Na, J.J., remélem, többször nagyon alaposan megnézted ezt a fimet, mert a rajongók nagy részének (köztük nekem is) ez a kedvence, vagyis ahhoz, hogy igazán sikeres legyen a te verizód, hoznod kell a feelinget.  De hát tudod te ezt, nem véletlenül hívják Benedict Cumberbatch karakterét Khannak, és nem véletlenül van tele az összes előzetes azzal a bizonyos ikonikus átlátszó üvegű kabinnal..

Roddenberry sokat tanult az első Star Trek filmből. Nagyon helyesen levonta azt a következtetést, hogy a rajongóknak kevesebb filozófia, több akció, még több humor, önirónia és persze a Kirk-Spock-Bones trió kell minél nagyobb dózisban. Ha a közönség ezt akarja, akkor ezt kapja! Azért persze a saját örömünkre nézzük hosszan a csillagokat, és csillaghajók is repkedjenek az űrben..

Nos, akkor vágjunk bele a történetbe. Egy űrbéli vészhelyzet kellős közepében találjuk magunkat a film elején, ami nem végződik túl jól, a legénység látványosan elhalálozik. Aztán nyílik az ajtó, megfelelő megvilágításban besétál Kirk admirális, és okosan osztja az észt a zöldfülü kapitány-tanoncnak (Kirstie Alleynek, aki akkor éppen nádszálkarcsú volt, de ugyanolyan középszerű színésznő, mint mostanság). Ugyanis próbaúton vagyunk, ahol Spock újoncai gyakorlatoznak, amit Kirk felügyel. Aztán természetesen a közelben történik egy kis űrbalhé, emiatt természetesen Kirk admirálisnak át kell vennie az Enterprise irányítását, Aztán a rutinfeladat személyes leszámolássá válik, ugyanis az ellenfél a felsőbb intelligenciájára rendkívül büszke Khan, aki egykor fellázadt Kirk kapitány ellen, ezért követőivel együtt Robinsonként kitették egy bolygóra, amit kicsit zokon vett. Úgyhogy most bosszúra szomjasan kergeti Kirk admirálist az űrben, látványos űrcsatákat  és sziporkázó szócsatákat vívnak mindnyájunk nagy örömére. Amúgy mellesleg kiderül, hogy Kirknek van egy fia, aki nem szívleli őt túlzottan, de mivel a kedves papa megmenti az ő és a kedves mama életét, szépen lassan elkezdünk lépdelni a családi idill felé. De örömünk nem lehet teljes, mert nagy ára van annak, hogy a hajó legénysége ép bőrrel megússza Khan haragját..

A forgatókönyv ragyogó, feszes vonalvezetésű, megfelelően adagolják az érzelmeket és az akciót, tele van váratlan fordulatokkal, kiemelkedő a humor. De az önirónia a  legjobb benne, mosolyra fakasztó, ahogy Kirk admirális barátai társaságában azon búsong, hogy mennyire öregszik (már szemüveg kell az olvasáshoz, hát igen, telik az a fránya idő..), Spock is megereszt magáról néhány vulkáni poént (ki gondolta volna..), de azért persze amikor kell, az idősödő űrkalandorok összekapják magukat, és fanyar megjegyzések közepette megoldják a vészhelyzetet.

A rendező, Nicholas Meyer,  alapvetően forgatókönyvíró, ezért nagy mestere az időzítésnek, és ez látszik is a filmen. Teljesen magával ragadó a történet, az ember lánya halálra izgulja magát ezredszer is a történeten. És az is a rendező érdeme, hogy ezredszer is elő kell venni a zsepit, mert Spock szépen megkomponált halála annyira megható.. Nem giccses a temetés sem, ennyit tesz egy jól megírt búcsúbeszéd, és a jól eltalált hangulat.

A színészek látható örömmel tértek vissza a filmvászonra, William Shatner sok árnyalatát tudja megmutatni karakterének, nagyon erősen jelen van a vásznon, Leonard Nimoy pedig új, meleg színekkel tudta megtölteni Spock alapvetően rideg, szenvtelen alakját, és ellenáll a kísértésnek, hogy túljátssza a búcsújelenetet.

DeForest Kelley közel sem olyan jó színész, mint társai, azonban a doktor szerepéből mindent kihoz, amit lehet.

Khan szerepében Ricardo Montalban méltó ellenfél, van olyan karizmatikus, mint Kirk, ezért működik ilyen jól ez a film (Ben és az új Kirk között erre esély sincs, kíváncsian várom, hogyan oldja meg J.J. ezt a problémát).

 A látvány nem annyira lenyűgöző, mint az előző filmben, azonban persze most sem maradhat el az Enterprise méltóságteljes kivonulása az űrdokkból, és persze az űrcsatának is vannak szép pillanatai, de az én romantikus lelkemnek az égen ragyogó fényes csillagokat bemutató képek tetszettek a legjobban.

Az egyetlen probléma ezzel a filmmel az, hogy időnként túl sok a felesleges beszéd, túl sokat időzünk a régmúlton, néhány vágás sem sikerült túl jól, de összességében elmondható, hogy egy nagyon szórakoztató, a maga műfajában magas színvonalú alkotás született, amely méltán vált viszonyítási alappá a sorozatban.

9/10