Sorozat: Chosen - 2. évad
2014. január 13. írta: danialves

Sorozat: Chosen - 2. évad

chosen_season_2_a_l.jpgA Crackle minisorozatának első évada a stream-szolgáltatók gyártotta sorozatok korának egyik előhírnöke volt. Az elmúlt egy év alatt sok minden történt, a konkurens Netflix sikere már lassan a hagyományos tv-sorozatokat veszélyezteti, a Crackle pedig elhozta nekünk a Chosen 2. szezonját. (A harmadikat pedig már be is rendelték.) A formátum nem változott, a 6x22 perc tulajdonképpen továbbra is nézhető filmként, ugyanakkor még mindig inkább sorozatos szerkezete van. Ezen kívül viszont sok minden megváltozott.

Lassan már könyvet lehetne írni arról, a sorozatok írói hogyan próbálják kikerülni a saját maguknak feldobott cliffhangereket. Ezúttal azt a megoldást választották, hogy az első évad végén belengetett sztorival gyakorlatilag nem kezdtek semmit (a 6-ból durván 2 epizód van, ahol előző évados főszereplőinkkel történik is valami), helyette behoztak egy új szálat új szereplőkkel. Ami hatalmas hiba volt: nem feltétlenül önmagában, hanem amiatt, hogy ezt úgy képzelték el, hogy most egy új arccal járatják végig azt az utat, amit Ian Mitchell megtett az előző szezonban.

chosen.pngHa már filmes párhuzam, bizony a Chosen 2. évada is belefut abba, amibe sok mozis folytatás: gyakorlatilag ugyanazt a történetet akarja lenyomni a torkunkon újként. De ami az első évadban sokkolt vagy érdekes volt, azt itt már egy vállrándítással el tudjuk intézni: nem lep meg, hogy hősünkre vadásznak, hogy a 911-et nem tudja felhívni, mindenhol megfigyelik, és a még a rendőrök helyett is a titokzatos szervezet emberei jelennek meg az ajtaja előtt. Igaz, a kötelező köröket legalább próbálják egy kicsit gyorsabban letudni, de az igazi rejtélyekhez egy fikarcnyival sem kerülünk közelebb.

Ugyan néhány apróbb információval próbálják kibővíteni ezt a világot, de a Megfigyelők kilétéhez, a rendszer működésének megértéhez nem akarnak hozzásegíteni. A különböző morális dilemmák ismételt bejárása enélkül pedig borzasztóan unalmas. Már egy éve is felróttam a feszültség hiányát, de azt nem gondoltam volna, hogy ezt most odáig fokozzák, hogy egy 6 darab 22 perces részből álló évadban is találok filler-epizódot. Külsőségekben viszont nem sokat változott a sorozat, talán valamennyivel több és kreatívabb akciójelenet jellemzi, de összességében ugyanazt a minimalista, kevés szereplős helyszíneket és megoldásokat láthatjuk, mint az első évadban.

Végső soron tehát azt tudom mondani, hogy kár volt erőltetni a folytatást, mert jobb híján csak megismételték az előző szezon húzásait (persze a befejezés megint azt ígéri, hogy most már nagyobb léptekkel fogunk haladni), pedig már maga az első évad is egy inkább fejlesztésre szoruló koncepció volt. Ennek fényében pedig a Chosen 2. szezonja egy nagy csalódás, és még csak azt sem mondanám, hogy feltétlenül érdemes megnézni. Szerencsére azonban ez azon kevés sorozatok egyike a világon, amelyek így sem vesznek el sok időt az ember életéből.

A Chosen teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr435750463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása