A szokásos uborkaszezon helyett idén nyáron egészen el vagyunk kényeztetve sorozatos szempontból. A múlt héten 4 pilotot is láthattunk, és bár a The Last Ship vagy az egyébként csak ősszel startoló Constantine nem igazán nyűgözött le, két izgalmas koncepciót is találtam ugyanakkor. Amelyek ezen a héten folytatódtak, de hogy lássátok, nem csak felesleges szájtépésnek írom ezt a posztot, ezeknek a második epizódoknak komoly kérdésekre kellett választ adniuk. A Tyrant és A hátrahagyottak két meglehetősen különböző utat választott: előbbi a kezdő incidenst gyakorlatilag az epizód végére hagyta, ezzel tulajdonképpen teljesen tiszta lappal indítva a második részt. Eközben utóbbi szinte perceket sem várt ezzel, így éppen azt a kérdést hagyta nyitva, az újdonság varázsaként elénk dobált rejtélyek és fordulatok helyét át tudja-e venni a tudatos építkezés.

(Nagyon enyhe spoilerek előfordulhatnak.)

Tyrant

Ez az epizód gyakorlatilag az összes félelmemet igazolta: egy kiszámítható végkifejletre jutottunk el, egy kiszámítható tölteléksztorival megspékelve, miközben főhősünknek továbbra sem sikerült egyetlen önálló megmozdulást kiizzadnia magából. De még csak nem is ez a legnagyobb baj, hanem hogy ritka semmitmondó és egy helyben toporgó részen vagyunk túl. A két gyerekkel továbbra sem tudnak mit kezdeni (Sammynél újra a szánkba rágták, hogy meleg, a tájékozottabb nézők hozzárakhatták maguk, hogy ez egy arab országban nem tesz jót az egészségnek), de a többi karakter is testvériesen osztozott a játékidőn fejenként 2-2 mondattal. Egyszerűen ámulatba ejt, hogy 5-6 szálat meg tudtak írni Howard Gordonék egyetlen lényeges momentum nélkül. Bassam maradása pedig bár az egész sorozat fundamentuma lenne (elvégre az sejthető volt, hogy nem a pasadenai gyerekorvosi praxisáról fog szólni ez a mű), de mégis láthatólag valamiféle ál-cliffhangernek tartogatták idáig.
Tulajdonképpen az összes lehetséges hibát már most elkövette a sorozat: semmi átívelő sztori (vagyis amit idáig húztak, azt nagyjából a pilot közepére le kellett volna tudni), semmi karakterépítés, még passzívabb főhős, ráadásul az ambiciózus történetmesélést gyáva kompromisszumokra cserélték. De nézzük a jó oldalát: legalább nem vett el sok időt az életünkből, mire kiderült, ebben a sorozatban nincs semmi.

A hátrahagyottak

Itt viszont már rögtön a főcím utáni jelenet megfogott. Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy álomjelenetről van szó. (Ugyanis szerény véleményem szerint annál nagyobb átverés dramaturgiailag nem létezik, mint amikor az éppen mutatott jelenetre eyt rásütik, megtartva jolly jokernek, hogy esetleg később legyen jelentősége.) De ez tökéletesen jellemzi az ellenérzéseimet a sorozat jellegével kapcsolatban: elindít valami titokzatos és misztikus vonulatot, majd gyorsan visszatáncol, mielőtt rá kellene lépnie erre az útra. Gyorsan hozzáteszem, itt is könnyen elszaladhat ló, mint például a Lostban, amelyben Lindelofék olyan szédületes tempóban és olyan felelőtlenül dobálták a mystery boxokat, hogy a végére már ők sem tudtak lépést tartani velük. Mindenesetre itt még egy kis bizonytalanságot érzek ilyen tekintetben, nem igazán sikerült eldönteni, hogy ez egy misztikus thriller legyen, furcsa szektákkal, megmagyarázhatatlan jelenségekkel, vagy egy kisvárosi dráma nem túl érdekes karakterekkel. Ez utóbbi ugyanis még mindig probléma: a pilotban is a mélypontot jelentő Jillel annyira nem tudtak már mit kezdeni, hogy erőszakkal beleszuszakolták egy szálba, ahol egyébként semmi szükség nem volt rá. (Én értem, hogy az amerikai fiatalok sok minden miatt lógnának a suliból, de egy random ember követése nem éppen a legjobb ok ezek közül.) A kvázi főszereplő rendőrfőnök pedig igazából továbbra sem mutatott semmi olyat, amellyel kiérdemelné a helyét a középpontban, gyakorlatilag mindegyik mellékkarakter érdekesebb nála. (És még egy kicsit az elragadtatásra történő visszautalások is hiányoztak nekem.)
Valamennyire tehát az az érzésem, hogy kezd elfogyni a sorozat kezdeti lendülete, az alapszituációból viszont sokáig nem lehet megélni anélkül, hogy egy egyedi hangot kialakítana az írógárda.. Ugyanakkor alapvetően még mindig érdekes és színvonalas műről van szó, és ha a 3. epizód képes előrelépést mutatni, én maradok.