Fekete leves (2014)
2014. december 28. írta: FilmBaráth

Fekete leves (2014)

fekete_leves.jpgVéleményem szerint a stílus maga az ember, éppen ezért, habár tökéletesen meg tudom érteni, hogy egy rendezőnek nem esik jól, ha kritizálják a filmjét (márpedig ez a műfaj ezzel jár, ha tetszik, ha nem), nem minősíthető az a viselkedés, hogy veréssel fenyeget meg egy kritikust. A dolgok végül nem fajultak tettlegességig (nem követtem pontosan az eseményeket, de ha jól tudom, egy pohár ital mellett végül békésen rendezték nézeteltéréseiket a felek), de attól még erről az incidensről híresült el a film, nem pedig azért, mert kiváló alkotásnak tartották. A Titanic Filmfesztiválon mutatták be tavasszal az alkotást, én akkor nem láttam, de minden kritika újravágást javasolt az alkotóknak, akik hallgattak az építő jellegű véleményekre, és pontosan ezt tették. Ráadásul saját önszántukból töltötték fel egy közösségi oldalra, ami egy új korszakot jelent a forgalmazásban, ezért a bátorságért minden dicséretet megérdemelnek. Azonban ettől az újravágott film még nem lett korszakos alkotás, vannak nagyon jó pillanatai, az utolsó fél óra pedig kiválóra sikerült, de összességében egy közepesen szórakoztató film, amelynek legfőbb erénye a színészi játék.

A felszínes, újgazdag apuka elkényeztetett fiacskája (Perjés Zoltán) nem kis bajba kerül, pókeren lazán veszített tíz milliót, amit sürgősen meg kellene adnia. Egy barátja (Máté Gábor) pénzt nem ad neki ugyan, de egy jó tippet igen: van egy páncélautó, amelyben több száz millió utazik, és csak rájuk vár. A kisstílű bűnözőpalánta maga mellé vesz négy kényszergyógykezelés alatt álló pszichiátriai beteget, és nekivág a feladatnak, amelyet sikerrel abszolvál is, azonban a problémák csak ekkor kezdődnek...

Guy Ritchie hatalmas személyes kedvencem, de az ő stílusában gengszterfilmet rendezni 2014-ben nem kicsit elkésett próbálkozás szerintem. Természetesen egy kiváló forgatókönyvvel, szellemes szöveggel működhetett volna ez a koncepció, azonban éppen ezen a téren voltak komoly hiányosságai az alkotásnak. Nem volt ugyanis előre megírt szöveg, a rendező csak nagy vonalakban vázolta az eseményeket, a színészek improvizáltak a jelenetekben. Óriási szerencsére a főbb szerepekre kiváló aktorokat sikerült megnyerni, elsősorban az ő rutinjuknak és tehetségüknek köszönhető, hogy értékelhető lett a végeredmény. Az amatőr feeling teljes mértékben áthatja a filmet, a profi színészek azonban szerencsére éltek a lehetőséggel, és kihozták a legtöbbet a nem kicsit mostoha helyzetből. 

Kicsit unalmasan indul a film, rémisztően dögunalmasan folytatódik, de aztán szerencsére a páncélautó kirablásától kezdődően mintha egy teljesen más alkotáshoz lenne szerencsénk: jó a történet ritmusa, ülnek a poénok, érdekesen bonyolódnak az események. A kiváló vágásnak és a jó zenének köszönhetően egyre jobban elfelejtődik az amatőr hangulat, egy jó kis film kerekedik a történetből, még egy helikoptert is kapunk a végére. Viszont az operatőri munkán sajnos nagyon látszik, hogy minimális technikai eszközök álltak Dobóczi Balázs rendelkezésére, a beállítások nem túl kreatívak, de ennyi pénzből ennyit lehetett kihozni. A kispályás bűnözök világának bemutatásába viszont sikerült egy egyedi magyar ízt csempészni, az erősebb színészi alakításoknak köszönhetően több karakter is izgalmas lett, kár, hogy egy egységes rendezői koncepció hiányában nem tudtak teljes mélységükben megmutatkozni.

Önmagában a pénzhiány nem ok arra, hogy ne lehessen jó fimet létrehozni (erre a legjobb példa az idei év legnagyobb magyar filmsikere, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan), de ahhoz nagyon kell tudnia a rendezőnek, hogy mit akar kihozni az alkotásból. Ehhez pedig jól átgondolt forgatókönyv, casting és egységes stílus kell. Ami Reisz Gábornak sikerült, az Novák Eriknek nem teljes mértékben, de dicsérendő az igyekezete, hogy egy szórakoztató akció - vígjátékot hozzon össze. Az volt a mázlija, hogy fajsúlyos szereplőket sikerült megnyernie a filmhez, akik komolyan vették a lehetőséget, hogy alapvetően rájuk vannak bízva a karakterek. Viszont ez egy egyszeri csoda volt, legközelebb már gondosan kidolgozott rendezői koncepcióra lesz szükség ahhoz, hogy a tehetség ne vesszen kárba, megszülessen egy valóban ütős film, amelyet a közönség és a kritika is tud szeretni.

fekete_leves2.jpgA szereplők nagy része amatőr volt, ezért értelemszerűen a profi színészek, Fátyol Hermina, Nagy Zsolt, Máté Gábor és Szabó Simon alakítása lehetett a legjobb. Az én személyes kedvencem Szabó Simon, az ő jelenléte volt a legerősebb, elvitte a show-t a többiek elől. Ugyanakkor az eddig íróként tevékenykedő Vágvölgyi B. András meglepően jól játszotta az újgazdag bűnözőt, nagyon jól állt neki ez a szerep, és az ismert divattervező, Herczeg Zoltán is figyelemreméltóan tenyérbemászó drogdealer-t alakított.

Novák Erik a körülményekhez képest egészen jó kis filmet dobott össze a barátaival, amelyből azonban hiányzik az a bizonyos plusz, ami miatt tartósan megmaradna a néző emlékezetében. Maradjunk annyiban, hogy egyszer mindenképpen érdemes megnézni a filmet, amelyen összességében jól fogunk szórakozni, néhány jelenetet jól megjegyzünk magunknak, ahogyan néhány színészi alakítást is, de a magyar filmekben szerencsére nagyon gazdag idei évben ez alkotás nem igazán fér bele a top 5-be. A jövő szempontjából ígéretes az alkotás, de ez most kevés volt a maradandó filmhez.

Figyelemreméltó, de sajnos összességében középszerű alkotás, amelyet egyszer mindenképpen érdemes megnézni, elsősorban a színészi alakítások miatt.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr917017123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Filip Zoom 2014.12.28. 20:59:46

Viszont ez egy egyszeri csoda volt, legközelebb már gondosan kidolgozott rendezői koncepcióra lesz szükség ahhoz, hogy a tehetség ne vesszen kárba, megszülessen egy valóban ütős film, amelyet a közönség és a kritika is tud szeretni.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2014.12.29. 01:40:40

Milyen "kozossegi oldalra"?
Mert Facebook az Kinaban nincs.
Viszont a torrenten nincs fent.
Valaki toltse mar fel, koszi

FilmBaráth 2014.12.29. 07:50:36

@Chaoyang: Az ncore-ról legálisan letölthető:-)

FilmBaráth 2014.12.29. 07:58:00

@Filip Zoom: Örülök, hogy ennyire tetszett ez a mondat:-)

vittore 2014.12.29. 11:56:01

A Vajna féle agyontámogatott, szétlopott okádék filmek után felüdülés volt a Fekete leves.

sajt · http://sajt.tumblr.com 2014.12.30. 02:20:00

Két dolog: A pókert nem így játsszák. Az ideggyógyintézet nem így néz ki, mondjuk abból nem is lehetne így megszökni.

mtomi · http://utolsoejjel.blog.hu 2014.12.30. 10:22:08

Én bírom ezt a blogot meg az itt olvasható filmkritikákat, de egy posztban két "személyes kedvencem" közhely nehezen hagyható szó nélkül :) Jelző nélkül is ugyanazt jelenti, hogy a kedvenced...

FilmBaráth 2014.12.30. 11:06:08

@mtomi: Örülök, hogy tetszik a blog:-) Igyekszem kerülni a közhelyeket, de én sem vagyok tökéletes:-)
süti beállítások módosítása