Úgy néz ki, lassan tendencia lesz, hogy az Oscar-zsűri minden évben kiszemel magának egy-egy alulhype-olt filmet, és jó néhány jelöléssel megpróbálnak egy kis változatosságot vinni a mezőnybe. Kicsit álszent lenne talán Alexander Payne legújabb alkotását valódi indie filmként prezentálni, amikor 13 millió dollárból még csak színes felvételekre sem futotta neki, de sajnos más aspektusokban is kicsit túlértékeltnek érződik ez a mű.

Woody Grant (Bruce Dern) már a szenilitás határán egyensúlyozik, felesége (June Squibb) nélkül talán még önmagát sem tudná ellátni. Amikor egy levelet kap arról, hogy nyert egymillió dollárt, csak ő nem veszi észre a nyilvánvaló átverést, és rögtön elindul (gyalog) a több ezer mérföldre székelő céghez, Nebraskába. Mivel hajthatatlannak bizonyul, kisebbik fia, David (Will Forte) magára vállalja, hogy elviszi, de egy váratlan esemény miatt csak távoli rokonaik meglátogatásáig jutnak. A helyiek és a család körében pedig szép lassan elterjed, hogy Woody gazdag ember lett.

Gyakorlatilag ennél több nem is fog történni a filmben, a borzasztóan lassan kibontakozó történeten kívül csak az idősek sztorizgatása ad muníciót a képernyőn látottaknak. (Bár nem kifejezetten tartom reálisnak, hogy pl. David 4x éves korára hall először arról, hogyan halt meg a nagyanyja vagy a nagybátyja.) De sajnos minden egyes érdekes jelenetre jut legalább egy érdektelen, ráadásul mindegyik elképesztően el van nyújtva, arról nem is beszélve, hogy legalább fél órát tesznek ki a különböző helyszínek közötti utazások vágóképei.

Azonban hiába nem halad előre a történet szinte semmit az első és az utolsó perc között, egy remek sztorit írt nekünk Bob Nelson: egy olyan ember keserédes történetét, aki élete alkonyán nem tudja feldolgozni az elszalasztott lehetőségeket és a céltalanságot. És bár ezt meglehetősen visszafogottan és helyenként unalomba fulladva prezentálják nekünk, egész mélyen pont egy olyan tragikus és megrázó sorsot láthatunk, mint a hasonló témát feldolgozó Amour-ban (csak itt kevésbé drámaian dolgozták fel). Az Oscar-jelölt Bruce Dern-nek ugyan nincs nehéz dolga (nagyjából ugyanazt a fejet kell vágnia mindenhol), úgyhogy díjat azért nem osztanék neki, de ettől függetlenül remek alakítással jeleníti meg a film középpontjában álló karaktert. 

A Nebraska tehát egyszerre egy elképesztően jó és egy elképesztően unalmas film. Megvannak a maga remek pillanatai, főleg a játékidő második felében, de hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez inkább a szituáció tragikumából fakad, mintsem a forgatókönyv soraiból. Az viszont biztos, hogy összességében nem tud igazán nagy tanulságokkal vagy hatalmas katarzissal szolgálni. És könnyen lehet, hogy ha nem Alexander Payne rendezi, még a létezéséről sem tudnánk ennek a produkciónak.

7/10