Alig ismertem meg Mickey Rourke-ot az Angyalszívben. Hihetetlen, hogy egykor angyalarca volt a ma már felismerhetetlenné plasztikázott színésznek. Ritka Hollywoodban olyan látványos visszatérés, mint az övé, hiszen a műtétek miatt szétszabott arca miatt nem is hasonlít egykori önmagára. A jóképű filmsztár örökre elveszett, de éppen ezért a színészi alakításaira került a hangsúly. És mindezt legnagyobb szenvedélyének, az ökölvívásnak köszönheti...

Philip Andre Rourke New York államban született,  Schenectadyben. 6 éves volt, amikor szülei elváltak, édesanyja egy rendőrhöz ment újra férjhez Miami Beach-ben, a kisfiú itt nőtt fel. Középiskolás éveit a sport határozta meg, baseball-ozott, azért hobbiszinten színészkedett is. De az igazi szerelem az életében az ökölvívás volt, hamar megmutatkozott ez irányú tehetsége, 12 éves korában nyerte meg első bokszmeccsét. Komoly sikereket ért el, a világbajnok elleni mérkőzésre készült, amikor agyrázkódást szenvedett egy edzőmérkőzésen. 1964 és 1972 közötti amatőr sportolói pályafutása során 20 győzelmet gyűjtött be (ebből 16 kiütés), Előfordult, hogy 12 egymást követő mérkőzésen az első menetben kiütötte ellenfelét. Vagyis nem volt kispályás a fiú, végül orvosi tanácsra volt kénytelen szüneteltetni sportolói karrierjét.

A filmszínészi pályán mindjárt Spielberggel kezdett, a Meztelenek és bolondokban kapott egy kisebb szerepet. TV filmek következtek, majd előfordult A mennyország kapuja című filmben is, de nem ez jelentette az áttörést, hanem A test melege, amelyben rövid, de látványos szerepet játszott. Kezdett ismertté válni a neve, ennek köszönhetően olyan filmekben kapott lehetőséget, mint Az étkezde, és a kor legígéretesebb fiatal színészeit felvonultató Rablóhal című Coppola-opusz. Az alvilág pápája Eric Robets-cel és Daryl Hannah-val nem volt kiemelkedő siker,  A sárkány éve azonban már jobban muzsikált (én nagyon szerettem ezt a filmet, habár nem kiemelkedő alkotás, viszont Rourke és John Lone miatt érdemes megnézni!).

1986-ban minden megváltozott: jött a hatalmas sikerű 9 és fél hét, ami egyébként egy rém gyenge alkotás viszont Basinger látványos vetkőzős jelenete miatt hamar kultuszfilm lett belőle, Rourke pedig szupersztár és szexszimbólum státuszra tett szert, a legnagyobb rendezők kínálták meg szerepekkel. Az Angyalszívben nyújtotta talán legjobb alakítását, azonban pechjére nem ért fel de Niro zsenijéhez, így az igazi sikert kollégája aratta, holott ő volt a főszereplő. Ez volt a csúcs, innen törvényszerűen lefelé vezetett az út.

Sem a Törzsvendég, sem az Ima egy haldoklóért nem lett igazi siker, de Rourke mindkettőben kiváló alakítást nyújtott. Ezután új területen próbálta ki magát: ő írta A hallgatag bunyós című film forgatókönyvét, amely természetesen egy ökölvívóról szól, és ő játszotta  benne a főszerepet. Nem írt filmtörténelmet vele, de kétség nem fért hozzá, hogy nagyon testhezálló szerepet írt magának. Egy merész váltással eljátszotta az Assisi Szent Ferenc főszerepét, majd jött a Johnny, a jóarcú (nagy port vert fel a film anno, pedig teljesen átlagos alkotás volt), a Vad orchideák a minősíthetetlen kategória, ámde merész szexjelenetekkel volt tele, tehát a bevételt hozta. Ezek a filmek nem tettek jót Mickey színészi hírnevének, lassan, de biztosan lecsúszott az A listáról. Az 1991-ben készült Harley Davidson és a Marlboro Man hatalmas jóindulattal sem tartozik ebbe a kategóriába, ennek ellenére jó kis trash film ez, én imádtam annak idején, jól működött a párosuk Don Johnson-nal.

1991-ben döntött úgy, hogy szakít a színészettel, és profi ökölvívó karrierbe kezd. 1995-ig 16 mérkőzést vívott, egyszer sem kapott ki, viszont súlyos árat fizetett sportolói sikereiért: az arcát szó szerint szétverték, plasztikai sebészek próbálták menteni a menthetőt, hogy milyen sikerrel, azt mindenki döntse el maga.

Felismerhetetlenné vált arcával természetesen nem kapott jó szerepeket, hosszú vegetálás következett a filmszínészi pályán. Szerencséje sem volt, hiszen hiába szerepelt Az őrület határán című  Terence Malick fimben, jelenetei a  vágóasztalon végezték. 2005-ben azonban újra fordult a sorskerék: a Sin City A bűn városával újra feltette magát a térképre. A Domino még nem volt nagy siker, aztán 2008-ban jött kedvenc Aronofsky filmem, A pankrátor. Sokáig nem akartam megnézni, ugyanis nem érdekel a pankrátorok sportja, de természetesen Rourke miatt rászántam magam végül, és milyen jól tettem! Katartikus erejű alkotás, emlékszem, annak idején percekig meg sem tudtam szólalni utána, napokig kísértettek a jelenetek. Méltán járt az Oscar-jelölés, annyi év után újra visszatért a reflektorfénybe a már szinte elfelejtett színész.

Olyan filmek is becsúsztak, mint pl. A 13-as, de a közönség igazából olyan filmekben szerette látni, mint a Vasember 2, amelyben méltó ellenfele volt Robert Downey Jr.-nak, és a gigasikerű The Expendables - A feláldozhatók. Azóta kicsit csend van körülötte, de idén jön a Sin City folytatása, vagyis ismét vissza fog kerülni a köztudatba, és várhatóan újra a rendezők eszébe fog jutni.

Mickey Rourke jó színész, de inkább a külsejének köszönhette sikereit ifjabb éveiben. Az arca szétroncsolódása után nagyon kevés esélye volt a visszatérésre, neki mégis sikerült. Pályája kezdetén nagynevű rendezőkkel, kiváló partnerekkel dolgozhatott együtt, később fokozatosan került lejtmenetbe a karrierje. Már mindenki elfelejtette, amikor a semmiből újra felverekedte magát a csúcsra, mára pedig  elismert színész, reméljük, még sok jó filmmel örvendeztet meg bennünket.