Az isteni Vin Diesel (1967 - )
2014. július 26. írta: FilmBaráth

Az isteni Vin Diesel (1967 - )

vin.jpgVinnek alapvetően a teste isteni, nem a tehetsége, ámde nemcsak a kockahasa tartozik a nem megvetendő kategóriába, hanem a hangja is, amelyet mostanában sűrűn hallgatok az általam nagyon várt Galaxis őrzői trailerek-ben. Az ő alfahím akcióhős típusa nagyon távol áll az érdeklődési körömtől, azonban egyetlen húgom kedvenc színészéről van szó, és mivel az én Cumberbatch-mániám a kanyarban nincs az ő Diesel-függésétől (ennyit a genetikáról...), ezért már hosszú évek óta kísérem figyelemmel a pályáját, ha akarom, ha nem és lassan, de biztosan megkedveltem, mert sokkal több van benne, mint aminek az egy kaptafára készült dögös filmekben látszik: tehetséges színész, akit a külseje az akciósztár szerepére kárhoztatott.

Mark Sinclair Vincent New Yorkban született. Vér szerinti édesapját soha nem ismerte, ikertestvérével (aki szintén a filmszakmában dolgozik vágóként) együtt asztrológus édesanyja és színházi rendező nevelőapja nevelte fel Greenich Village-ben, egy művészek számára fenntartott társasházban. Korán megmutatkozott a szereplési vágya, már három éves korában egy cirkuszban szeretett volna fellépni. Ez az álom persze nem valósult meg, azonban nevelőapjának köszönhetően művészközegben nőtt fel. és igen gyakran megfordult a moziban is a család. Akkor még valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy egyszer a kis Mark is meg fog jelenni a filmvásznon.

Nem hétköznapi módon kezdődött a színészi karrierje: 7 éves korában barátaival azzal a magasröptű szándékkal tért be a Jane Street-i színházba, hogy szétverik az épületet. Azt hitték, hogy lakatlan a ház, azonban csalatkozniuk kellett ezen reményükben, ugyanis éppen egy társulat vette birtokba, és egy színházi alkalmazott annak rendje és módja szerint rendre utasította a magukat akcióhősnek képzelő fiúkat. Azonban nem egy fülessel ért véget a történet, hanem meglepő módon egy forgatókönyvet és 20 dollárt kaptak azzal a kikötéssel, hogy tanulják meg a szöveget, és minden nap 4 órakor jelenjenek meg a próbán. Így történt, hogy a fiatalember a világot jelentő deszkákra léphetett az örökbecsű A dinoszaurusz ajtó című darabban. Később jelentős színészi tapasztalatra tett szert nevelőapja társulatánál, valamint egyéb színházaknál.

15 évesen kezdte kigyúrni magát és máig megőrizte ezt a jó szokását, azonban egyelőre még nem a filmvásznon mutogatta jól fejlett izmait, hanem New York legmenőbb klubjaiban dolgozott biztonsági őrként. Habár nem riadt vissza az erőszaktól, azért a jó nevelés nem veszett kárba: amikor tehette, szolgálatban is klasszikusokat olvasott. A középiskola után a Hunter főiskolára iratkozott be, eredetileg színész szakra, azonban hallgatott bölcs nevelőapjára, és inkább az angol nyelvet és irodalmat választotta, és jól megtanult forgatókönyvet írni, ami nem vált hátrányára későbbi pályafutása során. Vin nem fejezte be a sulit, mert úgy gondolta, hogy ő már mindent tud ahhoz, hogy filmsztár legyen, ezért áttette a székhelyét Los Angelesbe, ahol egy telemarketinges cégnél helyezkedett el, és folyamatosan castingokra járt. Azonban nem járt sikerrel (ez egy ilyen pálya, 10% tehetség és 90% szerencse kell hozzá!), ezért egy év után lógó orral hazabandukolt. Édesanyja egy könyvet adott neki, melynek hatására ráébredt, hogy ha ő nem megy a filmhez, a film fog elmenni hozzá, azaz, ha nem kap szerepeket, neki magának kell filmeket forgatnia, amelyekben szerepel. Az elszánás megvolt, már csak pénz kellett, így ismét a telemarketingesek gyöngye lett belőle egy időre, miközben 5 nap alatt megírta első filmjének, a Sokarcúnak a forgatókönyvét, amelyet 3 nap alatt le is forgatott, és amelynek ő volt a mindenese: ő volt a főszereplő, a rendező, a producer és a zeneszerző, plusz még szakácsi teendőket is ellátott a stáb mellett. Azonban a vágás során úgy döntött, hogy nem fejezi be a filmet, inkább elővette egy korábbi tervét, a Strays-t. Szép sikert aratott a film, a Sundance fesztiválon díjra is jelölték. Itt ismerkedett meg Ted Field producerrel, aki felkérte egy testhezálló forgatókönyv megírására a kidobóemberek életéről, és később neki köszönhetően kapta meg a Pitch Black - ben azt a szerepet, amely híressé tette.

vin2.jpgElőtte azonban még eljátszotta Caparzo közlegény szerepét a Ryan közlegény megmentésében. Nem váltotta meg a világot, de nem is vallott szégyent és Spielberg-gel dolgozhatott, vagyis a fiatal színésznek nem volt oka panaszra a karrierjét illetően. Következő szerepét a hangjának köszönhette: a Szuperhaver c. animációs filmben szólaltatott meg egy robotot. És már el is érkeztünk ahhoz a filmhez, amely mára kultikussá vált, hosszú meghallgatások után ő kapta meg Riddick szerepét a Pitch Black - 22 évente sötétség című filmben. Az abszolút low-budget film hatalmas sikert aratott, Vin becsületesen felkészült szerepre mentálisan és fizikálisan is, nem használt kaszkadőrt, a vállkifordítós jelenetet is ő maga követte el. 

Messze volt még attól, hogy szupersztár legyen, viszont megismerték a nevét, és sorra kapta a szerepajánlatokat. A Brókerarcok egy meglepően jó film, és Vin is jó volt benne, de  még nem a főszerepet játszotta benne. A Keménykötésűek még a felejthető kategória volt, azonban következő filmje turbósebességgel repítette az A - listás sztárok közé. A Halálos iramban gigasiker lett, köszönhetően a dögös verdáknak és Vinnek, akire mintha ráöntötték volna Dominic Toretto figuráját. Miután jót fürdőzött a sikerben, gyorsan elvállalta a XXX főszerepét, ami máig nagy kedvencem. Két keménykedés között szakított magának időt arra, hogy saját cégével leforgassa a Túl mindenen-t, amely azonban nem hozott neki igaz sikert. Belátta, hogy ez nem a művészkedés ideje, ha a népnek szuperszexi akcióhős kell, akkor nép azt kap.  Így megszületett a Riddick - A sötétség krónikája, amely azonban sajnos a közelébe sem ért elődjének.

vin3.jpgAz akcióorgia után Vin vígjátékra váltott: a Gorilla bácsi kövekezett, amely szép sikert aratott. Ezután az a megtiszteltetés érte, hogy Sidney Lumet-vel dolgozhatott a Védd magad! című filmben, melynek kedvéért meghízott, és a feje borotválásával is felhagyott egy időre. Jól fogadta a közönség és a kritika a komoly szerepben, azonban a továbbiakban megmaradt a biztonsági játéknál, azaz feltűnt a Halálos iramban filmekben, ezért nem kopott ki a neve a köztudatból, de erősen takarékra tette a karrierjét, inkább a családi életre és az üzleti sikerekre koncentrált. Tavaly visszatette magát a térképre a Halálos iramban 6. - tal és a Riddick - kel, idén tűkön ülve várjuk a Galaxis őrzőit (és a DVD-t, amelyen hallhatjuk majd Vin hangját). Paul Walker tragikus halála miatt a sajtó kiemelt figyelemmel kíséri a Halálos iramban 7. forgatását, jövőre meglátjuk, hogyan folytatódnak Toretto-ék benzingőzös kalandjai. Vagyis továbbra sem szenvedünk Vin - hiányban, nekem pedig amúgy is testvéri kötelességem a filmek megtekintése, tehát praktikusan ehelyütt is foglalnám  a kritikákat a következő évekre előre.

Vin Diesel úgy tudott első osztályú akciósztár maradni, hogy már évek óta csak folytatásokban szerepel, a biztos sikert választja el nem ítélhető módon, azonban én remélem, hogy előbb-utóbb olyan filmekben is láthatom, amelyekben nemcsak a fizikumát, hanem a színészi tehetségét is próbára teheti, hiszen az a kisfiú a színpadon egykor nemcsak hírnévről álmodott, hanem színészi kihívásokról is. Gázt bele, Vin!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr156511425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.27. 17:28:33

mennyire "vicces", hogy nem akart sorozatsztár lenni, azért nem vállalta a fast 2őt, meg a xxx 2őt se, erre a leghíresebb filmje a ff széria, és éppen készíti a xxx 2őt. A pitch black folytatását elvállalta, de ugya nem lett akkora siker, mint az első, de a 3. rész tervéről nem mondott még le.

devilstrueface 2014.07.27. 17:42:18

@doggfather: a fast 3 volt amiben nem játszott. az xxx 2 már régi, és Ice Cube a főszereplője, az xxx 3-ban szeretne majd szerepelni újra. PLusz a Riddick 3-at is megcsinálta tavaly.

devilstrueface 2014.07.27. 17:43:29

jaj, fast 2-ben igazad van, én írtam rosszul, 3-ban ott volt a végén

Szelid sunmalac 2014.07.27. 18:39:08

Legalabb akkora fantasztikus ezerarcu szinesz, mint Steven Seagal.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.27. 19:22:17

@devilstrueface: nem, már a fast 2ben se játszott, abban volt walker meg tyrese.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.27. 19:23:30

@devilstrueface: de a xxx 3mal igazad van, azt akartam írni nah.

És a riddick 3 tényleg kész, a 4et akartam írni. :D

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.07.28. 06:51:12

Ha az xxx a szerző kedvenc filmje tőle, nincs több kérdésem.

FilmBaráth 2014.07.28. 07:24:56

@enpera: azt írtam, hogy nagy kedvencem ez a film, nem azt, hogy ez a kedvenc Vin Diesel-filmem:-)

RUSHÚŰ 2014.07.28. 07:48:14

@devilstrueface: a fast 3ban játtszott , jó 2 percet , de akkor is benne volt :D

devilstrueface 2014.07.28. 08:11:22

@doggfather: @RUSHÚŰ: jaja, én is tudom, szinte azonnal javítottam is.

A legjobb filmje csakis a Túl mindenen, fú de sokat megnéztem:) Meg kéne nézni újra, most tűnt csak fel, hogy angolul full hd-ben még nem láttam :D

Hattori Lazlo 2014.10.12. 15:58:01

Vin Diesel egy abszolút zs-kategóriás színész, szinte már nevetséges hogy mennyire csak egy karaktert tud eljátszani, ráadásul elképesztően tenyérbemászóan művi az ahogy azt az egyet is eljátssza... Azt meg nopláne nem értem hogy egy ilyen primitív hülyeségből mint a halálos iramban, hogy lehetett 7 filmet csinálni...
süti beállítások módosítása