Akiből soha nem lett igazi sztár: Woody Harrelson (1961-)
2014. március 30. írta: FilmBaráth

Akiből soha nem lett igazi sztár: Woody Harrelson (1961-)

woody.jpgMég csak  néhány hónap telt el 2014-ből, de máris túl vagyunk az év sorozatán: A törvény nevében hatalmas siker, de jellemző módon minden a friss Oscar díjas Matthew McConaughey -ről szól, pedig a sorozatnak két főszereplője van: Woody Harrleson is ugyanolyan erős alakítást nyújt, és ugyan rá is vetül a fényből, de mégsem ő a sztár. Mint mindig.

Woodrow Tracy Harrelson az USA-ban született, Midlandban. Két testvére van, Jordan és Brett (aki profi motorversenyző). Nem teltek túl boldogan a gyermekévek, az apuka hivatásos szerencsejátékos volt, a szülők 1964-ben elváltak. Súlyos terhet cipelt a család, az édesapa 1979-től 2007-ben bekövetkezett haláláig életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, mert megölt egy kerületi bírót. 

Woody gimnáziumi éveiben a tanulás mellett a helyi vidámparkban dolgozott fafaragóként. Angolt és színészetet tanult Indianában, a Hanover College-ben. Nem fejezte be tanulmányait, New York-ba költözött, hogy színész legyen.

Iszonyat mákja volt, hamar bekerült a Cheers című tévésorozatba, ahol 8 éven keresztül játszott nem kevés sikerrel, ez idő alatt ötször jelölték Emmy díjra, egyszer meg is kapta. A tévés sikernek köszönhetően megnyílt előtte a filmes karrier útja is, ő pedig természetesen élt a lehetőségekkel. 1986-ban készült el a Vadmacskák, egy habkönnyű sportfilm Goldie Hawn főszereplésével, amelyben Woody mellett feltűnt egy bizonyos Wesley Snipes is. Egyszer nézős kis semmiség, de én nagyon szerettem.

Ezután sokáig maradt a tévénél, a következő megjelenése a filmvásznon a Doc Hollywood című teljesen átlagos vígjátékhoz kötődik, melynek főszereplője Michael J. Fox volt. az L. A  Story - az őrült városban is éppen csak felbukkant, de legalább gyakorolta a filmezést.

1992-ben sikerült az áttörés, egy újabb sportfilmnek köszönhetően, amelyben ismét Wesley Snipes-szal játszott együtt: a Zsákolj, ha tudsz egy korrekt, egyszer nézős film.. Előfordult a Tisztességtelen ajánlat című alkotásban is, amelynek a sztárjai Robert Redford és Demi Moore voltak. Nem egy filmművészeti mérföldkő, de Redford miatt érdemes megnézni. Két teljesen érdektelen film után jött Oliver Stone rendezésében a Született gyilkosok, és a jól megérdemelt hírnév. Nagyon megosztó a film, nem éri el a klasszikus Stone- filmek színvonalát, de látványosan és egyáltalán nem üresen mutatja be a média hatalmát. Én imádtam, Harrelson kiváló alakítást nyújtott benne, de jellemző módon Robert Downey Jr. ugrik be nekem elsőre a filmről, és nem ő.

Ismét Wesley Snipes, ismét egy jó kis film: Pénzvonat. Nagyon szeretem ezt a méltatlanul elfelejtett akciófilmet, jól össze lett rakva, Snipes és Harrelson kettőse ismét jól működött, a humor sem hiányzott belőle, és még Jennifer Lopez is jó volt benne. Aki még nem látta, pótolja!

larry flynt.bmpNéhány felejthető film után egy újabb mérföldkő következett a karrierjében, a Larry Flynt, a provokátor. Milos Forman rendezésében. Woody tisztában volt vele, hogy ez élete nagy lehetősége, tisztességesen felkészült a szerepre, amelynek meg is lett az eredménye: Golden Globe-ra és Oscarra is jelölték az alakításáért, méltán. Valóban provokatív film volt, Forman a női főszerepet Courtney Love-nak adta, aki élete szerepét játszhatta el a filmben, amit képes volt tisztán, drog nélkül leforgatni. A film érdekessége, hogy az igazi Larry Flynt is eljátszott benne egy epizódszerepet, az őt elítélő bírót keltette életre. Kötelező darab!

Woodyból végre sztár lett, azonban nem igazán választotta meg jól a szerepeit, ezért nem tudta kiaknázni a kínálkozó lehetőségeket. A Palmetto emelkedik ki a következő évek terméséből, De az sem lett igazi kasszasiker, ritkán akadt egy-egy főszerep, inkább a mellékszerepek maradtak neki középszerű filmekben. 1998-ban Az őrület határán című Terence Malick filmben is csak néhány jelenet jutott neki, de sikerült maradandót alkotnia, még ebben a sztárokkal zsúfolt alkotásban is. A Hi-Lo Countryért Stephen Fears 1999-ben megkapta a berlini filmfesztivál Ezüst Medve díját, de ettől még nem kapott igazán minőségi filmekben szerepeket. Az Ed Tv és az Ilyen a boksz nem volt igazi siker, Woody jobb híján visszatért a tévéhez.

A 2000-es évek finoman szólva sem róla szóltak, bár előfordult olyan filmekben, mint Az utolsó gyémántrablás Pierce Brosnan-nel.,vagy a Kőkemény Minnesota Charlize Theron-nal, de nem ő volt a főszereplő. A Coen testvérek által jegyzett Nem vénnek való vidékben is kiváló alakítást nyújtott, de persze az a film Javier Bardem-ről szólt (méltán járt az Oscar, zseniális volt a kiváló színész!). Felejthető filmek sora ismét, majd a Zombieland váratlanul kasszát robbantott, Woody újra feltette magát a térképre.Ennek ellenére a következő jelentős sikert ismét a tévében sikerült elérni: a Versenyben az elnökségért című film jól muzsikált, Woody-t Golden Globe díjra jelölték. Amit persze nem kapott meg. Ahogyan az Oscar díjat sem A harcmező hírnökeiért 20 10-ben. 

2012-ben indult hódító útjára Az éhezők viadala franchise, amelyben Woody is szerepet vállalt, idén már a harmadik rész kerül a mozikba. A tavalyi év meglepetés sikere a Szemfényvesztők volt, az Out of the Furnace sem volt megvetendő film.

true detective.jpgJól kezdődött az idei év Woodynak: A törvény nevében nagyot szólt, amelynek köszönhetően valószínűleg újabb kapuk nyíltak meg a kiváló színész előtt, nincs más dolgunk, mint várni a következő filmeket, amelyek továbbra sem róla fognak szólni alapvetően, de mindig számíthatunk arra, hogy az ő alakításában nem lesz hiba.

Magánéleti botrányok miatt nem igazán került a lapok címoldalára, az első házassága Neil Simon lányával viharosra sikeredett ugyan, de már több mint 20 éve él együtt  Laura Louie-val, aki egykor az asszisztense volt, 2008-ban sikerült sort keríteni az esküvőre is, 3 gyereket nevelnek közösen. Azon viszont előszeretettel csámcsog a bulvársajtó, hogy Woody lelkes aktivistája a mariuhana legalizálásának, le is tartóztatták már ez irányú tevékenysége közben. Ugyanakkor környezetvédelmi és békeaktivista is. Vegetariánus, ezen belül a vegán étrendet követi.

Sok filmben játszott az évek során, ezek közül csak néhány igazán kiemelkedő, de még a legutolsó Zs - filmben is kiváló alakítást nyújt. Elpazarolta volna a tehetségét? Egyáltalán nem, inkább csak nem válogatta meg igazán jól a szerepeit, kevés igazán nagy filmben vett részt, ezért Hollywood farkastörvényei miatt soha nem lehetett igazi sztár. Pedig többször is megvolt rá a lehetősége, de végül nem sikerült tartósan megkapaszkodnia az A listán. Legyünk őszinték, nem rohanunk a moziba, ha meglátjuk a nevét a plakáton, de abban biztosak lehetünk, hogy rajta nem fog múlni a film sikere. Azért ez sem kevés!.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr665879007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.30. 08:34:22

hát igen, azok közé tartozik akinek A listásnak kellene lennie, de mindig B listás maradt.

marisellanickmárlétezikválasszmásikat 2014.03.30. 09:58:49

Szerintem meg miért is lenne un. sztár? Hogy Vasember vagy hasonló filmekben játsszon? Igazi színész, felejthetetlen filmek pl Larry Flint, és a többi.
A listás színész, még sok felejthetetlen alakítás van a tarsolyában, remélhetőleg meg is találják a szerepek.

Boyzndahood 2014.03.30. 12:25:14

@marisellanickmárlétezikválasszmásikat: +1

"Zsákolj, ha tudsz"
Egyik legjobb filmje szerintem, igazi klasszikus.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.03.30. 12:36:09

@marisellanickmárlétezikválasszmásikat: Vagy mondjuk játszhatna olyan filmekben is, mint Spacey, Nicholson vagy DiCaprio...

Dr_utcai_arcos 2014.03.30. 12:41:20

A Hi-Lo country-val évekig szemeztem a koliszobában az egyik cimbora falán, már a posztere is valami olyan erőt sugall, hogy nem tudod levenni róla a szemed. (ez www.moviegoods.com/Assets/product_images/1020/103932.1020.A.jpg). Viszont így se tudtam rávenni magam, hogy megnézzem. Viszont amikor megnéztem, elég sűrűn hülyéztem le magam, hogy nem néztem meg korábban :). De ez nálam mindennapos eset :D :D :D. Viszont azt is bevallom, hogy sosem kedveltem, valahogy a vászon alapján egy bunkónak gondoltam. De a Zombieland sikeresen felülírta ezt a véleményem, és Haymitch figurájával végleg megkedveltem.

Dr_utcai_arcos 2014.03.30. 12:42:36

@Dr_utcai_arcos: (hm, valamiért a link így nem jó :/ )

Dr_utcai_arcos 2014.03.30. 12:43:12

@Dr_utcai_arcos: (Ja, a végén az a rohadt zárójel :) )

zobod 2014.03.30. 21:47:00

Meglepett a poszt, Woody Harrelson igazi első vonalbeli A kategóriás sztár.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2014.03.30. 21:54:22

Egy csomó embert ismerek, akik számára Woody Harrelson húzónév. Nyilván nem dobálják utána a bugyijukat a sikoltozó tinilányok, de szerintem megvan ő enélkül (:

mof 2014.03.30. 22:23:29

hol a Scanner Darkly?

vova666 2014.03.30. 23:10:36

Szerintem a Kingpin című filmje az egyik legzseniálisabb filmje...

Kopó 2014.03.30. 23:10:37

S az Amikor a farok csóválja?! Abban is játszott.

billy reed 2014.03.30. 23:14:12

"Oliver Stone rendezésében a Született gyilkosok, és a jól megérdemelt hírnév. Nagyon megosztó a film, nem éri el a klasszikus Stone- filmek színvonalát, de látványosan és egyáltalán nem üresen mutatja be a média hatalmát."

Valóban nem egy "klasszikus" Stone film, ha ezalatt azt értjük, hogy nem történelmi az alaptéma. Ugyanakkor szerintem az egyik legjobb filmje, zseniális minden pillanata, viszont nem csak "a média hatalmáról" szól,ennél jóval sokrétűbb a mondanivalója.
Nekem épp Harrleson és Juliette Lewis ugrik be elsőre, aztán Tommy Lee Jones, Robert Downey Jr. csak utánuk.

shortos György 2014.03.30. 23:18:18

Tökös tekésről volt szó?

rockjano 2014.03.30. 23:32:18

Baromás ez az A és B lista.
Marha jó szinész és mellékszerepben is az…

Én senkiért nem rohanok moziba lehet akármilyen jó szinész. A rendező amúgy is fontosabb…

Amúgy szívesen keresnék annyit mint ő …B listás (de lehet hogy még a C listát is elfogadnám :-)

ddrum77 2014.03.30. 23:45:02

@billy reed: Én sem látom a listán, pedig az egy százszor nézős, idézgetős vígjáték, és ott minden főszereplő erős volt nagyon.

sage5 2014.03.31. 00:04:46

Woody Harrelson abszolut top top szinesz nalam is, a Szuletett Gyilkosok meg majdhogynem kultuszfilm. Es igen ha mar igy kielemezted, a tokos tekest hiba volt kihagyni..

sage5 2014.03.31. 00:11:40

@billy reed: igen, nekem meg Rodney Dangerfield is elobb jut eszembe arroll a filmrol

kabelbarat (törölt) 2014.03.31. 00:43:28

Számomra igazi sztár. Színész alapján gyerekes dolog filmet választani.
Született gyilkosok meg nálam benne van a top10-ben, nagyrészt miatta.

ancsimancsi 2014.03.31. 01:12:32

Legutobb azt hiszem a Het pszichopatat lattam tole, nekem az is nagyon tetszett, bar ott meg Sam Rockwell lopja el a showt...

G. Attila · http://hatarontul.wordpress.com/ 2014.03.31. 04:32:59

A hét pszichopatát nem kellene kihagyni :). Igaz, ott sok nagyszerű színész között hozza a szintet. Én, ha meglátom a nevét, tudom, hogy jó színészi játékot láthatok tőle. Nem egyszer őrülten jót, ahol az 'őrülten' jelző nem túlzó fok, hanem a minőséget jelöli :D.

Jock Ewing 2014.03.31. 05:33:25

Magának aztán meg van a magához való, józan paraszti esze, Mr. Munson.

- Tökös tekés -

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2014.03.31. 06:46:05

Én azt hittem világ sztár, mert én rohanok a moziba ha meglátom, a kedvenc színészem.

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2014.03.31. 06:55:18

@sage5: igen, nekem is, telitalálat volt, egyébként alap mű.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2014.03.31. 07:22:22

Szerintem is húzónév, de amit most letettek a True Detective-ben, az valami eszméletlen. Szinte érezni (legalább is nekem folyton ez jött át), ahogy a két színész húzta fel, inspirálta egymást... Zseni mind a kettő.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.03.31. 07:48:03

@kabelbarat: lol

azért elég alapvető szempont

Gazz 2014.03.31. 07:50:04

Az egyik kedvenc színészem, nagy forma a faszi!

kék madár 2014.03.31. 07:52:02

sok mindennel nem ertek egyet a posztbol, Woody neve hatalmas huzoero. Igazi A kategorias sztar, zsenialis szines, es meg kulonlegesebb a karrierje attol, hogy 3 sikeres korszaka volt. A Cheersbol szinte mindenki eltunt vagy a Cheers arnyekaban maradt. A Kingpin az egyik legjobb filmje, o a foszereplo. Nagyon jol valasztotta a szerepeit, ha nem is kasszasiker minden filmje sikeresen kimaradt minden pisi-kaki vigjatek meg mentsuk meg az elnokot a terroristaktol 45-ik verzoijabol.
Szamomra ez egy nonszensz ertelmetlen zavaros, a valosagot nyomokban sem tartalmazo poszt volt.

marisellanickmárlétezikválasszmásikat 2014.03.31. 07:56:24

@Boyzndahood:
mint kosárlabda és Woody Harrleson rajongó egyet kell, hogy értsek.Azért a filmet nem nevezném klasszikusnak, de tényleg jó kis film.

haggyadaszt 2014.03.31. 08:03:18

nem tudom miről beszéltek, én simán megnézek egy filmet CSAK AZÉRT mert Woody Harrelson van benne. Szórakoztató a játéka, a legfosabb filmet is fel tudja dobni, kicsit nekem olyan, mint pl. Edward Norton, Jim Carrey, Adrien Brody vagy Samuel L. Jackson. Tökmindegy miben szerepelnek, megnézem, mert tudom, hogy jól fogok szórakozni, legalább addig, amíg őket látom.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.03.31. 08:11:58

hát ...én kifejezetten sok filmet néztem meg miatta.

Fredo78 2014.03.31. 08:32:30

A Tökös tekés tényleg érdemtelenül maradt ki.
- Megfejtem a tehenet. Meg kell hagyni makacs egy jószág.
- Nekünk nincs tehenünk. Bikánk van.

A nép fia 2014.03.31. 08:34:36

Mindjuk a Fél-Profiban nehéz volt elhinnem, hogy ő egy NBA-sztár! :D De egyébként tényleg mindig korrekt, a Zombieland nagy filmje, szerintem talán a kedvencem tőle.

Sir Galád (már foglalt) 2014.03.31. 08:41:04

Ami azt illeti, senkiért sem szoktam beülni a moziba, de Woody Harrelsont szeretem. Amúgy a Született gyilkosok Stone legjobb filmje számomra, ezt a színvonal dolgot nem nagyon értem vele kapcsolatban, egyszerűen csak más stílus.

kroni1 2014.03.31. 08:41:10

Én egy vagyok azok közül, akik Woody nevére ugranak ha meglátom egy plakáton, nálam az egyik legnagyobb kedvenc, és szerintem még sokan vannak így! Azzal meg nem értek egyet, hogy rosszul választotta meg a filmeket, valószínűbb, hogy Woody nem is akart ennél nagyobb sztár lenni és inkább olyan filmeket választott amikben látott is valamit, és magáénak tudta érezni az adott szerepet.

Egyébként tényleg jó kis cikk, igaz hogy kisebb szerepekben is képes volt eszméletlen emlékezeteset alkotnia, pl. Will Smith mellett a hét élet című filmben is remekül játszott.

puffogónyúl 2014.03.31. 09:09:38

A született gyilkosok az egyik legjobb film amit valaha láttam.És nekem nem
Robert Downey Y. ugrik be elsőre.Se másodikra, de még harmadik- negyedikre sem! :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2014.03.31. 09:11:48

Ez aztán a hiteles filmes blog... Eddig se olvastam, de Woody Harrelson miatt benéztem, mert Ő egy Sztár és a sorokat olvasva most már fix, hogy ide nem is fogok járni, mert itt úgy látom nem nagyon tudják megkülönböztetni a színészeket.

:(

É2I 2014.03.31. 09:32:19

Én imádom! Nekem húzónév, még ha szar is amiben játszik. Sokkal jobb, mint néhány Oscar díjas színész.
A Született gyilkosok meg alapmű. Hiába vágnánk valamilyen kategóriába Oliver Stone-t, ilyen nincs. Iszonyatos látványvilága van ennek a filmnek is. Olyan szerkesztése, olyan fotózása...Hogy akkor a benne szereplők játékát meg se említsem. És nem, nem Robert Downey Jr. ugrik be előszőr. Gondolkoznom kellett ki is volt a filmben, pedig vagy 150-szer láttam (ha nem többször)

billy reed 2014.03.30. 23:14:12 írta:

"Nekem épp Harrleson és Juliette Lewis ugrik be elsőre, aztán Tommy Lee Jones,"

Nekem dettó. Akkorát játszanak benne, hogy -ha nekem egyáltalán mérce lenne- mind megérdemeltek volna egy Oscart, mint ahogy a rendezés és a fotózás is.
Persze jó kis tökön rúgás volt a filmiparnak, nem csoda, hogy nem kaptak semmit. Többek közt ezért is nőtt a szememben Tommy Lee Jones óriásit, hogy bevállalta, igaz akkora sztár volt már akkor is, hogy megtehette.

Ez a mostani sorozat is jó, de nem érzek akkora nagyságot, mint ahogy istenítik (magát a sorozatot). Kb közepes színész palánták lenyomták volna így. Nem érzem azt, hogy Matthew McConaughey akkora nagy színész lenne benne. Az hogy el tud játszani egy narkós volt zsarut kb. tucat munka.

kaamir 2014.03.31. 09:48:09

A kategóriás sztár az, aki húzónév tud lenni egy blockbusterben. Woody Harrelson kiváló színész, de egyetlen stúdió sem bízná rá a nyári slágerfilmjét. Ő ahhoz a második vonalhoz tartozik, ahol amúgy a legjobb színészek találhatók (pl. Steve Buscemi, John Turturro, Billy Bob Thornton stb.).

t0thl 2014.03.31. 09:55:18

A Defendor -t ha nem látta senki, ideje pótolni.. :D

Globetrotter2014 2014.03.31. 09:56:29

Módszeresen hülye szerepekbe nyúlt (amiket néha el is rontott), rossz ügynöke volt. Van ilyen.

Nem az a blockbuster húzónév (elég sok filmcsalódás ugrik be a nevéhez kötve ha nem is az ő hibái voltak) de közismert és elismert színész.

murray 2014.03.31. 10:00:38

mi van a Welcome To Sarajevo filmmel? nagy volt abban is.

justizmord 2014.03.31. 10:23:00

A Született gyilkosok "nem éri el a klasszikus Stone- filmek színvonalát"?!?!?! Bántó szándék nélkül mondom, komoly összegben fogadnék, hogy a blogbejegyzés szerzője hölgy, aki kb. egyidős a filmmel... Nekem személy szerint teljesen beleégett az agyamba a film plakátja a piros szemüveges Harrelson-nal, és persze, Robert Downey Jr. is játszott a filmben, akit ma többet látni a vásznon nagy halivudi produkciókban, de higgyük el, ez nem az Ő filmje volt. Továbbá a karakterszínész nem feltétlenül egyenlő a B-kategóriás színésszel.

FilmBaráth 2014.03.31. 10:44:08

@justizmord: Valóban hölgy vagyok, de nem vagyok egyidős a filmmel, ezért láttam a korábbi Stone filmeket, amelyek véleményem szerint igenis fajsúlyosabb és jobb alkotások, mint a Született gyilkosok (A szakasz, Született július 4-én, Tőzsdecápák, JFK- A nyitott dosszié pl.). Robert Downey Jr. valóban nem volt a film főszereplője, de olyan erős alakítást nyújtott, hogy nekem ő ugrik be először a filmből.
A B listás színész valóban nem egyenlő a karakterszínésszel, azt jelenti, hogy nem bízzák rá a stúdiók nagy film főszerepét, mert a neve nem garancia arra, hogy be fog jönni a közönség a moziba. Tehát attól még lehet valaki első osztályú karakterszínész, hogy nem tartozik az A ligába.

FilmBaráth 2014.03.31. 10:45:26

@murray: Valóban kiváló alakítást nyújtott abban is, de melyik filmben nem?:-)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.03.31. 11:12:03

A nem vénnek valóban lejátszott mindenkit. Őt tartom sztárnak, nem a betmeneket, transzformerszeket, meg zuppermeneket.

Globetrotter2014 2014.03.31. 11:21:19

@enpera: ???? Volt párfilm amiben WH szerintem nagy esélyt kapott és alulmúlta a várakozásokat. Ilyen a nem vénnak való vidék, mert Bardem vagy Brolin mellett elég vérszegény volt. Pedig a Zombielandben kifejezetten jól játszotta a karakterszerepet, sokkal inkább tűnt úgy hogy elemében van.

Az elején nagyon erős rajtot vett a fazon, a Kingpin volt az első fura szerepe, de azt még ki tudta korrigálni. 2005 után viszont sok olyan kockázatos projektben volt ami akár jó is, lehetetett volna de nem lett az.

É2I 2014.03.31. 11:21:53

Robert Downey Jr. semmivel sem volt jobb a Született gyilkosokban, mint pl. Tom Sizemore.
Csak mostanában fel lett kapva és minden híró filmet vele játszatnak el. Olyan, mint annak idején Travolta, Nicolas Cage vagy a megboldogult Patrick Swayze.

justizmord 2014.03.31. 11:25:36

@FilmBaráth: Nos, félig bejött, amúgy tényleg nem akartalak megbántani. Szerintem azon kár vitatkozni, hogy a Született gyilkosok egy klasszikus Stone film-e vagy sem. Hogy kinek mennyire tetszik, azon ugyancsak nem érdemes vitatkozni (a fiúknak valószínűleg jobban:). Robert Downey Jr. is jó volt benne, meg még egy csomó mindenki, pl. Tommy Lee Jones vagy Rodney Dangerfield, valószínűleg ettől lett jó a film. Ezen az A-lista/B-lista ügyön még morfondírozom egy kicsit, de így utólag azt hiszem, örülök neki, hogy ez a pacák nem A-listás...

Globetrotter2014 2014.03.31. 11:28:56

@É2I: fel lett kapva mert az Iron Man 1 ben zseniális. Elemében van jól adja a karaktert és sokan látták. Van amikor egy szinészt azért futtatnak mert sikeres filmekhez társítja a néző (és elmegy a vele reklámozott fimre), és van amikor a színész alakítása maga is emlékezetes.

Ilyen sorozata volt Downey Jrnak (vagy pl hasonló volt Kevin Spaceynek 10 éve, vagy Travoltának 20 éve) De Nirónak és Pacinónak meglehetősen hosszú ideig.

Sajna Harrelsonnak ez kevésbé jött össze ezért nem igazi A listás...

É2I 2014.03.31. 11:56:36

@ZF2: Igaz. Neki nem sikerült meglovagolni azt a hullámot amikor a Született gyilkosokkal egy kicsit megkapta a lehetőséget.
De mintha azt érezném, hogy nem is akart a szépfiú és a hero címében tetszelegni. Persze lehet, hogy meg se keresték vagy egyszerűen rosszul menedzselték.

Downeynek van jobb filmje -szerintem-, mint az Iron man, de ez annyira szubjektív dolog, hogy kár rá pazarolni a karaktereket. :)

Kobor Szellem 2014.03.31. 11:58:50

2012-ben az uborkazabáló összeesküvés-elmélet-hívő rádiós tudósító megvan? :)
A lakókocsis jelenet John Cusack-el eléggé hangulatos lett a filmben pl.

szamoai 2014.03.31. 12:12:05

Úgy látom majdnem egyhangú a vélemény: WH igenis sztár:) ÉS remek színész.

A született gyilkosok valóban egy kicsit kakukktojás a Stone-életműben, ez ugyanis félig Tarantino filmje.. a stáblistán ötletadóként szerepel, állítólag ki volt akadva Stone-ra mert szart csinált a remek ötletéből és a stáblistáról is le akarta húzatni a nevét.

Szerintem is ez lett Stone legjobb filmje amúgy:)

Globetrotter2014 2014.03.31. 12:56:47

@É2I: nem muszály szép vagy hősnek lenni. Igazából Tony Stark sem az. Vagy Pacino mint a sátán az ördög ügyvédjében, mégis mennyire átütő jelenség egy amúgy is remek filmben.

Christan Balenek szinte több mellényúlása volt mint 10 pontos találata. Volt aminél a film nem jött össze (Equilibrium, american Psycho, T4, Reign of fire) volt amiben ő sem volt meggyőző (kis túlzás, igazán sosem játszott rosszul), és volt amivel egyszerűen nem volt szerencséje mert akár sikeres is lehetett volna (Prestige,Yuma). És volt aminél nem a siker miatt szállt be (Machinist).

A 10 pontoshoz kell a jó ügynök aki előre tudja hogy melyik projektbe érdemes beszállni. Bruce Willisnek pl zseniális ügynöke volt, sztárként felfutóban lévő emberek mellé tudott beállni lásd Ponyvaregény, hatodik érzék, Sin city, 12 Monkeys 5. elem... Volt pár kockázata ahol vesztett (pl Bajnokok regglije). De előre tudta hogy hol kell lennie.

Ezt Harrelson módszeresen elszúrta.

É2I 2014.03.31. 13:06:54

@ZF2: "Ezt Harrelson módszeresen elszúrta." Így van :(. Ja Bruce W a Ponyvaregénynél már be volt futva, imádom amúgy. Nem igen tudott melléfogni.
Egyébként Harrelson is ha ezt a dörzsölt, kicsit csibészes vonalat követi akkor jobban ívelt volna a karrierre. (Mint pl Jason Statham)

frontember876 2014.03.31. 13:26:34

@kék madár:

nagyon jól választotta a szerepeit az, aki elmondhatja magáról, hogy karrierje során a legtöbbször Wesley Snipes oldalán játszott? Ugye viccelsz? Mondjuk ki együtt hangosan, hogy Wesley Snipes, és megértjük, miért nem lett soha A kategóriás sztár Woody Harrelson. Akkor sem, ha voltak remek szerepei.

kék madár 2014.03.31. 21:14:31

@frontember876: te nem tudom hol elsz, de Woody Harrelson boven A kategorias sztar itt Amerikaban, ezen kar rugozni

Dr_utcai_arcos 2014.04.02. 19:55:52

No. 2012-ben az értéke olyan $70mill körül volt. Nem rossz pénz ase, de mondjuk TomC $250-je és TomH $350-je már kicsit izmosabb. Bár ők "okosan" filmeznek.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.06.25. 17:10:00

Volt olyan filmje is Kefer Sutherlanddal, hogy "Két cowboy New Yorkban" vagy valami ilyesmi...
süti beállítások módosítása