Hetedik / Se7en (1995)
2014. szeptember 02. írta: FilmBaráth

Hetedik / Se7en (1995)

hetedik.pngMostanában nem igazán kerülnek moziba valóban ütős filmek. Olyanok, amelyek átmossák a lelkünket, katartikus élményt adnak, és még hosszú évek múlva is bármikor tudunk idézni belőlük, mert annyira megérintett bennünket. Idén sem történt meg eddig ez a csoda, ezért számolom a napokat, amíg beülhetek David Fincher új filmjére (az sem érdekel, hogy Ben Affleck lesz a főszereplő), mert hiába nem rengettek meg eget-földet a filmjei az utóbbi években (jók voltak, csak nem zseniálisak), aki olyan mesterművekre volt képes, mint a Harcosok klubja, vagy a Hetedik, bármikor képes arra, hogy valami hasonló élményt adjon a nézőknek, és hátha most jön el ez a pillanat. Régen tervezem már, hogy újranézzem ifjabb éveimnek egyik meghatározó filmjét, ezért nagyon megörültem, amikor egy kedves olvasó tőlem kérte ennek az alkotásnak a kritikáját, azonnal előkerítettem a filmet (szinkronnal, mert magyarul maradtak meg az emlékeimben a nem hétköznapi szövegek), és már indulhatott is a házimozi. Gondolom senkit nem lepek meg azzal, hogy ez egy zseniális film, katartikus végkifejlettel, az ilyen alkotások miatt találták fel a mozgóképet!

Somerset nyomozó (Morgan Freeman) az utolsó hetét tölti a szolgálatban. Mindjárt hétfőn kap egy undorító gyilkosságot és egy nem túl szimpatikus társat, az ifjú és ambiciózus Mills nyomozót (Brad Pitt). A nyomasztó halálesetek folytatódnak, Somerset már nem akar foglalkozni az üggyel, de nem hagyja nyugodni, így végül együtt próbálják megtalálni a titokzatos gyilkost, ami sikerült is, John Doe (Kevin Spacey) feladja magát, és ő maga vezeti el őket a két utolsó áldozathoz...

Tényleg ártatlanok haltak meg az elmebeteg gyilkos keze által? Valóban ott van a bűn az utcasarkon, csak olyan gyakran találkozunk vele, hogy már észre sem vesszük? Valóban el tudjuk ítélni tiszta szívünkből a bestiális halálnemeket kitaláló és végrehajtó John Doe-t? Mi mit tettünk volna Mills nyomozó helyében? Lett volna lelkierőnk letenni a pisztolyt, vagy eleve elrendeltetett, hogy meglakoljuk bűneinkért, amelyeket lehet, hogy el sem követtünk? Tényleg nincs megváltás, és reménytelenül romlott a világ, amelyben élünk? Igen nyugtalanító kérdéseket tesz fel a film, és éppen azért zseniális, mert nincsen rá válasz, nem ítélkezik a rendező, csak elmeséli a történetet, és utána jól itt hagy bennünket a gondolatainkkal. Ha nem láttam volna a Harcosok klubját, azt mondanám, hogy tökéletes a film, de mivel az egy picivel fejbevágósabb, ezért nem ez a végkövetkeztetés, de így is ritka erős élményt ad!

A forgatókönyv nagyon jól sikerült, a karakterek jól meg lettek írva. A kiábrándult, nyugdíjba készülő idős nyomozó tökéletes ellentéte a pályája elején járó, energikus, fiatal, forrófejű társa. Természetesen nem igazán jönnek ki egymással, még természetesebben lassan megtanulják becsülni a másik erényeit, és ketten együtt próbálják megtalálni a sorozatgyilkost. A két nyomozó történetén túl egy kiváló krimit is kapunk. A hét bibliai főbűn közül az első öt megidézése brutálisan erősre sikeredett (amikor a halottnak hitt agyonkínzott áldozat megmozdult, a sokadik megtekintés során is majdnem szívrohamot kaptam, úgy megijedtem, olyan jól össze lett rakva a jelenet), kellő mértékben felkelti a néző figyelmét, hogy aztán ne is engedje el a film végéig. Együtt nyomozunk Somerset-tel és Mills-szel, folyamatosan azon agyalunk, vajon ki lehet a gyilkos. Aztán nagyon szurkolunk, hogy sikerüljön elkapni (miközben rosszul vagyunk attól, hogy nem látjuk az arcát az üldözés során), nem értjük, miért kíméli meg a fiatal nyomozó életét. Már éppen azt hisszük, hogy kezdjük érteni a történetet, amikor teljesen váratlanul besétál a gyilkos véresen, és feladja magát. Végképp összezavarodunk, pedig még előttünk van a katartikus végkifejlet...Hát igen, valahogy így kell történetet vezetni, és darabokra tépni a nézők idegeit! Olyan ritka az ilyen film, és olyan kevés a lehetőségünk arra, hogy ilyen katartikus erejű műveket lássunk. Így még jobban fáj a mozikban egyre jobban eluralkodó középszer...

A siker receptje a zseniális forgatókönyvön és a kiváló színészi alakításokon túl a tökéletes atmoszférateremtés volt. Nagyon erős a képi világa a filmnek, a színek, a fények, a kamerabeállítások mind azt segítik elő, hogy a misztikus, filozofikus hangulat megteremtődjön. Az operatőri munka és a vágások kiválóak, a zene nagyon jól festi alá a történetet. Az idős nyomozó nyugalma és műveltsége éles kontrasztban áll fiatal kollégája vibrálásával és felszínességével. Somerset-nek  már nincsenek illúziói, Mills-nek még vannak álmai. John Doe-nak pedig egy őrült terve van, amelyet végrehajt bármi áron, így a történet vége csak tragikus lehet. Nekem egyetlen ok miatt volt egy kis hiányérzetem az egyébként kiváló filmmel kapcsolatban: Mills feleségének alakja kicsit haloványra sikerült, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Seven_175Pyxurz.jpgMorgan Freeman hozza a tőle elvárható szintet, vagyis kiváló alakítást nyújt az idős nyomozó szerepében. Brad Pritt is összekapta magát, jól belakta a karaktert, de Kevin Spacey mindenkit lemos a vászonról, simán zseniális, amit kihoz John Doe karakteréből (olyan erős a jelenléte, hogy fel sem tűnik, valójában milyen kevés jelenetben szerepel). Gwyneth Paltrow szokásához híven bájosan felejthető.

David Fincher-nek az a tragédiája, hogy letaglózott bennünket a Harcosok klubjával, ezért minden filmjét ehhez mérjük, ezért hiába zseniális ez az alkotás, mégis marad egy hangyányi hiányérzet. Ettől még katartikus erejű mű, megismételhetetlen jelenetek égnek bele a retinánkba (a sivatagi jelenet minden perce például, de vég nélkül lehetne sorolni a példákat), felkavaró, elgondolkodtató mondanivalóval. 

Földhöz vágósan jó film, Kevin Spacey kiváló alakításával, kötelező darab!

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr386648987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.09.02. 08:08:13

Időben szeretnélek figyelmeztetni, hogy véletlenül elírtad a pontszámot, és 10 helyett 9-et adtál. :D

FilmBaráth 2014.09.02. 08:18:51

@Sparrow: koszi, hogy szoltal, de a posztban leirtam, hogy miert nem 10/10:-)

Lauro 2014.09.02. 08:28:56

"Mostanában nem igazán kerülnek moziba valóban ütős filmek. Olyanok, amelyek átmossák a lelkünket, katartikus élményt adnak" - nem a Hetedik kaliberű, de szerintem a Fogságban is eléggé jól sikerült. Az a film nem földhözvág, mint a Hetedik, de lassan lehúz, és nem enged.
Csak egy kérdés: többször találkozom ezen az oldalon a jelenséggel, hogy egy film csak azért nem kap 10 pontot, mert adott rendezőnek vagy adott műfajban van a szerző szerint jobb film is. Ezt nem nagyon értem: ez esetben egy rendezőnek csak egy 10 pontos filmje lehet? (Azt hiszem Az ajánlat c. western is csak azért kapott itt valakitől 9-est, mert nála A jó, a rossz és a csúf a 10 pontos.)

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.09.02. 08:30:40

@FilmBaráth: Tudom, olvastam, csak a poén kedvéért írtam. :-) Tudom, hogy nem jó a humorom. :D

FilmBaráth 2014.09.02. 09:52:09

@Lauro: Én voltam a valaki, aki "lepontozta" Az ajánlatot.:-)
Nem, egy rendezőnek nem csak egy 10 pontos filmje lehet, de azért lássuk be, ritkán sikerül egy mesterműnél több:-)
Nálam valóban nem kap 10/10-et olyan film, amelynek a rendezőjének láttam már ennél jobb alkotását, illetve akkor sem, ha a műfajban láttam már jobbat:-)

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2014.09.02. 09:55:32

A kedvenc filmem. Bár azt is tudom, ha ma kerülne mozikba nem ütne ekkorát, de a 90-es években más volt a helyzet. Ettől függetlenül imádom, milliószor láttam és nem tudom megunni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.02. 10:27:40

tényleg egy nagyon jó film, nem csak a 90es évek klasszikusa lett hanem all time.

Lauro 2014.09.02. 11:09:44

@FilmBaráth: De akkor ez elméletileg azt jelenti, hogy csak annyi 10/10 pontos film létezik szerinted, ahány műfaj van, sőt, csak annyi rendező készíthetett 10/10-es filmet, amennyi műfaj van. És mi van akkor, ha egy rendező megcsinálta a 10/10-es scifit, akkor már kizárt, hogy legyen neki 10/10-es drámája? (Csak példa: Coppola Draculája csak azért nem lenne 10/10, mert megcsinálta A keresztapát?)

Ez nekem nagyon fura hozzáállás, de persze tiszteletben tartom.

Lauro 2014.09.02. 11:21:12

@FilmBaráth: (És akkor a Hetedik 3-4 évig 10/10 volt, utána meg 9/10 lett, mert elkészült a Fight Club?) :-)

FilmBaráth 2014.09.02. 12:18:58

@Lauro: az a helyzet, hogy én előbb láttam a Harcosok klubját, mint a Hetediket:-)

Is 2014.09.02. 13:20:43

Brad Pitt mit játszott el a végén főleg az arcával, amikor ott állt és őrlődött, hogy lőjön-e vagy sem! A hideg kirázott. Akkor is, most is.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.09.02. 16:23:51

@FilmBaráth: Látod, ez a probléma, én pont fordítva voltam velük, és az értékelésük is fordított nálam.

Nyílméregbéka 2014.09.02. 21:28:19

Szerintem meg Kevin Spacey egyáltalán nem mosott le senkit a vászonról. Az a rövid jelenete a film végén valóban zseniáls volt, de ugyanakkor Brat Pitt játéka ugyanolyan remek volt, ha nem jobb. Ráadásul ő végig remekelt, akár csak Morgan Freeman, nem csak pár perces szerepe volt. Zseniális film, zseniális szereplőkkel kétségkívül a műfaj egyik legjobbja, méltán megérdemli a 10/10 pontot.

@Lauro: Nem igazán érdemes a pontozást figyelni a blogon, mert meglehetősen egyedi elvek vagy mércék szerint osztják őket, mindenkinek külön megvan a sajátos pontozási módszere, mint kiderült. FilmBaráthé meg, akárcsak a műfaji besorolásai, eléggé sajátságosak. :)

porch monkey 4 life! 2014.09.02. 21:44:09

Ha a bárányok hallgatnak érdemes volt 5 Oscarra, akkor ez legalább tízet érdemelne (nem mintha ez olyan sokat jelentene, de azért mégiscsak..). 16 évesen láttam a videomegjelenéskor és egyszerűen "kivégzett"... Az atmoszféra, a fényképezés, a krimi alapelvének szembeköpése John Doe rendőrségen történő megjelenésekor... Ami pedig utána van, az olyan filozofikus és lelki hullámvasút, amire még nem volt példa. 10/10 bárki bármit mond, és (SPOILER az újszülötteknek) G.P. karaktere nem is lehetett volna túl hangsúlyos, mert akkor talán ütötte volna a film végi csavart SPOILER vége)

Ja, és az agyonajnározott Harcosok klubja jó film, de sokkal gyengébb, nem beszélve a Zodiákusról és a bérmunka Tetovált lányról (figyelem, az eredeti nagyon klafa!)

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.02. 21:53:07

nálam a harcosok klubja biztos nem előzné meg, szerintem nem egy akkora alkotás

FilmBaráth 2014.09.02. 22:17:04

@Nyílméregbéka: Köszönöm, tudtam, hogy számíthatok rád:-)

folosleges_hozzaszolas 2014.09.02. 22:47:41

szerintem meg a Harcosok klubja nincs sehol ehhez a filmhez képest... múltkor meg akartam nézni még egyszer a Harcosok klubját, mert egyszer láttam, de eltelt háromnegyed óra úgy, hogy egy momentum nem tett rám benyomást, aztán inkább kikapcsoltam... a Harcosok klubja egy film a sok semmiről, hogy a végén legyen egy nagy csavar, kábé olyan mint a Hatodik érézék vagy a K-Pax... a Hetedik viszont egy az elejétől a legvégéig a képernyöhőz szegez, kábé 15x láttam, és most is meg tudnám nézni, ha nem lenne ilyen késő...

folosleges_hozzaszolas 2014.09.02. 22:58:04

@Swarm: Bár azt is tudom, ha ma kerülne mozikba nem ütne ekkorát, de a 90-es években más volt a helyzet.

nem értek egyet, már csak azért sem, mert a Hetedik óta nem volt még film, amelyik ekkorát ütött volna

czferi 2014.09.03. 11:09:21

Én úgy tudom, hogy Spacey direkt kérte, hogy ne írják ki a nevét a film elején a stáblistán, hogy ne tudják a nézők, hogy ő lesz a gyilkos.

krysal 2014.09.03. 11:58:39

Fincher szerintem ebben a filmjében érte el a tökéletességet (naná, nkem évek óta ez a kedvencem, és igen, ezért találták fel a mozgót, hogy leforgassák a Se7en-t), s bár a HK-t is imádom, azért a könyvet (Palahniuktól) olvasva maradt bennem hiányérzet.

Razzul 2014.09.03. 12:55:39

@Nyílméregbéka: "Nem igazán érdemes a pontozást figyelni a blogon, mert meglehetősen egyedi elvek vagy mércék szerint osztják őket, mindenkinek külön megvan a sajátos pontozási módszere, mint kiderült. FilmBaráthé meg, akárcsak a műfaji besorolásai, eléggé sajátságosak. :)"

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a blognál mindenkinek megvan az elfogadható, megfelelő logika alapján felépített pontozási rendszere. Kivéve FilmBaráthnak.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.03. 13:17:44

@Razzul: A saját pontozása mindig mindenkinek nagyon logikus, a másé már senkinek sem. (Én pl. soha nem adnék csak 1,5 ponttal többet a Gladiátorra, mint Justin Bieberre, viszont simán adok ennyivel többet a TF4-re, mint a Született gyilkosokra.)
Csak sokan azt várják el, hogy neki is automatikusan működjön ugyanaz, ahelyett, hogy megpróbálná viszonyítani a saját elveihez. Én szerintem kb. 50 értékelés alapján bárki pontozását tudnám viszonyítási alapnak használni, még azét is, akivel egyáltalán nem értek egyet.

Szóval szerintem mindenkinek valamilyen szinten mindenkinek logikus pontozása van, maximum szar az ízlésük. Azon meg aztán baromira nincs értelme vitatkozni, hogy kinek szar az ízlése...

MEDVE1978 2014.09.03. 13:45:57

A film vége nem tetszik. Ha jól emlékszem a bűnökkel kavarnak, meg filozofálnak végig, ami talán rendben is lenne, ha a végén nem pont egy ártatlan terhes nőt ölnének meg. Ez nagyon zavart és zavar is benne. Az ilyen filmek nem tudnak kielégíteni, mert a végén hatalmas igazságtalanság történik és a bűnös nem nyeri el méltó büntetését :)

A másik befejezés is jobban tetszett volna, ha már terhes nőt gyilkolgatnak:

An alternate ending was storyboarded through an artist's rendition, but was never filmed. In the alternate ending, Somerset is able to convince Mills to hand over his gun, after Doe reveals that Tracy's head is in the box and that she was pregnant. Doe is angered by this, stating that Mills and Somerset are upsetting his "work", given to him by God. Doe demands that Somerset give Mills back his gun, but instead, Somerset points the gun at Doe. As John Doe screams "No!", Somerset kills him with the pistol, ending Doe's "work" before it is complete.

Razzul 2014.09.03. 13:55:06

@danialves: Kérlek magyarázd el nekem, hogy milyen logika alapján elfogadható az a pontozási módszer, hogy egy rendezőnek csak egy 10/10-es filmje lehet mert "ritkán sikerül egy mesterműnél több". Ha sikerül meggyőznöd akkor bekussoltam.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.03. 14:04:00

@Razzul: Eleve meg sem értetted a leírtakat, mert nem arról volt szó, hogy "egy rendezőnek csak egy 10/10-es filmje lehet". Olvasd el még egyszer azt a kommentet. Pontosan erről beszélek, hogy jellemzően nem a pontozás a hülye, hanem az olvasó nem akarja megérteni. (Jellemző, hogy a Noé pontozásom kapcsán is a két legértetlenebb ember pont az volt, aki fel sem fogta a posztot...)
Azt sem mondtam egy szóval sem, hogy elfogadható, azt mondtam, hogy logikus. Ezen logika mentén például pontosan tudod, hogy az illető szerint melyik a rendező legjobb filmje. És például tudod azt is, hogy ha látsz egy ilyen 9 pontot, az nem feltétlenül azt jelzi, hogy a film 9/10es, hanem, hogy a film 10/10es, csak a rendezőnek van jobb. Ez szerintem egy egészen felfogható és követhető dolog, attól függetlenül, hogy egyikünk sem ért vele egyet.

Razzul 2014.09.03. 14:11:05

@danialves: Így már érthető a dolog attól még, hogy az összkép nettó faszságnak tűnik.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.03. 14:16:38

@Razzul: Erről beszélek. ;)

@MEDVE1978: Speciel ettől függetlenül a "bűnökkel kavarást" pazarul foglalja keretbe ez a befejezés. És talán ez a pesszimista befejezés jobban illik a mondanivalójához, mint az optimista.

nandras01 2014.09.03. 17:33:55

na, ez volt az a film, amit csak egyszer néztem meg- azóta sem tudom magam rávenni az ismétlésre, és nem azért, mert rossz lenne, hanem mert túl jó.

"Mills feleségének alakja kicsit haloványra sikerült"
mivel neki mindössze egyetlen feladata van a filmben, a halványsága nem zavaró.
(amikor újból "felbukkan", akkor viszont kellően erős a jelenléte...)

MEDVE1978 2014.09.03. 17:49:50

@danialves: öööö... Nagy mondanivalót én nem néztem ki ebből a filmből, bocs :)
A kerettel igazad van, így sokkal ütősebb és kerekebb volt. Mégsem tudom élvezni ezt a filmet, míg például a Harcosok klubja tetszik, ha már ez a rendező.

Nyílméregbéka 2014.09.03. 17:57:26

@MEDVE1978: Az alternatív befejezésnek nem sok értelme lett volna szerintem, jó volt ez így... SPOILER!! Pont az volt a lényege, John Doe-nak (Spacey) meg kellett ölnie a nőt, mert így érhette el hogy Bred Pitt karaktere Mills megölje őt, mivel ő bűnös volt a hatodik főbünben az irigységben (Mills családja miatt), és így a hetedik főbűn a "harag" lett Millsé amiért bosszúból lelövi John Doe-t. Így lett teljes a "műve" John Doe-nak amit tulajdonképpen Mills fejez be neki.

Razzul 2014.09.03. 18:44:50

@MEDVE1978: "öööö... Nagy mondanivalót én nem néztem ki ebből a filmből, bocs :)"

Ez sajna nem a film hibája. :)
süti beállítások módosítása