Felszállt az Ezeréves Sólyom, útjára indult az egy éves őrület, melynek végén jövő karácsonykor egy (remélhetőleg) puha szék vár bennünket a moziteremben, addig marad a csúcsra járatott várakozás az újragondolt Star Wars filmre. Felrobbantotta az internetet az első trailer, még az én Enterprise-ért dobogó szívem is hevesen verdesett a megtekintése közben. Az én rajongástól mentes véleményem szerint egy korrekt előzetes született, egyrészt adott nosztalgiának (Sólyom, lézerkard, szeretni való kis droid), ugyanakkor erősen éreztette, hogy ez már egy másik film, új szereplőkkel. Legnagyobb örömömre emberi külsejű birodalmi rohamosztagosokat láttam, nem klónokat és személytelen droidikákat. A nem túl hosszú előzetes alapján úgy gondolom, hogy ugyanazt a receptet követte J.J. a Lucas-univerzum tekintetében, mint Roddenberry világában: megnézte, hogy melyek a franchise legnagyobb klasszikus vonásai, a rajongók kedvencei, újragondolta őket, nem furkarkodott a látvánnyal, összerakott egy viszonylag jó forgatókönyvet, a régi sorozat húzóneveit is szerepeltette a filmben, és íme, megvolt a kasszasiker receptje.
Azért nem ennyire egyszerű a történet, nem véletlenül aggódnak az igazi rajongók, akiknek nem elég a látvány, az űrcsaták és a lézerkardozás, hanem filozófiai mélységet is várnánk a sorozattól. Tökéletesen át tudom érezni azt a lelkiállapotot, amelyben lelkedzenek, hiszen mi, trekkie-k ugyanezt éltük át, amikor az első újragombolt Star Trek-filmet vártunk néhány évvel ezelőtt. A helyzet ugyanaz volt akkoriban a mi univerzumunkban, mint Star Wars-éknál: a klasszikus filmek legénysége régen nyugdíjba ment, az utódok nem igazán voltak méltóak az Enterprise legendájához (kivétel természetesen Picard kapitány, de rajta és Data-n kívül mindenki tökéletesen felejthető volt az újabb szériából). A mozifilmek csak halvány utánérzései voltak a korábbiaknak (aki szeretné végigkövetni, hogyan szürkült el teljesen a sorozat, az összes Star Trek film kritikáját megtalálja a blogon), még a legelvetemültebb rajongói szív sem tudott már igaz hittel dobogni értük. Azonban a trekkerek olyan fogyasztói réteget képviseltek, akikre támaszkodva érdemes volt újragondolni a franchise-t. Bevallom őszintén, rosszul lettem, amikor megtudtam, hogy J.J.-re bízták a rendezést, egy ügyes, de összességében felületes alkotónak tartottam. Természetesen figyelemmel kísértem a forgatást, az első trailer nem győzött meg, egyre nagyobb aggodalommal vártam a bemutatót. Kétségektől űzve, remegő szívvel ültem be a vetítőterembe, és vártam - na nem a csodát, de egy igazi Star Trek - filmet. A látvány valóban lenyűgöző volt, az Enterprise könnyeket csalt a szemembe (az nem is trekkie, akinek nem kezdenek el folyni a könnyei, amikor az űrhajó méltóságteljesen elindul az űrdokkból, hogy új világokat fedezzen fel), de aztán nem sok maradt meg az alkotásból, mert amikor legmélyebb döbbenetemre végig kellett néznem, hogy Spock kezet emel valakire, egyetlen szó nélkül kimentem a moziból. Ez ugyanis blaszfémia, egy vulkáni szellemi lény, soha nem verekszik, pláne nem csajozik (kivéve a ponfárt, de ez egy másik történet). Akkor úgy gondoltam, egy életre végeztem J.J-vel és az új filmekkel, de egy idő után győzött a Star Trek-hiány: egye klingon, ha Spock verekszik, hát verekszik, az új legénység csak matinénak megy el (kivéve Karl Urban), ezzel még együtt lehet élni, de Enterprise nélkül lehetetlen, úgyhogy nyugodjunk bele, hogy a szórakoztatás oltárán feláldozták a filozófia nagy részét. Immár lehiggadva újra néztem a 2009-es filmet, és miután már nem vártam tőle túl sokat, meglepően jól szórakoztam rajta! A tavalyi második rész, pedig kifejezetten tetszett! (na jó, ebben Cumberbatch is nagy szerepet játszott, de akkor is!).
Mert sokat vesztett a sorozat J.J-vel (úgymint mély filozófiai tartalom, a családias érzés, jó szereplőgárda), viszont elég sokat nyert is (a franchise-hoz képest jó forgatókönyv, eszméletlen látvány, profi marketing, tudatos brand építés). Vagyis kaptunk egy, a kornak megfelelően újratervezett sorozatot, amelyben alapvetően a látvány és az akció volt az elsődleges, de a karakterek jól fel lettek építve, a humor sem lett elfelejtve. A Star Trek - érzésből még éppen annyi maradt, hogy úgy érezzük, ez a mi univerzumunk, Leonard Nimoy-nak (aki nálam személy szerint Isten státuszban van) köszönhetően a folytatólagosság is megmaradt, és még jól is szórakoztunk a filmen. Vagyis összességében J.J. egy profi filmes, aki nem zseni, de nagyon jó iparos, tudja, mi kell a közönségnek, jól eltalálja az arányokat, nem örök érvényű alkotásokat hoz létre, hanem hozza azt, amiért szerződtették: igényesen szórakoztatja a közönséget. Ezért csak azt tudom mondani az aggódó Star Wars fanoknak: lazítsanak, a film jó lesz, de ne várják el a Birodalom visszavág színvonalát (mert ugye az a kedvenc része a rajongóknak), az egy egyszeri csoda volt, amit őrizzenek meg a szívükben, de nyugodjanak bele, hogy azt az élményt nem fogják megkapni az újragondolt sorozattól, de az alapvető Star Wars életérzést, a látványos űrcsatákat és az ikonikus lézerkardot annál inkább, ne mérgelődjenek, az utolsó trilógiánál már nem lehet rosszabb, nem igaz? Vagyis J. J-től félnetek nem kell, jó lesz a film!
Azért nem csak a Lucas-univerzumban háborog az Erő, sötét fellegek kezdenek gyülekezni az előkészítés alatt álló Star Trek-film környékén is. Az nagyon jó hír, hogy Orci lelépett az Enterprise fedélzetéről (kardassziai tőr való annak az embernek, nem rendezői szék!), és a lehetséges utódok neve is szívet derítő (részemről Rupert Wyatt-nak szurkolok, aki a majmokból is kihozta a maximumot, az ő neve garancia a minőségre). Annak viszont nem tudok igazán örülni, hogy A galaxis őrzői sikerreceptje alapján akarják újragondolni a forgatókönyvet. Persze az nem fog ártani, ha a humorfaktort jobban kiemelik, ha dögösebbre veszik a figurát (bár Chris Pine és Zachary Quinto annyira középszerűek, hogy nem lesz könnyű dolguk az alkotóknak, de hajrá!), és végre összehoznak egy Darth Vader-hez hasonlóan fajsúlyos főgonoszt (a franchise történetében eddig Khan volt a legjobb, de őt már ellőtték az előző filmnél, csak drukkolni tudok, hogy a forgatókönyvírók összekapják magukat). De azt ne felejtsük el, hogy A galaxis őrzői egy nem túl ismert képregény volt, azért szólhatott nagyot, mert a rendező szabad kezet kapott, hiszen nem vártak a filmtől túl sokat. A Star Trek ugyanakkor egy sok évtizedes múltra visszatekintő sorozat, komoly hagyományokkal, nagy rajongótáborral, olyan filozófiai háttérrel, amelyet figyelembe kell venni a forgatókönyv megírása során, nagyon kell figyelni arra, mi az, amit még elvisel a fanok szíve, mert ha nagyon belegázolnak a lelkükbe, elfordulnak az új filmektől. Vagyis nincsenek könnyű helyzetben az alkotók, nem lesz könnyű eltalálni a megfelelő arányt az akció és az érzelem, a látvány és a tartalom között.
Összességében azt gondolom, hogy mind a Star Wars, mind a Star Trek univerzumnak igenis nagyon jót tett az, hogy J.J. Abrams vezényelheti le a stílusváltást. Mert a mai kor nagyon más, mint az, amelyben gyermekkorunk hősei elrabolták a szívünket, a technikai színvonalnak köszönhetően hihetetlen látványvilág vár ránk a moziban, ugyanakkor ezzel egyidejűleg a filozófiai háttér korábban megszokott mélysége bármilyen fájdalmas is, unalmas lenne a túlpörgetett blockbusterek korában. Kizárólag a forgatókönyv jól eltalált arányain fog múlni, hogy meg fogjuk-e szeretni az új Star Wars-t, illetve sikerül-e felpörgetni a Star Trek-et. Hajrá J.J., live long and prosper, ifjú padawan!