A 10 legjobb Sean Connery-film
2014. május 30. írta: FilmBaráth

A 10 legjobb Sean Connery-film

Az ő neve Connery, Sean Connery. Minden idők legjobb James Bondja már nyugdíjazta magát, régen visszavonult a filmezéstől, sajnos nem sikerült túl fényesre a búcsú, a 2003-ban készült A szövetség csúnya bukta volt, azóta csak szinkronszerepeket vállal a kiváló színész, akit azonban máig nem felejtettek el a nézők, hiszen az évek során rengeteg kiváló és maradandó filmet forgatott. 

Lóháton érkezett az életembe anno Connery a Hegylakóban, olyan hatásosan, hogy Christopher Lambert-re alig emlékszem. Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban ugyanez a helyzet állt elő, ott Harrison Fordot mosta le a vászonról, az idős korában is kifejezetten sármos színész. Aztán az évek során sokféle műfajban láthattam az isteni Seant, aki James Bondnak köszönheti a hírnevét, amellyel okosan élt, nem veszett el a felszínes alkotásokban, sok értékes filmet is forgatott. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint pl. Hitchcook (a Marnie nekem nem tartozik a kedvenceim közé, ezért ne is keressétek a listán), Sidney Lumet, (A Gyilkosság az Orient-Expresszen kiváló feldolgozása az Agatha Christie - regénynek, éppen ,hogy nem fért bele szerintem a top 10-be), Brian de Palma, és még sorolhatnám. Tisztában volt a korlátaival: jó, de nem kiváló színész, inkább a karizmájával és a külsejével hódított, mint a jellemábrázolási képességével, azonban jó szerepválasztásainak köszönhetően hosszú évtizedekig bérelt helye volt az A-listán. 

Nagyon nehéz volt kiválasztani az életműből a 10 legjobbat - olyan kedvenceim maradtak ki, mint pl  a Medicine Man, ami egy nagyon jó ökofilm, a Robin Hood, a tolvajok fejedelme, amelyben csak cameozott, Az első nagy vonatrablás, A híd túl messze van stb - teljesen szubjektív a lista, ezek az én kedvenceim, kíváncsian várom a véleményeteket.

10. Hegylakó / Highlander (1986)

hegylakó.jpg

A Hegylakó-sorozatról a véleményem itt olvasható.

Csak egy maradhat! Legendává vált a kamaszkorom egyik leghíresebb filmje, méltán. Még mai szemmel nézve is jó film, tele nagyon jó színészi alakítással (szegény Christopher Lambert  nem tudta a film készítésekor, hogy élete szerepét játssza, soha nem tudta megismételni ezt a sikert, Hegylakó maradt egy életre), izgalmas, jó kis kalandfilm, egy szép adag misztikummal megfűszerezve. A Queen által előadott filmzene máig hatalmas sláger. Igaz, hogy a történet kissé zavaros, és a forgatókönyv sem mondható remekműnek, de kit érdekel, kardozás van, romantika van, időnként kis sírás van, vagyis jól szórakozunk. Connery elvileg csak mellékszereplő, azonban az övé volt a legmaradandóbb alkotás. Csak a folytatások ne lettek volna...

9. Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag / Indiana Jones and the Last Crusade (1989)

 indiana jones_1.jpg

Fiatalúr! Hát bizony, nem ma volt, amikor így hívta Harrison Fordot Connery ebben a kiváló filmben, amiben megvan minden, amit az Indiana Jones - mozikban szeretünk: kaland, akció, jó szöveg, humor, kiváló színészi alakítások. Méltán volt hatalmas siker ez a mozi anno, ma is remek szórakozást nyújt, egyáltalán nem árt a filmnek, hogy az idősebb Jones csúnyán lejátssza az ifjabb Jones -t a vászonról (és mennyivel sármosabb...)

8. James Bond: Dr. No / Dr. No (1962)

dr no2.png

A kritika itt olvasható.

Nagyon jó pasi volt Connery ifjú korában! Mivel én már csak sármos idős bácsinak ismertem meg, ezért sikerült jól ledöbbennem ezen a tényen. Legendákat hallottam az első James Bond filmről, muszáj volt megbizonyosodnom róla, hogy valóban olyan jó, mint amilyennek mondják. Nos, nem az, de ettől még méltó a híréhez. Connery miatt önkínzás lenne kihagyni, de azért a látvány mellett a forgatókönyvre is fordíthattak volna egy kis időt. Sikerült megteremteni a Bond - univerzum alapjait,, bár azért volt még hová javulnia a franchise-nak, de Connery miatt minden hiányosság meg van bocsátva!

7. A szikla / The rock (1996)

a szikla_1.jpg

Őrült nagy Michael Bay fan voltam régebben, ma már csak szomorúan nézem, hogyan darálta be Hollywood őt is. Ez a film az abszolút kedvencem tőle, zseniálisan jól össze lett rakva, látványos, izgalmas, tele jól megírt karakterekkel és kiváló színészi alakításokkal. Sean Connery csúnyán lemosott mindenkit a vászonról (és egyáltalán nem mellesleg már nyugdíjaskorban is nagyon dögösen néz ki), még NIcholas Cage sem tud labdába rúgni mellette, Ed Harris kiváló mint mindig, A zene eszméletlen jól festi alá a lenyűgöző képeket, Nem lehet elégszer látni!

6. Aki király akart lenni / The Man Who Would Be a King (1975)

 aki király akart lenni.jpg

Sean Connery és Michael Caine kiváló színészek, nagy ötlet volt összeereszteni őket ebben a kiváló filmben. John Huston nem kispályás rendező, ebből a kalandfilmből is kihozott mindent, Az egzotikus helyszínen játszódó történetet sikerült megtölteni tartalommal, de igazán a két főszereplő miatt érdemes megnézni ezt a szórkoztató, és minőségi alkotást,

5. Aki legyőzte Al Caponét / The Untouchables (1987)

aki legyőzte al caponét_3.jpg

A kritika itt olvasható.

Ha valaki, hát Brian de Palma tudja, hogyan kell egy gengszterfilmet jól megrendezni, már csak egy jó forgatókönyv és kiváló színészek kellettek ahhoz, hogy méltó módon megidézésre kerüljön Al Capone börtönbe juttatásának története.A film főszereplője elvileg Kevin Costner, aki egyébként jó színész, de ebben a filmben bizony csúnyán lemosták a filmvászonról.Sean Connery Malone szerepéért kapta meg a neki már régen kijáró Oscar-díjat. Megérdemelten, hiszen kiváló alakítást nyújtott, de az akkor is inkább életmű díj volt, hiszen volt valaki, aki nála is jobb és emlékezetesebb játékot mutatott be ebben a filmben: Robert de Niróról van szó természetesen,

 

4. A rózsa neve / Der Name der Rose (1986)

a rózsa neve_2.jpg

A kritika itt olvasható.

Kicsit lassan indul a cselekmény, de kell ez a kis idő, hogy belenyugodjunk, Sean Connery ezúttal nem James Bond, hanem egy középkori Sherlock Holmes. Meglepő módon nagyon jól játssza a szerepét, teljesen illúziót keltően lényegül át csavaros eszű szerzetessé. A történet valójában egy nyomozást mesél el, amely azonban ennél sokkal többről szól: hitről, tudásról, az egyház problémáiról, az inkvizíció könyörtelenségéről. Mindez látványos, szórakoztató, elgondolkodtató köntösben, egyáltalán nem unalmasan.

3. James Bond: Goldfinger / Goldfinger (1964)

goldfinger_1.jpg

A kritika itt olvasható.

A Connery főszereplésével készült James Bond filmek közül ez a legjobb. Sean Connery még mindig tudott új színt vinni a karakterbe, nem véletlenül tartják máig a legjobb James Bondnak, minden filmben képes volt megújulni, nem a kliséket hozta, hanem élte a figurát. Látványos, de egyáltalán nem üres akciófilm, amelyben véglegessé váltak a Bond-univerzum alapvonásai, kötelező darab!

2. Vadászat a Vörös októberre / The Hunt for Red October (1990)

vadászat a vörös októberre_1.jpg

A kritika itt olvasható. 

Ebből a filmből,kiderül, hogyan kell jól összerakni egy dögös tengeralattjárós thrillert. A történet kicsit nyögvenyelősen kezdődik, de  aztán valódi ritmus és stílusváltás következik, a lezárásig teljesen magával ragadja a nézőt a film.Tökéletes az illúziókeltés, úgy érezzük, mi is ott vagyunk a hajón, és betegre izguljuk magunkat azon, hogyan fogunk kikeveredni ebből a slamasztikából, és persze azt is átéljük, hogy történelmet írunk éppen. Zseniális! Kiváló thriller Sean Connery jutalomjátékával, kötelező darab!

1. A domb / The Hill (1965)

Sean Connery The Hill.PNG

 A kritika itt olvasható.

Nem a fizikai erőszak töri meg az embereket, hanem a lelki. Ebben a filmben mérnöki pontossággal mutatja be Sidney Lumet, hogyan zajlik ez a folyamat, ahogyan azt is, hogyan lehet okosan fellázadni az embertelen körülmények ellen, és azt is, hogy az emberi természet erősebb, mint az észérvek. Két óra tömény tisztítótűz várja a nézőt, katartikus erejű alkotás Sidney Lumet-től, kötelező darab!

A bejegyzés trackback címe:

http://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr696092195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

luftwaffe44 2014.05.30. 14:11:25

Jó kis lista, bár a Híd túl messze van-t kár volt kihagyni.

Az én 10-es listámon előkelő helyen szerepel ;)

És lehet kövezni, de a Briliáns csapda is :P

lionking 2014.05.30. 18:48:09

Igen a Medicine man az fájó pont hogy nem fért be és persze a másik az Egy igaz ügy, ami szintén nekem nagyon bejött és nélküle lehet hogy feleannyira nem lett volna siker.
És én azért megemlékeznék a két hatalmas szinkronszínészre is akik sokszor kölcsönözték a hangjukat Sinkovits Imre és Kristóf Tibor nélkül talán még feleakkora népszerűségre sem tettek volna szert itthon :)

2014.05.30. 19:13:40

Playing by heart.

FilmBaráth 2014.05.30. 20:47:44

@Guadalupei Szűz: Nagyon régen láttam, bájos, de felejthető film:-)

Holle anyó 2014.05.31. 09:05:41

@lionking: Nem fájna, ha 20-as listát csináltál volna.
Minden idők legjobb pasijának kijárt volna.
Hihetetlen, hogy minél öregebb, annál jobban néz ki. Elképesztő, hogy milyen kisugárzása van, mennyire szerethető, szimpatikus, kulturált és stílusos.

lionking 2014.05.31. 10:12:16

@Holle anyó: köszike, de nem én csináltam a listát :) csak hozzászóltam

borokabogyó 2014.05.31. 10:53:25

Az egyik kedvenc színészem :-) De én a Robin és Mariant hiányolom a sorból... Szerintem zseniális volt benne Audrey Hepburn-nel.

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2014.05.31. 11:50:54

a sziklát simán kihagynám, nagyon túlértékelt egy film.

Leone_510 2014.05.31. 12:17:27

nem egy nagy színész de nagyon kedvelem a filmjeit, inkább ripacs, Aki legyőzte Al Caponét c. filmben csúcs alakítása a többi semmi extra

FilmBaráth 2014.05.31. 12:23:56

@borokabogyó: valóban, kiválóak voltak a színészek, a film azonban sajnos nem sikerült túl jól, ezért nincs a listán:-)

FilmBaráth 2014.05.31. 12:24:59

@lionking: Sinkovits Imre nem szinkronszínész volt, hanem az egyik legjobb színpadi - és persze film - színész, aki egyébként szinkronizált is:-)

FilmBaráth 2014.05.31. 12:26:11

@Holle anyó: tényleg sokkal sármosabb volt idősebb korában, mint fiatalon, de azért a James Bond filmekben sem megvetendő a külseje:-)

FilmBaráth 2014.05.31. 12:26:45

@doggfather: én nem tudom elégszer megnézni:-)

2014.05.31. 13:27:40

@FilmBaráth: Persze, csak a Medicine Man és a Szikla mezőnyben indulhat ez is.

Nyílméregbéka 2014.05.31. 13:30:33

@Leone_510: Bocs, de ekkora badarságot régen olvastam. Sokmindent el lehet mondani Sean Conneryről, de azt, hogy ripacs lenne, semmiképpen. Gyanítom nem is vagy tisztában a szó jelentésével.

Kolléga 2014.05.31. 14:57:20

Az Érinthetetlenek (bocs, de a magyar cím hülyeség) előtt inkább akciósztárnak számított, nem annyira színésznek. Kétségtelenül korai alakításaiban inkább eszköztelen, mint ripacs. De az is kétségtelen, hogy igenis beletanult a színészmesterségbe és megérdemelt minden díjat amit megnyert. Csak érdekességképp: 1983-ban két James Bond film is készült. A hivatalos Octopusy és a nem hivatalos Never say never again. Szerintem mind a kettő nagyon jó film. Roger Moore szintén nagyon jó Bond volt, bár teljesen más karakter, mint Connery. Viszont '83-ban jól látszott, hogy a testépítő Connery mennyivel jobban mutat a vásznon, mint a nálánál két évvel fiatalabb utódja. Sajnos '85-ben még leforgatták Moore-ral A view to a killt, amiben már teljesen hiteltelen a nyilvánvalóan kiöregedett, hidakról ugráló Bond.

Dr_utcai_arcos 2014.05.31. 16:02:02

Na, a királyos film az tényleg nagyon durva. Caine és Connery együtt elképesztő erősen tolta végig! És az a befejezés... most éppen áll a szőr a karomon...

lionking 2014.05.31. 16:14:31

@FilmBaráth: nem mint ha nem tudnám, talán kicsit rosszul fogalmaztam meg.
Úgy lett volna a jó hogy szinkonizáló színészek..
na mindegy aki akarta az értette, aki meg hajszálba is bele akar kötni az bele tud :)
de én nem haragszom

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2014.05.31. 16:59:17

@FilmBaráth: vannak ilyen klasszikusok, nagyon kedvelt filmek amik nekem nem jönnek be, nem tudom miért. ez is egy ilyen.
(tango és cash, vagy az utolsó akcióhős is ilyenek)

FilmBaráth 2014.05.31. 17:43:20

@lionking: Örülök, hogy nem haragszol, sejtettem, hogy te is így gondoltad, csak Sinkovits hatalmas kedvenc nálam (én még láttam anno színpadon, zseniális színész volt!), ezért muszáj volt leírnom:-)

FilmBaráth 2014.05.31. 17:45:14

@doggfather: A Tango és Cash az egyik legnagyobb kedvencem:-)

lionking 2014.05.31. 18:29:05

@FilmBaráth: na ja én is elég idős vagyok hogy élőben ismerhessem-ismerhettem :)
Pedig egy ilyen nyúlfarok szerepből is mit ki tudott (tudtak) hozni mert oriási művészek :)

www.youtube.com/watch?v=OF4fJbEvKF4

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.06.01. 19:40:14

ez már egy sokkal pofásabb lista

@doggfather: végül is csak a 90-es évek legjobb akciófilmje, úgyhogy szerintem inkább helyén értékelt

Gringo 2015.08.26. 00:38:41

@scal: Talán úgy akartad írni, hogy a 90-es évek egyik legjobb akciófilmje :)