Dani kritikáját itt olvashatjátok a filmről.
Az Éhezők viadala-univerzum mindig is taszított magától, az első filmet is csak a barátnőm unszolására néztem meg, és annak rendje és módja szerint csalódtam is az alkotásban. Részben pátoszosnak és felületesnek éreztem, másrészt pedig fájó volt az, hogy ennyi potenciális karakterrel gyakorlatilag semmit sem kezdtek egész film alatt. A második felvonást részben baráti, másrészt ismét barátnői bíztatásra néztem meg, és ezúttal is csalódtam. Pozitívan.
A film ugyanis nem csak jó, de végre valódi drámai mélységeket is magáénak tudhat, amely nagyszerű eszköz arra, hogy végre ne szájbarágósan, pátoszosan és nyálasan kelljen leszűrni a film által közvetített rendszerkritikai mondanivalót. Ezen pozitívumért legfőként a teljesen újraverbuvált stáb dicsérhető, amely Francis Lawrence-szel, Simon Beaufoy-jal és Michael Arndt-tal a soraiban nem csak megregulázta a sztorit, de végig biztos kézzel is vezeti azt, ebből adódóan a nem túl rövid játékidő szinte pillanatok alatt elrepül. Az sem válik a film hátrányára, hogy az akciójelenetek végre nem agyonvagdosott, kamerarángásos és unalmas valamik lettek, hanem a legtöbbjüket nagyon jól eltalálták, és az emelkedett büdzsé is tetten érhető a látványvilág mögött.
Nagy dicséret illeti a filmet azért is, mert a karaktereknek végre igazi mélységük van, sőt, egy-kettő azon túl hogy stílusos is, még valóban szerethetővé is válik. A színészek pedig asszisztálnak a jól megírt karakterekhez, hisz Donald Sutherlandtól kezdve Jennifel Lawrence-n át Phillip Seymour Hoffmanig mindenki kötelességtudóan és magabiztosan játszik.
A Futótűz egyértelműen jobb az elődjénél, sőt, azt is kijelenthetem, hogy tökéletesebb felvezetést nem is kaphatott volna a két részre vágott finálé. Ennek ellenére az apróbb logikai bakik, Peeta karakterének semmilyensége és a néhol előjövő „tétnélküliség” még ugyanúgy jelen van, de a film ezen túlmutatva egy igazán mély, szórakoztató és maradandó alkotássá válhat.
8/10