A filmvilág nyári legjei - második rész
2013. szeptember 12. írta: NY124

A filmvilág nyári legjei - második rész

despicable-me-2-laughing-minions.jpgFolytatódik a Smoking Barrels sorozata, amelyben összegezzük a nyár legjobb és legrosszabb filmjeit, címek alapján. Az előző részben már kiosztottunk öt címet, most pedig továbbhaladunk, sorra kerülnek többek között az animációs filmek, egy szuperhős, a legnagyobb bukás és csalódás is. Az egész nyár megosztotta a közvéleményt filmes téren, ne felejtsétek el elmondani a tieteket a hozzászólásoknál!

A legjobb reboot: Az acélember (Man of Steel) (kritikánk)

man-of-steel-henry-cavill5.jpgIgaz, hogy nyáron egy reboot született, de az új Superman film mindenképp fel kell hogy kerüljön a legek közé, mert végre látunk egy olyan filmes újjászületést amire régóta vártunk, nem is rosszul. Bár még nem nőtt fel a Batman, Pókember és Avengers szintjére, a legújabb Superman film két feladatot tökéletesen teljesített. Az első a kiemelkedő pénzügyi siker, mesteri pontossággal megfelelve a jóslatoknak, a második pedig, hogy a méltatlanul elfeledett hőst kirángatta abból a furcsa helyzetből, amiben a Bryan Singer-féle Superman visszatér után maradt. A kritikusok sem fanyalogtak, ám egy kicsit csalódottan vették tudomásul, hogy a Warner Nolantől és Snydertől  egy biztonságos, korrekt eredettörténetet kértek. Reméljük, hogy bátor ötleteket is kapunk a reboot második részével. (költségvetés: 225 millió USD bevétel: 649,827,998 USD kritika: Rotten Tomatoes: 56% IMDb: 7,6 metacritic: 55/100 megjelenés: június 20.)

Az örök második: Szörny egyetem (Monsters University) (kritikánk)

monsters1.jpgAz idei nyár sűrű animációs felhozatalának egyik nagyágyúja a Szörny egyetem volt a Gru 2 mellett. A kettő közül arányaiban is, és a nyers számokat összehasonlítva is a Szörny Rt. előzményfilmje teljesített rosszabbul, de a Pixarnak nincs szégyellnivalója. A jóslatok eleinte nagyon kedvezőek voltak, de aztán a Gru 2 félelmetesen erős kezdése mindent felborított, lejjebb kellett hangolni a számokat. A 280-300 milliós hazai bevétel 260 lett, a 470 milliósból kb. 430 teljesült. A Toy Story 3-tól így messze elmarad, de még mindig jobb, mint a Cars 2. Kritikai téren is hasonlóan teljesített. Nem emelkedik a Pixar legjobbjai közé, de szórakoztató minden korosztály számára. (költségvetés: 200-270 millió USD (nincs pontos információ) bevétel: 690,402,314 USD kritika: Rotten Tomatoes: 78% IMDb: 7,6 metacritic: 65/100 megjelenés: június 27.)

A legjobb eredeti film: Z világháború (World War Z) (kritikánk)

worldwarzbrad.jpgA nyár talán legkellemesebb meglepetése Brad Pitt és a Z világháború volt, mind minőség, mind az anyagiak terén. A nagy költségvetésű zombis film készítése során rengeteg probléma merült fel, és bár a téma manapság kifejezetten népszerű, féltünk, hogy a sok gond be fogja árnyékolni a sikerét is. Nem így történt, az elégséges helyett kiválóan hozott a konyhára. Szerencsére az írók se húzták le, az elemzések többnyire pozitívak voltak az első nagy élőhalottas produkcióról. (költségvetés: 190 millió USD bevétel: 532,274,205 USD kritika: Rotten Tomatoes: 67% IMDb: 7,2 metacritic: 63/100 megjelenés: június 27.)

A legjobb családi animációs film: Gru 2 (Despicable Me 2) (kritikánk)

despicable-me-2_17.jpgAz első Gru filmmel az elsőfilmes Illumination Entertainment azonnal bevéste magát azon animációs filmkészítő gárdák közé, akikkel számolni kell. A mostani hőségben érkezett meg a folytatás, aminél borítékolható volt a siker. A korábbit sokan kedvelték és ez most sem lett másként, hasonló elégedettség lengte körbe a minyonok új kalandját is, bár kicsit önismétlő és unalmas lett a film, sokat építve a kis sárga szereplők bénázására, a cukiság faktorra, illetve sztereotip humorra. Az előzetes jóslatokat kissé meghaladó bevétellel a Gru 2 a nyár egyik legnagyobbat kaszáló filmjévé vált, jórészt megérdemelten. A folytatás garantált. Fontosságát kiemeli az is, hogy a Szörny egyetemen kívül minden más családi animációs mű más-más szinteken, de kevesebbet kaszáltak a vártnál, beárnyékolta őket a két nagy cím. (költségvetés: 76 millió USD bevétel: 807,630,000 USD kritika: Rotten Tomatoes: 76% IMDb: 7,8 metacritic: 62/100 megjelenés: július 4.)

A legjobb vizualitás: Tűzgyűrű (Pacific Rim) (kritikánk)

PacificRim20.jpgGuillermo del Toro mechás filmje sokak számára az év legjobban várt filmjévé vált, mert sokat vártak a remek rendezőtől, egy igazi japános robotos filmet, ami mindenkinek, aki kicsit is ismeri a témát, tetszeni fog. Ehelyett egy felemás filmet kaptunk, ami ostoba volt, de látványban nagyon erős, óriási zúzás, és itt-ott megcsillant az ígéretesség is. Bevétel terén pedig a félelmeink beigazolódni látszottak, még a diszkrét becsléseket is sikerült alulmúlnia. A kritikákon látszódott, hogy mindenki szeretni akarta, de rétegfilm maradt és nem lett teljes értékű, plusz vannak hibák, amik mellett nem lehet elmenni. (költségvetés: 190 millió USD bevétel: 397,478,000 USD kritika: Rotten Tomatoes: 72% IMDb: 7,6 metacritic: 64/100 megjelenés: július 11.)

A legnagyobb csalódás: A magányos lovas (The Lone Ranger)

loneranger.jpgÉs elérkeztünk a következő nagy bukáshoz a nyáron. Johnny Depp szintén azok között a nagy nevek között volt számon tartva, aki egyedül rábírja a tömegeket arra, hogy jegyet váltsanak egy filmre, ám ez most megtört: sokan már temetik, és azt mondják, nem sztár többé. Lehet, hogy ez kissé korai, de az biztosra vehető, hogy az utóbbi időben csak A Karib-tenger kalózai filmekben tudott színtiszta sikert elérni (amelynek utolsó részét már nem a Lone Rangert jegyző Gore Verbinski rendezte).  Ugyanaz a páros, akik a szenvedő kalóztémájú mozgóképi filmekből megalkották az egyik legizmosabb franchise-t valaha, most brutálisan alulmúlták a jóslatokat. Azt, hogy ennek mi lesz a folytatása a jövőben mindenképp kiderül, jön az ötödik Karib-film, és Verbinski is készül új filmmel. (költségvetés: 215 millió USD bevétel: 239,259,338 USD kritika: Rotten Tomatoes: 30% IMDb: 6,7 metacritic: 37/100 megjelenés: július 11.)

A legnagyobb bukás: R.I.P.D. – Szellemzsaruk (R.I.P.D.) (kritikánk)

ripd02.jpgGondolkodtam azon, hogy egyáltalán megemlítsem-e bővebben ezt a filmet, de olyan csúf filmtörténeti eset ez, amely már csak emiatt az eset miatt is érdekes.  A film mind kritikailag, mind anyagilag (130 millió? Sutty, ki az ablakon? Erre?) olyan csúfosan megbukott, hogy a Universal stúdióiban minden bizonnyal már tilos is megemlíteni a fent szereplő mozaikszót (az elemzők pedig  a Jonah Hex filmmel párosítják gyakran). Egyedül talán Jeff Bridges az, aki miatt érdemes volt világra szenvedni ezt a szégyenteljes alkotást. Ryan Reynolds meg nem tudom mit művel mostanában, mert tiszteljük és becsüljük azért, hogy McConaughey módjára igyekszik az utóbbi időben jobb filmekben szerepelni, de neki nem megy olyan simán, a Zöld Lámpás után ez már a második nagy buktája. Óvakodjon tőle mindenki. (költségvetés: 130 millió USD bevétel: 64,684,545 USD kritika: Rotten Tomatoes: 11% IMDb: 5,4 metacritic: 25/100 megjelenés: július 18.)

Folytatása következik, ne felejtsetek visszanézni a Smoking Barrels blogra, hiszen az utolsó részben a legfontosabb két cím is kiosztásra kerül, a nyár legjobb és legrosszabb filmjének!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr595499393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.09.12. 07:58:49

Én mondjuk a Man of Steel-t akkor sem választanám meg a legjobb reboot-nak, ha egyedül van a kategóriájában :D Szerintem még ennyit sem érdemel.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.09.12. 09:09:39

@danialves: pfff :D Legjobb film, és legjobb reboot kategóriában is első az Acélember :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.09.12. 19:06:07

Egyébként én biztos voltam benne az utolsó pillanatig, hogy A magányos lovas egy erőltetett gagyi lesz, ahogy hallom (mert megnézésre nem vetemedtem), ez be is jött. Nekem sokkal inkább volt csalódás az Elysium vagy a Man of Steel.
süti beállítások módosítása