A csodálatos Pókember 2. / The Amazing Spider-Man 2 (2014)
2014. április 30. írta: danialves

A csodálatos Pókember 2. / The Amazing Spider-Man 2 (2014)

pók.jpgNem lehet oka a panaszra a Sonynak, hiszen amíg a Warnernek minimum 2017-ig el fog most már tartani, mire összehoz egy értelmes Igazság Ligája-franchise-t, addig nekik legalább van egy aranytojást tojó szuperhősük. Ugyanakkor nem is irigylem őket: cserébe azért, hogy náluk maradhassanak a jogok, muszáj gyártaniuk a filmeket, emiatt röhög két éve a világ azon, hogy 10 év után rebootolni kellett Pókembert. Most azonban minden bizonnyal hosszabb távban gondolkodnak. De amíg a Marvel esetében ezzel abszolút jól járunk, addig Pókember kalandjain csak a kétségbeesett univerzum-építés szűrődik át.

Peter Parker (Andrew Garfield) megbecsült és hasznos szuperhőse New Yorknak. Ez pedig összeegyeztethetetlen azzal, hogy Gwen Stacyvel (Emma Stone) járjon, így aztán rövid úton szakítanak. Eközben pedig egy elnyomott senkiből létrejön a félelmetes erejű Electro (Jamie Foxx), Norman Osborn halála után pedig a városba érkezik az ifjú Harry Osborn (Dane DeHaan), nem mellesleg Peter régi barátja. Az örökletes betegségben szenvedő Harry pedig egyetlen dolgot kér Petertől: adjon neki Pókember véréből, hogy meggyógyulhasson.

Az első részt én még azzal a felkiáltással soroltam be 2012 legtúlértékeltebb filmjei közé, hogy bár sok aspektusában korrekt munka volt, nem tudott semmi érdekeset nyújtani. Azonban azt nem gondoltam volna, hogy ezt (meg ilyen szempontból etalonként mondjuk a Farkast tavalyról) még sikerül most alulmúlni jellegtelenségben, a felelős pedig természetesen nem más, mint a lélektelen forgatókönyvírás mestereiként számon tartott Roberto Orci - Alex Kurtzman kettős. És az az igazán bosszantó, hogy azt kívánom, hogy bárcsak tudnám utálni, gyengének minősíteni, de ahhoz csinálniuk kellett volna valamit.

Akarjátok tudni, miért mutattak meg a promóanyagok nettó 2 órát a 144 percből? Azért mert ebben a filmben semmi érdemleges nem történik. Az éhezők viadala nyomdokain felbuzdulva itt is meg mertek húzni azt, hogy a folytatásból másfél óra csak az expozíció, amiből a második felvonást átugorva egyből a fináléba csapunk át. Tetézve a gondokat, ez a másfél óra nem is a film bevezetése, hanem minimum egy 15 részes franchise-é. Legalábbis ha abból indulok ki, hogy a 3 főellenségből egyet nagyrészt, egyet pedig teljesen a folytatásokra építettek fel, és a szálak maradéka pedig a semmibe fut ki, nehogy véletlenül valami jelentőségteljes következzen be a franchise-ban idejekorán. Például kapunk egy hosszú és fárasztó mellékszálat Richard Parkerről, amelynek megoldása egyetlen triviális és irreleváns mondatban foglalható össze, néhány félmondatban egy "szuperhős vagy önbíráskodó"-dilemmát, ügyetlen töltelékjeleneteket, ahol Peter a nagynénje elől rejtegetné identitását, ezek mellé pedig béna romantikus drámázást.

pók2.jpgUgyanis miközben főgonoszaink baromi lassan ráébrednek erejükre vagy éppen Pókember saját apja után nyomoz, Peter és Gwen már-már a Twilightot megszégyenítő tinirománc pókhálója közt vergődik. Mondanom sem kell, azon sem erőltette meg magát a halállistámon már igen előkelő helyet elfoglaló Orci-Kurtzman páros, hogy a karakterek vagy a párbeszédek kapcsán ne csak a kliséket pufogtassák, a dialógusokat egészen annyira semmitmondóak, hogy legszívesebben átaludtam volna őket. Az olyan nyilvánvaló átgondolatlan megoldásaikról már nem is beszélve, mint hogy New York lakossága az életveszélyes szupergonoszok köré úgy gyűl, mint legyek a szarra erre a szkriptre, egy áramszünettől viszont teljes pánikhangulat lesz úrrá rajtuk. A következtetés pedig már ebből is látható: a játékidő 90%-a egész egyszerűen dögunalom. Vagy azért, mert a sztori sehogy sem bír túlesni az előre beharangozott ellenségek megszülésén, vagy mert ezeken az érdektelen mellékvágányokon halad a semmibe.

Bárcsak azt tudnám mondani, hogy ezt legalább az akciójelenetekkel jóváteszik, de az elképzelés nélküliség, a főszereplő bárgyú poénkodása és a karakteres ellenfelek hiánya miatt a végeredmény ilyen téren is egészen csalódást keltő. Szegény Jamie Foxx egész lényébe kevesebb gonoszság szorult, mint Dane DeHaan puszta tekintetébe, de utóbbival sem tud Marc Webb jól sáfárkodni, mert ennek ellenére is otromba ripacskodásba fordítja a performanszát. Andrew Garfield viszont egészen együtt lélegzik már a karakterrel, a humor legyen bármilyen erőtlen is, sokkal jobban illik hozzá. Rajta kívül még a fényképezést tudom megdicsérni, de már az egyébként zseniális Hans Zimmer is egészen lelombozó azzal ,hogy a Universal-főcímet írta át filmzenévé. 

Szuperhősfilm helyett tinirománc, értelmes történet helyett univerzum-építés, szórakozás helyett dögunalom: ez a film gyakorlatilag minden téren megbukik. Tulajdonképpen egy rengeteg töltelékkel egész estésre nyújtott pilot epizód, ami annyira kétségbeesetten tartalékolja a puskaport a továbbiakra, hogy önállóan alig tud működni. Bár ismerve a Sony céljait, ez talán nem is áll olyan messze a terveiktől.

5/10

(A CinemaCity részéről egyébként igen figyelmes volt, hogy 200 ember telefonjait 3 biztonsági őrrel szedették össze majd osztatták ki, így a film előtt/után megközelítőleg csak feleannyit kellett sorban állni, mint amennyi maga a film volt...Másrészt viszont az InterComtól kaptunk két Pókember-képregényt, szóval sorban állás közben legalább volt mit olvasni.)

(UPDATE: Most jött a levél az InterComtól, hogy nekünk a stúdió biztonsági előírásai miatt nem vetítettek stáblista utáni jelenetet, de ti számoljatok vele)

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr516099181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.04.30. 00:14:10

Van egy érzésem, hogy több pontot fogok rá adni, mint te, de azt is tudom, az kevés lesz a boldogsághoz. Nincsenek nagy elvárásaim már a filmmel kapcsolatban. Csütörtökön kiderül.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.30. 00:37:46

Kár, hogy annyira kellett hugyoznom, hogy ezeket nem tudtuk megbeszélni a mozi után :)
Kommentklisé veszély! "Akkor mi nem egy filmet néztünk."
Tök érdekes, amit erről a másfél órás expozícióról írsz. Nekem inkább azzal volt gondom, ahogy ugrált a különféle szálak között, és az összefüggések nem mindig voltak egyértelműek, kicsit darabos volt az összkép, meg tele volt hangulati törésekkel még a film jobb pillanataiban is.
Azzal is egyetértek, hogy tűzre ezzel az írópárossal, mert akár ugyanebből a sztoriból sokkal többet ki lehetett volna hozni. Viszont ezek az előreutalgatások annyira nem bántóak szerintem. Nem érzem magamat teljesen kívülállónak, ha képregényekről van szó, de igazán bennfentesnek sem, mindenesetre ezek nem igazán tűntek fel. Leszámítva persze az utolsó jeleneteket :)Szóval nem éreztem azt az átmeneti jelleget, mint az általad említett Éhezők viadalánál, pedig ott aztán tényleg semmit sem tudok a regényről. Szóval, ha nekem nem tűnt fel, az egyszeri nézőnek 100% hogy ez nem lesz zavaró.
Amivel nagyon nem értek egyet, az a tvájlájtos hasonlítgatás. Akadtak gyengébb pillanatok a szerelmi szálban is, de annyira ciki sosem volt, mint a tvájlájt, ráadásul a két színész amennyire lehetett, mentette a szitut. Máshol viszont kifejezetten jól sikerültek ezek a jelenetek, a poénkodások (pl az oxfordos rész), van is egy olyan sejtésem, hogy ezeket Webb szőhette bele a forgatókönybe, mert eléggé minőségi ugrás történik olyankor.
Electroról meg írod, hogy nem gonosz, hát nem véletlenül, mert tényleg nem az, hanem egy sérült lúzer. Az első jelenetük a Pókkal szerintem éppen emiatt kifejezetten jó, mert kb egy hajszálon múlik benne, hogy Electro akkor most melyik utat választja.
A Richard Parkeres mellékszál nekem nagyon bejött, mert nem félbehagyták, mint az előző részben, hanem kiteljesedett, ezáltal értelme lett az egésznek, és szerintem nagyon ügyesen kapcsolták össze az eredettörténettel, egyfajta sors szerűséggé.
Ami már erőteljesen szubjektív, és nem tudok mást írni, csak hogy nekem bejött az a látványvilág volt egyrészt, másrészt meg szerintem egy pillanatra sem volt unalmas a film, olyan gyorsan elrepült az a két és fél óra, mint a pinty.

Magyarán, mi ketten teljesen különböző szemszögből néztük ezt a filmet, és erről a Transzcendens jutott eszembe, amit minden létező helyen körömszakadtáig védtél :) Na nekem az volt az 5 pont, és ez a 7 és fél. A különbség szerintem az, hogy míg a Depp filmnél jól volt felépítve a forgatókönyv (a legtöbben nem értették, miről beszélsz, de én igen), de teljesen hiányzott belőle az emberi tényező (érzelmek, szenvedély, átélhetőség, vagy szerethetőség), addig a pókiban pont a forgatókönyvvel vannak bajok, míg az emberi oldala szerintem nagyon is rendben van.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.30. 00:39:15

@REMY: Lehet az én véleményem közelebb fog hozzád állni ebben az esetben. Amennyire ismerem az ízlésed, neked még simán bejöhet ez a film.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.04.30. 01:12:17

@Santino89: Az tény, hogy tele volt hangulati törésekkel, ebbe már bele sem mentem, de implicit ott van, hogy nálam sem adtak ki az általam leírt jelenetek (az akciójelenetes poénkodás, a romantikus drámázás, a gonoszok szálai) egy egységes hangulatot és stílust.

Egyáltalán nem úgy volt átmeneti, mint a Hunger Games, az inkább egy bazi nagy második felvonás volt, ez meg tényleg egy expozíció. Nem azért mondom, mert akkora geek lennék, csak tényleg nézd azt meg, hogy Harry szálának nincs semmi lezárása, szerintem tök feleslegesen mentek bele ebbe a flashback-szálba is, jó pár dolognak csak eleje volt, és vége nem. De még ha csak önmagában a filmet nézem, borzasztóan sokáig csak készítettek elő minden egyes szálat.

A szerelemi szálat nem húznám le a Twilight szintjére, de eléggé afelé konvergál, legalábbis elsősorban ezek miatt a műproblémák miatt. Nem is a klasszikus "középsuli után kurva messze megyünk egymástól egyetemre" klisével, hanem hogy kezdődik azzal, hogy nem lehetnek együtt a szuperhősség miatt, aztán Peter hirtelen mégis akarja, de akkor már Gwen nem, aztán meg persze köszönés nélkül lelép a reptérre, mert talált valami kurzust, amihez pont el kell indulni aznap este, de Peter pont egy hatalmas romantikus gesztussal megállítja...
SPOILER
És persze a végére meg kinyírják a csajt, csak hogy ne is legyen értelme az egésznek. SPOILER OFF

Electro persze, hogy egy sérült lúzer, de pont ezért szar főgonosznak. Egy kicsit még komikus is, hogy ennyire minimális inger kell neki ahhoz, hogy erre az útra lépjen. Kb. A hihetetlen családban volt ilyen jellegű és szintű főellenség.
Richard Parker meg lehet, hogy értelmet nyert, de relevanciája számomra nem sok volt. Meg ugye elpocsékoltak fél órát arra, hogy megtudjuk végül azt, hogy SPOILER csak Peter-t lehet Pókemberré alakítani. Pedig még enélkül is elhittem volna, hogy Harrynek ez nem fog csak úgy összejönni.

Pedig én ebben sem találtam meg a szívet (amit egyébként a Transzcendensben sem), engem a legkevésbé sem tudott megérinteni. Mit éltem volna át benne mondjuk a főhőssel kapcsolatban? Voltak a barátnős műgondjai, és ennyi, speciel Harryt vagy Max-et jobban át tudtam élni.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.04.30. 08:08:49

Nekem nagyon tetszett a film. Kiváló folytatás, minden téren lenyűgözött.
Amúgy a telefonbeszedés eléggé kibaszta nálam is a biztosítékot. :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.30. 09:19:24

@danialves: SPOILER! Harry szálának az a lezárása, hogy nem segít rajta a méreg, és börtönbe kerül. Örültem, hogy egyáltalán van befejezése a filmnek, és nem csak úgy félbehagyták, mint a Hunger Gamest, vagy mint az első két Gyűrűk urát. Nálam ma már 1-2 félbemaradt szál még oké egy franchise-nál.
SPOILER még mindig a szerelmi szálnál mindennek fontos szerepe volt, amit leírsz. Nekem ez egyébként azért nem tetszett, mert az egész filmben folyamatosan Gwen halálát készítik elő. Már az első megjelenésétől kezdve tudtam, hogy megteszik azt, amit meg kell tenni. De szerintem még ennél is váratlanabb és hatásosabb lett volna, ha nem készítik elő, hanem sokkszerűen egyszer csak megtörténik a dolog, ahogy az életben is. A szerelmi szálba pedig kellett - nemcsak emiatt - egy kis dinamika, hogy ne laposodjon el. A diákszerelmek többsége általában a középiskola után ér véget, az az első nagy válság, és ide kellett továbblépnie a filmnek. Itt Peter határozatlansága is belejátszik, tényleg elég nagy nyomás nehezedik rá Gwen miatt, a folyamatosan őt figyelő Denis Leary-vel egyébként ezt jól érzékeltetik. Mindenesetre a film úgy kezdődik, hogy megpróbál a csaj nélkül élni, nem tud, de akkor a csaj akar már elmenni. Ő pedig rájön, hogy mindenáron kell neki a csaj, és éppen ez okozza a halálát. Nincs ez így szájbarágva a filmben, de elég egyértelmű. Azt aláírom, hogy a külföldi ösztöndíj egy klisé, minden további nélkül. Ezért szerintem ebben volt szív, meg át lehetett élni a történteket, és jó volt, hogy ez az ellenségekre is igaz. A Richard Parkeres mellékszálnak annyi relevanciája is volt, a Harry-s dolog, meg az előző rész félbemaradt szálán kívül, hogy ez is közrejátszott abban, hogy Peter Gwen után ment. Meg szerintem képregényfilmek történetében elég megrázó módon halt meg, kapásból két hasonló jut eszembe, az egyik a Daredeviles Elektra halála, ami tökmind1, mert egy nevetségesen rossz film, a másik pedig Rachelé a Dark Knight-ban, ez utóbbi meg azért nem sikerült jól, mert soha senki sem kedvelte a csajt :D Itt meg nagyon szerethető volt, és szerintem baromira ütött az a jelenet, csak ezzel a SPOILER miatt nem foglalkoztam bővebben. SPOILER VÉGE.

Ha már a telefonbeszedést megemlíted, mint negatívumot, szerintem a pozitívumokról sem illendő hallgatni, hogy kaptuk fejenként két vadiúj Pókember képregényt :) Én már ezer éve nem vettem ilyesmit, és baromira örültem neki. Legalább volt mit olvasni sorbanállás közben :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.04.30. 10:39:45

@Santino89: SPOILER
Az nagyon nem lezárás azért, hogy börtönbe kerül, aztán meg ott mutatják már ennek a filmnek a végén, hogy építi az új szupercsapatát. Kínkeservesen megszülték ezt a Green Goblint, aztán egy rövid bohóckodás után félre is tették, hogy majd a 3. részben előveszik.
És most ne a LOTR-hoz vagy a Hunger Games-hez hasonlítsd, mert azok egy történetet dolgoznak fel, ha megnézel bármilyen klasszikus franchise-t (TDK, Marvel, Star Trek, F&F), ott mindig van a filmeknek eleje és vége.

"a folyamatosan őt figyelő Denis Leary-vel egyébként ezt jól érzékeltetik. "
Szerintem speciel borzasztóan túlhasznált ez a "halott karakter szellemét látja a fsz. mindenhol" elem. Vagy csak a Walking Dead ártott meg.
Mindenesetre számomra pont ez a műproblémázás, amit leírsz, amikor a csajnak kell, akkor ő hagyja ott, utána meg fordítva. Egy romkomban még elment volna, de azért egy Pókember-filmtől nem azt várná az ember, hogy ilyen jellegű és szintű dolgokról szóljon. Szerintem ennél egyszerűbben is meg lehetett volna oldani, hogy úgy érjen véget, ahogy. Ami egyébként pont azért nem ütött, mert tudni lehetett már előre, én speciel addigra már kifejezetten vártam, hogy essünk rajta túl. És aztán, mint látod, annyi jelentősége volt, hogy Peter 2 hónapig szomorkodott, aztán pedig ott folytatta, ahol abbahagyta, többek között az idióta humorizálással. Ha már hoztad Rachelt, gondolom azt nem kell mondanom, hogy Nolan hogy ábrázolta ugyanezt a szituációt.

A képregényben igazad van, bele is írom.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.30. 11:13:16

@danialves: SPOILER Most megint ráléptünk a szubjektivitás veszélyes talajára, én meg tudtam elégedni ennyivel, hogy börtön meg szupercsapat, mert tudjuk, hogy jön a folytatás. Kétségtelen, hogy nem volt szépen lekerekítve, kicsit kapkodós volt így a végére.
Walking Dead-et nem nézek, erről nem tudok nyilatkozni, inkább a Ments meggel tudnék felállítani egy párhuzamot. Ott Denis Leary látta halott bajtársait, sőt folyamatosan beszélgetett velük (kicsit skizo volt szegény), itt meg pont ő a hulla. Nekem ez poén volt.
Azért a romkomok legötbb esetben nem szokták az egész cselekményszálat arra építeni, hogy valamelyikük meghal, itt meg az egész erre futott ki :)
Ütni ütött a vége, de üthetett volna még nagyobbat is, ahogy fentebb írtam. Abban egyébként igazad adok neked, hogy a film utolsó jelenetei rontottak rajta, de ezt megint csak franchise meg blockbuster betegségnek tudom be. Jobb lett volna a film, ha befejezik a temetőben, de így nem lehet befejezni egy 200 milliós csilivili filmet, amire még 5 200 milliós csilivili filmet akarnak építeni.
Egyébként ezért is jó példa a TDK. Ott "filmileg" jobban ábrázolták, de ez a karaktereket érdekelte csak, engem nem igazán. Egy motivációs csomópont volt, semmi több.

Azért meghallgatnék majd jópár év múlva egy őszinte interjút Webb-el, hogy milyenre akarta eredetileg a filmet, mikben kellett kompromisszumot kötnie, hogyan látja ezt a filmet stb. Meg a kivágott jeleneteket is megnézném, különösen Shailene Woodley Mary Jane-jét, hogy hogyan akarták bevezetni, és miért volt muszáj kihagyni ebből a különösen jól felépített filmből :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.04.30. 12:19:56

@Santino89: SPOILER
"Most megint ráléptünk a szubjektivitás veszélyes talajára, én meg tudtam elégedni ennyivel, hogy börtön meg szupercsapat, mert tudjuk, hogy jön a folytatás. "
De bakker, ez egy film, nem egy sorozat, hogy 22 részekként adjon ki (jó esetben) egy kerek egészet. A Thornak sem ott volt vége, hogy Loki elhatározza, hogy gonosz lesz, Amerika Kapitány sem azzal fejeződött be, hogy Vörös Koponya megszerzi a Tesseractot, és akkor majd a következő részben...

Miért arra futott volna ki az egész szerelmi szál, hogy meghal? Szerintem arra futott ki, hogy elhatározza, hogy utána megy Londonba, aztán bónuszként amúgy meghalt a csaj a végén. De igazából ettől se több, se kevesebb nem lett végül Pókember, teljesen jelentéktelen halál volt.

Be lehetett volt fejezni úgy is, ahogy már a Marvel csinálja 5 éve, vége van a filmnek, aztán a stáblista után jön a beharangozó. De itt az egész produkció arra épült, hogy a következő részes Green Goblint meg Rhinot meg mindent bevezetünk. Ha kivágnánk mindent, amit a következő részre tartogattak, még 2 órás sem lenne a film.
Amúgy pont ma jelentették be nem meglepő módon a Sinister Six-et...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.30. 14:16:50

@danialves: SPOILER Hát nézd, ebben a részben Electro volt az, akit le kellett győzni, ahogy a Thor2-ben ott voltak azok az izék, aztán az is azzal fejeződött be, hogy Loki Hopkinsnak álcázza magát kvázi cliffhangerként. Az Amcsikapcsi mindkét részének utolsó jelenetei is csak a többi részeket vetítették elő, bevallom nem érzek olyan nagy különbséget ezek meg a Póki között.
A szerelmi szál meg egyértelműen a tragedyre futott ki, valami ilyesmit is írtam fentebb, hogy erre fűzték fel a dinamikáját, hogy elhagyja, aztán a csaj, aztán mégse, aztán meg halál. Azt meg fene tudja, hogy később ennek mennyi hatása lesz, szerintem a nézőkben tuti nyomot hagy. Az utolsó jelenet tényleg egy kicsit elbagatellizálja, de már ezt is megbeszéltük.

Kommentklisé veszély! "Szerintem itt fejezzük be, te nem érted ezt a filmet" :D Viccet félretéve, úgy érzem ezt akkor megdumáltuk, és már csak ismételni tudom magamat :)

Amúgy oké, hogy elveszik a telefonunkat, mert pont azzal fogom felvenni a filmet, amikor különben is biztonsági őrök figyelik az egész termet. Arról nem is beszélve, hogy klasszikus bunkofonom van, ami nem is tudom, hogy tud-e egyáltalán videót felvenni. Megértem, mert ilyen teltházas sajtóvetítést még életemben nem láttam, ami ráadásul tele volt gyerekekkel. És persze a csókosok mellett a felhígult sajtóban sem szabad megbízni, mert tuti mi fogjuk feltenni a torrentre, ez mindig is így volt. Még azt is megértem, hogy utána egy csomót kell sorban állni, hogy megkaphasd a saját telefonodat. (btw, ha nem futok össze veled, aki jó helyen állt, lehet még mindig ott lennék). Ez mind oké, és ezzel mind meg tudnék békülni. De azt viszont már nagy szemétségnek tartom, hogy ezek szerint számunkra készítettek egy egyedi, speciális példányt a filmből, amiből kivágták a stáblistás jelenetet? Csak nekünk, csak miattunk? Mert ez aztán baromi kedves, értelmes gesztus :) De miért?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.04.30. 14:47:55

@Santino89: Speciel abban a filmben sem jött ki ez jól, írtam is, hogy az a főgonosz elég jelentéktelen volt. Viszont univerzum-építés szempontjából azért Loki ott eléggé alakítója volt az eseményeknek, az ő karakterfejlődése is fontos szerepet kapott, nem csak a további részekre építették fel.

SPOILER
A dinamika egy dolog (bár szerintem egyáltalán nem illik egy ilyen filmhez a tragédia), inkább az a problémám, hogy sem a fsz., sem a film nem lett több attól, hogy ez a romantikus vergődés ment folyamatosan. Számomra ezért is különösen hangsúlyos, hogy a vége még pluszban el van bagatellizálva.

"A stúdió biztonsági előírásai miatt". Amúgy nem csak nekünk vágták ki, ma este sem lesz stáblistás jelenet az Origo vetítésén. ;) :D De gondolom mindenhol így vetítették/vetítik a pénteki USA premier előtt.
(Amúgy most mindenhol azt írják, hogy nincs is jelenet, hanem shazamolni kell a végefőcímet, és akkor kijön 6 promókép a telódon a Sinister Sixből. Csak ez meg azért értelmetlen, mert a Sinister Sixre van ennél komolyabb utalás is magában a filmben.)

Engem igazán az zavar, hogy két hete a Transzcendensen (ami azért ennél bőven világpremierebb volt), bőven beérték azzal, hogy kikapcsoltatták a telefonunk. (Nem mintha annak egyáltalán lenne bármilyen értelme.) Pedig az nem 3D volt, ami ugye szemüveg nélkül egy pixeles massza. De még azt mondom, hogy megértem a CC szervilizmusát, mert ők azt akarják mutatni, hogy tőlük aztán semmilyen körülmények között nem kerül ki kalózkópia. De ha ennyire komolyan veszik és profinak akarják mutatni magukat, akkor mi a tökömért nem bírnak odaállítani legalább 5 v 6 biztonsági őrt, hogy előtte-utána ne fél-fél óra legyen az egész baszakodás?
Ez nekem tipikusan ez a kelet-európai stílus, hogy kifelé (nyugat felé) mutatjuk, hogy mennyire megfelelünk a standard-eknek, közben meg valahogy azért mégis okosba oldjuk meg, és jellemzően ezzel az átlagember/fogyasztó szív.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.16. 18:50:55

tök egyetértek az írással, ez a film egy közepes valami lett csupán.

Mintha a stúdió ne értené az új idők szavát. Ugyan olyan képregényfilet csináltak ezzel a résszel is, mint a 2000es évek elején. Mintha nem lett volna azóta nolanman vagy marvel-bumm.

Nyílméregbéka 2014.11.09. 01:09:23

Most szántam csak rá magam, volt egy unalmas két órám gondoltam belefér. Hát nekem nagyon bejött! Az eddigi legjobb pókember film. Vicces is volt, dramai vonal is jól működött, a szerelmi szál is rendben volt nagyon, az akciójelenetek parádésak voltak, jó színészek, és bár a negatív karakterek kicsit egydimenziósak voltak ugyan, de ez elment még simán. Sima 8/10 ment is rá az IMDb-n. Most először várom egy pókember folytatását...
süti beállítások módosítása