Lars von Trier, korunk egyik legelvetemültebb filmes alkotója ezúttal nem a nyomasztó, sötét oldaláról fogja meg a depresszív és elgondolkodtató közölnivalóját. Most egy valamivel könnyedebb, sodróbb lendületű művet kaptunk. Ettől még teljes értékű, nincs is ezzel gond A nimfomániásnál. Előre elmondom mi a baj. Félbevágták szegényt. Emiatt nagyon nehéz értékelni, hiszen azt semmiképp nem tehetjük teljes körűen, átfogóan. Igazából csak pontozni lehet, de igazi ítéletet mondani róla nem. Azt majd a második rész megtekintése után. Lássuk hát, milyen is lett részletesebben a neves rendező legújabb filmje, amely hasonlóan gondolatébresztő, emellett pedig rengeteget kefélnek benne.
A mű egy nagyon Trier-szerű nyitánnyal kezd, a rendezőre jellemző vágásokat és képsorokat vehetünk szemügyre. Az itt látható sikátorban kaparja fel Seligman (Stellan Skarsgard) az eszméletlenre vert Joe-t (Charlotte Gainsbourg). Az idős úr megsajnálja, ezért elviszi az otthonába, ahol a nő elmondja neki, hogyan is került ebbe a helyzetbe. Joe életének történetén keresztül betekinthetünk a teljes fizikai-szellemi világába, egészen fiatal korától kezdve, ennek köszönhetően arra is rájövünk, hogyan lett nimfomániás.
Ezen az ösvényen rejlik a gond gyökere, az előző, leírt mondatnál. Lars von Trier Joe történetén keresztül vezet be minket gondolataiba, a mély emberi létünk elemzésébe, de azt sajnos nem láthatjuk elejétől végéig, a vágás miatt. Ne értsetek félre, az első rész ettől még nagyon jó, amit Trier itt felépít, az remek. Csak minden egyes képkockánál úgy érezzük, hogy tényleg nagyon intelligens és mély az egész, de a film még akart volna valamit mondani, valami még hiányzik, jobb lett volna többet foglalkozni ezzel, mert még nem a legvégsőkig kidolgozott. Hiszen mind a szimbolikus utalások, közlések, mind pedig a konkrét zenei, irodalmi és egyéb kikacsintások helyén vannak, Lars szokatlanul jó módon és meglepően dolgoz fel es gondol újra tudományos-kulturális elemeket (Bach polifóniája, Izaak Walton). Aztán a szimbolikus értelmezési síkon van pszichológiai, pszichoterápiai, érzelmi, élvezeti, ellentétben a visszafogottsággal és erkölcsösséggel. Van vallási és individuális, szociális, aztán a bűn, az emberi, gondolati magasabb cél az állatiassággal és ösztönösséggel szembeállítva, továbbá az anyagi világgal is. Megjelenik a psziché, a komplexusok. A komplex mű nagyon jó kezdeti gondolatcsírákat ültet el az ember fejébe, de ezek ordítanak a kidolgozásért, folytatásért, konklúzióért.
Így még nem irritáló, szembetűnő a csonkítás (egy-két példát kivéve), csak egy kis hiányérzet marad bennünk. Ám ennek van egy pozitív vonzata is. Nagyon hamar eltelik a két óra, szinte észre sem vesszük, annyira beránt A nimfomániás az első, ráhangoló képkockáktól kezdve az utolsókig. Emiatt jól sülhet még el a folytatás, benne van a potenciál az első tökéletessé csiszolására.
Meg akarom említeni még a hihetetlenül impozáns színészgárdát, akik Trier zsenijéhez asszisztálnak: Gainsbourg ugye ismerős lehet a direktor munkásságából, aztán ott van Skarsgard aki tökéletesen egyesül a ráírt idős, művelt zsidó szerepével, aki megpróbál célt, értelmet, okot adni Joe tetteinek. Slater az apa szerepében szintén parádésan jó megvalósítást nyújtott. Uma Thurman szintén király. LaBeouf számomra pedig elég ellenszenves alak, színészként is és emberként is, a produkciója sem volt fényes, de kifejezetten rosszat sem tudnék rá mondani, annak ellenére, hogy ultraszubjektíven kezelem. Stacy Martin tökéletesen illik a ráírt fiatal szerepre. Jamie Bell és Willem Dafoe még azok, akikre iszonyatosan kíváncsi vagyok, Bell az egyik legtehetségesebb fiatal, Dafoe neve pedig magáért beszél.
Egy olyan művet tett le a filmművészet hatalmas asztalára Lars von Trier, amely nem csak a szexualitás ábrázolását valósítja meg példás vizualitással, de olyan összetett módon beszél róla, ami eddig kevésszer sikerült. Az olyan parány dolgokat nem is mondtam még, hogy még a Rammstein dal implementálása is tökéletes, igazi élmény. Összességében tehát A nimfomániás nagyon jó lett és nagyon meg van vágva. Már előre dörzsölöm a kezemet a második részt várva, sok mindenre várok magyarázatot. Az öt és fél órás verzióról nem is beszélve. Lehet ebből még hibáktól mentes, fényesen ragyogó gyöngyszem is.
9/10
