A 10 számomra legidegesítőbb filmes klisé
2014. július 18. írta: !Márk!

A 10 számomra legidegesítőbb filmes klisé

klisé.gifFilmrajongókként gyakran panaszkodunk, hogy manapság egyre kevesebb eredetiség lelhető fel a filmekben. Legtöbbször a klisék halmozására negatívumként tekintünk, de bizonyos filmekben olyan jól idomulnak a cselekményhez, hogy egyáltalán nem zavaróak. Tulajdonképpen az is egyértelmű, hogy ma már film nem létezhet a régi, jól bejáratott elemek nélkül, egy-egy ismerős vonást úgyis felfedezünk. Számomra azonban elítélendők az olyan alkotások, amelyek meg sem próbálnak különlegesek lenni, csak folyamatosan kliséket durrogtatnak előttünk. Érdekes toplista lesz ez, ugyanis nem konkrét filmeket fogok rangsorolni, hanem filmes jelenségeket, azokat a sablonos megoldásokat, amelyek a legirritálóbb hatással vannak az idegrendszeremre.

10. Autós üldözésnél sosincs dugó

10_1.jpg

Nem vagyok hülye, tudom, hogy idiótán nézne ki, ha a legvagányabb autós rodeózás félbeszakadna egy forgalmi fennakadás miatt, de elég komikus hatást tud kelteni az, hogy New York belvárosában hétvégén üldözik egymást a szereplők, de így is simán átsüvítenek a forgalmon. Kiegészítésként még annyit, hogy még a legpitibb gengszterek is menő sportkocsikkal csapatják, sosem látunk üldözős jelenetet átlagos vagy rozoga verdákkal.

9. Egy rég elfeledett szereplő menti meg a főhőst

9.jpg

 

A főhős ilyenkor mindig vert helyzetben van és a gonosz karakter másodpercekre van attól, hogy kivégezze őt. De az utolsó pillanatban a háttérben felbukkan általában a főhős haverja, akiről mindenki azt hitte, hogy korábban már meghalt és hátulról golyót repít a főgenya fejébe. Néha még egy "Azt hitted ilyen könnyen meghalok, haver?" típusú egysorost dob oda a főhősnek, miután kinyírta a negatív szereplőt.

8. A zöldfülű és az öreg róka zsarupáros

8.jpeg

 

Az ilyen filmekben gyakran az öreg zsaru az utolsó ügyén dolgozik, amikor is váratlanul, a sztereotipikusan afroamerikai, kövér rendőrfőnök bejelenti, hogy egy újonc lesz a társa. Az öreg természetesen ellenzi az egészet és folyton megvan köztük a konfliktus. A rutinos zsaru kimért, próbál átgondoltan cselekedni, míg a zöldfülűt hajtja a lelkesedés, a fizikai lendület, rendkíül forrófejű karakter. Néha az is megesik, hogy az ifjú rendőr sokat bénázik, ám a film végén mégis ő menti meg idősebb társát. Főhőseink pedig elválaszthatatlan cimborák lesznek, annak ellenére, hogy eleinte még utálták egymást.

7. Szex ruhában, takaró alatt

 7_2.jpg

Manapság már számos olyan film és sorozat van, ahol a szexjelenetekben sincsenek tabuk, a nagy réteg azonban még így is ezt a cenzúrázott vonalat képviseli. Félreértés ne essék, nem pornográf tartalmat várok el ilyen jelenetek láttán, hanem hitelességet. A szerelmespár egymásnak esik, dúlnak az érzelmek, folyik az izzadság, elhalványulnak a fények, minden lelassul, de a takaró, melltartó, bugyi és egyéb kellékek ilyenkor rendkívül illúziórombolók. Teljesen valószerű, hogy valaki melltartóban szexel élete szerelmével, nem igaz? A szex utáni pihenésnél pedig elengedhetetlen elem az L-alakú takaró, tudjátok, a nőből nyaktól lefelé, a pasiból deréktól lefelé nem mutatnak semmit.

6. A szkeptikus szereplő, aki előbb-utóbb ráfázik

6_2.jpg

 

Leggyakrabban katasztrófafilmekben fordul elő ez a karakter, aki az esetek 90%-ában valamilyen tudós. Ismeretei ellenére ő megcáfolja a veszély közeledtét, hitetlenkedik, hülyének nézi és kiröhögi a vészjósló embereket. Természetesen hatásvadász módon ő csak úgy halhat meg, ha az általa megkérdőjelezett katasztrófával szembesül. Pl.: földrengés, valamilyen bestia, apokalipszis, járvány stb.

5. A főhőst egyszerre csak egy ellenfél támadja

5_2.jpg

 

Elnézést a vulgáris megfogalmazásért, de ez kibaszottul idegesítő jelenség. Arról van szó, amikor a főszereplő próbálja a főnököt levadászni, de ekkor megtámadja a főhőst 5-20 darab testőr, de nem rohanják le egyszerre őt. Mindig, szépen sorjában támadnak rá, véletlenül sem csapatostól. Amíg pedig a főhős bunyózik, addig a többi ellenség vagy éppen esik-kel vagy csak mozdulatlanul álldogálnak a sarokban. Tisztességesek ezek a rosszfiúk, na. (Tipikus mellékpélda ilyen jeleneteknél, hogy még a legtömörebb fából készült bútorok is összetörnek egy eséstől vagy mozdulattól.)

4. A sebezhetetlen főhős

Steven-Seagal.jpg

 

Ez egy sokrétű téma, sokféleképpen megmutatkozik. A legtipikusabbak mégis azok az esetek, amikor ötven felfegyverkezett ellenfél sem találja őt el egyszer sem. De mondhatnám még a futás-elugrás kombót a robbanás előtti pillanatban. A főhős szent és sérthetetlen, ha a combjába döfnek egy tőrt, még úgy is képes több kilométeren keresztül sprintelni, de a legnagyobb sérülések is legfeljebb csak karcolások formájában jelennek meg rajta.

3. A tinibanda az elhagyatott tóparti kunyhóba megy nyaralni

3.jpg

 

Az oké, hogy az ilyen tucathorrorok szereplői nem túl okosak, de ilyenkor mindig a leggyökerebb választja ki az úticélt, ahol természetesen azelőtt még soha nem jártak. Ennek a helynek egy erdőben kell lennie, tó mellett, ahová csak egy nyikorgó, korhadó fahídon lehet eljutni. Bolt, rendőrség, benzinkút vagy telefonfülke legalább 30 km-es körzetben nincsen, így a szereplők magukra vannak utalva. Tipikus szereplők: a dekoratív műkörmös plázacica, aki az összes barom között először nyavalyog a térerő hiánya miatt; a sportos izomagy, aki általában a legtahóbb és folyton szexelni akar; az okostojás, akinél kérdéses, hogy miként került egy ilyen társaságba, mindenesetre ő sem elég okos ahhoz, hogy felmérje a helyzet veszélyét; a szerencsétlen lúzer, aki el sem akart jönni, csak valamelyik szerelme miatt van itt (annak ellenére, hogy gyáva és sírós srác, elég sokáig szokta bírni, általában ketten maradnak álmai nőjével a végső leszámoláshoz); az afroamerikai, aki csak azért van ott, hogy a legelsők között elpatkoljon, vagy úgy, hogy megbotlik vagy egy rosszul elsült tréfa miatt, vagy pusztán egy tudatmódosult állapotból kifolyólag.

2. A főgonosz részletesen felvázolja a tervét a foglyul ejtett hősnek, ahelyett, hogy rögtön megölné

2.jpg

 

Kulcsmomentum lenne, ha a negatív karakter eltenné láb alól azt az embert, aki egyedül képes lehet őt megállítani. Segítő körülmény lehet, hogy a főhős ilyenkor el van kábítva, meg van kötözve vagy esetleg cellába van zárva. Persze tudjuk nagyon jól, hogy a főgonosz annyira gonosz, hogy még élvezi kicsit a főhős kiszolgáltatottságát, mielőtt hidegre tenné őt. Ezalatt a főhős kitalálja, hogy meneküljön meg és mentsen meg mindenkit vagy életbe lép a lista 9. helyezettje.

1. A romantikus színvallás és egymásba borulás

1.jpeg

 

Az ilyen finálék miatt utálom a romantikus filmek túlnyomó részét, de vannak természetesen üdítő kivételek. Az utolsó nagy csóknak törvényszerűen egy problémás időszak után kell elcsattannia. Nem beszélnek egymással főhőseink egy ideje, a szakadó esőben filmnézés közben mégis a másikra gondolnak és ekkor a férfi még az utolsó pillanatban teper, hogy utolérje a szerelmét, belássa, hogy hibázzon és lesmárolja. Kedvelt helyszínek a repterek, stadionok, pályaudvarok, éttermek, esküvők. A lényeg az, hogy minél többen lássák. Az ilyen jelenetek mellesleg mindig akkor történnek meg, amikor a nő elhatározásra jut, olyanra, ami véget vethet kettejük románcának.

A képek pusztán csak illusztrációként szolgáltak! Próbáltam valamennyire témába vágó fotókat találni, de a filmek címére és tartalmára nem fordítottam különösebben nagy figyelmet.

Futottak még: a nagydumás afro srác; a telefonbeszélgetések végén sosincs elköszönés ("Majd intézkedj!" "Este találkozunk.") ilyen és ehhez hasonló mondatok hangoznak el mindig utoljára; a kutya vagy egyéb házi kedvenc szerepe családi filmekben: az egyik családtag, általában az apa nem szívleli az új jövevényt, kiközösíti, nem törődik vele, de a film végére természetesen megbékél; a szakmájából kiöregedő főhősnek mindig el kell vállalnia egy "utolsó melót", de természetesen ez az, ami kis híján az életébe kerül; gyilkosságnál MINDIG szakad az eső; a legjobb barátnők embertelenül visítoznak, amikor találkoznak, legyen a találka akármilyen forgalmas helyen.

Mik azok a klisék, amik titeket a leginkább idegesítenek? Írjátok meg nyugodtan őket kommentben.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr386506167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldfan 2014.08.02. 09:35:02

Ügyesen összeszedett 10 pont. Aztán a hozzászólásokból kiderült, hogy 100-as toplista sem lehetetlenség...:)
Mondjuk a főgonosz beszámolója (2. hely) igazából a nézőnek szól, nem az ellenfélnek. Ahogy Miss Marple és Poirot is mindig elmagyarázzák, mi buktatta le a gyilkost.
sci-fi klisé: Már H. G. Wells idején tudták, hogy egy másik bolygón mennyire veszélyes az odaérkezőre egy idegen mikrobavilág. Ehhez képest a földönkívüliek szinte állandóan fel akarnak zabálni minket, vagyis öngyilkos hajlamaik vannak. Ugyanis szinte biztosan méreg volna számukra az emberi hús, nem táplálék. Pár százezer év biológia fejlődést nem lehet simán félresöpörni.
Még mindig sci-fi: Ha a filmesek megpróbálnák bemutatni, hogyan és milyen eszközökkel próbálnánk egy idegen bolygón alkalmazkodni az eltérő gravitációhoz, légkörhöz, miként innánk és táplálkoznánk, stb. - abból minden lenne, csak film nem. Ja igen, az űrhajókon és űrállomásokon csak táplálkoznak, de senkinek nem kell WC-re menni...

Dr_utcai_arcos 2014.08.03. 15:40:09

Megjönnek az alienek klisé: (gunyoros hangsúly) "Mi vagyunk a haditengerészet (Delta, SAS, stb.) legjobbjai!!!"...aztán kb 1 percen belül azonosíthatatlan darabokra ölik szét őket. (és akkor természetesen jön a láma, szemüveges, testnevelésből felmentett stb főhős aki...).

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.03. 18:00:06

Az volt már, hogy ha bulin/diszkóban valami feszkó alakul ki, akkor a zene automatikusan lehalkul?

@Oldfan: A főgonosz monológjában pont az a gáz, hogy valójában a nézőnek szól. Klasszikus forgatókönyvírói hiba, hogy nem tudja eléggé elrejteni a sztoriban az expozíciót/motivációkat/háttérsztorit stb., ezért aztán kis híján a negyedik falat megtörve kell a karakternek a néző felé beszélni.

Oldfan 2014.08.03. 19:54:36

@danialves: Áh, csak a klasszikus krimik beszélős/letisztázós befejezéseit próbálják utánozni. Továbbá megspórolnak néhány jelenetet, amiket nem kell leforgatni. Költségkímélés. Amit már a forgatókönyvíró kijelölésekor elkezdtek. Meg gondoltak a fejben gyengébb nézőkre. Tiszta jóindulat az egész....:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.03. 21:02:20

friss élmény:

Bármelyik filmben ha vér kell valamihez akkor az illető a tenyerét(!) hasítja fel, de ez később semminek a fogásában nem akadályozza.

Dr_utcai_arcos 2014.08.03. 23:04:09

@doggfather: A zene elhalkulása inkább dramaturgiai elem, nem hiba/klisé. Vicces lenne, ha egy elektro partin egymásnak ordítoznak a szereplők és minden második szavuk WHAAT??? lenne.

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2014.08.04. 05:25:35

@Division: ez engem is zavar. Az itallal uez van, meg a cigivel is. Kettőt beleszívnak és már dobják is el.

@steery: "Minden amerikai film azzal kezdődik, hogy a levegőből mutatnak egy amerikai nagyvárost, a közepén felhőkarcolókkal." Tényleg :D

@Hakuho: ez is igaz.

Magából a cikkből is idéznék: "A szerelmespár egymásnak esik, dúlnak az érzelmek, folyik az izzadság, elhalványulnak a fények, minden lelassul, de a takaró, melltartó, bugyi és egyéb kellékek ilyenkor rendkívül illúziórombolók. Teljesen valószerű, hogy valaki melltartóban szexel élete szerelmével, nem igaz?"

Pedig melltartóban simán lehet dugni :) No offense, de egyébként komolyan, te még soha nem szexeltél úgy hogy a barátnőd/feleséged nem vetkőzött le teljesen?

És végül magam is bedobok még két, eddig nem említett klisét amelyeket utálok:

1. ha egy csoportban vmihez csatlakozni, jelentkezni kellene, szinte kivétel nélkül olyan érzelgősre van véve dolog hogy az hihetetlen. Tudjátok, az olyan szituációkra gondolok amikor egyszercsak, hosszú hatásszünet után végül az egyik jelentkezik, feláll, aztán megint szünet, aztán megint valaki, közben persze mindenki lehető legémelyítőbben néz a másikra amolyan "ez az! derék vagy! üzenet közlése céljából. Az egészhez persze közben mindig a lehető legnyálasabb zene társul. Brrrrrr.

2. a főhős vert helyzetben van, de annyira hogy le is tudnák lőni. Tehát ráemelik a fegyvert, céloznak, és meghúzzák a ravaszt - de persze pont kifogyott a töltény/kiürült a tár. Ettől mindig agyfaszt kapok.

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2014.08.04. 06:05:59

Ja, és mégegy: a főhős zsarunak az elején senki nem hisz, de még ha hisznek is akkor is tuti hogy szopatják mindennel a rendőrségen (pl. hogy mekkora károkat okozott/felelőtlen volt/szabályellenesen járt el/stb.), ált. fel is függesztik.

Ill. mégvmi, más: vki írta azt is hogy klisék ide vagy oda, idővel annyira hozzájuk szokunk hogy aztán pont az esetleges hiányuk lesz az óbégatás tárgya. Csak egy példa: amikor ill. ahogy

SPOILER!!!

www.youtube.com/watch?v=U0iNpSpW21Y (1:09-nél)

meghal Derek a TSCC: Sarah Connor krónikáiban, nekem kifejezetten tetszett. Nem általánosságban a karakter halála, de hamár ki akarták írni a sorozatból akkor örültem hogy így tették. Semmi klisé, semmi cicó, ilyen az amikor kapsz egy headshotot.

Persze mások meg pont emiatt sírtak (sokaktól olvastam), mert hogy milyen halál volt ez, semmi hősies nem volt benne, se vajúdás, se kismonológ nagy szavakkal mielőtt bevégzi sesemmi.

Hát ilyenek vagyunk mi :)

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2014.08.04. 06:13:56

@convar: ezt rájöttem hogy rosszul csináltam, mert ha egyszer kiírom hogy spoiler, de utána nem a sorozat nevével jövök egyből akkor senki se fogja elolvasni az utána írtakat - gondolom én, én legalábbis nem tenném, mert nem merném :)

Szóval az előbbiekben a Terminator: Sarah Connor krónikái van a spoiler mögött, ha láttad nyugodtan olvasd tovább, de ha nem és esetleg tervezed megnézni akkor ne!!!

Dr_utcai_arcos 2014.08.04. 23:15:34

@doggfather: ja bocs :). @danialves: kommentjére szántam :).

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.04. 23:42:58

@Dr_utcai_arcos: Szarul fogalmaztam, nem lehalkul, hanem konkrétan leáll. És mindenki megfeszített figyelemmel szemléli főhőseinket.
Nyilván nem arról van szó, hogy a filmesek is felfedezték a hangkeverést, hanem hogy minden komolyabb összeütközés kb. központi attrakcióvá válik egy szórakozóhelyen.

osvathzoltan 2014.08.05. 15:14:57

@R.T. Flakfizer: amúgy csak emberszerű idegen létformák lehetségesek, legalábbis az ezen kutatások mai állása szerint ha vannak földönkívüli gondolkodó létformák azok emberszerűek, mellesleg megjegyzem, nehéz lenne másféle efficiens összeállítást eszközölni

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2014.08.06. 00:03:49

@osvathzoltan: "ha vannak földönkívüli gondolkodó létformák azok emberszerűek"

Na jó, de annyira mint azt oly sok sorozatban/filmben látjuk? :D Sokszor még egy rohadt maszkot se kapnak a színészek, max. egy kis sminket, esetleg egy hegyes fület/hosszan kihúzott szemöldököt oszt jóvan :D

osvathzoltan 2014.08.06. 00:51:34

@convar: jó hát ennyire biztos nem

DE WAIT

vedd ilyen szimbolikus megközelítésnek nem tudjuk milyenek a földönkívüliek és mintegy csak jelzésértékű megkülönböztetést kapnak mint a hegyes fül, kihúzott szemöldök .p

K.Leslee 2014.08.08. 14:37:16

Nema, altalaban azsiai karakterrol kiderul a film kozepen hogy nemcsak beszelni tud, hanem folyekony angolul es rendszerint elarul valami olyan titkot, amit ha hamarabb mondott volna akkor nem halt volna meg kb 10 ember.

Plusz bonuszkent a fentihez hasonloan: ha van egy group akik valamilyen tulelesi szituacioban vannak es az egyikuk egy fogyatekos, akkor O biztosan tudja hogy mi miert tortenik.

K.Leslee 2014.08.23. 00:34:21

Mindig csak egyetlen egy tudos josol vihart/vulkankitorest/foldrengest f#sz tudja hogy milyen adatokbol ami folott a tobbi 200 millio tudos valahogy eliklott es persze sosem hisznek. neki. A felettese a legfobb ellenzoje akit rendszerint megment a katasztrofa alatt.

K.Leslee 2014.08.23. 00:47:07

Ne haragudjatok az elozo miatt, most vettem eszre hogy mar van egy hasonlo a cikkben. Mar regen olvastam.

Dr_utcai_arcos 2014.08.23. 10:51:46

Friss élmény: 100e + menekült a stadionban, persze a főhős (vagy a gyereke) kb 2 perc alatt találja meg anyát/apát. Ugyan innen. Hatalmas nagy felfordulás, HA és AMENNYIBEN az előző 1 percben gyereket mutatott a kamera, akkor csakis ő az egyetlen aki pont az ellenkező irányba nézve észreveszi a szörnyet/cunamit/akármit. Ugyan innen. Hatalmas robbanás/üvöltés/vulkánkitörés balról, a jobbra bámuló sofőr kb 1 fok per perc sebességgel fordítja oda a fejét. (Faszt...úgy fordulna oda mint akit pofán vertek a másik oldalról...) És ezt mind sikerült a Godzillaban elsütni.

Dr_utcai_arcos 2014.11.24. 21:28:19

Az amerikai filmekben MINDÍG a konyhán keresztül kell be és kimenni az esemény helyszínére a hűdenagyon beosztású vendégnek. A hülye terroristák meg sose nem azt aknázzák telibe...

Fodor Balázs 2014.11.25. 22:35:54

1. A telefonban mindig mellébeszélnek, sohasem mondják el tömören és lényegretörően, hogy miről van szó.
2. A gyerekek, még a 10 évesek is olyan ostobák, hogy azért sírnak, hisztiznek, mert az apjuk nem ment el a baseball meccsükre/még nem teljesítették az ígéretüket, mi közben a városban már két hete nem látni az eget az idegen űrhajótól és az alienek sorra kaszabolnak és ölnek mindenkit a nyílt utcán.

K.Leslee 2014.12.20. 00:35:52

Az Equalizer cimu film kapcsan eszembe jutott ez az orok klise:

Ha egy filmben penzzel akarnak kivaltani valamit egy rosszfiutol(aki termeszetesen nem amerikai), akkor az ajanlo altalaban meghal de ugy altalaban a rosszfiu sosem fogadja el a penzt, hanem azt mondja hogy:

'Ezt gyulolom bennetek, amerikaiakban....azt hiszitek mindent megvehettek a penzetekkel. Hat ezuttal nem....'

K.Leslee 2014.12.22. 00:08:37

Es az megvan hogy 90-es evek vegeig minden film vegi tulelore pokrocot teritettek a mentosok??? Meg akkor is ha a film Miamiban jatszodott.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.12.26. 23:25:07

Ha egy fontos baleset szerepel a filmben, akkor az autó szükségszerűen felborul, miközben a főhőst mutatja a kamera lassítva.

K.Leslee 2014.12.29. 13:10:56

@danialves: haha, igaz. Melyik filmet nezted? :-)

K.Leslee 2014.12.29. 14:06:24

Ha egy ismert varosban egy emeleti irodaban jatszodik a jelenet akkor az iroda mindig egy ismert landmarkra nez( Parizsban mindig az Eifel toronyra)

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2015.01.03. 01:36:59

Ah volt már, akkor bocs, de ami nekem még a listára menne:

a sántikáló főhőst egy kamion SOSEM éri utol a híd vége előtt, még padlógázzal sem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.07. 02:15:09

What If kapcsán jutott az eszembe: romantikus vígjátékban a főszereplő páros viszonyának elképesztő romantikusságát úgy lehet a legjobban kihangsúlyozni, ha legalább 1 (de optimális esetben az összes) barátjuk vagy barátnőjük szexuálisan túlfűtött, leginkább a testiségen alapuló kapcsolatokban van benne.

K.Leslee 2015.01.12. 11:29:40

@danialves: good one:-)

Nem tudom volt-e mar:

- egeszen kb a 90-es evekig az amerikai filmekben regi fekete-feher tevek voltak amiken klasszikus filmek mentek eppen(gondolom ennek koze van a filmes jogokhoz is, de akkor is egy klise)

- ha egy nyomozos filmben a foszereplo elerkezik a tipikus reszhez mikor valami infoja van az esetrol es rakeres interneten, akkor azt szinte mindig publikus helyen teszi pl konyvtarban, vagy internet cafeban, stb.
A masik lehetoseg amikor diavetiton keresnek vissza regi ujsagcikkeket.

Ugyanide:

- ha a foszereplo netan otthoni pc-n keres ra valamire ami kapcsolodik a gyilkossaghoz, akkor valaki megijeszti mire az lecsukja a laptopot meg akkor is ha a kepernyon semmi arra utalo bizonyitek nincs hogy nyomoz valami utan.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.12. 11:53:24

@K.Leslee: 90-es évekig? Babadook? ;)
Amúgy szerintem is a jogokhoz van köze, de alapvetően a filmet egy stúdió gyártja, akiknél azért elég sok és frissebb film joga van. (Persze függetleneknél ez nem pálya.)
Viszont a legrosszabb az, amikor meg is próbálják beleírni a filmbe. Az egyik fsz. nézi, és jön a másik, hogy "jé, neked is a Vízihullák támadása a kedvenced 1946-ból?" Különösen is életszerű párbeszéd.

K.Leslee 2015.01.12. 12:29:35

@danialves: Haha, mennyire igaz. Senki nem ismer1960 utani filmet.

Meg az is tipikus hogy egy klasszikus filmen torkuk szakadtabol nevetnek, de nem az a baj, hanem hogy olyan jeleneten ami total nem vicces.

K.Leslee 2015.02.05. 14:51:34

Ha a foszereplo egy egyetemi eloadason van akkor az eloadas temaja szinte kivetel nelkul mindig kapcsolodik a sztorihoz.
Ugyanez igaz a konyvekre is amit a foszereplo olvas. Ha peldaul a film foldonkivuliekrol szol, akkor a fohos pl. a Vilagok Harcat olvassa.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.02.17. 13:19:17

Főhősünk eszeveszett tempóban menekülve kirohan az útra: minden sofőr bámulatos reflexekkel pont lefékez előtte.

Főhősünk: bambán, esetleg háttal kitéblábol az út közepére: elüti egy kamion kétszázzal.

K.Leslee 2015.02.18. 23:27:04

@danialves: haha, igen, tipikus esete annak mikor a hatas kedveert felrugjak a logikat

walter sobchak 2015.02.19. 11:25:20

Kimeríthetetlen poszt :D. Azért a hibák nagy része magyarázható dramaturgiai funkcióval, ahogy James Cameron se kezdett el magyarázkodni, amikor "bebizonyították", hogy a Titanicban azon a fadarabon akár kanasztázni is lehetett volna: megmondta, hogy Jacknek meg kellett halnia és kész. Bocs a spoilerért :D.

Néhány hozzáfűznivalóm lenne csak, ezeket ne vegyétek panaszkodásnak:

10. Ez nem igaz, simán vannak átlagos autókkal vívott üldözések. Az igaz, hogy a híres jelenetekben általában az autók is emlékezetesek. Emellett számold hozzá, hogy amit mi menő autónak gondolunk innen Magyarországról (Cadillac, Mustang, de akár a Chevrolet Camaro a Transformersből stb.) azok odaát nem különösebben érdekesek. A hivatkozott Mátrixos ütközésben szereplő Cadillac CTS pl. egy full átlag amerikai középkatos autó, olyan, mint nálunk a 3-as BMW.

8. A másik alkategória a Zöldfülű c. Clint Eastwood-Charlie Sheen film, amely szerintem a Halálos fegyver mellett a legjobban mutatja be a buddy-cop filmek alaptörvényeit :D. Szabályokat leszaró (vagy sajátságosan értelmező) öreg zsaru, vs. mindent a szabályzat szerint csináló újonc.

2. Ezt néhol továbbfejlesztették, pl. a gonosz tervét maga a főhős találja ki, és csak szembesíti vele, az meg elégedetten vigyorog, miközben hallgatja. A Watchmenben egyenesen be is intettek ennek a klisének :D.

K.Leslee 2015.03.12. 22:17:20

@walter sobchak: az utolso ponthoz: a Mission: Impossible 2-ben(ami amugy egy eleg rossz film) van egy jelenet mikor a gonosz elmondja hogy szerinte a titkos ugynok Ethan Hunt-nak mik lesznek a kovetkezo lepesei. Mikozben beszel, mutatjak Hunt-ot ahogy lepesrol-lepesre ugy tesz mint ahogy a gonosz megjosolta.
Kozepsoujj a nezoi elvarasoknak es filmes kliseknek.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.04.11. 15:53:38

A főhős megtudja, hogy a csaja csak a gengszterfőnök/főgenya stb. megbízásából feküdt le vele. Kiakad, ezután a csaj szájából elhangzik az a mondat, hogy "but my feelings for you were real". Kis duzzogás után a film végére újra összejönnek.

K.Leslee 2015.04.13. 12:31:00

@danialves: es az utolso fel oraban elrabolja a csajt a gengszterfonok hogy elcsalja magahoz a fohost.

Byk001 2015.04.20. 20:46:52

Ha este a házban valaki zajt hall, még véletlenül sem kapcsolja fel a villanyt, hanem sötétben botorkálva megy megnézni, mi lehetett az ... kivéve, ha csak a szél csapkodja a spalettát.

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2015.04.21. 10:58:20

Az egyik legtipikusabb mondat a helyi főkutyától ha egy városi zsaru egy vidéki kapitányságra téved:

"Nincs szükségünk arra hogy nagyvárosi nagymenők idejöjjenek és kioktassanak minket hogyan végezzük a dolgunkat." (ez most konkrétan éppen a Piszkos Harry 4 - Az igazság útjából van, tegnap néztem meg)

De tényleg ez az ilyenkor ellenséges fellépés is olyan unalmas már sztem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.04.21. 11:56:48

Ha valaki elé egy állat/hajléktalan/kísértet szalad ki az útra, mindenki inkább árokba rántja az autót 150es tempónál is, mint hogy elüsse. És ezt a balesetet nem ússza meg karcolás nélkül a szereplő.

@convar: Ez mondjuk ezeknél a filmeknél kb. minden viszonylatban megy. A városi zsarunak ne mondja meg az FBI-os, de az FBI-osnak se a városi zsaru, a városi zsarut meg a vidéki ne merje kioktatni stb.
Mintha a teljes amerikai igazságszolgáltatás kicsinyes, önfejű egomániásokból állna. :D

Nyílméregbéka 2015.04.22. 17:09:15

A napokban eszembe jutott ez a poszt, mikor már ötödször láttam más-más filmben/sorozatban a következőt: két rendőrjárőr kimennek a bűnöző házához (aki persze véletlenül sem egy többemeletes blokkházban lakikik hanem saját háza van a külvárosban, vagy egy lakókocsiparkban él), bedörömbölnek hogy "rendőrség" mire az illető a hátsó ajtót kivágva menekülni kezd. Erre az egyik zsaru gyalogosan kezdi üldözni, a másik bepattan az autóba. A fickót perceken át kergeti a rendőr futva, ezer kerten és házon átrohanva, tucatszor iránytváltva, keritéseken keresztül átvetődve, de mikor végül eléri az egyik utcát, tuti, hogy az autós rendőr persze pont ott fog kilyukadni, és úgy elévágni, hogy a bűnöző átessen a kocsi motorházttetőjén... Újabb klisé, a gyalogos rendőr is megérkezik lihegve és beszól valami vicceset...

K.Leslee 2015.04.23. 12:50:32

@Nyílméregbéka: hahaha, remek!!! Es a gyalogos rendor valami ilyet szol be hogy 'I though you went to pick up some doghnuts'

A masik lehetoseg hogy elkezd rajuk loni a gyanusitott es erositest kernek radion, de sosem varjak meg azt, hanem inkabb behatolnak a hazba es egyikuket lelovik(altalaban a viccesebbet).

K.Leslee 2015.04.24. 21:49:11

Ha az uldozott egy autoba pattan akkor az uldozo ratapad az ajto uvegere es veri az ablakot ahelyett hogy kinyitna azt.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.05.06. 00:51:57

Az amerikai vezérkarban tuti lesz egy háborúmániás elmebeteg, aki még a hatáskörét sem fél túllépni, csak hogy eltörölhessen a Föld színéről egy népet...

K.Leslee 2015.05.29. 14:55:52

Ha meg nem volt:

Autos uldozesnel - azon belul mikor valakinek latszolag sikerul leraznia a masikat- besetal egy hajlektalan az ut kozepere egy ures konzervekkel teli bevasarlokocsival mire a vezeto felrerantja a kormanyt es elsodorja a bevasarlokocsit. Foleg a kilencvenes evekre jellemzo.

K.Leslee 2015.06.04. 00:32:46

@_iMaginer_: 'aki csaladi fotokat mutat repulon az meghal'

..vagy terorista.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.04. 01:02:10

A hollywoodi filmekben szereplő kocsik durván 50%-a Volvo kombi.

A válófélben lévő emberek mindig pont a film legelején kapják meg a válási papírokat, csak hogy ez rögtön egyértelművé váljon.

K.Leslee 2015.06.04. 13:11:18

@danialves: es az esetek 80%aban a film vegere ujra osszejonnek.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.04. 13:13:06

@K.Leslee: Ja hát persze, ez annyira magától értetődő, hogy le sem írtam. :D

Girhes Joe 2015.06.05. 13:49:51

[bocsi, hogy a könnyed beszélgetés közepette válaszolok egy 1 évvel ezelőtti, kicsit mélyebb szálra...]

@Nyílméregbéka:

Jó, hát Te így gondolod, hogy ez pozitív, de én nem értek egyet.

Egyfelől felhúz, amikor egy fikciós mű, egy alapvetően szórakoztatóipari termék meg akarja nekem mondani, hogy hogyan lenne helyes gondolkodnom. Az amerikai popkultúrában ezt ráadásul rettentően sablonosan csinálják, unásig ismételve az "elfogadottá teendő csoport = jó, többiek = rosszak" szereposztást (ezért éreztem helyénvalónak a filmes klisék közé betenni), ami nálam már bőven kontraproduktív. Ugyanez fordított esetben is zavar, pl. amikor a régi westernekben az indiánok csakis gonosz vademberek lehettek, de szerintem semmivel nem jobb a pozitív diszkrimináció a negatívnál (mert ami X halmaznak pozitív, az a komplementer halmaznak negatív).

Másfelől, ami még jobban zavar, az a népnevelés ilyen fokú egységessége. Nem hogy pár film/sorozat lenne ilyen, és azért lennének másféle felfogásúak is (így nem zavarna), hanem MINDEGYIK polkorrekt akar lenni. Kivétel nélkül. Mintha a szólásszabadságra és sokféleségre oly kényes Amerikában csakis kizárólag ezt az egyfajta, polkorrekt társadalmi modellt lenne szabad filmre vinni pozitív fényben? Akkor az a nagy amerikai szabadság az csak annyit jelent, hogy szabad egyetérteni a polkorrektség és a "pozitív" diszkrimináció eszméjével???

K.Leslee 2015.06.18. 11:56:16

Ha egy kulcsjelenethez erunk a filmben, peldaul az egyik szereplo egy nagyon fontos kerdest tesz fel, akkor mielott az egyen valaszolhatna a kerdesre felrobban valami/megszolal egy szirena/ betorik az ajtot/lelovik. Annyiszor lattam mar ezt a kliset, hogy mar rosszul vagyok tole.

wirth6 2015.06.24. 17:12:29

@K.Leslee: Erről jut eszembe az a klisé, amit a cinemasins "névmás játéknak" hív: amikor fontos információt próbál közölni valaki, nem mondja meg, hogy kire/kikre vonatkozik, hogy aztán rá kelljen kérdezni (Itt vannak/Megtaláltak/Nem fogják hagyni/Mindenhova beépültek stb.), hogy mégis kiről beszél, de mire válaszolna, megszakad a vonal/megölik.

K.Leslee 2015.06.24. 20:47:40

@wirth6: ja, persze a pronoun game az egyik kedvencem az 'I wish I had that cliche' mellett :-).

Itt van megegy amit mostanaban lattam meg elotte meg ezer masik filmben:

Ha valaki eppen foz es betornek/besurrannak a hazaba akkor a betoro mindig belekostol a kajaba es altalaban elismeroen bologat. Ha bor van az asztalon vagy mas alkohol akkor tolt maganak.

Dr_utcai_arcos 2015.07.11. 10:59:06

Úúú, 2 napja ültették be a nyomkövetőt a figura hátába, a barátnője EGY APPLIKÁCIÓVAL! (baszki nem kamu, most nézem!) találja meg mobillal, mert valószínűleg a seggén keresztül tolták a hátáig, mert műtéti beavatkozásnak nyoma sincs, pedig egy 5 centis bigyusz, az csak úgy nem csúszik a bőr alá...

Dr_utcai_arcos 2015.07.11. 11:02:03

A rossz fiú egy póló-farmer kombóban RPG!!-vel vadászik a főhősre, aztán miután kilövi a rakétát, a következő pillanatban, rántja a vállára a következőt. Nem akarom tudni, hol lehetett, de láttam a Get hard-ot, lenne ötletem.

K.Leslee 2015.08.01. 18:18:41

Ket mondat, ami altalaban rendorfonokok szajabol hangzik el(aki a 90-es evekben gyakran fekete volt):

' Holnap reggel az asztalomon akarom latni a jelenteset!!!!'

' Kutassanak fel minden szemelyes file-t. Azt is tudni akarom rola mikor megy el szarni'

K.Leslee 2015.08.01. 18:27:33

Bonuszkent:

Ez a video temaba vag. Szakadtam rajta:

www.youtube.com/watch?v=yN38y5MILbs

K.Leslee 2015.08.05. 00:37:59

Egy gyilkossag/kulcsjelenet alatt komolyzene szol es parhuzamosan mutatjak az eloadassal.

K.Leslee 2015.08.11. 16:20:35

A szereplo bakelitlejatszon hallgat zenet akkor is ha a zene viszonylag uj.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.08.11. 22:29:48

@K.Leslee: Mert ugye a filmekben mindenki legalább 30 évvel a saját kora előtt szeretne élni, bakelitet hallgat, fekete-fehér filmeket néz, oldtimereket vezet vagy csak van valami hihetetlenül oldschool szokása ;)
(Ha sci-fiben vagyunk, akkor végképp, ld. Én, a robot)

Dr_utcai_arcos 2015.08.12. 17:55:35

Huh...amikor be akarják robbantani, a SWATos, SEALes, SASos, stb harcos odatömködi a cuccost az ajtóra, bele a gyutacs és ELKEZDI LETEKERNI A DRÓTOT. Tehát még véletlenül se adjuk esélyt annak, hogy egy óvatlan mozdulattól szarrá robbanjon a testünk. Mondjatok egy filmet, ahol először kitekernek vagy 2 méter drótot, és csak utána dugják a Semtexbe/C4-be (nációtól függően ugye).

Nyílméregbéka 2015.08.18. 15:57:56

Nem tudom volt-e már, de mekkora nagy ordas klisé az: amikor egy rosszfiút, vagy főhőst akit valamiért el akarnak kapni, mutatják egy szobában/lakásbam/házban, majd vált a kép ahogy a kommandó közelít az ajtóhoz, újra vált, főhősünk mit sem sejtve tesz-vesz a szobában, megint vágás, a kommandó elhelyezkedik az ajtó körül készülnek a berontásra, megint a főhős a szobában, feszültség fokozódik, majd képváltás ahogy a kommandó betöri az ajtót, lerohanva a szobát ami persze üres, mert főhősünk egy tök másik helyen van. Az utóbbi években ezt vagy kéttucatnyi filmben láttam (legutóbb az új Mission Impossible filmben), különféle variánsaiban. Elsőként talán a Bárányok hallgatnakban sütötték el, ahol baromira működött, ahogy a gyilkos ajtaján csengetnek, miközben mutatják hogy Foster kint csenget az ajtón, majd a gyilkos pisztolyjal a kezében nyit ajtót, ahol nem Foster áll az ajtóban, és közben Fosternek is más nyitja ki az ajtót tök máshol. Szuper jelenet volt, ezt mára elcsépelték és baromi kiszámítható klisét csináltak belőle.

K.Leslee 2015.08.18. 22:16:04

@Nyílméregbéka: jogos, En is utalom amikor hulyenek nezik a nezot.

Fegyvert fog valaki a foszereplore de mikor meghuzza a ravaszt kiderul hogy nincs benne a tar/revolver eseten nincsenek benne toltenyek. Legutobb a The Net-ben lattam ezt a hacker Sandra Bullocktol, egyertelmuen csak azert mert ez volt a plotban. Nem tunt fel hogy a pisztoly fel kiloval konnyebb??

De az egeszben az a legnagyobb klise, hogy a rosszfiu meg 25x meghuzza a ravaszt, majd ugy nez a fegyverre mintha megszallta volna azzt az ordog. Ezutan a foszereplo egyenkent elkezdi eldobalni a toltenyeket mikozben elmondja hogy mindenrol tudott az elejetol fogva. Most komolyan, ez egy csavar akar lenni? Igazan abbahagyhatnak mar ezt.

K.Leslee 2015.08.18. 22:32:05

Megegy: Ha a vadonban lelonek valakit, akkor a loves pillanataban atvalt a kamera nagytotalra es a vadont mutatjak.
Esetenkent madarak roppennek fel.

K.Leslee 2015.10.27. 21:51:30

Onnan tudjuk hogy a fogonosz szuperintelligens hogy idezeteket mond.
A fogonosz sosem mondja ki tisztan hogy mi motivalja, vagy hogy mi a hattersztorija. Ehelyett inkabb eloadja azt a foglyul ejtett fohosnek egy jelkepes, csavart, de ugyanakkor tok felszines monolog kereteben, mint peldaul:

'Elmondok neked egy sztorit ket kisegerrol.....'

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.10.27. 21:58:38

@K.Leslee: Nem is kell h szuperintelligens legyen, a suttyó maffiavezér vagy a gettófeka drogdíler is minimum klasszikus irodalmi művekből idéz, mert ő a főgonosz. :D

K.Leslee 2015.10.27. 23:15:57

@danialves: igen, es ettol mindig olyan eletszagu lesz az egesz(nem.)

K.Leslee 2015.11.10. 23:23:24

Az megvan mikor az uldozott elbujik a szekrenybenes tisztan full latoszogben latjuk a lecek kozotti resen az uldozot(ami egy baromsag), de az nem latja ot. Mikor nyitna ki a szekrenyt odaszol a tarsa hogy 'lets'go', mire meg ot masodpercig mered a szekrenyre, majd lassan megfordul es elmegy.

K.Leslee 2016.01.10. 00:03:36

Ha valakit meghivnak egy reggeli vadaszatra az MINDIG azt jelenti hogy meg akarjak olni az illetot.

K.Leslee 2016.01.15. 16:39:09

A szereplok mindig abban a pillanatban lesznek rosszul amikor megmondjak nekik hogy megmergeztek oket.

K.Leslee 2016.01.18. 07:40:48

@convar: de:-).akkor rosszul fogalnaztam, uvy ertettem h abban a pillanatban hat a mereg

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.01.18. 16:46:15

@K.Leslee: Egy kis SPECTRE-gyűjtéshez mit szólsz?

- A saját szervezete által is üldözött, kiugrott kém minden fennakadás nélkül lép át 10 határt, tesz szert a megfelelő felszerelésre. És akármekkora balhét is csinál, a rendőrök nem üldözik, sőt, simán fennmaradhat a vonaton, amit éppen szétvert.
(-Ja és Marokkóban Mucsaröcsögére is luxusfelszereltségű railjet jár.)
- Az ellenség mindig erkölcsileg akarja megsemmisíteni főhősünket, legyen akármilyen pszichopata állat is, neki nem elég, hogy egy szimpla fejlövéssel kinyírja (khmm, Kingsman). De persze ettől függetlenül minden további nélkül ráküld egy gorillát, aki a film első kétharmadában éppen, hogy kivégezni akarja.
- A hackernek legalább egyszer fel kell törnie a saját maga által fejlesztett hálózatot, és ez sikerül is. Hagyott magának vajon egy backdoort?

Átadom a szót. :)

K.Leslee 2016.01.18. 20:08:57

@danialves: annyira lustan megirt, gyenge film volt a Spectre, hogy nem is emlekszam mar ra ilyen reszletesen. Viszont az egesz szkript az altalad felsorolt klisepanelekbol all. Kapasbol itt van megegy:

- abban merul ki a titkosugynok jellemfejlodese hogy az nem lovi le a fogonoszt a film vegen :-)

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2016.01.20. 03:36:08

@danialves: kösz a Kingsman spoilert. Nem értem miért hiszik azt egyesek hogy aki filmes fórumokat is olvas az már biztosan minden filmet látott.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.01.20. 07:38:41

@convar: Mert esetleg nem neked címeztem a kommentet, hanem valaki olyannak, akiről tudom, hogy látta a filmet?
Bazmeg, egy másfél éves posztot kommenteltem, ahova az utóbbi időben kb. csak ketten írunk K. Leslee-vel, nyilván azon kellett volna gondolkodnom, hogy a Spectre szétspoilerezésbe be akar-e szállni olyan, aki amúgy nem látta a Kingsmant...

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2016.01.20. 08:59:24

@danialves: nem priviben társalogtatok, hanem egy nyilvános blogon. És egy nyilvános blogon ne mondd már hogy meglep hogy az emberek egy része olvassa a kommenteket is (hogy aztán pl. maga is hozzájukszólhasson, merthogy ez sztem végülis erről szólna).

De jól van, akkor beszélgessetek csak ketten, nem akarok tovább zavarni - ismétlem, egy nyilvános blogon.

K.Leslee 2016.01.20. 09:53:35

@danialves: @convar: bar a Kingsman-t csak reszletekben lattam(nem gondolom hogy sokat vesztettem), nem hiszem hogy egyertelmu hogy melyik szereplore vonatkozik Danialves kommentje.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.01.20. 15:04:51

@convar: Nem az lep meg, az lep meg, hogy úgy csinálsz, mintha nekem természetes kellett volna, hogy legyen, hogy vannak emberek a világon, akik látták a Spectre-t, de a Kingsmant nem, és ezek pont egybeesnek azzal a nettó kb. 5 olvasóval, akik esetleg még feltűnhetnek egy másfél éves poszt alatt a Spectre kibeszélésébe beszállni...

A spoiler spoiler, ebben igazad van és ezért bocsánat (de egyébként K. Leslee-nek igaza van, egyáltalán nem lőttem le neked annyira a filmet, mint te azt hiszed), és ha neked írom ezt a kommentet, figyeltem volna rá, de azért ne tegyél már úgy, mintha a fent leírtak tök magától értetődő gondolatként meg kellett volna, hogy forduljanak a fejemben, amikor megírtam ezt a hozzászólást. A legnagyobb oldalakon kritikában vagy éppen címlapon spoilerezik el a filmet (hogy az élő adásban Star Wars ecsetelő úriembert most ne is említsem..., ehhez képest itt egy ősrégi poszt 200. kommentjébe beszúrt félmondatból csináltál akkora ügyet, mintha ilyesmi történt volna. Mindig is nagyon ügyeltünk arra, hogy kritikában, a kommentek között semmi ilyen ne történjen, de azért ne kelljen már valakivel rébuszokban beszélgetnem, mert lehet, hogy olvassa még 5 ember, akik közül pont van, aki nem látta az említett filmet...

K.Leslee 2016.01.20. 23:43:35

@danialves: raadasul meg oda is irtad hogy 'khmm'. :-)

K.Leslee 2016.03.11. 23:27:46

Az mekkora klise, hogy a fohos gyalogosan uldozi a fogonoszt majd egyszercsak egy utcai felvonulason talalja magat tancolo/alarcos emberek kozt.

K.Leslee 2016.07.12. 21:29:54

A filmekben teljesen normalis hogy hajnali egykor beallitanak valakihez egy felmondattal majd tavoznak ahelyett hogy varnanak reggelig vagy szimplan elmondanak telefonon.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2016.07.12. 23:50:43

@K.Leslee: ennek van egy poénos al-kliséje: ha bírótól kell házkutatási engedély, az mindig az éjszaka közepén történik, és az ágyból kikeltett bíró mindig köntösben, morcos arccal jelenik meg az ajtóban :D

K.Leslee 2016.07.22. 23:54:35

@FroG: igen :-D !!!!

+1:

Altalaban valami akcio elott az erdo szelen a csavo ures uvegekre lovoldozik de folyton melletalal. Noi szereplo aki alkalmanket tipikus varosi plazacicat alakit odaall melle es elsore ellovi az ures uvegeket. Stranger Things-ben lattam utoljara, meg meg 16 ezer filmben azelott.

K.Leslee 2016.08.21. 00:07:33

Mikor a nyomozo szemelyesen felkeres valakit hogy kihallgassa, a szemelyen latszik hogy mindent tud, de nem mond a nyomozonak semmi konkretat, hanem helyette a bibliabol idez.
A film haromnegyedenel pedig rajon a nyomozo hogy mit jelentett az idezet.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.08.21. 12:49:08

A szereplők kezébe kerülő ismeretlen tárgy az esetek 99%-ában bomba.

@K.Leslee: Én eleve azt sem értem, hogy a nyomozó miért látogatja meg a gyanúsítottakat (mert tudtommal az nem is kihallgatás, szóval nem használhatja fel bizonyítékként). Gyakorlatilag egy szép nagy figyelmeztetés, hogy "rajta vagy a listánkon, találj ki valami kifogást, ja és amúgy ezt és ezt tudjuk felhozni ellened"... Nem igazán tudnék krimit mondani, ahol ezzel érdemben előrehaladt volna a nyomozás.

K.Leslee 2016.10.18. 22:47:58

Itt van egy ordas nagy klise ami valahogy eddig kimaradt:

ha egy torveny elol menekulo szereplo megserul akkor nem mehet korhazba, ami teljesen ertheto, de szinte kivetel nelkul mindig egy ALLATORVOST TALALNAK NEKI, aki nem akarja ellatni.

Ezt rend szerint vita koveti, miszerint az allatorvosnak csak allatokkal van tapasztalata es hogy nem egy kutyarol van szo, hanem emberrol, de a masik fel szerint meg a ketto egy es ugyanaz :-D.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.10.19. 10:12:22

Senki nem nyit ajtót csengetésre, viszont az ajtaja nyitva van, így a főhősünk be tud trappolni, hogy rajtakapja valami nagyon fontos dolgon.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.11.01. 13:13:57

Ha valamilyen okból az autót hátra kell hagyni egy utazás közben, az szerencsére max. fél órányi gyaloglásra történik a céltól - kivéve, ha road movie, mert akkor 5000 km-re.

K.Leslee 2016.12.25. 16:30:12

Lehet hogy ez csak engem idegesit nagyon:

Ha valami titkos tarsasag/szekta vezetoje beszedet mond akkor a tagok korusban befejezik a mondatat egy elcsepelt semmitmondo szlogennel. Ilyenkor mindig arra gondolok hogy mennyire eletszerutlen ez a klise es elkepzelem hogy a szekta vezetoje tanitja oket hogy 'akkor majd ennel a resznel kialtsatok azt hogy 'igazsag'. :-)

Alkalmankent a film azzal hangsulyozza hogy a csoport tagjai agymosottak hogy ezt a szlogent tobbszor elismetlik egymas utan.

K.Leslee 2017.05.02. 18:03:33

A halott bajtars, barat, hozzatartozo folyamatosan visszater a fohoshoz hogy ot hibaztassa es mikor az veszelybe kerul arra biztatja hogy adja fel es ne kuzdjon tovabb.

K.Leslee 2017.06.13. 11:56:16

Ha egy katasztrofafilmben sarga iskolabuszt latunk akkor az elobb utobb egy hidon fog kikotni ami elkezd darabokra hullani.
süti beállítások módosítása