Vakon / Blind (2014)
2014. szeptember 30. írta: danialves

Vakon / Blind (2014)

blind-vogt-dorrit.jpgA skandináv filmek némelyike le sem tagadhatná származási helyét: ezeknek a daraboknak annyira jellegzetesen északi vonásaik vannak, hogy már messziről felismerhetők. Viszont az eddigiekben még nem történet meg velem az, hogy a visszafogottság, a látványos érzelmi távolságtartás zavart volna egy ilyen műben. Egészen eddig az alkotásig.

Ingrid (Ellen Dorit Petersen) viharos gyorsasággal vesztette el a látását. Most egész nap lakásában üldögél, amíg férje (Henrik Rafaelsen) dolgozik, és még az utcára sem mer kimenni. Az egyetlen szórakozása, hogy történeteket talál ki, azonban ahogy ezeket egyre jobban eluralják félelmei és bizonytalansága, úgy mosódik el egyre jobban a határvonal képzelet és valóság között.

Blind-1.jpgEskil Vogt egy kifejezetten érdekes és provokatív történetet mesél el, amely igyekszik kreatívan nyúlni a témához. A vásznon megjelenített író és karakterei sokszor csak ügyetlen kliséknek adnak teret, itt azonban szerves egészet képeznek, és nem érződik a koncepció egy alkotó önvallomásszerű bűvészkedésének. Mindezt pedig az emberi kapcsolatok intelligens ábrázolásával és az északiakra jellemző rideg hangulattal koronázza meg.

Azonban ami jól felismerhető stílusjegye a skandináv produkcióknak, az most egy hihetetlenül nagy gátja lesz az alkotás működőképességének: teljesen hiányzik az élet belőle. Ritmus helyett csak monotónia van, érzelmek helyett már-már tudományosan szenvtelen karakterelemzés, párbeszédek helyett néma csend, jobb esetben narráció, mindezt pedig a fakó színvilág koronázza. A film pedig egyszerűen borzasztóan közömbös saját magával szemben: nem akar lehengerelni, inkább csak csendesen meghúzódik a háttérben, miközben igyekszik nem nagyon zavarni nézőjét. 

Pedig nem bántam volna, mert így minden érdeme ellenére is külön meg kellett erőltetnem magam, hogy egyáltalán foglalkozzak a filmmel, az viszont már egyenesen lehetetlen volt, hogy még ne hagyjon így sem teljesen hidegen. Ezt viszont igencsak sajnálom, mert a Vakon történetében sokkal több volt annál, hogy egy ilyen szenvtelen tiszteletkörrel letudjuk.

6,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr846743607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.30. 20:52:19

azért felkeltetted az érdeklődésem, bár így is el vagyok maradva

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.08.16. 15:25:18

Nálam 8/10. A történet, ha lecsupaszítod, tényleg nem nagy szám, viszont nagyon jól átjött a filmből a vaksággal járó bizonytalanság, parádésan sikerült ezt a filmnyelvi eszközökre lefordítani. Néhol röhögtem is rajta, nem is volt kiszámítható, szóval érdekes kísérlet volt, tetszett.

De másvéleményt nem írok, inkább valami másról írok majd kritikát. :)
süti beállítások módosítása