Ómen / The Omen (1976)
2014. október 30. írta: FilmBaráth

Ómen / The Omen (1976)

ómen.jpg666. Ördögi szám, amelyet ha máshonnan nem, ebből az alkotásból egy életre megjegyezhetünk magunknak. Az ördögűző mellett ez a másik nagy klasszikus horrorfilm, amelyben kiemelt szerepe van a vallásnak, nincs hiány bibilai idézetekből, és hátborzongatóan emlékezetes jelenetekből, de a Sátánnal töltött két óra összességében nem ad olyan katartikus élményt, mint Friedkin remekműve, profin kivitelezett darab, de a zsenialitás hiányzik belőle, a zsigeri rettenet nem érhető tetten folyamatosan a történetben.

Robert Thorn (Gregory Peck) fia meghal a születésekor, azonban ezt nem akarja elmondani a feleségének, Katherine-nek (Lee Remick), nkább kicseréli egy ismeretlen gyermekre, akit sajátjaként nevel fel. Azonban néhány év múlva a fiú születésnapi partiján a nevelőnő látványos öngyilkosságot követ el, amely csak az első baljós jel volt, egyre inkább bizonyossá válik, hogy a gyermek körül valami nagyon nincs rendben. Thorn nyomozni kezd a fotós Jennings (David Warner) segítségével, és legnagyobb döbbenetére kiderül, hogy Damien a Sátán fia, akitől csak úgy szabadulhat meg, ha egy templom oltárán megöli az ártatlannak tűnő kisgyermeket...

Hithű ateistaként nézve a filmet egy idő után kicsit túlzásnak tűnt a sok bibliai idézet, mondhatnám eljött a perc, amikor már nem volt elég hatásos a veretes szöveg, kevesebb talán több lett volna, de ezzel együtt még rám is hatással volt a történet, amely elsősorban a látvány és a zene  (Jerry Goldsmith végre megkapta érte a neki már régen járó Oscar-díjat) zseniális párosításával tudott ilyen hatást elérni. Richard Donner hihetetlenül alacsony költségvetésből hozta össze a filmet, amelynek forgatása során annyi egymástól látszólag független tragédia történt az alkotókkal, hogy Ómen-átokról is lehetne beszélni (akárcsak pl. a Superman - filmek kapcsán). 

A történet savát-borsát ugyanúgy az ördög és az angyali gyermek között kontraszt adja, mint pl.. Az ördögűzőnél, de itt egyrészt nem egyetlen házban zajlanak az események, hanem nagyon is sok helyszínen, másrészt pedig itt az apa az, akinek szembe kell szállnia a Gonosszal, és az anya által átélt lelki szenvedések is kiemelt hangsúlyt kapnak. Vagyis egy család tragédiáját látjuk, végig kell néznünk, hogyan törik ketté a szép idill, a szeretet hogyan válik félelemmé és gyűlöletté. A jól megírt mellékszereplők (a pap, a fotós és a nem éppen angyali nevelőnő) sokat tesznek hozzá a történethez, és akkor a már ikonikussá vált fekete kutyáról nem is szóltam. A vihar, a pap halála, a temetői jelenet mind-mind olyan képsor, amely beleég a retinánkba, azonban a figyelmet nem sikerül mindvégig fenntartani, inkább a technikai bravúrok (és még egyszer hangsúlyoznám, hogy a zene!) hatnak ránk elsősorban, amelyek ellensúlyozni tudták a forgatókönyv időnkénti hiányosságait. 

ómen2.jpegHatalmas siker volt a film a maga idejében, megérdemelten, hiszen összességében jól össze lett rakva, a zárókép pedig katartikusra sikeredett (két változatot is leforgattak, de a tesztközönség véleménye alapján egyértelmű volt, hogy melyik a hatásosabb). Bátrak voltak az alkotók, hiszen egy gyermek megölése egy templomban az apja által nem éppen erkölcsös cselekedet, főleg nem Gregory Peck előadásában, aki a maga korában a "jó ember" ikonja volt (hogy néhány évvel később hátborzongatóan jól játssza el Mengelét A brazíliai fiúkban). Egy személyes tragédia is nehezítette a legendás színész dolgát (a fia akkoriban lett öngyilkos), de rutinos profi lévén tudta, hogy mekkora lehetőség ez a film számára, ezért elvállalta nevetségesen kis összegért, viszont kikötötte, hogy részesedést kér a bevételből, és utóbb kiderült, hogy pénzügyi értelemben is nagyon jó döntést hozott. Kiválóan játszotta el a nem könnyű szerepet, Lee Remick, Billie Whitelaw, David Warner és Patrick Troughton szintén jó alakítást nyújtott, Harvey Stephens Damien szerepében pedig telitalálatnak bizonyult, egyszerre volt angyali és ördögi ez a bájos kisgyermek.

Richard Donner első mozifilmjét meglepően éretten és összeszedetten dirigálta le, pedig nem volt könnyű a forgatás, az előkészítés sem kevés energiába került, ennek ellenére mégis egy mára már klasszikussá vált horrort alkotott a műfajban nem éppen rutinosnak számító rendező. Időnként talán túlságosan hatásvadász volt a történet, és a humor sem oldja az erősen nyomott hangulatot, technikai értelemben mindenképpen stílusbravúrról van szó, de egy árnyalattal kevesebb misztikum jót tett volna a filmnek. 

Érdemes eltölteni ezt a két órát a Sátánnal, nem véletlenül lett klasszikus ez a horrorfilm, kötelező darab!

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr446831399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TomAce 2014.10.30. 21:12:58

Amikor tizenkét évesen először láttam, alig bírtam elaludni utána. A zenei főmotívum máig hidegrázós!

FilmBaráth 2014.10.30. 22:25:52

@TomAce: Én most, 38 évesen láttam először, de én is alig tudtam elaludni utána:-)
süti beállítások módosítása