinterberg kétségkívül az egyik legfelkapottabb skandináv rendező, aki rászolgált erre a titulusra. Vinterberg ezúttal egy novella adaptációval örvendezteti meg a nagyérdeműt, melyben egy fiatal lány kerül romantikus kapcsolatba három különböző férfivel. A főbb szerepeket Michael Sheen, Matthias Schoenaerts, Carrey Mulligan és Juno Temple formálja meg. FroG – 85% (danialves - 65%)

USA premier: május 1. / Magyar premier: -

Eye in the Sky

eye_in_the_sky.jpg

Hollywood egyik legalulértékeltebb rendezője, azaz Gavin Hood nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy a drónháborúzásról forgat thrillert. A kényes téma miatt könnyen elcsúszhat a produkció, de a Kiadatás kapcsán már láthattuk, Hood képes ilyen szempontból kezelni egy történetet. Ezúttal is egy remek színészgárda segít ebben neki: a brit színészvilág legjobbjaihoz (Rickman, Mirren, Iain Glen) Barkhad Abdi és Aaron Paul csatlakozott. Nagy tabudöntögetést ettől függetlenül nem várok, de egy izgalmas és mindeközben nem teljesen buta kémthriller még keredethet az Eye in the Sky-ból. danialves - 75% (FroG - 65%)

USA premier: - / Magyar premier: -

Criminal Activities

criminal.jpg

Jackie Earle Haley első rendezése egy krimi-thriller, amelyben négy befektető kerül óriási galibába. A főbb szerepeket John Travolta, Michael Pitt és maga a rendező kapta, ugyanakkor az egyre nagyobb rivaldafényt kapó Dan Stevens is fellelhető a névsorban. A sztori nem ígér túl sokat, azonban az ilyen alapkoncepciókból szoktak az igazán kiemelkedő alkotások születni. Meglátjuk, mi sül ki belőle! FroG – 70% (danialves - 60%)

USA premier: június 1. / Magyar premier: -

The Gambler

gambler_1.jpg

Rupert Wyatt munkássága ugyan nem számlál sok filmet, de A majmok bolygója előzményfilm óta mégis a legjobbak között tartom számon. Most meg is mutathatja, hogy érdemes a dicséretre, mint ahogy Mark Wahlberg is kitörhet a baltaarcú akcióhős szerepéből, ezúttal egy kisebb lélegzetvételű produkció keretein belül: a The Gambler a klasszikus átverős filmek hangulatából és fordulatosságából igyekszik majd valamit megidézni. A The Escapist kapcsán már láthattuk, hogy ez a stílus megy Wyattnek, így az első kritikák hiába nem ájultak el a filmtől, a végeredmény valószínűleg túlságosan rossz sem lehet majd. danialves - 70% (FroG - 70%)

USA premier: 2014. december 25. / Magyar premier: -

A Fall From Grace

fallfrom.jpg

Az A Fall From Grace több szempontból is ígéretes alkotásnak tűnik: a történet egy sorozatgyilkosos krimi-thriller paneleiből építkezik, a rendezői székben David Lynch lánya, Jennifer Chambers Lynch foglal helyet és a film többek között Tim Roth, Vincent D’Onofrio és Forest Whitaker főszereplésével készült. FroG – 90% (danialves - 50%)

USA premier: - / Magyar premier: -

War on Everyone

Martin McDonagh bátyja, John Michael a Kálvária után újra visszatér az akcióvígjátékokhoz, méghozzá egy korrupt zsarupárosról szóló sztorival. Ugyan a drámaibb hangvétel is jól ment a rendezőnek, de ha valaki képes új életet lehelni a buddy cop filmekbe (a Jump Street-sorozatot jegyző Phil Lord és Chris Miller mellett), az pont az ír alkotó lehet ezzel a produkcióval. Ha A guardista óta a humorosabb oldalát is fejlesztette, akkor biztos vagyok benne, hogy egy kiváló alkotással lesz dolgunk. danialves - 90% (FroG - 100%)

USA premier: - / Magyar premier: -

The Sea of Trees

seaoftrees.jpg

A The Sea of Trees című dráma rendkívül érdekes történettel rendelkezik: egy öngyilkos küzdő rendelkező férfi áll a középpontjában, aki egy japán férfivel együtt eltéved egy erdőben. A rendező Gus Van Sant,a főszereplők pedig Matthew McConaughey és Ken Watanabe, de feltűnik még Naomi Watts is. FroG – 90% (danialves - 60%)

USA premier: - / Magyar premier: -

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr917022945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lauro 2015.01.03. 11:29:43

Most láttam a következő Malick-film előzetesét; rengeteg filmet fölsoroltok, sok az ígéretes alkotás, de én ezt várom most a leginkább:
www.youtube.com/watch?v=SI2j1FHCjtM
(Remélem, felkerül nálatok is a listára, bár tudom, hogy a rendező megosztja a szerkesztőséget.)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.01.03. 12:52:34

@Lauro: Én is nagyon kedvelem Malickot, ugyanakkor ebben a filmjében most nem tudok bízni. A mester remélem újra meglep, és az évösszegző listámon már szerepel majd a filmje. :D

Gerberus 2015.01.03. 21:35:00

"...Egy öngyilkos küzdő rendelkező férfi áll a középpontjában, aki egy japán férfivel együtt eltéved egy erdőben." Ezt a mondatot kérem értelmezni!
süti beállítások módosítása