A halál művészete – II. rész / Long khong (2005)
2014. július 24. írta: Werewolfrulez

A halál művészete – II. rész / Long khong (2005)

A.Halal.Muveszete.2.2005.DVDRip.Xvid.HUN-EnergyNetwork[(133503)23-27-06].JPGA halál művészete című thaiföldi horror második felvonása nem tekinthető igazi, szerves folytatásnak, tekintve, hogy csak témájában kapcsolódik az előzményhez, az első rész szereplői és eseményei azonban nem köszönnek vissza benne. A történet úgy indul, hogy egy gimnáziumi baráti társaság a régi emlékek felidézésre érdekében összegyűlik a vidéken élő Ta-nál, és annak mostohaanyjánál, a nemrégiben megözvegyült Panornál. A múltban a fiatalok szinte mindegyike szembekerült valamilyen formában a tanárnőként dolgozó Panorral. A hölgy az eltelt évek során alaposan megismerkedett a fekete mágiával, és a jelek szerint nem biztos, hogy túl tudott lépni a régi sérelmein...

Az első részhez képest teljesen új stáb (hét rendező és három író!) által összehozott második rész a trilógia legerősebb darabja. Az előzményhez képest a rendezői munkában, és a színészi játékban is tapasztalható javulás (e helyütt külön ki szeretném emelni a Panort játszó Napakpapha Nakprasitte zavarba ejtő, nyugtalanító kisugárzását, amely szinte süt a vászonról), de a legszembeszökőbb változás a gore terén jelentkezik. A készítőknek igencsak messzire gurulhatott el a gyógyszerük, mivel ezúttal kifejezetten fantáziadús, húsbavágó praktikus effektekkel megvalósított, ultravéres jelenetek robbannak néző arcába: horgok bukkannak ki a szemből, gekkók másznak elő a bőr alól, az egyik szereplőt élve perzselik, akár egy disznót… még az én sokat megélt gyomrom is felháborodott némelyik jelenet kapcsán. További jó hír, hogy atmoszféra terén is nagyot lépett előre a folytatás, a történet fő szála időben ezúttal egyetlen napot és helyszínt ölel fel, ennek és az ügyes operatőri munkának köszönhetően a feszültség jóval tapinthatóbb, mint korábban, amikor az egyes gyilkosságok között napok, hetek, hónapok teltek el.

A.Halal.Muveszete.2.2005.DVDRip.Xvid.HUN-EnergyNetwork[(098804)23-38-28].JPGA film narratív oldala egy trükkös dolog, mivel rengeteg hosszú flashbackkel dolgozik, amelyek mindig radikálisan átírják a néző fejében az egyes szereplőkről addig kialakult képet. A folytonos múltba ugrálás nem kedvez a kontinuitásnak, a motivációk elég légből kapottaknak tűnnek emiatt, a lapok gyors újrakeverése logikai bukfenceket okoz, ráadásul a nézőben hamar kialakul az a meggyőződés, hogy a készítők menet közben találták ki ezeket a nem túl hiteles fordulatokat. Viszont ez a sajátos narratív megközelítés egyfajta paranoid, kapaszkodókat nem adó, rémálomszerű állapotot idéz elő a befogadóban. A gonosz fekete mágia a játékidő bő felétől beleivódik a film anyagába, megkérdőjelezi a múltat és a jelent, a jót és a rosszat, az életet és a halált, nem marad más, csak a fájdalom és a szenvedés.

A forgatókönyv azonban sok szempontból visszalépésnek minősíthető az első részhez képest. A második rész a korábbi etapból megőrizi „a fekete mágia egy kétélű, nehezen irányítható fegyver” vonulatot, és extrém, teljesen didaktikus módon túl is hajtja azt, egészen az ”aki szelet vet, az vihart arat” bölcsességig. Lényegében a film minden fontosabb szereplője fekete mágiához fordul az életének valamelyik szakaszában, hogy elérje a maga apró-cseprő célját, és ezt utólag rendre meg is bánják mindannyian. A történet végére már röhejessé válik ez a megközelítés, a misztikum teljesen elértéktelenedik, a fekete mágiával csencselő boszorkánymesternél komolyan már csak akkor lehetne nagyobb a forgalom, ha ingyen sört osztogatna… Az alkotás további jelentésrétegei nem olyan erőteljesek, mint az első részben, mert bár felvillannak érdekes témák (tanár-diák viszony, csonka család és gonosz mostoha-vonulat, gyermekkori szexuális zaklatás, stb.) ezek jórészt kifejtetlenek maradnak, feláldozódnak a hatásvadász exploitation-szerkezet húsdarálójában. Jellemző a film elszalasztott lehetőségeire, hogy egy sima deus ex machina vet véget az öldöklésnek, amelyet a végjáték előtt öt perccel egyetlen suta szekvencia vezetett fel. Na köszi... komolyan ennyi tellett három forgatókönyvírótól és hét rendezőtől?

Minden sirámom ellenére a film zsigeri alapon jól működik, tehát felkavarodik tőle a gyomrod, kiráz tőle a hideg, és az utolsó fordulat végére úgy érzed magad, mintha megrágtak és kiköptek volna. Nem mondanám igazán jó horrorfilmnek, esze sincs sok, de a maga brutális eszközeivel igen hatékonyan tapos végig a nézőjén.

7/10

A.Halal.Muveszete.2.2005.DVDRip.Xvid.HUN-EnergyNetwork[(096779)23-29-58].JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr796536661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása