Ronald Reagan, amikor első napját töltötte a Fehér Házban, arra kérte a személyzetet, mutassák meg neki a stratégiai tanácskozótermet, ahonnan a nemzetközi hadviselést irányítják. Nagyon meglepődött, hogy ez a szoba nem létezett a valóságban, csak Stanley Kubrick zseniális(an őrült) elméjében. Ilyen hatást tudott elérni ez a film, amely véleményem szerint talán a legjobb alkotás a hidegháborúról, dacára annak, hogy nem akciófilm, hanem szatirikus mű, amelyet teljesen áthat a fekete humor. 

Egy őrült tábornok kiadja a parancsot, hogy amerikai gépek dobjanak le atombombát a Szovjetunióra. A visszavonáshoz szükséges háromjegyű kódot csak ő tudja, ezért a világ a megsemmisülés szélén áll. Az amerikai elnök (Peter Sellers) megpróbálja menteni a menthetőt, felhívja az orosz vezetőt, hogy megakadályozza a katasztrófát. Az őrült tábornok segédje, Mandrake kapitány (szintén Peter Sellers) rájön a kódra, amivel vissza lehet hívni a gépeket,a legtöbben visszafordulnak, a többit az oroszok (az amerikaikkal egyeztetve) lelövik, de egyetlen repülőgép mégis a célpont közelébe ér, egy atombombával a fedélzetén...

Hátborzongatóan vicces film, egy idő után lehervad a mosoly az arcunkról, és szabályosan bepánikolunk attól, amit a képeken látunk. Mert tisztán látható, hogy az emberi hülyeség, a katonai vezetés tehetetlensége, egy át nem gondolt biztonsági szabály, milyen végzetes hatással lehet az emberiségre, félelmetes végiggondolni, hogy mennyire nem tőlünk függ a sorsunk. Kubrick zseniálisan figurázta ki korának tipikus szereplőit, és mutatta be, hogy nem az atombomba jelenti az igazi veszélyt az emberiség számára, hanem saját maga, a gyarlóságai, a szűklátókörűsége, az értelmetlen gyűlölet, és a még értelmetlenebb szabályok, amelyekkel saját magát köti gúzsba, mi magunk alkottuk meg a gyilkos fegyvert, amellyel elsöpörjük magunkat a Föld színéről.

Kubrick nem saját ötletéből írta a forgatókönyvet, Peter George "Red Alert" című művét vitte filmre, zseniálisan. Kell egy kis idő, amíg a néző megszokja a fekete humort, de utána gyorsan rabul ejti az alkotás, lélegzetvisszafojtva figyeli, vajon megmenekül-e az emberiség a végső pusztulástól. A zárókép katartikus, de vég nélkül lehetne sorolni azokat a szívet-lelket rázó képeket, amelyeket magával viszünk a filmből. A forgatókönyv természetesen kiváló, a karakterek nagyon jól meg lettek írva. Dr. Strangelove alakja a legextrémebb (nem kicsit náci beütés, egy saját életet élő kéz, és akkor még egyetlen szót sem beszéltünk arról, amit és ahogyan mond), az elnök felelősségteljes, megoldást kereső alakja, Buck ezredes korlátolt gondolkodása, az orosz nagykövet, aki még a végítélet óráján is a kormányának kémkedik, az őrült ezredes, aki kiadja a végzetes parancsot, Mandrake, aki bármi áron ki akarja szedni a kódot a feletteséből, a cowboy mentalitású pilóta, a tiszt, aki nem akarja elhinni, hogy Mandrake valóban fel akarja hívni az elnököt, egytől-egyig rengeteget adnak hozzá a történethez.

A film legnagyobb erénye, hogy pontosan bemutatja a hidegháború paranoiás atmoszféráját, hogy mennyire nem bízik egymásban a két fél, valóban a végső pusztulás réme kell ahhoz, hogy együttműködjenek. Az irányítóteremben dől el az általunk ismert világ sorsa, még ennyi év távlatából is hátborzongatóak a jelenetek. A katonai vezetés inkompetenciája, az emberi butaság időtlen, ahogyan az emberi természet is: nem hisszük el, hogy valóban itt a vég, azzal áltatjuk magunkat, hogy még ezt is túl fogjuk élni, utolsó percünkig acsarkodunk egymással, ilyen körülmények között békét csak bolond remél. Elvileg vígjáték a film műfaja, de inkább elgondolkodtat, mint szórakoztat.

A kamerabeállítások zseniálisan jók, a képek szintén, a történetvezetés kiváló (betegre izgulhatjuk magunkat azon, hogy megússzuk-e az atombomba ledobását, és ezáltal a világ megsemmisülését), fekete humorban sincs hiány, a szöveg felejthetetlen (amikor az amerikai elnök telefonon beszél a nem kicsit részeg orosz elnökkel, arra nincsenek szavak), Dr. Strangelove harca saját magával megrendítően mulatságos. az egyetlen momentum, amit fel tudok róni a film hibájának, az az, hogy túlbeszéltették a cowboyt, kevesebb talán több lett volna. Nem könnyű alkotás, de érdemes rászánni másfél órát, katartikus élményt nyújt!

Peter Sellers három (!) szerepet is alakít a filmben (eredetileg a cowboyt is ő alakította volna, de azt végül a Slim Pickens-re bízta Kubrick, aki nagyon jól játszotta el a szerepet), zseniálisan jó. Természetesen Dr. Strangelove alakja a legmaradandóbb, de az elnök, illetve Mandrake karakterét is tökéletesen belakta. George C. Scott alakítása szintén kiemelkedő, a korlátolt ezredes szerepéből kihozza a maximumot.

Stanley Kubrick az egyik legzseniálisabb rendező, de nem könnyű befogadni a filmjeit, mert olyan mély filozófiai mélységgel bírnak, hogy a szimbólumrendszere igen nehezen értelmezhető. Ifjabb éveimben egyetlen szót sem értettem belőlük, mára, túl a harmincon már felfogom, mennyire egyetemes mondanivalóval bírnak. A Dr. Strangelove egy zseniális film a hidegháború őrületéről, kiváló korrajz, tele társadalomkritikai éllel, szatirikusan mutatja be azt, hogy hiába próbálunk Istent játszani, csak gyarló emberek vagyunk.

Kubrick klasszikusa nem könnyen emészthető, de kiváló film, kötelező darab!

9/10